Róma püspöke volt-e Péter apostol?
A katolikus egyház egyik legalapvetőbb tantétele, hogy Péter apostol volt Róma püspöke, ebből kifolyólag Péter utódai a mindenkori római püspökök, vagyis a pápák. Ezért a pápák jogos ódai Róma első püspökének, Péter apostolnak.
Azonban nincs semmiféle bibliai bizonyíték arra, hogy Jézus olyan egyházat alapított volna, amelynek Róma lett volna a központja. Jézus mondja apostolainak, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem miután a szent szellemet megkapják, lesznek néki tanúi Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában, stb... tehát Róma elsőbbségéről szó sincs az írásokban. (vö. Cselekedetek 1:4,8)
Az igaz, hogy idővel egy erős gyülekezet fejlődött ki Rómában (vö. Róma 1:8), viszont amikor Pál levelet ír a római gyülekezetnek, közel 30 személyt a nevén nevezve üdvözöl, de Pétert, aki a római gyülekezet élén állt volna, nem is említi se a levél elején, se a végén. (vö. Róma 1:6-7; 16:1-16)
Majd i. sz. 60 és 65 között Pál hat levelet írt Rómából, de egyáltalán nem szólt Péterről; ez alighanem világos utalás arra nézve, hogy Péter nem volt ott. (vö. 2Timótheus 1:15–17; 4:11.) Pál római ténykedéseiről a Cselekedetek könyvének a vége szól, de ismét csak nem említi meg Pétert (Cselekedetek 28:16, 30-31). Hogy lehet ezek után Pétert Róma püspökének nevezni? És hogyan lehetnek a pápák utódai Róma püspökének, Péter apostolnak?
MIT MOND A HAGYOMÁNY?
Dr. Pápai Lajos megyéspüspök írja a Szent Péter székfoglalása Rómában című rövidke értekezésében: „Ezért írta Iréneosz: "...megalapozva és megépítve az Egyházat, a boldog apostolok átadták Linusznak a püspökség megbízatását, (...) Anaklétosz őt követte. Utána, a harmadik helyen, az apostoloktól kezdve, a püspökség Kelemenhez jutott."
Azt azonban már nem tette hozzá a püspök (testvér), amit a Haag-féle katolikus lexikon mond Linuszról: „Rómában élő keresztény férfi, a köszöntését Pál tolmácsolta Timóteusnak (2Tim 4,21). A róm. hagyomány szerint Szt. Péter 1. utóda a pápaságban.” Vagyis hogy csupán katolikus hagyományról van szó. A katolikus hagyományok közt meg aztán vannak éppenséggel olyan leírások is, amelyek teljességgel megütik a pogány babonaság szintjét (vagy inkább színvonaltalanságát). Lásd pl.:
„A hagyomány szerint a Szűzanya mennybevitele közben, bizonyságul a kételkedő ~ ap-nak, visszaejtette az övét, melyet ereklyeként a prátói dómban őriznek mint Mária övét.” (Magy. Katolikus lexikon: Tamás apostol)
„Krisztus könnyeit őrizték ereklyeként 1490 körül a selincourti premontrei apátságban, szent Péter karjával, szent András apostol lábának egy darabjával és boldog Margit szíjjával együtt, amint azt Guill Matifas apát 1490. október 5-én kelt okirata bizonyítja.” (Riant: Exuviae Sacrae Constantinopolitanae. II. köt. 170-171. l.)
MÁRIA INGE
Aachenben és Chartresban az ingét őrzik. „Nem kérdem hogyan jutottak hozzájuk, mert bizonyos, hogy az apostolok és koruk igaz keresztényei nem voltak olyan balgák, hogy ily képtelenséggel foglalkozzanak. Vessünk azonban egy pillantást az ing alakjára. Megadom magam, ha bárki első pillanatra fel nem ismeri szemérmetlenségüket.
Mikor Aachenben az inget mutogatják, rúd végére kötik s úgy viszik mint egy hosszú fehér papi karinget. Ha Mária óriás lett volna, akkor sem hordott volna ekkora inget. S hogy még jobb színe legyen a dolognak, néha mutogatják szent József harisnyáját, mely legfeljebb gyermeknek vagy törpének lehetne jó.
Régi szabály az, hogy a hazug vigyázzon arra, hogy mit hazudik, mert különben rajtakapják. Ebben az esetben nem igen tartották szem elöl ezt a szabályt, mert nem törődtek azzal, hogy milyen arány van a férj harisnyája és a feleség inge között. Menjenek hát s csókolják megilletődve ezeket az ereklyéket, amelyek még az igazság látszatát is nélkülözik.” (Kálvin János értekezése az ereklyékről. 1543. Franciából fordította Ceglédi Sándor. (Kálvin János művei. III. Pápa, 1907.)
De nem is a hagyomány itt a mérvadó, hanem amit János apostol mond arról az időről, hogy próbára lettek téve azok, akik magukat apostoloknak mondták, és hazugoknak találták őket!
