Róma püspöke volt-e Péter apostol?

„én erre a szintre nem megyek le”. Mármint saját egyházának szintjére gondol?

„találékony magyarázatokat kellett kifejleszteni az évszázadok során, hogy végül eljussanak ahhoz az elmélethez, miszerint azt a Krisztust, akinek „nem volt lehajtania a fejét” (Máté 8,20), aki szegényen és mezítelenül halt meg a kereszten, egy olyan királyi főpap képviseli, aki 1100 szobás palotával rendelkezik, akit éjjel és nappal szolgák hada vesz körül, és aki a legfinomabb aranyhímzésű selyem ruhákat hordja.” (Dave Hunt: A fenevadon ülő asszony, Előszó Kiadó, 1995. 156. oldal)

„Ugyancsak szembeszállt a császári hatalom önkényével Aranyszájú Szent János, Konstantinápoly püspöke. Kifogásolta és a szószékről bátran ostorozta Eudokszia császárné fényűző életét és az udvar mulatozásait akkor, amikor a szegények nyomorognak... a szentatyák közé soroljuk...” (Az üdvösség története, Hittankönyv, Bp. SZ.I.Társulat, 1958. 82-3. old.)

„Eretnekek a középkorban. A keresztes hadjáratok idején új eretnekségek támadtak. Ezeknek egy része eleinte inkább csak a főpapság és egyes szerzetesrendek gazdagságát támadta és az evangéliumi szegénységet hirdette. Később azonban tévtanokat is terjesztettek.” (Bibliai történetek a katekizmus igazságaival, hittankönyv, SZ.I:Társulat, 1968. 58. oldal.)

Érdekes, amikor Aranyszájú szent János kritizálta...- akkor kiérdemelte az aranyszájú elnevezést. Ha ugyanezért a pápaságot kritizálták – ráadásul teljesen jogosan -, arra ráfogták, hogy eretnek. Ilyen alapon Jézus is eretneknek számított volna, hiszen ő is kritizálta a hiábavaló gazdagságot. Aztán meg hogy lehettek egyes szerzetesrendek gazdagok, amikor a szerzetesrendek arról híresek, hogy szegénységre adták az életüket? Bizonyára hasonló lelkületű önátadású volt Krisztus felé, mint a pápaságnak. Ajkaikkal közelítettek felé, de a szívük távol volt tőle!

„Az egyház hogyan valósítja meg szegénységre felszólító tanítását Jézusnak?.. b) szerzeteseink fogadalommal kötelezik magukat a szegénységre... c) minden hívőnek kötelessége, hogy egyre tökéletesebb legyen. Ezért a szegénységet is bele kell terveznie az életébe... Mutassuk be példákon Jézus szegénységét!” (KÉRDEZZÜK MEG A SZENTÍRÁST (Bibliás Katekizmus) - Szent István Társulat, 1980.74. old.)

„„csak kevesen tudják, hogy valójában milyen hatalmas ez a(z Apostoli) palota. Mikor az öregedő XIII. Leó a vatikáni kertben sétálni akart, dolgozószobájában egy kis székre ültették, majd felemelték és végigvitték a palotát behálózó két kilométer hosszú labirintusszerű folyosókon, a világ legértékesebb műkincseivel teli szobákon és termeken át...”

Jézus egy istállóban született. Élete során nem volt fejét lehajtania. Helytartója ma egy tizenegyezer helyiségből álló palotában lakik. Ehhez jön még a Castelgandolfo, az Albano-tó mellett. A szépséges Castelgandolfóban, amely valamivel nagyobb terület, mint a Vatikán, épült egy nem éppen olcsó úszómedence is, amit János Pál saját személyi használatára építtetett.

Jézusnak nem volt semmi földi tulajdona. Folyton ezt tanította: „Eredj el, add el minden vagyonodat és osztd el a szegényeknek és... jer, kövess engem.” Jézus a gazdagoknak és a hatalmasoknak ítéletet hirdetett. „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben – mondotta -, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti.”

Krisztus helytartója olyan kincsek között él, amelyek részben még pogány eredetűek. Minden olyan javaslatot, hogy adja el mindenét, amije van és adja oda a szegényeknek, megvetéssel fogadnak, és megvalósíthatatlannak jelentenek ki a Vatikánban.. Az evangélium gazdag ifjúja hasonlóképpen válaszolt Jézusnak. Jézus egész életében egyszerűen élt: ruhátlanul halt meg és életét feláldozta a kereszten.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 22., 47. oldal.)

„A zarándokok az óramutató járásának irányában haladva újra visszatérnek a templomhajóba, és megállnak Péter híres bronzszobra előtt. Az apostol ünnepnapján a szobrot aranybrokát köpeny fedi és drágakövekkel díszített tiara van a fején. Előre tett jobb lábfejét kifényesítették utódainak a csókjai. Ez emlékeztet a nem is olyan régi időkre, amikor a pápa kihallgatások alkalmával lábát egy kis zsámolyra helyezte, hogy a látogatók kényelmesebben megcsókolhassák.”(Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 25. oldal.)

Az eredeti bibliai személyek (Jézus, Péter, stb..) semmiféle arany- és drágakővel ékesített fejfedőt vagy ruhát nem viseltek, itt meg még a szobrokon is az van, jelezve, hogy ebben az egyházban a fényűzés legalább olyan szükséges kelléke az egyházi hierarchia attitűdjének, mint a szerénység Krisztus valódi követői számára.

Mint az sokak számára ismeretes, 1929-ben Mussolini egyezményt kötött a római pápával, melynek eredményeképpen a pápa egy néhány négyzetkilométernyi területet kapott, mely a saját fennhatósága alá került. Vagyis sikerült kiharcolnia, hogy egy teljesen önálló közigazgatási egység legyen a Vatikán. Azóta tehát, ez a miniatűr pápai állam egyike a föld országainak, saját diplomáciai testülete van, kormányfője a pápa.

Vajon mit szólna ehhez Jézus Krisztus, aki földi tartózkodása során többször is visszautasította a Neki felajánlott földi hatalmat? (Ld. pl. a kísértés történetben. (Lk 4:5-8), vagy az ötezer férfi megvendégelése után (Jn 6:14,15) Jézus határozottan kijelentette: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18:36) Ennek ellenére a pápa beiktató szövegében hosszú ideig a következő kijelentés állt: „...te (a pápa) vagy a földkerekség uralkodója...”. Ismét máshol a következőre figyelmezteti az övéit az Úr: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön,...” (Mt 6:19) - Róma halmozza azokat!

- Püspök úr, kegyelmed az apostolok utódja, csakhogy az apostolok nem éltek ám ily gazdagon. Hékám! Teve, tűfoka, he?! -

Azt kéne mondania a katolikus egyházvezetésnek (tekintettel a vérengző, hatalmi tébolytól dúskáló múltjára): „nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.” Erre pont az ellenkezőjét mondja: 'Egyedül én vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj', mármint Krisztus. Vagyis annyira elvakult, hogy még a saját helyzetét sem képes a „szabadság tökéletes törvényében” (vö. Jakab 1:25) meglátni, és levonni a megfelelő konzekvenciát.

De az Egyház a történelem folyamán mindezeken keresztül ment és győztesen jött ki, mert Isten műve, nem emberé!

