A "Mit tanít valójában a Biblia"című Jehova Tanúi kiadványt nem volna helyesebb úgy elnevezni, hogy "Mit tanít valójában a Szentírás Új Világ fordítása"?

A Katolikus fordítás szerint ez a vers így szól: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél [görögül: ton the‧on′] volt, és Isten [the‧osz′] volt az Ige.” Ebben a versben a görög the‧osz′ (isten) főnév két formában is előfordul. Az első előtt a görög határozott névelő egyik formája a ton (az) áll, és ebben az esetben a the‧on′ szó a mindenható Istenre vonatkozik. A második esetben azonban a the‧osz′ szó előtt nincs határozott névelő. Vajon tévedésből hagyták ki?

János evangéliuma koiné nyelven, azaz görög köznyelven íródott, melynek egyértelmű szabályai vannak a határozott névelő használatát illetően. A. T. Robertson bibliatudós szerint, ha „mind az alany, mind az állítmány előtt van névelő, akkor mindkettő egyedileg meghatározott, egymással azonos, egy és ugyanaz, illetve felcserélhető”. Robertson a Máté 13:38-at hozza fel példaként, mely ezt írja: „a szántóföld [görögül: ho a‧grosz′] a világ [ho ko′szmosz]”. A „szántóföld” (a‧grosz′) és a „világ” (ko′szmosz) szó előtt határozott névelő (ho) áll. Így hát nyelvtani szempontból vizsgálva a verset megérthetjük, hogy a világ és a szántóföld ugyanaz.

De mit mondhatunk akkor, ha az alany előtt van határozott névelő, az állítmány előtt viszont nincs, mint a János 1:1-ben? Példaként idézve ezt a verset, James Allen Hewett tudós megjegyzi: „Egy ilyen szerkezetben az alany és az állítmány egyáltalán nem ugyanaz, nem egyenlő és nem azonos.”

Hewett példaként az 1János 1:5-öt említi, mely ezt mondja: „az Isten világosság”. Ebben a versben az „Isten” görögül ho the‧osz′, tehát határozott névelő áll előtte. De a „világosság” jelentésű phósz szó előtt semmilyen névelő sincs. Hewett rámutat: „Azt mindig . . . mondhatjuk, hogy Istent a világosság jellemzi, de azt nem, hogy a világosság Isten.” Hasonló példákat találunk a János 4:24-ben, mely azt írja, hogy „az Isten Szellem”, és az 1János 4:16-ban, ahol azt olvassuk, hogy „az Isten szeretet”. Mindkét versben az alany előtt határozott névelő áll, de az állítmány, a „Szellem” és a „szeretet” szó előtt nem. Tehát az alany és az állítmány nem cserélhető fel. Ezeknek a verseknek nincs olyan értelmük, hogy „a Szellem Isten”, vagy hogy „a szeretet Isten”.

„Az Ige” kilétéről van szó?

Sok görögtudós és bibliafordító elismeri, hogy a János 1:1 nem „az Ige” kilétéről, hanem egy tulajdonságáról beszél. William Barclay bibliafordító ezt mondja: „Mivel [János apostol] nem tesz határozott névelőt a the‧osz′ elé, így ez egy jellemzés . . . János nem azonosítja az Igét Istennel. Egyszerűen szólva, nem mondja azt, hogy Jézus volt az Isten.” Ehhez hasonlóan Jason David BeDuhn tudós kijelenti: „Ha a görögben egy olyan mondatban, mint a János 1:1c, nincs névelő a the‧osz′ előtt, akkor az olvasók tudni fogják, hogy ez a szó itt azt jelenti, hogy »egy isten« . . . Mivel nincs névelő, a the‧osz′ egészen mást jelent, mint a határozott ho the‧osz′, csakúgy mint az angolban az »egy isten« és az »Isten«.” BeDuhn hozzáteszi: „A János 1:1-ben az Ige nem az egyetlen és egyedüli Isten, hanem egy isten, vagyis egy isteni természetű személy.” Vagy ahogy Joseph Henry Thayer tudós, az American Standard fordítás egyik készítője mondta: „A Logosz [vagy Ige] isteni volt, de nem maga az isteni Lény.”

A Kár. szerint így hangzik: „az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, a ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.” (A Csia és az ÚRB hasonlóképpen fogalmaz. A Kat.-ban ez olvasható: „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell.”) Az ÚV azonban így adja vissza a részlet második felét: „aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás [görögül: har‧pag‧mon′] gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen.” (Az angol RS és TEV is ugyanezt a gondolatot közvetíti.)

Melyik gondolat illik bele a szövegkörnyezetbe? Az 5. vers azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy az ott említett területen utánozzák Krisztust. Vajon felszólíthatók arra, hogy ’ne zsákmánynak’, hanem jogosnak tekintsék ’azt, hogy Istennel egyenlők’? Semmiképpen sem! Viszont utánozni tudnak valakit, aki „nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen” (ÚV). (Vesd össze: 1Mózes 3:5.) Ez a fordítás azzal is összhangban van, amit maga Jézus Krisztus mondott: „az Atya nagyobb nálam” (Ján 14:28).

A The Expositor’s Greek Testament ezt írja: „Nem találunk egyetlen olyan írásszöveget sem, ahol a [har‧pa′zó] vagy valamilyen képzett alakja [beleértve a har‧pag‧mon′ formát is] ’birtokol’, ’visszatart’ értelemben szerepelne. Kivétel nélkül ’bitorolni’, ’erőszakkal elvenni’ jelentéssel fordul elő. Nem megengedhető tehát átsiklani a helyes értelmű ’elragad’ kifejezésről egy olyanra, amely teljesen más jelentésű, azaz ’erősen fog’” ([Grand Rapids, Mich.; 1967] W. Robertson Nicoll szerkesztésében, III. köt., 436—7. o.).

