Jehova Tanúihoz szól a kérdésem. Nálatok hogyan működik a párkapcsolat?

Én nem tanultam ilyeneket és értetlenül állok a dolog előtt.

Ha valaki valóban hisz egy vallásban, az ember azt gondolná, hogy nemcsak betartja de magáénak tekinti annak szabályait.

Vagy nem így van?

Az egy tankönyvbe illő (vagyis nagyon elméleti) helyzet, amikor valaki maradéktalanul megtartja a vallásának az előírásait és egyben magáénak is tekinti ezeket a szabályokat.

Azon IS múlik ez, hogy ki, milyen okból csatlakozik egy valláshoz. Ha valaki azért csatlakozik egy valláshoz, mert valamilyen kényszer viszi rá (család, megmentéssel való fenyegetés, stb.), akkor nem fog csak azért engedelmeskedni egy kényes helyzetben, mert a vallása előírja. Úgy fog eljárni, ahogy érez.

Azon IS múlik, hogy egy vallás előírásaival mennyire tud azonosulni a tag. Nálunk (Jehova Tanúinál) vannak olyan tanítások, amelyet szerintem a gyülekezetünkhöz tartozók túlnyomó része nem teljesen ért. Nem is fog az ezzel kapcsolatos szabályok szerint viselkedni, mivel nem tud belsővé válni. Esetleg csak akkor fog engedelmeskedni, amikor lebukhat és ez hátrányt jelent neki, de amikor személyes vágyai kerülnek ellentétbe a vallásával, aligha fog a vallása szerint cselekedni. Nyilván van eltérés a vallása és a hite normái között - ahogyan más vallású embereknél is.

Magára a kérdésre térve: szexualitáshoz kötődő kérdésekben a vallások előírásai és az emberi természet nagyon sokszor egymással szemben állnak. Az ember nem feltétlenül érez úgy, ahogyan a vallási tekintély azt megparancsolja. Pont az a természetes, hogy ilyenkor az ember bensője győz és nem a külső parancs.

Az hatalmas kérdés a számomra, hogy a szexualitással kapcsolatos előírások mennyire tudnak belső normává válni. Itt van az az előírás, hogy ne feküdjön le az ember mindenkivel. OK, ezt könnyű megtenni, már csak az alkalom és a megfelelő személy sincs meg hozzá. Sok munka lenne hetente új partnert keríteni, ezért az ember EZT megtartja és akár erényt kovácsolhat belőle. A tilalom, a szabályozás nem vált a sajátommá, de az engedelmesség ki van pipálva.

Ott van az a másik előírás, hogy szimpatikus egy másik nembeli, közeli viszonyba kerülök vele, de tartsak meg korlátokat. Például rossz szemmel nézné a gyülekezet, ha a lakásomba hívnám meg vacsorázni. Ez erősen határeset, sok mindenen múlik, hogy az ember engedelmeskedik-e vagy sem. Ebben a helyzetben nem tudok engedelmeskedni, mert egy étterem többezer forint és nincs olyan nyugalom, mint nálam. A szabályt ésszerű okból megszegem, mert nem értek vele egyet. Attól, hogy nálam vacsizunk, még nem lesz semmi olyan, ami főbenjáró bűn lenne.

Harmadik előírás, hogy szimpatikus valaki, megvan a kölcsönös és közeli viszony, tegyük fel, hogy hamarosan összeházasodunk, de nem szabad lefeküdnünk egymással az esküvő előtt. OK, erre nem törekszem, hogy megszegjem. Ám alakulhatnak úgy a dolgok, hogy megtörténik. Itt az érzelmeim erősebbek, mint a vallásom szabályai. Ez az oka, hogy annyian megszegik ezt a tilalmat.

Azt fontosnak tartom, hogy nem csak nálunk meg így, hanem másoknál is, más vallásoknál. Volt már komoly kapcsolatom más vallásokhoz tartozó hívővel, semmi eltérés nem volt. Maximum annyiban, hogy ezeket mennyire kellett titokban kezelniük. Nálunk az a szokás, hogy nagyon sok helyen ilyet fel sem szabad hozni, de vannak helyek, ahol erről lehet beszélgetni.

Az elmélet stimmel, de a gyakorlat nem igazolja.

Évente 40 ezer kiközösítés van ilyen ügyek miatt. Ez azon esetek száma, amikor a "bűnös" lebukott és "nem bánta meg". A többség nem bukik le és megbánja. Vagyis legalább 120 ezer ilyen ügy van minden egyes évben. Ezek a számok azt tükrözik, hogy akármennyire is tart valaki a bíróitól (mert ugye bűnelkövető nem feltétlenül lesz kiközösítve), a valóságban mégsem elég visszatartó erő. A kiközösítés, a bíróik arra "jók", hogy akik elkövetik ezeket, azok megpróbálják elleplezni, nem akarják ezt felfedni magukról.