De Pál is írt ezekről az apostol utánzatokról:
„De amit eddig tettem, ezután is megteszem, nehogy alkalmat adjak azoknak, akik keresik a módot, hogy dicsekvésükkel hozzánk hasonlónak tűnjenek fel. Az ilyenek álapostolok, álnok munkások, akik csak a látszatát keltik annak, hogy Krisztus apostolai. S ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani. Végük méltó lesz tetteikhez.” (2Kor 11:12-15)
Tehát hamis és álapostolokról van szó az újszövetségi írásokban, de olyasmiről, hogy az apostoloknak, főként Péter apostolnak valódi utódja lett volna, arról egy szó sincs!
Hanem az történt, hogy a IV. század elejétől létrejött egy hierarchia, vagyis kialakult a papságnak egy uralkodó osztálya, idővel pedig sokan a legfőbb püspöknek és pápának ismerték el a római püspököt, aki Péter utódjának tartotta magát. No persze nem a szegény halásznak, hanem a Vatikán fényűző pompája várományosának. Mert hogy a kettő az egyáltalán nem mindegy és nem is ugyanaz!
[Az előbbinél kívül hivalkodás nélküli egyszerűség, belül izzás és lelkesedés az Úr ügyéért, az utóbbinál meg kívül csodálatos pompa, belül rakva száraz csontokkal. vö. Máté 23:27]
A katolikus papok, akik magukat Krisztus parancsával nyíltan szembeszegülve atyának nevez(tet)ik úgy fogalmaznak, hogy „az igaz hogy János apostol élt legtovább, Péter székét mégsem ő örökölte és ez apostoli gyakorlat volt. Péter székét ez etruszk származású Szent Linus örökölte 68-79-ig. Ahogy az apostolok számára természetes volt, hogy Júdás helyett megválasztották Mátyást, ugyanilyen természetességgel megválasztották Péter helyébe Linust és a római Egyház elsőbbségét kezdettől fogva tartották. Vagyis János sohasem örökölte Péter székét és soha nem volt pápa.” (Szt. Imre plébánia)
Honnan veszik, hogy apostoli gyakorlat volt Péter apostol állítólagos székére (püspöki hierarchikus hivatalára) megválasztani egy apostoli kinevezéssel nem rendelkező személyt, Linuszt, megelőzve és kijátszva így a még elő apostolokat, köztük Jánost?
És honnan veszik azt állítani, hogy emberek választották meg Mátyást és nem maga az Isten? Honnan veszik magukat atyáknak nevezni? Honnan veszik azt állítani: „A római katolikus anyaszentegyház apostoli, mert az apostolok hitét vallja és mert az apostolok utódai kormányozzák.” (BIBLIAI TÖRTÉNETEK A KATEKIZMUS IGAZSÁGAIVAL, Hittankönyv az általános iskolák III-IV. Osztályának katolikus tanulói számára, Szent István Társulat, Budapest, 1968. 112.old.)
Amikor az apostolok hitéhez nem tartozott sem utódlás, sem atyának nevezés, se, helytartózás, sem semmiféle püspökségi hierachikus hivatal, amit Péter apostoli székének lehetne nevezni.
Senkit nem neveztek egyházi megszólítás szerint atyának (vö. Máté 23:9), ugyanakkor arra sincs semmiféle bibliai bizonyíték, hogy Jézus olyan egyházat alapított volna, amelynek Róma lett volna a központja. Jézus mondja apostolainak, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem miután a szent szellemet megkapják, lesznek néki tanúi Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában, stb... tehát Róma elsőbbségéről szó sincs az írásokban. (vö. Cselekedetek 1:4,8)
Jakab levelében olvassuk:
„Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ha valaki hallgatja az igét és nem cselekszi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a saját arcát a tükörben szemléli; ha megnézte magát és elment, rögtön elfelejti, hogy milyen volt. Aki azonban gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által.” (1:22-25)
Tehát a szabadság tökéletes törvényébe (amit Krisztus által kaptunk) kell belenéznünk (nem pedig a katolikus hagyományokba), és az ige (a Krisztus által közvetített tanítás) szerint kell cselekednünk (és nem a római katolikus hagyományok szerint). Különös tekintettel arra, hogy a katolikus hagyományok számtalan és igen alapvető dolgokban mást mutatnak, mint a Szentírás.
Fel kell tehát nőnie a katolikusoknak ahhoz, hogy az istentől sugalmazott Szentírást tegyék az első helyre, különben a hagyományaik messze viszik őket a Bibliai kinyilatkoztatástól, és ezáltal az abban megtalálható, üdvösségre vezető úttól!
Milyen kulcsokat kapott Péter Jézus Krisztustól?
A MENNYEK ORSZÁGÁNAK KULCSAI
Valóban Péter kapta meg ezeket a kulcsokat, hiszen azt mondta Jézus: „neked adom”, de az előtte lévő mondatban ilyen megszólítás nincs: 'rád építem', vagy 'rajtad építem'.
Milyen kulcsokról van szó?
Hasonlít a szituáció a farizeusok esetéhez, akik elvették az ismeret kulcsát (vö. Lukács 11:52), és bezárták a mennyek országát mások előtt. (Máté 23:13) Tehát a kulcs és a mennyek országába való bejutás lehetősége összefügg. Ezt kapta meg Péter.
Először a zsidóknak tárta fel ezt a Krisztus királyságába (Lukács 22:28-30; 12:32) való bemenési lehetőséget pünkösdkor (Csel 2:14-40); azután a szamaritánusoknak (Csel 8:14-15), azután a pogány származásúaknak. (Csel 10. fejezet.)