Ez arra emlékeztet, amikor Napoleon azt mondta Consalvi bíborosnak, hogy "szétverem az egyházadat". Erre azzal válaszolt, hogy "Sosem fog sikerülni neki. Eddig nekünk sem sikerült...". Magyarul a római katolikus egyházról az egyik vezető bíborosa így nyilatkozik, hogy az egyháza évszázadokon keresztül mennyire romlott és erkölcstelen volt, hogy saját maga akarta így magát elpusztítani. Ez lenne Isten műve!!!!!!!??????? Ez inkább az antikrisztus műve.

KI KINEK A HELYTARTÓJA?

Amit a katolikusok hangoztatnak, hogy az apostolok élén mindig Péter áll, ami kiválasztottságára mutat, hogy ő az egyház feje, vezetője, tanítója, Jézus helytartója, meg hasonlók, ezek az elnevezések (a Szentírásban) sehol nem szerepelnek Péterrel kapcsolatban, mint valami különleges címek. De nem is viselhetett ilyesmiket, hiszen ő maga mondja magáról:

„Simon Péter, Jézus Krisztusnak szolgája és apostola azoknak, akik velünk együtt ugyanolyan mértékben részesültek a mindennél értékesebb hitben Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus igazságosságában.” (2Péter 1:1)

Márpedig Krisztusnak szolgája – ahogy ő maga mondja, - és a Krisztusnak helytartója – ahogy őt nevezik a katolikusok, - ez két különböző dolog. Az egyik alázatosságot tükröz, a másik uralkodásra való felsőbbséget reprezentál.

Csakhogy Jézus nem azt mondta, hogy neki helytartója lesz – úgy mint 'Krisztus helytartója', - hanem éppen ellenkezőleg:

„Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam.” (Márk 13:9; Lukács 21:12)

Vagyis őket hurcolják helytartók elé (olyanok elé, mint Pilátus is volt), nem pedig királyok hajolnak meg Krisztus állítólagos helytartói, a pápák előtt!

A valóságban azonban mégis így történt, mivelhogy a világi hatalmat magukhoz kaparintó pápák előtt királyok hajoltak meg, de ez Krisztus alázatos követőire sohasem vonatkozott. Nézzünk egy jellemző példát:

„22.§. PÁPASÁG ÉS CSÁSZÁRSÁG

A pápai állam megalakulása. Itália északi részében a longobárdok telepedtek meg, melyeket róluk neveztek el Lombardiának. Eleinte megelégedtek az adókkal és ajándékokkal, melyeket a pápa küldött nekik, de később még Rómát is el akarták foglalni.

A szorongatott pápa a frankoktól kért segítséget (*nem bízta Krisztusra a védelmet, aki megígérte, hogy a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni az egyházán, hanem szellemi paráznaságra lépett a frankokkal. Lásd Máté 16:18; Jakab 4:4), akik többször le is győzték a longobárdokat és a tőlük visszavett városokat és tartományokat a pápának adományozták. Így jött létre az egyházi állam 756-ban.

(*Miféle egyházi állam jöhetett létre Krisztus vezetésével, amikor ő azt mondta, hogy a követői nem része e világnak?! Vö. János 17:14-16)

Nagy Károly császárrá koronázása.

Az egyházi állam azonban egymagában nem volt elég erős ahhoz, hogy magát a barbárok támadása ellen megvédje.

(*Egymagában volt, mivelhogy azt már régen elfelejtette, amit Krisztus ígért követőinek, hogy vele lesz minden napon a világ végezetéig. Egyébként meg Krisztus ígérete nem egy világi hatalommal rendelkező egyházi államra (politikai/vallási keverék-egyházra) vonatkozott, és ezt ők nagyon is jól tudták, ezért is kerestek világi védelmet maguknak, és nem Krisztus védelmében bíztak.)

A pápa tehát Kr.u. 800-ban karácsony ünnepén [*Jézus születésére kijelölt napon, nyilván az ő tiszteletére (?)] Rómában császárrá koronázta a frankok királyát, Nagy Károlyt, hogy ő legyen az egyház védője.

(*Gyakorlatilag Krisztust a saját születésére kijelölt napon leváltották a védelmi posztjáról, elvették királyi koronáját és odaadták egy világi uralkodónak. Ekkora árulást még Péter sem követett el, akit állítólag szorosan követnek.)

Nagy Károly a reá ruházott feladatot híven teljesítette.

(*Vajon mit ígért Pálnak Krisztus? Csel 26,17-ben mondja: „Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek”.

Viszont a pápaság védelmét Nagy Károly teljesítette híven, akire a pápaság ezt ráruházta. Felmerül a kérdés, hogy mi köze van ezek után a pápaságnak Krisztushoz?)

Később a császári korona a frankoktól a németekhez került és több évszázadon át náluk maradt. Nyugatrómai császároknak nevezték őket, megkülönböztetésül a keletrómai császároktól, kik Konstantinápolyban uralkodtak.” (JÉZUS KRISZTUSNAK ÉS EGYHÁZÁNAK TÖRTÉNETE, Hittankönyv az ált. iskolák VI. osztályának katolikus tanulói számára. Szent István Társulat, Bp. 1953. 51-52.-oldal. Nihil obstat – *utólagos betoldások)

(A Róma Katolikus Egyház történelmét úgy beállítani, mint amely azonos Jézus Krisztus egyházának történelmével, még külön súlyosbítja a pápaság bűneit, amelyek önmagukban is elegendőek a Róma 2:8 szerinti isteni ítéletre.)

Ki a kőszikla, akire Krisztus egyháza épült?

Kétszer rakták le az egyház alapjait. Először lerakta Isten Krisztus által, másodszor lerakták Nagy Konstantin idejében, amely már nem volt azonos azzal, ahogy Isten lerakta.

Mert emlékezzünk csak, mit mondott Pál apostol?

„A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat.” (1Kor 3:10)

Nézzük meg, hogy a katolikusok mit állítanak, ki az egyház alapja?

A II. Vatikáni Zsinat, az I. Vatikáni Zsinat nyomdokait követve, tanította, hogy Krisztus Péterben „a hit és az közösség egységének örök és látható kiindulópontját és a l a p j á t” állította oda. (II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 18. - Vö. I. Vatikáni Zsinat: Pastor aeternus, Prológus.)

„A Péterre a l a p í t o t t egyház (16,18), amelynek ő az építőktől elvetett alapköve (21,42), messiási közösség. Az ószövetségi közösség ebben él tovább, de már egyetemes jelleggel.” (AZ EVANGÉLIUM SZENT MÁTÉ SZERINT- katolikus fordítás lábjegyzete)

„Jézus Simont Péternek (arám Kéfa = szikla) nevezi... Erre a sziklára akarja építeni Jézus egyházát (= ekklézia a görögben, kahal a zsidóban = szent, vallásos gyülekezet), amelyet semmiféle hatalom, még az alvilág kapui (vö.: Szentszék, magas porta) sem fog megdönteni. Az épület tartóssága nem utolsósorban az alaptól függ...

A Jel 3,7-ben Jézus bírja Dávid kulcsait - nála van a messiási ország minden joghatósága, ezt átadja Péternek, tehát Péter Jézus tekintélyével rendelkezik...

