A Jehova Tanúi száműzték a Bibliából a "kegyelem" szót?
Megnéztem több Bibliafordítást is, és egyedül Jehova Tanúi fordításában nem használják ezt a szót. Miért ódzkodnak ennyire használni ezt a kifejezést? Megértem én, hogy a "ki nem érdemelt kedvesség" hasonlót (de csak hasonlót!) jelent, de miért kell így elbonyolítani, amikor van rá egy egyszerű magyar szó, a "kegyelem"? Talán nem illik bele a teológiájukba, hogy ki kellett "gyomlálniuk" ezt Isten Igéjéből?
Még sosem találkoztam Jehova Tanúival, akik "Isten kegyelmének evangéliumát" hirdették volna, ahogyan Pál is tette (Csel 20:24), még egyikük se beszélt velem Isten kegyelméről.
Más. Ha a kegyelem "ki nem érdemelt kedvesség", akkor miért akarják mégis kiérdemelni Isten tetszését?
Kedves László!
Ezen az oldalon van alul egy táblázat, ahol felsorol számos Igét, amit az Őrtorony Társulat azért változtatott meg, hogy passzoljon a tanításaihoz:
Ha nem tudsz angolul, az Igéket akkor is ki tudod keresni és össze tudod vetni bármelyik magyar Bibliafordítással.
Üdv.
Kedves kérdező.
Én nem éppen ilyen példákra utaltam, amit itt felhoztál.De enek ellenére, ahogy igértem,megteszem a magamét.
Itt egy egy idézet van egymással szembe állítva, hogy milyen különbség van a kettő között.
Hát kezdjük egypár egyszerűbbel.
Máté 25:46.
,, És ezek elmennek az örök levágatásra, az igazságosak pedig az örök életre.” (Ú.V.fordítás)
Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája:
,,És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."
Károli G.ford:
,,És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.,,
Ez valóban úgy néz ki, mintha el volna ferdítve az Ú.V. fordítású Biblia.
Egy azoban köztudott.Hogy egy verset nem lehet egymagában értelmezni, hanem meg kell vizsgálni a szövegkörnyezetét és a szövegutlásokat.Valamint az adott témában szereplő más Bibliai kijelentéseket is, hogy megétsük, egy vers értelmét, mondanivalóját.
Nézzük csak meg az utolsó fordítást a Károli G.
,,És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.,,
Ez azt sugalja, hogy egyesek a pokol kínjaira lesznek ítélve.
De nézzük meg a János 5:29.ami párhuzamos beszámoló ugyan arról a dologról.
,,És kijönnek:a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására: a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.,,
A kárhozat jelentése:bűnbe esni,kegyből kiesni,alkalmatlanná válni valamire.
Mire válik alkalmatlanná a gonosz?
Arra, hogy örökké éljen.
Figyeljük meg, Ádám előtt hány lehetőség volt, még mielőtt bűnbe esett?
Csak kettő.
A 32-es folytatása.
1Mózes 2:17.
,,De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél: mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.,,
Az idézet nem úgy szól, hogy ha eszel a gonosz tudásának fájáról, a pokolban fogsz kínlódni, hanem aszt mondja, ....meghalsz!!!.
Mi lesz vele ha meghal?
1Mózes 3:19.
,,Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.,,
Hova tér vissza?A pokol kínjaira?Nem.
1Mózes 2:7.
,,És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét.Így lőn az ember élő lélekké.,,
Ádám tehát nem a tüzes pokolból lett teremtve, hanem a föld porából.
Még mielőtt meg lett teremtve, nem létezett.
Hova térhetett akkor vissza?
A nemlét állapotába.
Mi lett volna, ha nem vétkezik?
Nem halt volna meg.Azaz nem jutot volna kárhozatra.
Mi a kárhozat egyik jelentése?
Alkalmatlanná válni valamire.
Ebben az esetben, alkalmatlanná válni az
33-as folytatása.
Ebben az esetben, alkalmatlanná válni az örök életre.
De most térjünk vissza az Ú.V.fordításhoz.
,, És ezek elmennek az örök levágatásra, az igazságosak pedig az örök életre.” (Ú.V.fordítás)
Az logikus, hogy ha valakit a Teremtő Isten, vagy a fia, Jézus Krisztus, megítél, azaz elpusztít, nyilván bármilyen ezközt használhat erre a célra.Akár úgyis lehet mondani, hogy levágattatnak.
Jelenések 11:18.
18,, De megharagudtak a nemzetek, és eljött a te haragod, és a meghatározott idő arra, hogy megítéltessenek a halottak, és megadd jutalmukat rabszolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek és azoknak, akik félik a nevedet, kicsiknek és nagyoknak, és pusztulást hozz azokra, akik pusztítják a földet.”