Jóllehet Jézus azt mondta, hogy amit megkötsz a földön, az a mennyben is kötve lesz, de ez nem azt jelenti, hogy Péter cselekedeteihez igazodik a menny, hanem fordítva. Ahogy pl. az oldásról is olvassuk: oldjátok el a szamarat (előbb jön az utasítás Jézustól), utána eloldották azt. (Márk 11:2,4)
Amit tehát eloldottak (a szamarat), oldva volt már Krisztusnál, csak végre kellett hajtani. Ugyanígy pünkösdkor, amikor Péter használta a kulcsokat, a mennyek országába való bejutás jelképes kulcsait, azokat nem a saját ösztönzésére cselekedte, hanem a szent szellem inspirálásából.
Pl. idézte Jóel prófétát, hogy annak próféciája teljesedik a szent szellem kitöltésével, ami rá is kitöltetett, aminek a következtében hirdette a Krisztusról szóló jó hírt.
De ugyanígy és ezzel összhangban a szamaritánusok és a pogányok esetében sem tőle indult ki a kezdeményezés, hogy azokat a szent szellem által befogadják az egyházba, hanem ő csupán végrehajtotta azt, amit „megoldott” az ég, vagyis engedélyezte azoknak a Krisztus országába való bejutását, vagyis hogy részévé legyenek Krisztus testének, a gyülekezetnek.
KATOLIKUS ÉRTELMEZÉS
A katolikus egyház ezt úgy értelmezi, hogy „Péter megkapja a legfőbb törvényhozói hatalmat mind a tan, mind a jog vonalán.” (Katolikus bibliafordítás lábjegyzete Máté 16:13-20.)
Azonban semmiféle törvényhozásról szó sincs, hogy joga lenne Péternek tantételeket hoznia, amikhez mindenkinek igazodnia kellene (még a mennynek is, ami teljesen abszurd), és ezt a péteri utódlásban tovább lehetne örökíteni azokra, akik Péter apostol apostoli utódai lennének.
Ez a gondolat levezetés szépen hangzik, el is lehet adni (ahogy az ábra mutatja), de ennek a félretájékoztatásnak ára van. És hogy félretájékoztatásról van szó, lásd Jakab 4:12-őt:
„Egy a törvényhozó és a bíró, aki megmenthet vagy elveszíthet. Ki vagy, hogy ítélkezel felebarátod fölött?”
Talán Péterről beszél itt Jakab? Nem, hanem Istenről. Honnan tudható ez?
A törvényadó nomothetész szó a nomotheteó (törvény alá helyez, megköt) igéből képzett főnév. És vajon ki helyezte a népet a törvény alá? (vö. Zsidók 7:11)
Kitől indíttatott az új szövetség megkötése? (vö. Zsidók 8:6) Nem embertől, hanem az Istentől.
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr (YHVH); és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.” (Jeremiás 31:31)
Ezek szerint nem Péter a legfőbb törvényhozó, és nem is kaphatta meg a legfőbb törvényhozói hatalmat, hiszen Jakab ihletés alatt azonosította Istent, mint törvényhozót.
Amikor meg a pápaság magát úgy tünteti fel, mint aki rendelkezik a legfőbb törvényhozói hatalommal, azzal pontosan beül Isten templomába (belopja magát álnokul Krisztus testébe), mintha oda tartozna (vö. 2Korinthus 6:16), és magát isten gyanánt (pl. legfőbb törvényhozóként) mutogatja. (vö. 2Thesszalonika 2:4)
Ebből a pozícióból aztán magát hivatottnak tartja, hogy Péternek (szentírásilag illegitim) utódokat válasszon, amit füstjelzéssel ad tudtára a világnak.
Csakhogy, mivel az episzkoposz (felvigyázó, püspök) kinevezések a szent szellem által történtek, lásd: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát” (Cselekedetek 20:28), - a Szentlélek (görögben szent szellem) meg soha nem használt füstöt, -, így annak a választásnak csupán egy katolikus változata történik, aminek a pápai utódválasztás a fő része.
Pontosan az, amire nincs szentírási utasítás vagy engedély, hanem csupán egy emberi logika, hogy kell lennie Péter utódjának, tehát egy tisztségnek (egy uralkodói, legfőbb törvényhozói széknek), amibe beválasztják a nekik tetsző utódot.
Csakhogy ez az egész ceremónia teljesen római veretű, és nem evangéliumi, hiszen abban semmiféle pápaválasztásról nincsen szó. Különösen nincs szó pápának kijáró kézcsókról meg lábcsókról, meg a pápák által is propagált (értelmet kizáró) monoton rózsafüzérezésről.
ROMLOTT GYÜMÖLCSÖK
Aztán hogy volt olyan, hogy három pápa egyszerre ült meg egy trónt, és kölcsönösen kiátkozták egymást, [„három csalatkozhatatlan pápa (XII. Gergely; XIII. Benedek; XIII. János) , akik valamennyien az egyház legfőbb tekintélyének igényével léptek fel; mindegyik ünnepélyesen kiátkozta a másik kettőt és azzal fenyegetőzött, hogy más-más helyen zsinatot fog összehívni.” (Péter de Rosa: Krisztus helytartói, Panem kiadó, 1991., 155. old.)], sőt I. Damasus pápa ki is végezte ellenfeleit. („Ő vérontás révén került hivatalába” - Peter de Rosa: Krisztus helytartói, Panem kiadó, 1991. 67.old.) Ez a zűrzavar pedig a sötét középkorban folytatódott.