Péter tehát megkapja e szavakban a legfőbb törvényhozói hatalmat mind a tan, mind a jog vonalán. Ez az ígéret nemcsak Péterre, hanem utódaira is vonatkozik, jóllehet ez kifejezetten nincs bent a szövegben, de Jézus nem alapíthatott oly egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva.” (katolikus bibliafordítás lábjegyzete: Máté 16:13-20.)

Amikor azt mondja, hogy „nem a l a p í t h a t o t t olyan egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva”, ezzel egyértelműen azt állítja, hogy az egyház emberi alapon áll.

Hogy valóban Pétert tartják az egyház alapjának, hogy az értelmezésükben ez valóban így jön le, van rá példa bőven:

„Szent Péter székfoglalásának ünnepét február 22-én Rómában már a IV. századtól ünnepelték, hogy kifejezzék a Péter apostolra a l a p o z o t t Egyház egységét." (Zsolozsmáskönyvből).

„A keresztény egyházak tanítása szerint a kereszténység és az egyház Palesztinában keletkezett Augustus (Kr. e. 31-Kr. u. 14) és Tiberius (14-37) idején. Az egyház krisztusi alapítását a katolikus teológia az evangéliumokra hivatkozva magyarázza.

("Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy /Petrus=kőszikla/, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta." Máté 16,18. [ Historia 2005/04. A pápaság kialakulása (F. I.)]

De mivel a Szentírás kinyilatkoztatása egyértelműen Jézust jelöli meg az egyház alapjának (vö. 1Kor 3:10), ezért a katolikus rafinéria úgy tudja átvinni a köztudatba, hogy mégis Péter az egyház alapja, hogy észrevétlenül összepárosítja a kettőt:

„Pétert választotta ki Jézus az Egyház a l a p j á n a k, de az élő kő (csak itt szerepel ez a kifejezés a Szentírásban) mégis Jézus, akit a zsidók nem ismertek el (vö.: Zsolt 118,22). Őrajta épülnek a hívők lelki házzá, tehát szerves egészet alkotnak, amelynek éltetője a Szentlélek.

Az idézet Iz 28,16-ból való. Az építők, a zsidó nép hivatalos vezetői megtagadták Krisztust, aki számukra a botlás kövévé vált.

Péter az épület allegóriájában úgy mutatja be az Egyházat, mint szervezett egészet, ahol minden egyes elemnek megvan a maga helye, Krisztus pedig, mint szegletkő az egészet egybekapcsolja.

Ezért mondja Pál a hívőkről: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és az Isten lelke lakik bennetek?” (1Kor 3,16).

És amint az alul elhelyezett kövek tartják a rájuk helyezetteket és egészet alkotnak velük, így kell lennie az egyházban is, ahol „hordoznunk kell egymás terhét” (Gal 6,2).” (1Pét 2:1-10; katolikus fordítás lábjegyzete)

Vagyis Péter az alap, de mégis Jézuson épülnek szellemi házzá a hívők. Hogy van ez? Péter tehát be van csempészve, mint alap.

Ráadásul egyedül Pétert nevezi meg alapnak. Azután meg elkezdi magyarázni (amit nem tud kikerülni, főként nem tud letagadni), hogy mégiscsak Jézuson épül fel a szellemi templom, hiszen Isten már Ézsaiásnál megmondta, hogy erős alapot tesz le Sionba:

„Ezért így szól az Úristen (YHVH): »Íme, leteszek alapul egy követ Sionon, kipróbált követ, értékes szegletkövet, szilárd alapot; aki hisz, nem menekül el.” (Ézsaiás 28:16, Káldi Neovulgáta ford.)

Most hogy jön ehhez az a katolikus magyarázat, hogy Jézus „nem a l a p í t h a t o t t olyan egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva”? Miért tartana az Isten által letett szilárd alap Péter haláláig? És miért Péternek az utódaiban látja a Péterre alapított egyház fennmaradását, miért nem abban, hogy az Isten által lerakott alap Krisztusban áll meg, Krisztusban stabil, Krisztusban maradandó?!

Hogy miért látja így? Mert ugyanabból az alkatrészekből egy más rendszert akar felépíteni. De nem csak fel akarja építeni, hanem fel is építi.

A katolikus egyházban fel van építve az a rendszer, mely szerint az egyház Péteren épül fel, akit ráadásul megtettek az egyház és az apostolok fejévé is. Sőt, még utódokat is állítottak ennek az alapnak:

„A Pápa, Róma püspöke és Szent Péter utóda "örök és látható principiuma és a l a p j a mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének." [882] (A Katolikus Egyház Katekizmusa)

Hogy lehet a római pápa az alapja a hívők sokasága egységének, amikor Krisztus lett Istentől alapként letéve?! Úgy, hogy utólag csináltak még egy alapot, amibe már Pétert tették meg alapként annak az értelmezésnek az alapján, amit a Máté 16:18-ban olvasható:

„Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.”

A keresztény egyházat (ekklésiát) arra a kősziklára (petra=sziklatömb) építette Krisztus, akit Isten letett a Sionba, és Péter (petrosz=szikladarab) is Isten kijelentése folytán Isten Fiának, a Krisztusnak megvallott, és nem azt mondta (Krisztus), hogy rád (Péterre) építem az egyházamat.

„amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.” (Róma 9:33)

A fundamentum/alap tehát Jézus, akiben hinni kellett és nem Péter apostol.

Tehát akire, mint kősziklára építik egyházukat az egyház tagjai, az Jézus Krisztus, mivelhogy nem Péter az, akit az építők elvetettek (apodokimadzó=elvetni, mint értéktelent), hanem Jézus:

„Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra...

Erre Jézus azt kérdezte:

„Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben...

Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad...

Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett...

Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse...

Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk...

Akihez járultatok, az élő kőhöz, amelyet - bár az emberek elvetettek - Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.

Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik:

„Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak rajta, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.” (Ézsaiás 53:3; Máté 21:42; Márk 8:31;12:10; Lukács 17:25; Cselekedetek 4:11-12; 1Péter 2:4-8)

Tehát az alapkő, amire az egyház felépült, nem a péteri szikladarab, hanem Krisztus, a kőszikla! Az apostolok csupán másodlagos alapot jelentenek, de nem csak Péter, hanem együtt mind a tizenkettő:

„Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává...

A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Efézus 2:20-22; Jelenések 21:14)

Hogy nem Péterre épült az egyház, az is bizonyítja, hogy Jézus a János 2:19-21-ben azt mondta, hogy „rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt... Ő pedig az ő testének templomáról szól vala. ” (Károli ford.)

Vajon a templom lerontása Péternek a meggyilkolása által történt vagy Krisztus megölése által? Ha Krisztust ölték meg, és ezáltal a templom lerontatott, akkor a Krisztusra épült templom rontatott le, amit ő, mint az ő testének templomát felépítette három nap alatt, mivelhogy életre kelt a halálból. A templom pedig az egyházat jelenti, a Krisztus testét.

Ha pedig az egyházat (magát Krisztust, akinek teste az egyház – vö. Efézus 1:22-23) rontották le (anélkül hogy Péterhez hozzányúltak volna), akkor nem is Péteren épült az egyház, hanem azon, akinek a megölése által lerontható volt az egyház, vagyis Jézuson. Jézus saját magára építette, a saját testén, mint kősziklán.