2Királyok 19:35.
,,És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az Assíriabeli táborban száznyolcvanötezret, és mikor jó reggel felkeltek, íme mindenütt holttestek hevertek.,,
Károli G.ford.
Ez a különbség aközött, hogy valaki valamit kigondol, és azt igyekszik félinformációkkal, vagy egyetlen Biblia versel alátámasztani, és aközött, amikor valaki hagyja, hogy a Biblia önmagát magyarázza.
Nem kell hozzá teológia,sem hittudományi egyetem.Ezt bárki megteheti.
Kell egy fogalom.pl.Hallhatatlan lélek,... Jézus Isten vagy az Isten Fia.... stb.Majd ezt követően minden Bibliai idézetet kikeresni ami a lélekkel kapcsolatos.S így össze áll a kép.
üdv.László
rövidesen elemzem a többi idézeteket is.
Kedves László!
Minden elismerésem a tiéd, ha tényleg végigmész az összes Igén és elemzed őket!
Azt azért vedd figyelembe, hogy te egy tanításhoz, az Őrtorony Társulat tanításához akarod igazítani a Bibliát. Eddig azt tapasztaltam Jehova Tanúival folytatott beszélgetéseim során, hogy egyszerűen nem lehet nektek semmit bebizonyítani Isten Igéjéből, mert mindent az Őrtorony szemüvegén keresztül néztek.
Nem akarlak ezzel megbántani téged, nem ezért mondom, csak egyszerűen szomorú vagyok, amikor azt látom, hogy olyan emberekre, mint te, akik őszintén keresik Istent és az Ő akarata szerint szeretnének élni, ennyire nincs hatással Isten valódi Igéje.
Valahol olvastam azt, hogy tulajdonképpen ti nem hisztek Isten Igéjében. Ti abban hisztek, amit egy társulat mond nektek, hogy hinnetek kell.
Ha akarod, és nyitott vagy rá, megmutatom ezt neked.
Figyelj Köbüki,te mijen szemüvegen keresztül nézed az igét?Hitgyülis napszemüvegen?
Én hosszú éveken át beszélgetek Jehova Tanus haverjaimmal, és hidd el a ti magyarázaitok csupa zavar a háromságos ,pokolos magyarázataitokkal.
A tanuk legalább összeföggő dolgokat tanítanak,nem zavaros egymásnak ellentmondó tanokat.
Kedves 35-ös.
Miért van az az érzésem, hogy nem lep meg a válaszod?!
Érveltem már ezen az oldalon semleges enciclopédiák alapján,arra azt a választ kaptam,hogy nem hiteles forrás.Mást kellene megvizsgálnom.
Érveltem a Bibliából, igaz Ú.V.fordításból, arra az volt a válasz, hogy meghamisított Biblia.
Vettem a fáradságot, félre téve az említett Bibliát,és alátámasztásként használni kezdtem az Ökumenikust, Károlit,Káldit,Katolikust,stb.erre jön az Ö.T.-és szemüveg.
Szeretnék érdeklődni a te vallásos háttered íránt, hogy megértsem, miért vagy annyira bölcs, hogy így tudsz bíráskodni, véleményt alkotni mások érvelése felett.Hogy kinek az érvelése igaz, és kinek hamis?
Egyben szeretnélek kiigazítani.Én nem keresem az Istent, hanem már megtaláltam.Nem ma nem tegnap, vagy egy hete, hanem közel 25 éve.És hidd el ez idő alatt még nem csalódtam benne.
Ti abban hisztek, amit egy társulat mond nektek, hogy hinnetek kell.
Ebben is mellé fogtál, mert nem vagyok fanatikus.Ha valamit mondanak nekem, azt igyekszem logikai szempontból is nagyító alá venni és rendbe rakni.Ugyan is ezt tanultam a Biblia személyes tanulmányozásából is.
Ha valami fekete az 1Mózes könyvében, nem lehet piros az 1Királyok könyvében, majd újra fekete a Zsoltárokban, majd fehér a Máténál.
Ezzel arra szeretnék utalni, amit abban a kommentben írtam, amire reagáltál.
Ha Ádám halandó.... élő lélek.... lett a megteremtésekor
(1Mózes 2:7.)nem lehet, hogy az ő utódai hirtelen halhatatlan lélekkel lettek felruházva.Mert ez megkérdőjelezné, hogy az emberiség Ádámtól származik.
És ha nem tőle származik, akkor a Biblia hazudik.
Márpedig ezzel akarom eloszlatni azt a tájékozatlanságon alapuló rosszindulatú felvetésedet, hogy mi nem is hiszünk Isten igéjében.
Ha nem hinnénk benne, nem használnánk a Bibliát az érveléseink,alátámasztásához, és nem igyekeznénk aszerint élni.