1054-ben a keresztény egyház kettészakadt – (skizma = egyházszakadás) - A pápa és a konstantinápolyi patriarcha kölcsönösen kiátkozták egymást. Létrejött a nyugati, latin nyelvű római katolikus (= egyetemes, általános) és a keleti, görög nyelvű ortodox (= hithű, igazhitű, óhitű) egyház. Biztosan nem ez volt Krisztus békés és szerető egyháza, sem utódjai!!!
Ez jól tükrözi ennek a hierarchiának az antikrisztusi voltát, hiszen az apostolok sohasem átkozták ki egymást, de nem is ültek még (a mennyben majdan nekik adandó) trónon, mint a pápák.
Pál apostol is mondja kora dőzsölőinek elmarasztalóan: „Már jóllaktatok, már gazdagok lettetek. Nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra jutottatok volna, hogy mi is uralkodhatnánk veletek együtt!” (1Korinthus 4:8)
Való igaz, hogy a pápák az apostolok nélkül jutottak uralomra, gazdagok is lettek, jól is laktak, van tehát vesztenivalójuk, nem is kevés. Lásd:
„Az érett gyümölcs, amelyre lelkedben vágyódtál, elfonnyadt. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé.” (Jelenések 18:14).
SZEKTA-E A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ?
Szekta volt-e az őskeresztény egyház?
Anániás főpap néhány vénnel és egy Tertullusz nevű ügyvéddel, panaszt tettek Félix, római helytartónál Pál apostol ellen, akit ’valóságos pestisnek’ bélyegeztek, és ráfogták, hogy egy olyan szekta vezére, mely zendüléseket szít szerte a lakott földön.
„Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje.” (Csel 24:5, MBT. ford.)
Ebből a kijelentésből világosan látszik, hogy a szekta megjelöléshez abban az időben (is) hozzátartozott az emberi vezető megléte, akik köré csoportosultak a szektatagok. De Pált hamisan vádolták ezzel, mert nem ő volt a „názáreti irányzat feje”, hanem Krisztus.
Az „irányzat” szó a görög (h)aireszisz (szekta) szóból van fordítva. Pál így válaszolt Félixnek a vádra:
„Azt azonban megvallom neked, hogy atyáim Istenének aszerint a tanítás szerint szolgálok, amelyet ők eretnekségnek [(h)aireszisz] mondanak, de hiszek mindabban, ami a törvényben és a próféták könyvében meg van írva.” (Csel 24:14)
Amikor i. sz. 59 körül börtönben volt Rómában, a zsidók főemberei ezt mondták neki:
„Tőled szeretnénk hallani, hogy milyen felfogást vallasz. Csak azt tudjuk erről a felekezetről [(h)aireszisz], hogy mindenütt ellenzésre talál.” (Csel 28:22)
Vajon miért nevezték szektának a zsidók főemberei korai keresztény gyülekezetet? Mert elutasították Jézust, mint Istentől küldött Krisztust, Isten felkentjét, a Messiást. Jézust egyenrangúnak tartották egy lázadóval, aki a saját szakállára gyűjtött maga köré embereket egyéni érdekből, legfőképpen hogy megossza a zsidóságot.
Azonban a Szentírás egészéből (Ó és USZ) tudjuk, hogy Jézus Krisztus Isten Fia volt, akit előre megjövendöltek az ókori próféták, hogy jönni fog. Jézust Isten azonosította és igazolta, úgy hogy a zsidók vádjai hamisak voltak, mivel ők maguk voltak a hamisak és hitehagyottak!
Az tehát, hogy Jézus volt Isten kinevezése által a vezetője (a feje ) a gyülekezetnek, ez eleve kizárta, hogy csupán emberi akaratból létrejött csoportosulásról legyen szó, és így szektának lehessen nevezni.
„Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette:” (Eféz 1:22)
„Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a FEJ.” (Eféz 4:15, Káldi Neovulgáta ford.)
„mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója.” (Eféz 5:23)
„A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is... A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a FEJ a lábnak: „Nincs rád szükségem... De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben,”(1Kor 12:12,21,24)
„Jutalomra méltatlanoknak ne mondjon titeket az olyan ember, aki tetszeleg magának az alázatoskodásban ...
és nem ragaszkodik a FŐhöz, aki az illesztések és az ízületek segítségével gondozza és összetartja az egész testet, hogy megvalósítsa abban az Isten szerint való növekedést.” (Kol 2:18-19, Káldi Neovulgáta ford.
Kicsoda tehát a fej (a fő) a gyülekezetben, abban a testben, amelyet az Isten alkotott? Talán Pál apostol? Vagy Péter apostol, vagy János, vagy a többiek közül valaki? Ha ők maguk tették volna meg magukat a keresztény gyülekezet fejévé, akkor a köréjük csoportosulókat valóban lehetett volna egy szektának nevezni.
De nem ember által kinevezett személy volt a keresztény gyülekezet feje, hanem az Isten által kinevezett személy, az „ember Krisztus Jézus” (1Tim 2:5, MBT ford.).
