Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Róma püspöke volt-e Péter...

Róma püspöke volt-e Péter apostol?

Figyelt kérdés

A katolikus egyház egyik legalapvetőbb tantétele, hogy Péter apostol volt Róma püspöke, ebből kifolyólag Péter utódai a mindenkori római püspökök, vagyis a pápák. Ezért a pápák jogos ódai Róma első püspökének, Péter apostolnak.

Azonban nincs semmiféle bibliai bizonyíték arra, hogy Jézus olyan egyházat alapított volna, amelynek Róma lett volna a központja. Jézus mondja apostolainak, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem miután a szent szellemet megkapják, lesznek néki tanúi Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában, stb... tehát Róma elsőbbségéről szó sincs az írásokban. (vö. Cselekedetek 1:4,8)


Az igaz, hogy idővel egy erős gyülekezet fejlődött ki Rómában (vö. Róma 1:8), viszont amikor Pál levelet ír a római gyülekezetnek, közel 30 személyt a nevén nevezve üdvözöl, de Pétert, aki a római gyülekezet élén állt volna, nem is említi se a levél elején, se a végén. (vö. Róma 1:6-7; 16:1-16)


Majd i. sz. 60 és 65 között Pál hat levelet írt Rómából, de egyáltalán nem szólt Péterről; ez alighanem világos utalás arra nézve, hogy Péter nem volt ott. (vö. 2Timótheus 1:15–17; 4:11.) Pál római ténykedéseiről a Cselekedetek könyvének a vége szól, de ismét csak nem említi meg Pétert (Cselekedetek 28:16, 30-31). Hogy lehet ezek után Pétert Róma püspökének nevezni? És hogyan lehetnek a pápák utódai Róma püspökének, Péter apostolnak?


2011. ápr. 4. 11:44
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 71/82 anonim ***** válasza:

Talán ha nem feszegetné azok idegeit, akik az Ön lelki hiányosságát tölti ki, mégpedig úgy, hogy erre a provokációra válaszolni méltatnak, akkor ez egy normális vita lenne, kérem! Én az Ön kérdésnek csúfolt provokációiban logikusan és formán kívül, az ön eszközeivel elmagyaráztam azokat, amelyekre engemet ostobának és zagyvának nevezett.


1, Ön többnyire szellemekkel vitázik. Senki nem bizonygatta Péter primátusát, ugyanis a pápaság egy Krisztus által elrendelt intézmény. Az Ön hite azonban az

látszik, hogy Ön az Úrhoz mennyire ragaszkodik. Ha ilyen nagyképűség az Ön mércéje, akkor kérem, mielőtt bepötyögné a kérdést, pardon bocsánat a viaskodásra való felhívást, gondolkodjon el azon, honnan jön és hová tart. Nem sokáig lesz mindenütt nyitott a katolikus Egyház, mert senki nem kér egy nagy adag gyűlöletből, azoknak az idejét elvenni, akik Krisztussal akarnak élni, és gyümölcsöket akarnak szedni itt a földön, és Krisztus áldozatában folyamatosan megújulni. Senki nem kér az Ön semmijéből! Kérdezheti, hát akkor én miért tartok itt előadást, melyre válaszolok: az én bűnöm, az én természetem, akinek nem inge, ne vegye magára.


2, A festmények, a szobrok a művészek vívmányai, tudja, azok a talentumok, amelyeket jobb nem elfecsérelni, és Krisztus ültette belé. Nem akarja az Egyház, hogy ezek kárba vesszenek, és elpusztuljanak. Ezek a festmények, szobrok nem ártottak senkinek, ezért az Egyháznak sem fognak ártani!


3, Döntse el, hogy Ön ki mellett áll: Krisztus mellet vagy ellene? Vallja Ön a homoousziont?


És ha annyira akarja, mondja el már nekünk, vakoknak, hogy Ön hogyan oldotta volna meg a nemzetek megtérítésének máig befejezetlen folyamatát? Az Egyház először misszionáriusokat küldött, majd, amikor megölték őket a pogányok, avatkoztak be politikailag. És megengedi-e, ha már ekkora indiszkrécióval fordult az Egyház felé, hogy megkérdezzem, Ön melyik felekezetnek a tagja? Ott miket lát? Megkérdőjelezhetetlen szenteket, akik a Bibliát saját szájízük szerint magyarázzák? Akik Jézust csak szóban dicsérik, azonban az Ő akaratát alattomban megtagadják? Akik más emberek idegrendszerét ilyenféle szellemi vakságból összetörik? Meditáljon el ezen, kend!