És amikor azt mondta, hogy „a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” - ezt azért mondhatta, mivel, - ahogy a Róma 6:9 is mondja:

„Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta.” Ezáltal a pokol kapui nem diadalmaskodhatnak azon az egyházon, amely azonos Krisztus (és nem Péter) testével.

Nem Péter emberek által illegitim módon választott utódai által marad fönn tehát örökké Krisztus ekklézsiája, hanem Krisztus halál feletti győzelme által.

Továbbá Krisztus azt mondta, „az ÉN anyaszentegyházamat (ekklézsiámat)”, vagyis a sajátját építette saját magára, és nem Péterét Péterre. (vö. Máté 16:18)

„A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e.” - olvashatjuk az 1Korinthus 3:11-12-ben.

KIRE ÉPÜLT AZ EGYHÁZ, PÉTERRE VAGY KRISZTUSRA?

A görög EPI szó egyik jelentése rajta. Jézus használta ezt a szót, pl.: „szálljon a ti békességetek REÁ (EPI)” (Mát 10:13, Károli ford.); „akire pedig ez esik REÁ(EPI)” (Mát 21:44, Károli ford.); „jőnek REÁD (EPI) napok” (Lukács 19:43, Károli ford.);

„Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. - Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok RÁD, menj be urad örömébe!” (Mát 25:21); mégsem azt mondta Péternek, hogy REÁD (EPI) építem az egyházamat, hanem „ezen (TAUTÉ) a kősziklán építem fel” (Máté 16:18).

És hogy ki az a kőszikla?

Pál azonosítja, amikor azt mondja: „er R E (EPI) az alapra”, amely pedig egyértelműen Jézus Krisztus, hiszen nincs más alap! (1Kor 3:11-12, MBT. ford.)

Az „ezen” és az „erre” ugyanazt a személyt jelenti, ugyanarra a személyre mutat, aki mögött Krisztus van és nem Péter.

Tehát amikor Krisztus azt mondta, hogy „ezen a kősziklán építem fel”, az annyi, mintha azt mondta volna: 'ezen az alapon' („erre az alapra”), vagyis akit Péter Krisztusként, az élő Isten fiaként megvallott.

Péter mondja:

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először MI RAJTUNK kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?” (1Péter 4:17, Károli ford.)

Vagyis Péter azt mondja mi vagyunk a háznép, tehát nem rajta (Péteren) kezdődik az ítélet, hanem rajtunk, tehát a háznép az Krisztus teste, akin fölépül a háznép.

„Ti pedig a Krisztus teste vagytok (Péter testének kellene lennie, ha rá épülne a test, vagyis az egyház), és tagjai rész szerint.” (1Kor 12:27, Károli ford.)

Pál mondja:

„És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, (az összes apostol egy szinten van, és nem mondja, hogy először Pétert rendelte volna) másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit...” (1Kor 12:28, Károli ford.)

„És Ő adott némelyeket apostolokul, (az összes apostol egy szinten van, és nem mondja, hogy először Pétert adta volna) némelyeket prófétákul...” (Efézus 4,11, Károli ford.)

VAJON KI AZ EGYHÁZ FEJE, AKIRE ÉPÍTKEZÜNK?

Vajon kire építkezünk, Krisztusra vagy Péterre? Ha a katolikusok szerint Péter a kőszikla, akire az egyház felépült, akkor ők Péterre is kell hogy építkezzenek, az alapra.

Akik azonban üdvözülni szeretnének, Krisztusra építkeznek, ahogy Pál is mondja. Más alapot senki nem rakhat, a katolikusok mégis más alapot raktak, de ezt engedély nélkül tették, amit nyomatékosan ki kell hangsúlyozni!

Ugyanakkor Krisztus nem csak az egyház alapja, hanem a feje is, nem pedig Péter:

„Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz... Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben...” (Efézus 1:22-23; Kolossé 1:18)

Innentől kezdve teljesen illegitimek azok a római katolikus kijelentések, hogy a világegyház feje, az egyház földi feje, Krisztus földi helytartója, a római pápa.

A katolikus bibliafordítás lábjegyzete maga is kijelenti, hogy „Krisztus minden hatalom birtokosa, egyszersmind az Egyház feje.” (Efézus 1:22-höz.)

Ugyanakkor további lábjegyzetekben kifejtik, hogy az apostoloknak a feje Péter:

„Az apostolok élén áll Sim(e)on (= Isten meghallgatott), akinek nevét Jézus Péterre (arám: kéfa = szikla) változtatja ő a feje az apostoloknak ezt fejezi ki az első szó, különben értelmetlen lenne, hisz úgy is ő nyitja meg az apostolok sorát...

Az apostolok élén mindig Péter áll, ami kiválasztottságára mutat, hogy ő az egyház feje.” (Máté 10:1-4 és Cselekedetek 1:4-14-nél.)

Ezzel ellentétben sehol nem írja a Biblia, hogy Péter lenne az egyház feje, és az sincs kijelentve sehol, hogy az apostolok feje lenne, de nem is lehetne, hiszen aki az egyház feje, az a vezetője is egyben, és ugyanez vonatkozik az apostolokra is.

Ha Péter lett volna a fejük, akkor a vezetőjüknek is kellett volna lenniük, csakhogy vezetőnek (bibliai szóhasználat szerint) nem Pétert mondja a bibliai szöveg, hanem Júdást, no meg a vakok vezetőit, a farizeusokat:

„Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust... Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” (Cselekedetek 1:16; Máté 15:14)

Péter ki volt választva, - hogy mire, talán hogy az egyház alapja és/vagy vezetője legyen? Nem, hanem ő maga mondja, hogy a pogány származásúaknak hirdesse az evangéliumot, de a gyülekezeti vezetést nem egyedül vitte, hanem többen vitték:

„Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek...

Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek.” (Cselekedetek 15:7,22. lásd még. 13:2)

Kétségtelen, hogy Péter ott volt a gyülekezet vezető tisztségviselői között, de semmiféle fölé és alárendeltségi viszony az apostolok között nem állt fönn, hiszen Jézus azt mondta: „ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” (Máté 23:8)

Másrészt maga Péter mondta, hogy az Isten mire választotta ki (lásd előbb), nem arra, hogy Krisztus egyháza rá épüljön, hanem hogy a pogányoknak hirdesse az evangéliumot.

János apostol is magát testvérnek mondja a Jelenések 1:9-ben, akkor ugyanez vonatkozik Péterre is:

„Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt.”

Lehet-e Péter apostolnak utódot választani?

AZ UTÓDLÁS TÉNYE NINCS KIJELENTVE A BIBLIÁBAN

„- Az ÚSz nem magyarázza kifejezetten az ap. hatalom továbbításának jogosultságát, de hírt ad a hatalom tényleges továbbadásáról, mégpedig úgy, mint maradandó hivatali szolgálatról. Az ApCsel 6 beszél a diákonusok kézföltétellel és imádsággal való fölszenteléséről, az ApCsel 15 említi a presbitereket, mint elöljárókat, akik vitás kérdésben az ap-okkal együtt döntenek.