A szektásság első számú ismérve
A szekta szó jelentése jól mutatja a csoportosulás lényegét. Latin megfelelőjének jelentése ugyanis „követni”. És valóban, kivétel nélkül igaz ezekre a gyülekezetekre, hogy tagjaik felett egy abszolút vallási vezető áll, egy olyan ember, akire hívei istenként, vagy legalábbis csodás képességekkel rendelkező lényként tekintenek fel.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, dr. Ancsin István Fundamentális teológia - A vallás c. jegyzetében (többek között) a következőket írja a szektákról:
„A közösség tagjai teljes hűséget esküsznek karizmatikus vezetőjüknek.”
Tehát ami egy kisebb-nagyobb csoportosulást szektaként azonosít, az egyik fő tényezőként az, hogy abban igen lényeges a vezető, a guru, személye, aki vagy megalapítja a csoportot, és úgy lesz a vezetője annak, vagy a csoport teszi meg annak, és úgy vezeti azt, és ezáltal jellemző lesz vele szemben a már-már szolgai alávetettség a többiek részéről, tehát a (szektavezér) túlzott, szinte babonás tisztelete.
Ha megnézzük ebből a szempontból a katolikus egyházat, vajon mit találunk? Van-e emberi vezetője vagy nincs? Ha van, akkor ki nevezte ki azt? És a csoport tagjai kimutatják vele szemben a szolgai alávetettséget, a maradéktalan hűséget?
Hát az az igazság, hogy a római katolikus egyháznak bizony emberi vezetője (feje) van. Mégpedig Péterből vezetik le, hogy a Péter utódja a római pápa az egyszemélyes vezetője az egyháznak.
És ez abból a viselkedésből ered, ahogy Pál írja: „nem tartja magát a főhöz” (D. Raffay Sándor ford.); „nem kapaszkodik bele erősen a Főbe” (Csia ford.); „ elutasítja a Főt,” (Kol 2:19);- vagyis Jézus Krisztust.
Hány főről beszél a Biblia a keresztény gyülekezet FŐ-jével kapcsolatban? Háromról, kettőről vagy egyről? A válasz az, hogy egyről!
És vajon ki tette Fővé a Krisztust, saját maga vagy a köréje csoportosuló hívek? Egyáltalán nem, hanem maga az Isten!
Akkor hogy lehet az, hogy a katolikusok meg egészen mást mondanak? Nézzük meg, hogy maguk a katolikus forrásművek az egyház fejével kapcsolatban mit állítanak:
„Hiszen az apostolokat az egész világra küldte az Úr Jézus, s így szent Péter is tett hosszabb-rövidebb missziós utakat amellett, hogy ő volt Rómában az egyház feje, kormányzója.” (Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Budapest, 1957, Szent Pál levele a Rómaiakhoz, kommentár, 16. old.)
„Péter, a főapostol... Szent Péter, az apostolok feje eljutott Rómába, a Birodalom szívébe, s ő vezette az ottani keresztényeket De mindezek a közösségek csupán kicsike csoportosulások voltak, amelyek eleinte 8-10, vagy esetleg 30-40 főből álltak.” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN (Bérmálkozók könyve) Szent István társulat, Bp. 1988. 75., 119. old.)
„A pápaválasztás
Jézus Krisztus szent Péter apostolt rendelte az egész Anyaszentegyháznak látható fejévé. Szent Péter mint Róma püspöke halt meg. Azért, aki utóda a püspöki székben, az egyúttal az Egyháznak feje, vagyis pápa (= atya).
Az előbbi pápa halála után való tizedik napon a bíborosok egybegyűlnek, hogy maguk sorából a legméltóbbat Szent Péter utódjává válasszák. Amíg a választás meg nem történt, a bíborosok külön-külön helyiségbe zárva (conclave) böjtölnek. A szavazás cédulákkal történik, úgy hogy mindegyik egy-egy cédulára írja annak nevét, akit pápának óhajt. E cédulákat egy kehelybe dobják. Aki megnyerte a szavazatok kétharmadát, az a megválasztott pápa.
Az új pápa rögtön más nevet vesz föl és miután felöltötte hófehér ruháját s ujjára húzta a pápai gyűrűt, a bíborosok hódolatát fogadja.
Nyolc nap múlva a pápát hordozható karszéken s nagy körmenettel, a Szent Péter-bazilikába viszik, hol ünnepélyes szentmisét mond, mely után a templom erkélyén megkoronázzák, fejére tévén a pápai hármas koronát (tiara).
A pápa pásztorbot helyett az úgynevezett apostoli hármas keresztet használja. Továbbá vörös bársony aranykeresztes cipőt visel, melybe szent ereklyék foglalvák. Ünnepélyes fogadásnál a pápa lábát megcsókolni ősrégi szokás. - A pápa megszólítása: Szentséges atya. - jelenleg a 260-ik pápa uralkodik X. Pius név alatt.” (Római Katolikus Szertartástan Polgári iskolák számára, Bp. SZ. I. Társulat, 1908. 73. old.)
Rögtön felvetődik a kérdés, hogy Pétert mikor koronázták meg, milyen hódolatot fogadott, és mikor uralkodott, hiszen ezeknek a Szentírásban nyomát sem találjuk?!