2011. ápr. 17. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/82 A kérdező kommentje:
Ne kendeljen kend, mert a kiontott vért meg az összeharácsolt vagyont nem tudja kimagyarázni, stb. Mindenkit hülyének néz csak a piros sapkások felé lefetyel? A leszarozás a bugrisok sajátja. Maga ott van jó helyen ahol van, mert oda tartozik.
2011. ápr. 17. 16:47
 73/82 anonim ***** válasza:
Na látja kend, legalább legyen annyira figyelmes, hogy azért megnézze, hogy Önnek két vitapartnere van. Én nem szaroztam le senkit vagy semmit, én csak akkor mondtam valamit, amely az Ön lelkére káros, amikor engemet mindenféle trágársággal sérteget, az Egyházammal együtt. Az Ön sznobizmusa határtalan, hiába akarja a provokációját mindenféle piperkőc, arisztokrata-bohóc stíljével kibélelni. Én inkább maradok égi királyomnak hű jobbágya.
2011. ápr. 17. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/82 anonim ***** válasza:

Itt bizony megint kibújik a szög a zsákból, de valójában félelmetes, hogy a katolikusok felsőbb körei mennyi igazságot tudnak kiforgatni és hazugsággá alakítani. Ebben nagymesterek. A vádak és a kimagyarázások az előző oldalakon jól mutatják, hogy miféle "művészetté" alakították ezt a képességüket.

Ez nagyon hasonlít persze arra, amit Sátánról állít a Biblia. Ő a megtévesztés mestere és a "világosság angyalának" tünteti fel magát!


Igen, félelmetes, de ezért nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy a valódi Krisztus követők folyton erősítsék magukat a "szellemi fegyverekkel", mert akkor mindjárt nem lesz olyan félelmetes.

2011. ápr. 17. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/82 anonim ***** válasza:
Megbocsátok neked utolsó, és neked is kérdező! Ne haragudjatok rám.
2011. ápr. 17. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/82 anonim ***** válasza:

"Ön hogyan oldotta volna meg a nemzetek megtérítésének máig befejezetlen folyamatát?"


Azt gondolja tán kend, hogy a túlnyomórészt katolikus-lakta országokban az emberek ezen része "megtért Krisztushoz"?


A "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat" jézusi gondolatot is durván kiforgattátok mondván: 'ezt sem szó szerint kell ám érteni', de vajon az "úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket" mondatot, hogyan magyarázzátok?

Persze legfőképpen az érdekelne, hogyan alkalmazzátok magatokra?!

2011. ápr. 17. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/82 A kérdező kommentje:

"Na, ezt a szart tudom hogy honnan..."


"Semmi rothadt (szaprosz)beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak" (Efézus 4:29)"Nem jó fa az, a mely romlott (szapron) gyümölcsöt terem; és nem romlott (szapron) fa az, a mely jó gyümölcsöt terem." (Lukács 6:43)


Kend nem jó társaság egy keresztény számára sem. Szemtől szembe nem állnék le magával társalogni, itt meg névtelenül írogatja itt/ott és mindenfelé keresetlen megjegyzéseit. Az lenne a becsületes magától, ha kitette egy megkülönböztető jelzést az irományai mellé, hogy lássák, maga szólalt meg éppen itt, ott, vagy amott, és aki akarja, kikerülhesse, mint egy gödröt. Én ezt szeretném tenni!!!

2011. ápr. 20. 11:16
 78/82 anonim ***** válasza:
Jézust azt mondta, hogy beszédetek legyen igen, igen - a nem az nem: na most arról nem én tehetek, hogy ha az általad másolgatott művek ezt a jelzőt érdemlik - ha tompítanék a megfelelő jelzőn, akkor hazugságot követnék el. De örülök, hogy megint csak a lényeget sikerült megragadnod, kiragadós, mármint bocsánat, kiragadásoknak hitelt adó és azt terjesztgető barátocskám.
2011. ápr. 20. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/82 xcabbage válasza:

Sziasztok, hadd dobjam be a közösbe én is, amit erről találtam nagy hirtelen:


[link]


"A Bazilika közepe, vagyis a pápai oltár alatt végzett ásatások szenzációs eredményre vezettek, megmutatták Szt. Péter sírját és relikviáit. Először egy óriási, 2,60 méter széles ereklyetartót találtak. Ezt Konstantin császár építette 321-324 között. Benne pedig egy kisebb, kápolna alakú sírszobrot találtak....


A régészek nagyon meglepődtek, amikor a sírban nem találták meg Szt. Péter földi maradványait. Csak később leltek rájuk, kb. 2 méterrel odébb a G-fal egyik üregében 1941. október 13-án. Kiderült, hogy Konstantin császár vitette át az ereklyét a márvány ereklyetartó építésének idejére."


namármost, számomra ez egy kicsit bűzlik. miért nem Péter apostol maradványa volt abban a csodás erekje tartóban? és miért csak egy szobor???? ha meg elkészült végre a csodás márvány tartó, miért nem szedték ki a nem messze lévő falból az állítólagos Péter csontokat és tették annó méltó helyére????

na ezt magyarázza meg nekem valaki - de úgy, hogy el is higgyem :)

2012. ápr. 3. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/82 A kérdező kommentje:

Aszongya: "Ahol Péter, ott az Egyház".


Csakhogy Péter vértanú halált halt a hitetlenek kezeitől, Péter valódi követői meg vértanú halált haltak a hitetlen pápaság egyházának kezeitől. Nem csak hazudnak, ölnek is. Ez pedig itt a fizetségről szól: - Zsidók 6:8

2012. ápr. 4. 23:07
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!