Az ApCsel 20,17-28: szó van a páli egyházak elöljáróiról, akiket a szöveg hol presbitereknek, hol episzkoposzoknak nevez, akik a Szentlélektől kapták hatalmukat. Az 1Tim 1,14 szerint Timóteus a presbitérium kézrátétele által részesült a hatalomban, s Timóteus és Titus ugyanúgy kötelesek az egyházaknak elöljárókat adni (1Tim 3,1; Tit 1,5).” [Magyar Katolikus Lexikon: successio apostolica (lat.): apostoli utódlás az Egyházban.]

„A Jel 3,7-ben Jézus bírja Dávid kulcsait - nála van a messiási ország minden joghatósága, ezt átadja Péternek, tehát Péter Jézus tekintélyével rendelkezik. Hatalmában áll, hogy a város kapuját a lelkek előtt kinyissa vagy bezárja az Egyház által...

Péter tehát megkapja e szavakban a legfőbb törvényhozói hatalmat mind a tan, mind a jog vonalán. Ez az ígéret nemcsak Péterre, hanem utódaira is vonatkozik, jóllehet ez kifejezetten nincs bent a szövegben, de Jézus nem alapíthatott oly egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva.” (katolikus ford. lábjegyzet Máté 16:13-20)

Tehát ők maguk elismerik, hogy az egyházaknak elöljáróik vannak (presbiterek többesszámban, és nem csak egy van mindenki felett!), hogy az utódlás ténye nincs kijelentve a Bibliában, és hogy az Úsz nem magyarázza kifejezetten az ap. hatalom továbbításának jogosultságát, hanem logikai alapon gondolják, hogy az mégis fennáll.

Ennek a logikának az alapján lett (állítólag, a katolikus hagyomány szerint) az első péteri utód Linusz, vagyis az első római pápa, aki örökölte Péter székét, akit megválasztottak (pontosabban kiválasztottak, mert egyáltalán nem mindegy!) Legalábbis a pápák sorában ő áll az első helyen.

Azonban az emberi logikát vessük össze azzal, amit az Istentől ihletett bibliai szövegekben olvashatunk.

EGY KÜLÖNLEGES VÁLASZTÁS

A Cselekedetek könyve 1:24 versében olvashatjuk, hogy Isten kiválasztja Mátyást az áruló és az apostolok közül ezáltal kieső Iskariótes Júdás helyett.

Nem apostol-utód választásról van tehát szó (!), hanem egy teljes jogú apostoli és szolgálati tisztséggel járó megbízatásnak a Mátyásra való ráruházásáról:

„Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei.

Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más.” (vö. Zsoltárok 69:26; 109:8)

Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”

Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd imádkoztak: „Uram (YHVH), ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.

Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.” (Cselekedetek 1:16-26) [A mutasd meg szó mögött az anadeiknümi szó van, mint a Lukács 10:1-ben, ahol az Úr (Jézus) általi kiválasztásról, kirendelésről, kijelölésről van szó.]

Péter tehát utalt egy próféciára, amely előre szólt arról, hogy pusztasággá legyenek Isten ellenségeinek helyei, és aki gonoszsággal viszonozza az isteni jót, annak felvigyázói tisztségét más kapja meg. Ezek szent szellem által ihletett zsoltárai Dávid királynak, amik Jézussal és árulójával kapcsolatban teljesedtek be. (A próféciák százai a Bibliában különösképpen az isteni eredetet bizonyítják!)

A szíveket ismerő Isten (vö. Cselekedetek 15:8), akihez imádkoztak, kiválasztotta Mátyást, aki átvette Júdás helyét. Így Mátyás nem utódja lett Júdásnak, nem örökölte ezt az apostoli tisztséget, hanem teljes jogú apostolként lett beválasztva Isten által Júdás helyett.

Figyelemre méltó, hogy olyan valaki lett kiválasztva, aki mindig az apostolokkal tartott, amíg Krisztus közöttük járt-kelt, szolgálatának egész ideje alatt, egészen a feltámadásáig. Tehát olyan ember nem is jöhetett számításba az apostolok közé való beválasztásra, aki nem rendelkezik ilyen múlttal.

De ugyanez vonatkozna Péter apostol utódjára is, ha egyáltalán lenne neki vele teljesen egyenrangú utódja, hogy az is csak olyan lehetne, aki tanúja volt Krisztus egész földi életének és szolgálatának.

[Mint pl. János apostol, akit a katolikusok kiiktattak a péteri primátus öröklésének indokolt jogosultságából, mert ha valaki, akkor János apostol lett volna a leginkább méltó a péteri csúcshierarchia öröklésére, ha egyáltalán lett volna ilyen mindenki feletti, örökölhető vezetői poszt. Csakhogy nem volt!]

Tehát akik nem abban az időben éltek, vagy nem jártak akkor Jézussal és a többi apostollal, azok számításba sem jöhetnek. Az évszázadokon át napjainkig tartó pápaság tagjai meg különösen nem tartoznak ide, vagyis nem lehetnek egyenlő mértékben alkalmasak olyan (Péterrel egyszintű) apostoli elhívás betöltésére, amely különösen és teljesen egyedi módon vonatkozott a 12 apostolra.

[Katolikus szempontból azt is érdemes megjegyezni, hogy pont ebben a fejezetben van szó arról, hogy Mária együtt imádkozott az apostolokkal, de hogy mennyire nem tartották az egyház különleges figyelmet és tiszteletet érdemlő Anyjának, vagy az ég királynőjének (stb.), azt az is mutatja, hogy a véleményét még csak meg sem kérdezték a Júdás helyének betöltésével kapcsolatban. Nem úgy a katolikus pápák, akiknél Mária az a központi személy, aki elé viszik az ügyeket.]

AZ UTÓDLÁS SZÓHASZNÁLATA AZ ÚJ SZÖVETSÉGBEN

A katolikus bibliafordítás négy görög szót fordít utódnak:

1. Márk 12:20: „Volt hét fiútestvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül.” Itt az utód szó a szperma (mag) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy nem hagyott magot maga után. Ez a szó Júdás esetére nem alkalmazható.

2. Csel 13:32-33: „Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust.” Itt az utód szó a teknon (gyermek) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy Isten a zsidó atyáknak tett ígéretét beteljesítette az atyák gyermekeinek. Júdás esetére ez a szó sem alkalmazható.

3. Csel 2:30: „Mivel azonban ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára„ (Káldi Neovulgáta ford.). Itt az utód szó az oszphüsz (ágyék) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy Dávid király tudta, hogy Isten az ő ágyékának gyümölcséből támasztja majd a Krisztust. Ez a szó sem alkalmazható Júdás esetére.

4. Csel 24:27: „Két év múlva Félixnek Porciusz Fesztusz lett az utódja.„ Itt az utód szó (csak egyedül itt található a görög szövegben!) a diadokhosz (következő, utód) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy Felix, Júdea római helytartója (aki 6 évig volt Palesztinában helytartó, ezután a császár leváltotta és Rómába rendelte) után Portiusz Fesztusz következett tisztségében, aki Júdea új helytartója lett. Mindketten prokurátorok voltak, akik kormányozták a római tartománnyá lett zsidóságot. Tehát Fesztusz volt FÉLIX utóda a prokurátori poszton.

[Hasonló szituációról számol be 2Krónika 28:7, mely szerint Zikri, egy efraimi vitéz megölte „Elkánát, aki a második volt a király után.” Elkána főtisztviselő volt Aház király udvarában, és tisztségében rögtön a király után következett.]