„876-ban a [püspökök] szinódusa Konstantinápolyban elítélte a pápát egyrészt politikai tevékenysége miatt, másrészt azért, mert nem érvénytelenítette a filioque betoldást. Ez az esemény a Kelet azon teljes elutasításának volt a része, amely kétségbe vonta a pápa állítását, miszerint ő az egyház feje”. (Man’s Religions)
"Nem lehet olyan cselekedetekért bocsánatot kérni, amelyek nem történtek meg" - kommentálta a minap Georges Cottier bíboros, vatikáni teológus egy új, az inkvizíció történetével foglalkozó, mítosztalanító szándékkal íródott vatikáni könyv megjelenését. Amit II. János Pál pápa azzal egészített ki Roger Etchegaray bíborosnak írt nyilvános levelében, hogy "a bocsánatkérés előtt pontosan meg kell ismerni a tényeket". A katolikus egyház feje mindazonáltal sietett leszögezni, hogy fenntartja négy évvel ezelőtti bocsánatkérését az egyház bűneiért”. (HVG, 2003. március 29.)
„Miért ragaszkodtak a magyarok a római szentszékhez?
Nemcsak azért, mert a pápa a keresztény katolikus hit földi feje és vezére, … Egész Európában az összes uralkodók közt egyedül a pápáknak volt helyes politikájuk a keresztény népek és kultúrájuk védelmére.” (KALAUZ A KATOLIKUS VALLÁSBA VISSZATÉRŐKNEK Bilkei Ferenc székesfehérvári esperes-plébános 1942. I. fejezet)
„Péter utóda a római pápa. A mai napig ő a vezetője a katolikus egyháznak. Az apostolok utódai a püspökök, és segítőik a papok. (1Tim 5,17k; Tit 1,5) … Az egész egyház élén pedig a pápa áll. - A bíborosok a pápa tanácsadói, ők választják a pápát.” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN (Bérmálkozók könyve) Szent István társulat, Bp. 1988. 125. old.)
„A pápák ettől kezdve nemcsak a vallási-egyházi ügyekben igényeltek maguknak teljhatalmat, hanem világi ügyekben is. A teokrácia elvét felváltotta a hierokrácia, vagyis az a rendszer, amelyben a pápa auctoritasa az egyetemes keresztény közösségben minden téren érvényesül: ő a közösség feje, legfőbb törvényhozója, elvben ő a császári hatalom birtokosa, s a világi uralkodók tőle, illetve az ő közvetítésével Istentől kapják hatalmukat.” (Katus László: A kereszténység - Az egyház szerepe az európai civilizácó felvirágzásában, Rubicon, 8. évfolyam (1997) 9. szám (73.)
A hierokratikus elvet, a pápai teljhatalom elméletét legradikálisabban VIII. Bonifác pápa fejtette ki 1302-ben kiadott Unam Sanctam kezdetű bullájában.
"Az egy és egyetlen egyháznak egy a teste, egy a feje, nincs két feje, mint valami szörnyszülöttnek. Krisztus tudni illik ez a fej, és Krisztus helytartója: Péter és Péter apostol utóda [...]
Ezen az egyházon belül s annak birtokában két kard van: a lelki hatalom kardja és a világi hatalom kardja [...]
Mindkét kard, a lelki is, az anyagi is az egyház hatalmában van. Ám az utóbbit az egyházért kell forgatni, az előbbit pedig maga az egyház forgatja; azaz: a lelkit a papok forgatják, az anyagit a királyok s a katonák ugyan, de csak akkor, ha a papok azt helyeslik vagy megengedik. Mert egyik kardnak a másik alatt kell lennie, s a világi hatalmat alá kell rendelni a lelki hatalomnak. A lelki hatalom mind méltóságban, mind nemességben minden földi hatalomnál előbbre való, amennyivel a lelki dolgok megelőzik az e világiakat. [...]
A lelki hatalomnak joga van arra, hogy a földi hatalom rendjét vigyázza, s ha az nem bizonyulna jónak, ítélkezzék is felette."
Mit állítanak tehát a katolikusok? Azt, hogy Péter a főapostol volt Rómában az egész anyaszentegyház feje, kormányzója, az apostolok feje, a római pápa az egyház feje, a katolikus egyház feje és vezetője, a keresztény katolikus hit földi feje és vezére.
Albert Gossweiler írja a Wer ist Jesus Christus? Című füzetében, hogy a „Kísértőt az Újszövetség általában ördögnek nevezi (diabolosz = össze-vissza-, szétdobáló), mivel úgy igyekszik munkálkodni, hogy a jó és a gonosz, az igazság és a hazugság, világosság és sötétség minden fogalmát összevissza dobálja.” (Schweizerische Glaubensnission CH-6082 Hohfluh-Masilberg, 19. old.)
Hát amit a katolikusok állítanak, az pontosan megfelel ennek az összevissza dobálásnak.
A fejjel kapcsolatban azt állítják, hogy Péter az anyaszentegyház feje, vagyis a pápa az egyház feje, annak az egyetlen egyháznak, amelynek egyetlen teste van, s amelynek nincs két feje, mint valami szörnyszülöttnek: Krisztus tudni illik ez a fej, és Krisztus helytartója: Péter és Péter apostol utóda.
