Mi a véleményetek a Hit gyülekezete Vidám Vasárnap című müsoráról amely de 11 órakor van?
18:34 - Szép, szép, de igéket bárki tud idézni. Nem az a lényeg, mit mondasz, hanem mit cselekszel, nem az a lényeg, mit mutatsz kívülre, hanem az, hogy mi van a szívedben, és hogyan teszed hitelessé mások számára. Ha valaki hiteles, akkor bő termést hoz az igehirdetése, de ha hiteltelen, akkor csak idő kérdése, hogy észrevegyék és ne legyen értelme. És főleg a mai világban nem mindegy, milyen eszközökkel, milyen módon találják meg az embereket a hittel.
Az, hogy hirdeti valaki az Evangéliumot nem azt jelenti, hogy minden áron mindenkit rábeszélni, persze, küldetés, misszió, mert "Jaj nekem, ha nem hirdetem" - mondta Szent Pál, DE, "Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról" - ezt pedig Jézus mondta.
Szóval, kedves kérdező, és kedves hozzászólók, lehet hirdetni, lehet érvelni meg ellenérvelni, visszautasítani, (lehetőleg értelmes társalgás formájában, nem egymást támadva) de csak annyira, amennyire a másik fél elfogadja.
Isten, vagy ahogy én hívom, a Nagyfőnök mindenkihez szól, akinek van füle, hallja.
Én meg is cselekszem amiről írok.És ez azért van mert értem is,ami olvasok, hallok.Nem hívom máshogy az Istent,ahogy le van írva.
A másik, hogy a szellemet nem akadályozza az ételtől való telítettség. A szellem Isten igéjére éhes és vezetésére, de a test meg az ételre.Semmi köze a kettőnek egymáshoz.Ettől Ő még kap kijelentést és más is, aki Jézust követi. Isten nem holtaknak hanem élőknek Istene. A holtak, azok akik nem tértek meg és még mindig az Ádám Éva bűne miatt lévő Óemberrel magukban élnek, az uralkodik rajtuk, magyarán halott a szellemük és ezzel halálra is vannak itélve, ami a halál mint személy meglátását eredményezi elköltözéskor.Nem hiába mondta Jézus: János8,51. "Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké."
És igen írok is ilyeneket, mert én ismerem a Bibliának már nagyobb részét, ugyanis azt mondta Jézus: Máté 7,21"Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát."
János közönséges I.levele 2,15-17
"15. Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
16. Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
17. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."
Pál II. levele Timótheushoz 3,12
"De mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak."
De egyébként, meg ha ennyire nem vagyunk szimpik( ha Sándort bántják, mindannyiunkat) akkor ne nézzétek!Ennyire egyszerű.hiszen nem kell ott lenned, nem kötelező adakozni, bármit is hallottatok én leírom, nem kötelező adni.Általában azok írják ezt, akik semmit nem tudnak az egészről.
Azt hiszem nem értettél meg. Én tudom, hogy nem a gyülekezet miatt gyógyultam meg hanem Jézus által. De: A biblia szerint is, már ezzel a rövid igével, hogy a "hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által" kiderül, hogy épülni kell hitben, tehát hallgatni is kell. Emellett Jézus azt, mondta, hogy ahol 2-en vagy 3-an összegyűlnek az Ő nevében Ő ott van közöttük!Jézus azért fundamentum-alap, hogy őrá építsünk. Gondolod, hogy ha nem jártam volna és nem építkezek hitben, lett volna hitem a gyógyulásra? Hiába olvasnám a Bibliában, hogy meggyógyulhatok, nekem a mellettem ülő gyógyulása volt a bizonyíték.Akkor hittem el, hogy akkor én is meggyógyulhatok.egy újabb ige, mert muszájom van rá:)Apcsel 4,32-35
"32. A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.
33. És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon."
Figyelj! Egyébként is!Én tudom, hogy Sándor, nem olyan amilyennek itt írjátok.De nem más ember által fogok én Jézussal találkozni, hanem a hitem által leszek megtartva kegyelemből. De ahogy Mózes V. könyvében benne van: 15. Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!
16. Mind a szerint, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak!
17. Az Úr pedig monda nékem: Jól mondták a mit mondtak.
18. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.
19. És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon!"
És a gyógyulásom nem úgy volt, hogy egyszer csak felébredtem és jééé már nem kapkodok levegő után éjszaka dejó...Hanem szabadulással volt.Amire most nem adok igei magyarázatot.De egyedül nem tudtam volna itthon magam szabadulni..És ez az a rész ami miatt totálisan bolondnak néznek némelyek,pedig ez is igei alapon fekszik.De én az Úrért bolond is leszek mások szemében ha kell!Summázok:Ti tudjátok mit akartok én csak segíteni szerettem volna, azért még talán nem esz meg senki, bár ki tudja.:)Nem a magam igazságát hajtom, mert én már megigazultam...Na szia te valakinek akinek ennyit írtam, azért jó volt beszélgetni szerintem:)
Nem ráerőltetés amúgy sem.Én is leírtam ide ezeket a dolgokat, amik igazak ha hiszed ha nem.Nekem mindegy... És senki nem erőlteti, hogy odakapcsolj az atv-re vasárnap 11-kor. Van más csatorna is, gondolom neked sem csak ez az egy van.:)És igen hirdetjük az evangéliumot és nem erőltetően! Kavartok minket a Jehovákkal.Ők mennek házhoz, meg szólítanak le a Keletiben, mint engem egyszer.Betanulnak egy szöveget, aztán ha meg mondasz olyat amit nem tud, mert esetleg nincs Biblikus tudása le akarja kapni a fejed..Pedig tök aranyosnak tűnt a néni, no mindegy.Én őket amúgy nem ismerem, csak ezt tudom.De én ezt nem csinálom.Ezééé mielőtt engem esz meg valaki, odébb állok!:)Senkit én bántani nem akartam csak kiálltam amellett amiről nekem bizonyságom van és meggyőződésem, ami pedig az, hogy jó helyre járok.
És megsúgom, amúgy Pesten még csak kétszer voltam. Máshova járok mostanság, mert közelebb van.Ott is vagyunk néha 300-an is..Na...elég..nem írok:)
ez nem semmi.... :DDDDDDDDDDDDDDDDD
és nem fogja fel, amit mond az ember
Nekem erről a sok bibliai utalgatásról egy valami jut eszembe. A farizeusok, akik állandóan Jézust próbálták "kompromittálni" az Ószövetségi írásokkal.Sok minden van a Bibliában , és sokféleképpen is lehet értelmezni. De sokszor a szó helyett , a tett igazabb. Egyik vallás se üdvözítő, ha csak a maga igazát védi , a "másikat " meg lehúzza, mert esetleg nem jól értelmez valamit. Ismerek nagyon jó lelkű hitest , jehovát , reformátust , katolikust ....és ismerek "fanatikusokat" is, akik nem látnak túl egy ponton.
Pl.:
Kalászszedés szombaton.
Abban az időben Jézus szombaton vetések között járt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat és eszegették.
Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: "Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni. Erre így felelt: "Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett?
Hogyan ment be Isten házába és ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem kíséretének nem volt szabad megennie, csak a papoknak.
Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétenének?
Mondom nektek: a templomnál nagyobb van itt.
Ha értenétek mit jelent: irgalmasságot akarok és nem áldozatot, sohasem ítélnétek el az ártatlanokat.
Az Emberfia ura a szombatnak is."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!