A diadokhosz kifejezés a diadekhomai (átvesz) szóból képzett főnév, csak a Cselekedetek 7:44-45-ben található: „A pusztában atyáinkkal volt a bizonyság sátora. Így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid koráig.” Vagyis a bizonyság sátorának a mintájáról van szó, hogy azt átvették.

Mindhárom esetben vkinek vagy vminek utána következéséről van szó, amit át lehet venni (pl egy mintát), amit örökölni lehet (pl. egy kormányzói posztot) vagy amiben soron lehet következni (pl. hatalmi pozícióban).

De az a szolgálat és apostoli tisztség, amit Mátyás átvett, az nem egy átvehető, átadható vagy örökölhető HIVATAL vagy SZÉK, vagy valamilyen ELNÖKI MÉLTÓSÁG, hanem egy csoportosan végzett szolgálatnak az egy főre eső része, amit meg lehet kapni, el lehet fogadni vagy elutasítani (lásd Júdás), de semmiképpen sem lehet utódlással örökölni.

Pál apostol is úgy kapta ezt a szolgálatot az Úr Jézustól (vö. Cselekedetek 20:24), és nem örökölte. Arkhipus (önként) vállalkozott a szolgálatra, amelyre elhívták. (Vö. Kolossé 4:17; vö. 1Thes 2:13, Károli ford.) Minden elhívott keresztény úgy kapja Istentől a Jézus Krisztus által a békéltetés szolgálatát. Olyan szolgálati hivatal, amit örökölni lehet, nincs a Krisztus által kötött új szövetségben.

A Mátyás által átvett apostolságra (hatalommal felruházott küldetésre, megbízatásra, tisztségre, állásra) ugyanez vonatkozik, ahogy Róma 1:5-ben olvashatjuk:

„Általa (Krisztus által) nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között.”

Apostoli szolgálati tisztség utódlásról egy szó sincs, különösen nincs olyan apostoli hierarchiáról, ami egy különleges, örökölhető, emberi választás szerint akár évezredekig fenntartható intézményesített hivatalban testesülne meg, - ahogy ez a római katolikusoknál is létezik.

A görög episzkopé (felvigyázóság) főnév a görög episzkopeó (felügyel) igéből ered, amely vigyázást (Zsidók 12:15), és gond viselését (1Pét 5:2) jelenti. A felvigyázóknak ez a tisztsége, vezető beosztása a keresztény gyülekezetben, nem jelent episzkopátusságot, illetve püspökséget – római katolikus értelemben, mivel azok azt az ároni (ószövetségi) papság mintájára képzelik el, mivelhogy a Sínai-hegynél Isten Mózes által Áront, annak fiait és azok (családi, vérségi leszármazás általi) utódait rendelte, hogy papjai legyenek. (2Móz 28:1; 40:12-15)

Az ároni főpapság azonban Krisztus (közbenjárói) főpapságával megszűnt. (vö. János 14:6; 1Tim 2:5–6; Zsidók 5:7–10) Így se az ároni papi rend nem létezik, sem egy olyan utódválasztással emberileg kialakított hivatal, amelyet apostoli felvigyázói tisztségből lehetne eredeztetni, amit Judás elvesztett és Mátyás isteni kiválasztás által átvett. (vö. Cselekedetek 1:20,25)

Lásd: „Szigorú értelemben vett monarchikus püspökségről (olyan püspökség, amelynek élén egyetlen ember áll) , ami Antióchiai Szt Ignácnál már kimutatható, és a hierarchia fokozatainak (diákonus, presbiter, püspök) pontos elhatárolásáról a pasztorális (lelkipásztori) levelekben nincs szó.” (Haag, római katolikus lexikon, Pasztorális levelek címszónál.)

Tehát maguk a katolikus hitvédők is elismerik, hogy az a fajta püspöki hivatal, amit ők létrehoztak a saját önkényes választásukból, a Szentírásban nem létezik! (Később ez a hierarchikus rendszer Cipriánus, Karthágó püspöke által kibővült egy monarchikus, hét fokozatú rangsorrá: püspökök, papok, diakónusok, stb.) Mindazonáltal a fejlődési vonal szigorúan megőrizte pogány római arculatát.

„A középkorban ui. az újkori viszonyokhoz képest sokkal jelentősebb szerepe volt az érsekeknek, az egyházmegyék (dioecesis) érseki tartományokba (provincia) rendeződtek, melyek élén az érsekek álltak, meglehetősen széles joghatósággal és feladatkörrel. A római katolikus egyház ezzel valójában az ókori római birodalom közigazgatási rendjét őrizte meg, ahol a provinciák élén a császár teljhatalmú helytartói, megszemélyesítői álltak.” (Gondolatok a magyarországi katolikus egyház története kapcsán; Dr. Lakatos Andor levéltárvezető, Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár)

Világos tehát, hogy a római katolikus egyház nem a krisztusi közigazgatás rendjét őrizte meg, hanem az ókori római birodalom közigazgatási rendjét, de a kettőnek egymáshoz nem sok köze van!

RÓMAI KATOLIKUS UTÓDLÁS – AHOGY ŐK KÉPZELIK

„Az egész egyháznak feje már a kereszténység legelső kezdetétől fogva a római püspök volt, mint szent Péter apostol utódja; őt tekintették Krisztus földi helytartójának és a negyedik századtól kezdve pápának (atyának) nevezték. A római püspökhöz fordultak mindenünnen, ha a hitben kétségek támadtak és az ő ítéletében megnyugodtak, mert azt tartották: « Róma szólott és az ügy el van döntve»...

Az összes... hívők, akik az apostolok utódainak, a püspököknek vezetése s szent Péter utóda, a római pápa fönnhatósága alatt a földön élnek, alkotják Krisztus egyházát, vagyis a katholikus keresztény anyaszentegyházat.” (Katholikus egyháztörténelem Polgári iskolák számára, Szent István Társulat, Budapest, 1927. - Az esztergomi egyházi főhatóság 242/1927. sz. alatt kelt engedelmével. Nihil obstat [(lat. 'semmi akadálya'): illetékes egyházi szakértő ítélete kéziratról, mely szerint a mű tartalma összhangban van az Egyház hivatalos tanításával], 17.oldal.)

A katolikus egyházvezetés minden kor fiataljai számára tanította ezeket a katolikus igazságokat, és igyekezett beléjük nevelni azt az alapvető hitnézetet, hogy a Római katolikus Egyházat Krisztus alapította, és a mindenkori római pápa annak a feje, akinek minden földi ember engedelmességgel tartozik.

A jó katolikus ifjúság tehát mindezeket ellentmondás nélkül elfogadta, és napjainkig évszázadok nemzedékei nőttek fel ezeken a tanításokon, akik ezeket a tanításokat ma is igaznak tartják, és ebből kifolyólag rajonganak egyházukért és pápájukért. Számtalan példa van rá, hogy a kritikai hangokat egyáltalán nem veszik figyelembe, és azokra vagy elfordítják a fejüket, vagy igyekeznek megvédni egyházuk tanrendszerét.