Vagyis egyetlen feje van, Krisztus és helytartója... Azt más egy alsó tagozatos gyerek is meg tudja érteni, hogy az „és” kötőszó az minimum kettő személyt sejtet ha valaki után van használva. Például a Csel 13:46-ban azt olvassuk: „Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: „
Akkor ez kettőt jelent nem?! Ugyanígy Krisztus és Krisztus helytartója az kettő és nem egy!
Azután egyszer az anyaszentegyház fejéről beszélnek, másszor meg a katolikus egyház fejéről. Hát éppenséggel a pápa lehet a római katolikus egyháznak és a keresztény katolikus hitnek a földi feje és vezére, csak hogy ennek semmi köze nincs a Krisztus által alapított egyházhoz, amelynek sem nem feje Péter, sem nem akármelyik pápa, hanem maga az Isten által kinevezett Úr Jézus Krisztus.
Na és aztán ki tette Pétert a Krisztus egyházának a fejévé? Krisztus biztosan nem, mert akkor le lenne írva, hogy „te leszel Péter az egyháznak a feje”. Na és hol van ez leírva? Sehol nincsen! Jézusról viszont többször is le van írva.
Amiket Pál apostol írt az egyház fejéről, hogy Krisztus az, azokat akkor írta le, amikor már Krisztus személyesen nem volt az apostolok között, mégsem Péterről írja, hogy ő lenne az egyház feje.
Viszont az egész katolikus hierarchia arra épül, hogy Péter lett kinevezve az egyház fejének. Akkor viszont kettő feje lenne a Krisztus egyházának. De annak csak egy van, és Krisztus az.
Hogy a római katolikus egyháznak a feje a pápa, ezzel semmi gond nincs, azzal van, amikor összemossák a kettőt. Holott ez a kettő egyáltalán nem ugyanaz.
Ez utóbbit az apostolok halála után hozták létre (a 2. század közepe táján már a legtöbb egyházközséget monarchikus vezető kormányozta) olyan emberek, akik ácsingóztak a hatalmi pozíciókra, a világi befolyásra, a díszes ruhákban való járkálásra, és a pénzt sem vetették meg, legfőképpen hogy maguknak bebiztosítsák a földi jólétet.
A mennyeit meg meghagyták a szegényeknek. Elvégre azoknak is kell valami, ha már hisznek Jézusban, nem? Első a lelki hatalom, azután a világi hatalom. Mindkettő az egyház hatalmában van. Vissza is éltek vele, amennyire csak lehetett.
„Az egyszemélyes, teljhatalmú vezetési rendszer kialakulását meggyorsította az, hogy az üldözések, széthúzások és téveszmék terjedése közben az egyszemélyes vezetés volt a legalkalmasabb az egyház fenntartásának a biztosítására.” (EGYHÁZTÖRTÉNELEM - Szabó János katolikus lelkész)
És hogy mik voltak a téveszmék, azt természetesen a hatalom birtokosai döntötték el, vagyis ők. No meg (némely zsinatokon pozicionáló) világi uralkodók, akik még annyit sem értettek a Krisztus tanításához, mint ők. És hogy az egyszemélyes, teljhatalmai rendszer k i a l a k u l t, ez is csak azt bizonyítja, hogy nem Jézus vezette be, mert akkor nem kellett volna utólag kialakulnia!
PÉTER ELSŐSÉGE?
Azért érdemes egy szóra a Péter elsőségénél megállni, hogy azt miből vezetik le, mint egy olyan kötőféket, amibe már közel kétezer éve kapaszkodnak.
„Senki sem tagadja azt, hogy Péter az apostolok között valamiféle vezető volt. A most ismert pápaság ebből a primátusból ered: Mt 16,18-19; Lk 22,31-32; Jn 21,15-17; ezek a legközvetlenebb szakaszok a pápáról. Péter neve mindig elsőként szerepel az apostolok listáiban; még egy angyal is utal arra, hogy ő az apostolok vezetője (Mk 16,7), valamint a kívülállók is annak fogadták el (ApCsel 2,37-38.41). Az Egyház korszakában ő teszi az első csodát (ApCsel 3,6-8), kimondja az első anathémát (ApCsel 10,9-48), és az ő neve gyakrabban van megemlítve, mint az összes tanítványnak együttesen (191-szer). És sok további, hasonló bizonyítékot találhatunk még.” (150 érv, hogy miért vagyok katolikus Írta: Dave Armstrong)
Teljesen világos, hogy csak matatnak Péter a rangja körül, és konkrétan nem tudják megnevezni, amit oly nagyon szeretnének! Hogy Péter „valamiféle” vezető volt. Na és milyen? Természetesen a legelső, a legnagyobb, az összes többi apostolnak a feje! Hát pontosan ezt nem írja a Biblia.
Ahol mindenki egyformán szellemi testvére a másiknak, ott nincsen olyan, hogy egyvalaki hatalma alatt van az összes többi. Ilyen csak a szektákban van, meg a római katolikus egyházban.
Na és hogy Péter neve mindig elsőként szerepel a listában, ez minek köszönhető? Talán mert ő a Krisztus testének a feje? Akkor, ha ő lenne a feje, akkor a testének is neki kellene lennie mert ki hallott már olyat, hogy valaki nem a saját testének a feje?