Tudtommal csak egy hitfelekezet létezik az egész földön,ahol egységes tanításban részesülnek a tagjai, egy ugyanazon idő alatt.Csak ebben a hitfelekezetben létezik minden határt,faji, etnikai különbségeket áthidaló őszinte szeretet.Konfliktusok, háborúk, zavargások esetén, csak ők maradnak semlegesek, nem harcolnak egymás ellen,( nem elvétve egy két kivétel, hanem minden tagja), amit jól érzékeltek a kívülálló politikai, és egyébb rendfentartó szervezetek is.
Na ezek Jehova Tanui.
Gondolom ezek elég érvek ahhoz, hogy kik állnak közelebb a Biblia tanításához,és megértéséhez.
Jézus ezt mondta a tanítványainak: János 13:35.
,,Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.”
üdv.László
László!
Ha minden Jehova Tanúja László lenne, csak akkor lenne igaz az állításod.
Két egyforma ember nincs. Lehet, hogy a tanítás egy, de mindegyikőtök másképp éli meg.
Különben nem lenne különböző vélemény bizonyos dolgok felől.
Az szeretet egységesítéséről így nem is lehet szó.
Kedves 39-es.
Nem is vártam más választ, mert tudtam előre, hogy nem tudsz még egy olyan szervezetet, hitfelekezetet,vallást felhozni, aminek tagjai több mint 236 országban, egységesen imádják Istent a szeretet kötelékében.
Ezért maradt továbbra is a jól becsomagolt blamálás.
(László, ha mindenki László lenne, csak akkor lenne igaz az állításod)
Kedves barátom, a tények azok tények.Tények voltak az első században is és tények ma is.
Az apostolok sem voltak mindannyian Péterek, vagy Jánosok, mégis összekötötte őket az egységes tanítás, de legfőképp a szeretet.
Több első századi történetíró művében is olvasható,hogy Jézus közvetlen követői,(apostolok és azok tanítványai) között milyen mérthetetlen szeretet uralkodott nannak ellenére, hogy nem egy nemzetből valók voltak.Inkább meghaltak, mintsem ,hogy politikai nyomás hatására egymás ellen harcoltak volna.
Mélyen éltek bennük azok az szavak, amit Uruk Jézus Krisztus mondott nekik:
János 13:35.
,,Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.”
János 15:12-14.
,,12 Az a parancsolatom, hogy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.
13 Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja a barátaiért.
14 Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek.,,
János 17:26.
,,És megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, én pedig ővelük egységben.”
Pál az 1Korinthus-ban ezt írta:
,,Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a..... szeretet.... ellenben épít.,,
Csupán egy évszázad alatt 8 - 10 emberből lett egy több mint 7 és fél millió embert számláló közösség,akiket a Krisztusi szeretet köt össze, úgy, hogy békében élnek egymással.Annyira inspiráló ez az egység és szeretet, hogy további 9 millió ember tanulmányozza velünk a Bibliát, hogy közénk tartozhassanak.
Valahogy ellentmond annak az állításodnak,hogy:
Ha minden Jehova Tanúja László lenne, csak akkor lenne igaz az állításod.
Két egyforma ember nincs.
Az.... szeretet.... egységesítéséről így nem is lehet szó.
Róma 14:10-12.
,,Te pedig miért ítéled meg a testvéredet? Vagy miért nézed le a testvéredet? Hiszen mindnyájan az Isten bírói széke előtt fogunk állni;
11 mert meg van írva: „»Élek én — ezt mondja Jehova —, hogy nekem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv .....nyíltan vallást tesz..... majd az Istenről.«” 12 Így hát mindegyikünk önmagáról fog számot adni az Istennek.,,
Igen, mi nyíltan vallást teszünk arról a személyről, akit mi hirdetünk, és szolgálunk.Ezért nem szégyeljük, hogy Jehova Tanui vagyunk, amint azt az elsőszázadi tanítványok sem szégyelték.
De te kedves barátom,az anonimitás leple alól vagdalódzol azokkal szemben, akiknek a véleménye nem egyezik a te nézeteddel.Annyira szégyelni való az, hogy milyen vallási, hitbeli csoport tagja vagy?
Ha biztos volnál teljesen az igazadban, nyilván az lenne a korekt hozzáállás, hogy meg tedd ezt a lépést, má csak azért is, hogy mások is csatlakozhassanak hozzátok, akiknek szimpatikussá váltatok és,felkeltettétek az érdeklődésüket.
Várom meggyőző válaszodat.
üdv:László
Kedves László!
Elég korlátozottak így interneten keresztül a kommunikációs lehetőségek, azt javaslom, hogy találkozzunk személyesen. Küldd el privátban a telefonszámodat és felhívlak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!