Azonban már a korábbiakban ki lett mutatva, hogy Krisztus az egyház feje; az apostolságot nem lehet örökölni utódlás által, hanem abba Isten választja be a tagokat a Jézus Krisztus által; hogy Krisztus követőit hurcolják földi helytartók elé, és nem Krisztus földi helytartója elé borulnak le földi királyok; hogy Krisztus egyházának az alapköve, az a kőszikla, amire ráépült az egyház, akit az építők megvetettek, az Krisztus és nem Péter; hogy az emberi választási lehetőségek között szó sincs pápaválasztásról, hiszen egyik apostol sem volt pápa (szentatya), és egyiknek sem választottak emberi akarat szerint utódot.

LINUSZ LENNE PÉTER ELSŐ UTÓDJA?

Ezzel ellentétben nézzük meg mit állítanak a katolikusok a pápai utódlásról. Szerintük Linusz: a Rómában élő keresztény férfi [a köszöntését Pál tolmácsolta Timóteusnak (2Tim 4,21)] az, aki a róm. hagyomány szerint Szt. Péter első utóda a pápaságban, a római püspöki székben.

A legtöbb forrás szerint Linusz volt Péter után a második római püspök. A hagyomány szerint Linus 12 éven, 4 hónapon és 12 napon át birtokolta a római püspök címet, uralmának kezdetét azonban nehéz megállapítani. A legtöbb írásos emlék i. sz. 68-at említi tisztségének kezdeteként, de a Katolikus Enciklopédia 64-et ír, Euszebiosz pedig 69-et említ. Ez a sokféle dátum a kutatók szerint azért lehetséges, mert Linusz már Szent Péter életében segítette annak munkáját.

Linusz pápaságának bibliai bizonyításához forduljunk János apostolhoz, akiről a Káldi fordítás lábjegyzete a következőket fűzi:

„Annyi bizonyos, hogy sz. Péter és Pál apostolok halála után (Kr. u. 66. évben) állandó lakhelye (János apostolnak) Efezusban Kis-ásiában volt. Innen gyakorolta főpásztori felügyelését Kis-ásia egyházai fölött, sőt ezeknek új alapítójául és megerősítőjéül tekinthető. Innen történt, hihetőleg Néró császár uralkodása, mások szerint Domitzián alatt, hogy ő a hitért Patmos (most Palmosa) nevű szigetre száműzetett.

Itt számkivetésében írta az Úr parancsára az Isten egyházának viszontagságáról szóló titkos jelenéseket. Később, mint hiteles írók tanúsítják, – Nerva császár engedelméből visszatért ismét Efezusba, s mint főpásztor kormányozta a kis-ásiai egyházakat úgy, mint azelőtt. Ezen későbbi korban, Krisztus után az első század utolsó éveiben történt, hogy a hívek sok kérésére s a Szentlélek ihletéséből írta evangéliumát.”

Tehát János életében történt volna Péter utódjának, Linusznak a kinevezése. János az evangéliumát az I. század végén írta meg, mégis Péterrel kapcsolatban egy szóval sem írja, hogy neki Linuszt választották volna az utódjául, holott erről (információ átadás/hallomás vagy ihletés által – vö. Gal 1:13) tudnia kellett volna, hiszen Péter halála után még kb. 30 évet biztosan élt.

Hanem Péterrel kapcsolatban utolsó mozzanatként kiemeli (vö. Ján 21:16), hogy Krisztustól a hívők szellemi pásztorolását kapta feladatául. (Mint ahogy mások is megkapták ugyanezt a poimainó szóval kifejezett legeltetési feladatot. vö. Csel 20:28; 1Pét 5:2.) Meg hogy nem természetes, hanem erőszakos halállal dicsőíti meg majd az Istent. (vö. János evangélium befejező része.)

Vajon miért nem írja János apostol, se az evangéliumban se a Jelenések könyvében, hogy Péter apostolnak utódot választottak volna? Mivel János isteni ihletés alatt írt, az Istentől ihletett görög újszövetségi szövegeben meg semmiféle utód megválasztásáról nincsen szó, hanem csak Félix utódjáról Fesztuszról (ahogy már korábban láthattuk), csakhogy ők egyáltalán nem voltak keresztények.

A Péter utódjának az emberi akaratból történő megválasztása egyrészt semmiféle bibliai bizonyítékkal nem bír, másrészt szemben áll többféle bibliai tanítással is. Ezek között az első, hogy emberi akaratból nem lehet beválasztani az apostolok közé senkit.

Továbbá csak tizenkét apostolról beszél következetesen a Szentírás, mégpedig hogy azok Krisztus után a másodlagos alapot képezik az egyház épülete számára, amely élő kövekből (az Isten által elhívott keresztényekből, vagyis Ábrahám szellemi magvából) épül fel:

„Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus... A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Efézus 2:20; Jelenések 21:14)

Felvetődik a kérdés, hogy pl. Linusznak a neve miért nincs ott, ahol a többi apostol neve ott van?! Ha ugyanolyan szintű apostolnak lett megválasztva, mint Péter apostol, vele teljesen egyenrangú utódjának, akkor ott kellene lennie a nevének közvetlenül a 12 apostol mögött, csakhogy nincs ott!

Sőt, ha létezik apostoli szukcesszió, akkor a pápák nevei miért nincsenek felírva a mennyei Jeruzsálem 12 falán? Talán az a kétszáz valahány név nem fér föl a falra?

Na és mi van pl. azokkal az évszázadokon át uralkodó pápákkal, akik miatt XXIII. János pápa azt a figyelemreméltó imádságot fogalmazta meg:

„Káin bélyegét hordozzuk a homlokunkon. Évszázadokon át vérben fetrengett Ábel testvérünk és vérét mi hagytuk folyni és könnyeket hullatott, amelyekért mi vagyunk a vétkesek, mert elfeledkeztünk az Isten szeretetéről. Bocsásd meg nékünk Urunk azokat a szidalmakat, amelyekkel a zsidó nevet említettük. Bocsáss meg Urunk azért, hogy tégedet az ő testükben másodszor is keresztre feszítettünk, mert nem tudtuk, hogy mit cselekedtünk.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 16-17. oldal.)

Talán az apostoli jogfolytonosságot nem szakította meg azoknak a péteri székben való dölyfös uralkodása, akiknek antikrisztusi viselkedése olyan szembeszökő volt, hogy utólag nem győznek miattuk bocsánatot kérni?!

Nem véletlenül írta a jezsuita John McKenzie, a Notre Dame teológiai professzora: „Nincs történelmi bizonyíték az egyházi tekintély megszakítás nélküli láncolatára” (The Roman Catholic Church. New York, 1969. 4.old.).

Ezek szerint már az első pillanatban, Linusznál megszakadt az un. apostoli utódlás folyamata, amelyet a katolikusok az elképzelésük alapján olyan nagyon kihangsúlyoznak, hogy márpedig az létezik, és csak náluk, és ezért csak ők az egyedül hivatottak a Krisztus képviseletére, és rajtuk kívül senki más.

Azonban – pont ellenkezőleg - apostoli tisztséget senki más nem viselhet, sem utódlással, sem kinevezéssel, sem emberi választással. A római katolikusok mégis a pápai áldást apostoli áldásnak mondják, ami teljesen önkényes, hiszen ők maguk bevallják, hogy csak a negyedik századtól kezdve kezdték pápának (atyának) nevezni a Péter állítólagos székét öröklő római püspököket.