A köszönési tilalom sem biztos, hogy egyértelműen megvan. Neveket, gyülekezeteket tudnék írni, ahol a rendszer nem működik (más kérdés, hogy kellene működnie, de nem így van). Azt érdekes lenne megnézni, hogy ott mennyiben más a helyzet.

A témához kapcsolódóan két kéziratot olvastam. Az egyik Palotás László írása, amelyik a gyülekezeten belül megvalósuló erkölcsöt mutatja be. Nem azt mondja, hogy a Tanúk erkölcstelenek, de azt igen, hogy a kiadványokban szereplő javaslatok nem teljes egészében valósulnak meg, csak részlegesen, egyéni értelmezés és alkalmazás által. Ő azt állítja, hogy ami a kiadványokban van, az egy elvárás. A gyakorlat pedig az, amit ezekből a gyülekezeti tagok megvalósítanak.

Másik kézirat Berkes Csilláé. Kíméletlen őszinteséggel vázolja fel, hogy is van a gyülekezeti erkölcs. Nem tudom, hogy a szerző azonos-e a tévéből megismert Szandikával (mert nem láttam), de amiket a hírekből olvastam, talán. Ő azt állítja, hogy valamilyen módon mindenki "megalkuszik", vagy előbb vagy utóbb. Kissé egyszerű stílusban íródott, de tényleg kíméletlenül őszinte.

Ha eljössz egy Tanú-gyülekezetbe és köztünk éled a napjaid egy hosszabb időn át, akkor látni fogod, hogy amiket írok, az a valóság. A kiadványokra nem tekintünk közömbösen, de egy "védett" helyen élő idős emberként én is ugyanezeket írnám. A kiadványok szerzői luxuskörülmények között élnek valami mini édenkertben, mi meg a valós világban. Ezt tudjuk, de nem csinálunk belőle ügyet.

A válasz írója 83%-ban hasznos válaszokat ad

Kíváncsi lennék, te mióta vagy kapcsolatban ezzel a vallással, és be vagy-e merítve?

Kedves utolsó előtti:

Meglepő higgadtsággal és meglepően nyíltan beszéltél a saját vallásod visszásságairól. Szerintem ez tiszteletre méltó!

Zöld kéz ment!

Meg vagyok keresztelve, de ezt annak idején még bemerítkezésnek neveztük. Időpontot azért nem szeretnék írni a keresztelkedésem dátumára, mert azonosítható lennék. Azokért a sorokért, amiket leírtam ehhez a kérdéshez, elég kemény retorziókat kapnék. Mondjuk leváltanának, mint vént, amit nem szeretnék. Nem azért, mert kell a hatalom, hanem szeretnék visszatartani néhány fanatikust attól, hogy a pásztori munkát összekeverje a bírói munkával. Sajnos életkortól függetlenül igaz, hogy egyesek kezébe, amint hatalomhoz jutnak, csattog a korbács.

Volt pár nagyon jó barátom-hittestvérem, akiket ilyen eljárásokkal kitettek. Szerintem a gyülekezet, sőt az egész magyarországi szervezetünk nagyon értékes tagjai lettek volna, de ezek a fanatikusok ellenséget csináltak belőlük. Egyszer szívesen leírnám valahova, hogy pont az ilyen erkölccsel kapcsolatos ügyeket mire használják (egyesek). Ha hamis képet festünk le magunkról, akkor magunk ellen dolgozunk.

Példa (mert azért forr bennem a düh): a gyülekezetünknek volt X tagja, 45% férfi, fiatal és nagyobb részük nagyszerű lelkülettel és képesítésekkel. "Régi motoros" emberek sorra riválist véltek bennük felfedezni. Ha valaki nem tört be, akkor ilyen ügyekbe keverték és eltakarították az útból. Ma X/4-ed tag van, a férfiak aránya 21%.

Egyik esetben a testvér nem tört be, ellenállt. A gyülekezetünk akkori fejese ráküldte a lányát. Nem történt olyan, amit paráznasággal lehet leírni, de ketten egy autóban ültek és nem volt más mellettük. Zsarológépezet beindult és első körben elvesztettük az útban álló testvért, nem kellett 12 hónap és ment a családja is vele, majd alig fél év múlva már -18 volt a létszám e miatt az ügy miatt. Ha nincs az a hamis kép, hogy nekünk mit nem szabad és mire kell ügyelni, meg mit illik, stb., akkor nincs zsarolás sem.