„Őbenne lakik az isteni jelleg egész teljessége testileg” (Kol 1:19; 2:9). Mivel Jézus mérhetetlenül hosszú korszakokon át volt égi Atyjával, mindenkinél jobban ismeri Isten személyiségét és akaratát. Földi szolgálata alatt Jézus megismertette másokkal, amit Atyjától tanult, és tetteivel visszatükrözte azokat a tulajdonságokat, melyeket Atyja plántált belé. Ezért mondhatta: „Aki engem látott, látta az Atyát is” (Ján 14:9). Isten minden bölcsessége és ismerete Krisztusban van elrejtve, vagyis őbenne lakozik.

A Kár. ezt írja: „Ő benne [Krisztusban] lakozik az istenségnek [görögül: the‧o′té‧tosz] egész teljessége testileg.” (A B.—D., Kat. és ÚRB hasonló gondolatot közvetít.) Az ÚV ezzel szemben ezt írja: „őbenne lakik az isteni jelleg egész teljessége testileg.” Egyes angol és német fordítások az ’istenség’ helyett ’isteni természetet’ írnak. Vesd össze: 2Péter 1:4.)

Való igaz, hogy a Kolosszé 2:9-et nem mindenki magyarázza azonosan. De melyik fordítás van összhangban a kolosszéiaknak írt ihletett levél többi részével? Van-e valami Krisztusban, ami azért a sajátja, mert ő Isten, egy háromság része? Vagy a ’teljesség’, amely benne lakozik, másvalaki döntése alapján lett az övé? A Kolosszé 1:19 (B.—D., Káldi, Kár., Kat.) szerint azért lakozott Krisztusban az egész teljesség, mert az „tetszett az Atyának”. A Maszny. azt írja, hogy „az Isten úgy akarta”.

Figyeld meg a Kolosszé 2:9 közvetlen szövegkörnyezetét. A 8. vers óva inti az olvasókat attól, hogy hagyják magukat félrevezetni filozófiákhoz és emberi hagyományokhoz ragaszkodó személyek által. Azt is közli, hogy Krisztusban „van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve”, és felszólítja az olvasókat, hogy ’éljenek is őbenne, meggyökerezve és felépülve benne és megerősödve a hit által’ (3., 6., 7. vers). Benne, és nem az emberi filozófiák létrehozóiban vagy tanítóiban lakozik az a bizonyos értékes „teljesség”. Azt mondja talán itt Pál apostol, hogy a Krisztusban levő „teljesség” Krisztust magává Istenné teszi? A Kolosszé 3:1 szerint nem, mert itt azt olvassuk Krisztusról, hogy „az Isten jobbján ül”. (Lásd: B.—D., Káldi, Kat., Kár.)

Az Ógörög—magyar szótár szerint a the‧o′tész (alanyeset, amelyből a the‧o′té‧tosz származik) jelentése: „istenség, isteni természet” (Györkösy Alajos, Kapitánffy István és Tegyey Imre szerkesztésében, Budapest, 1990, 497. o.). Istensége vagy isteni természete nem teszi Jézust mint Isten Fiát az Atyjával egyenrangúvá és hasonlóan örökkévalóvá, mint ahogy az „emberiség” vagy az „emberi természet” sem jelenti azt, hogy minden ember egyenrangú vagy egyidős.

Ha Tamás „Istennek” kívánta nevezni Jézust, ebben nincs semmi kivetnivaló. Ez összhangban lenne azzal, amit Jézus maga is idézett a Zsoltárok könyvéből, amely a tekintélyes embereket, bírákat ’isteneknek’ nevezi (Ján 10:34, 35, Kár.; Zsolt 82:1–6). Az csak természetes, hogy Krisztusnak sokkal magasabb állása van, mint azoknak az embereknek. A Jehovához viszonyított páratlan helyzete miatt a János 1:18 (ÚV) ezért úgy utal Jézusra, hogy „az egyszülött isten”. Az Ézsaiás 9:5 (Kat. [9:6]) is ’Erős Istennek’ — de nem a mindenható Istennek — nevezi prófétailag Jézust. Mindez összhangban van azzal, hogy Jézust a János 1:1 ’istennek’ nevezi (ÚV, Kecsk., 1931).

A szövegösszefüggés segít helyesen következtetni ebből. Röviddel Jézus halála előtt Tamás hallotta Jézus imáját, amelyben Atyját az ’egyedül igaz Istennek’ nevezte (Ján 17:3, Kár.). Jézus a feltámadása után üzenetet küldött az apostolainak, Tamást is beleértve, ezt mondva: „Felmegyek . . . az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez” (Ján 20:17, Kár.). Miután János apostol beszámol arról, hogy mit mondott Tamás, amikor a feltámadt Krisztust valóban meglátta és megérintette, hozzáfűzte: „Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (Ján 20:31, Kár.). Ha tehát valaki ennek ellenére arra a következtetésre jut Tamás felkiáltása alapján, hogy Jézus az ’egyedül igaz Isten’, vagy hogy Jézus egy háromság „Fiúistene”, akkor el kell olvasnia még egyszer, mit mondott maga Jézus (17. vers), és milyen egyértelmű következtetést vont le abból János apostol (31. vers).