Ebből is egyenesen következik, hogy az apostolok nem voltak pápák (hiszen nem nevezték magukat atyának=pápának, mivelhogy ezt Jézus világosan megtiltotta – vö. Máté 23:9), és arról sem olvasunk sehol, hogy Péter állítólagos székét egy másik apostol foglalta volna el.

Ugyanis ha már apostoli jogfolytonosságról van szó, akkor az egyik apostolra ruházott szolgálati kiváltságot – amíg élnek más apostolok – nekik kell tovább vinniük (vö. Csel 1:2; 8:1; 1Kor 12:28-29; Gal 1:17,19; Eféz 3:5; 4:11; 2Pét 3:2; Jud 1:17; Jel 18:20) és nem lehet egy élő apostol elé betenni egy olyan személyt, aki nem tartozik az apostolok közé! Vagyis felmerül a kérdés:

Mivel a kieső apostol (Júdás) helyébe apostolt választott Isten (nem pedig ember – vö. Csel. 2:24) és nem csupán egy állítólagos utódot, hogy előzhetett meg egy ilyen személy (Linus - 2Tim. 4,21, aki eredetileg nem volt apostol és utólagosan sem lett azzá) egy élő apostolt (emberi választás alapján), amikor az apostolok képezik az alapot Krisztus gyülekezetében?! (vö. Jelenések 21:14; Efézus 2:20)

Vagyis hogy lehet emberi választás alapján betenni egy Krisztus egyházának alapjához nem tartozó nem apostolt egy isteni választás szerinti, Krisztus egyházának alapját képező, ahhoz tartozó, élő apostol elé? A válasz az, hogy s e h o g y!!!

PÉTER MIÉRT NEM NEVEZETT KI MAGA UTÁN UTÓDOT?

Ha Péter tudta, hogy életét fogja adni Krisztusért (márpedig tudta – vö. János 21:18-19), akkor miért nem nevezett ki maga után utódot, mert hogy a maga után kinevezett utódról sehol nem szól egy szót sem?!

„Íme, szeretteim, ezt a második levelet írom nektek, amelyben figyelmeztetéssel fölébresztem becsületes lelketeket, hogy emlékezzetek azokra a dolgokra, amelyeket a szent próféták előre megmondtak, valamint az Úrnak és Üdvözítőnek az apostolok által hirdetett parancsaira.” (2Pét 3:1-2, Káldi Neovulgáta ford.)

Péter miért nem mondja azt, hogy az apostolok, és az apostolok u t ó d a i által hirdetett parancsaira emlékezzetek?! Az apostolok u t ó d a i r ó l miért nem beszél? Hiszen a katolikus egyházban másról sem beszélnek, mint az apostoli utódlás egyedül rájuk tartozó jogosultságáról!

„Péter utóda a római pápa. A mai napig ő a vezetője a katolikus egyháznak. Az apostolok utódai a püspökök, és segítőik a papok. (1Tim 5,17k; Tit 1,5)

A helyi közösségek, a plébániák vezetői általában a papok. De az egyházi közösségek „egységesítői” nem csak papok lehetnek. Pl. a szerzetesi közösségek vezetői szerzetesek. Továbbá világi férfiak és nők is megbízást kaphatnak a püspököktől, hogy vezessenek egy keresztény közösséget.

Az apostolok kézrátétellel adták tovább Jézustól kapott megbízásukat utódaiknak. (1Tim 4,14; 2Tim 1,6) A püspököket, papokat, diakónusokat azóta is kézrátétellel szentelik a püspökök. Bármelyik katolikus püspök vagy pap „családfáját” vissza lehet vezetni – a kézrátételek útján – az apostolokig, illetve a Jézustól kapott megbízásig.

A plébániák vezetője a plébános. Az ő segítségére vannak a káplánok és hitoktatók. Több plébánia egy esperesi kerületet alkot. Ennek összefoglalója az esperes. Az esperesi kerületek az egyházmegye részei, amelyeknek irányítója a püspök. Több püspökség összefogója az érsek. Az egész egyház élén pedig a pápa áll. - A bíborosok a pápa tanácsadói, ők választják a pápát.” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 125. old.)

862 "Miként megmarad az a hivatal, melyet az Úr egyedül Péternek, az első apostolnak adott, s melyet át kellett adnia utódainak, úgy megmarad az Apostolok egyházkormányzati hivatala is, melyet a püspökök szent rendjének kell állandóan gyakorolnia." Ezért tanítja az Egyház, hogy "a püspökök isteni intézkedés folytán léptek az Apostolok helyébe mint az Egyház pásztorai, akiket ha valaki hallgat, Krisztust hallgatja, aki pedig őket megveti, Krisztust veti meg és azt, aki Krisztust küldte". (katolikus katekizmus)

Hogy a püspökök isteni intézkedés következtében léptek volna az apostolok helyébe, ez már azért sem lehet igaz, mivel a püspökök nem testvérei a hívőknek, hanem hatalmi tekintélyen alapuló kormányzói.

Amikor Jézus azt mondta Péternek: „De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg t e s t v é r e i d e t” (Luk 22:32), - akkor miért beszélt Jézus Péter (egyenrangú!) testvéreiről, ha ő rangban felette áll mindenkinek, ha ő az egyszemélyes vezető, ha ő a helytartó, ha ő a pápa, ha ő az apostolok között az egyedüli őszentség, ha ő a 'szentatya'?

Jézusnak ez az egyetlen kijelentése megdönti a katolicizmusnak az állítólagos Péter elsőségére és mindenekfölöttiségére épülő hierarchiáját, amelyben egyszemélyes vezető van totalitárius hatalommal felruházva a többiek fölé.

„Jézus Krisztus egyházat alapított, amelynek legfőbb pásztora a római pápa.” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 225. old.)

882. "A római Pápának ugyanis hivatalából fakadóan -- mert Krisztus helyettese és az egész Egyház pásztora -- teljes, legfőbb és egyetemes hatalma van az Egyház fölött, melyet mindig szabadon gyakorolhat." (katolikus katekizmus)

Ha igaz lenne a monarchikus (egyszemélyes vezetés), akkor nem azt olvasnánk, hogy Pál apostol „Milétusból pedig Efezusba küldvén, előhivá az anyaszentegyház v é n e i t” (Csel 20:17, Káldi ford.; vö. Fil 1:1), hanem azt, hogy előhívta a monarchikus felépítésű gyülekezet egyszemélyes vezetőjét, ahogy ezt a katolikusok levezetik Péter egyszemélyes vezetői hatalmából. Ami természetesen nem igaz, hanem csak egy utólagos kitaláció.

És hogy hogy Jézus csak egyetlen szentatyát ismert: „Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben,” (Ján 17:11)?! És hogy lehet, hogy a katolikusok meg minimum kettő 'szentatyát' ismernek, szent atyából meg annyit, ahány katolikus pap csak létezik a világon? Csak nem beült a második 'szentatya' a sok szent atyával, a papokkal az Isten templomába, és istenkáromló módon istenként, 'szentatyaként' mutogatja magát?!

„Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a KÁRHOZAT FIÁNAK, aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.” (2Thesz 2:3-4, Káldi Neovulgáta ford.)

Lehet hogy mégis Jánosnak volt tudomása valamiféle önkéntes apostoli utódlási hóbortról? Mert hogy azt írta:

„Az efezusi egyház angyalának ezt írd: Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következőket mondja: Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket.” (Jel 2:1-2)