„A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mert tagjai vagyunk testének.„Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.” (Eféz 5:29-32)
Akkor mégiscsak Krisztus testének vagyunk a tagjai, aki a feje a saját egyházának és nem Péter testének vagyunk a tagjai, aki nem feje a Krisztus egyházának. De még a katolikus egyháznak sem, hiszen a katolikus egyház az apostolok idejében még nem létezett, ezért a katolikus egyház apostolutódai csak az utólagos kitaláció alapján lettek azokká, amik a valóságban soha nem voltak.
Na és miért nevezi meg az apostolok között Pétert elsőként a szöveg? Talán mert ki lett nevezve elsőnek, vagy vezetőnek? Egyáltalán nem. Mielőtt a Máté 16:13-19-ben található párbeszéd lezajlott volna Krisztus és őközte, vagy éppen a János evangélium végén található párbeszéd lezajlott volna, már a Máté evangélium elején azt olvashatjuk:
„Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá.
Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek.” (Máté 2:18-22)
Vagyis egyszerűen Pétert látta meg elsőként és a testvérét. De ha mondjuk először Jakabot és Jánost látta volna meg, akkor talán úgy döntött volna Jézus, hogy ezt a kettőt kihagyja, amíg meg nem találja Pétert (csak hogy ő legyen az első), azután meg visszament volna Jakabért és Jánosért, hogy na gyertek ti is? Az hogy Péter sokszor elsőként van megnevezve, attól még nem lett sem fejjé, sem a legfőbb vezetővé kinevezve.
Amikor például együtt ültek az asztalnál Jézus és a tizenkettő, a lábmosásnál Péter nem lett előre véve, hanem amikor sorra került. (vö. Ján 13:6) Pedig itt már jelezni lehetett volna, hogy ki fogja kapni a főnöki státuszt, de semmi különbségtétel nem volt Jézus részéről.
Később amikor Jézus utalt az elárulására, Péter odaszólt Jánosnak:
„A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.”Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” (Ján 13:23-25)
Nos, ki volt az, aki Jézus mellett ült? Nem a leendő főnök (?), hanem János, akit Jézus szeretett.
Ezek szerint János ebben a dologban megelőzte Pétert, hiszen többször is le van írva, hogy János volt az, akit Jézus szeretett. (Nem mintha a többit nem szerette volna, hanem annak ellenére és azon fölül.)
Nem beszélve róla, hogy Jézus célzott arra, hogy János apostol túl fogja élni Péter apostolt, és ez valóban így is történt. (vö. Ján 21:18-23) Viszont felmerül a kérdés, hogy Jézus miért nem Jánost nevezte ki a hierarchia első számú főnökévé, ha tudta, hogy ő fog a legtovább életben maradni a 12 közül? Az ésszerűség ezt diktálná.
Egyszerű a válasz, nem volt hierarchia, nem volt egyszemélyes főnökség és nem volt mindenki felett álló vezető! Hanem Jézus pontosan az ellenkezőjét mondta:
„Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.”(Márk 10:42-44)
Hát nem a világi urairól mondta Jézus, hogy éreztetik a hatalmukat a népeken? Hát nem is a saját egyházának elöljáróiról! De hogy is van ez a katolikus egyházban?
"A püspököket megilleti mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom, amely lelkipásztori tisztségük gyakorlásához szükséges." (II. Vat. Christ. Dom. 8.)
„Ámde nem volt távoli az idő, amikor Péter utódai többé már nem szolgák, hanem a világ urai lettek. Bíborba, bársonyba öltöztek, mint Néró és pontifex maximusnak hívatták magukat. A Halászt az első pápának nevezték el, de nem a szeretet erejére hivatkoztak, hanem arra a hatalomra, amelyet megszereztek – és úgy is cselekedtek, mint Néró...
… a múló évszázadok során a pápaság nem elégedett meg azzal, hogy egyedül Isten erejében bízzon, hanem ehelyett fejedelmekre és fegyverekre támaszkodott, hogy a „pokol kapui se vegyenek rajta diadalmat”. „Mindössze hét évszázaddal Péter halála után a pápák a hatalom és a vagyon megszállottai lettek.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 59.,79. oldal.)
„Miklós pápa így buzdított egy királyt. „Vallásunk nevében elrendeljük, hogy támadd meg országát, égesd fel városait és mészárold le alattvalóit...” (Cormenin, History of the Popes, 243.old. Cit.in: R.W. Thompson, uo., 368.old.)
Pontosan úgy lett, amire 1Kor 6:15 azt mondta: „Nehogy így legyen!' (Vida ford.)
Csak az fordult elő, amit megtiltott 1Kor 6:15: „Ez soha ne forduljon elő!” (Egyszerű ford.)
Valóra vált az, amitől 1Kor 6:16 így óvott: „Isten mentsen!' (katolikus ford.)
Bekövetkezett az, amire 1Kor 6:15 előre figyelmeztetett: „Távol legyen”. (Károli ford.)
Az történt meg, amit 1Kor 6:15 nyomatékosan kijelentett, hogy „Soha!” (D. Raffay ford.)
„Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán (Jézust), s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket.„Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem.” (Máté 4:8-9)
Hogy a pápaság egyszer csak (a Főt, Krisztust elutasítva – Kol 2:19) a világ dicsőségével rendelkezett, ez azt mutatja, hogy megegyeztek az ördöggel. A világ parázna asszony-szervezeteinek a részévé lettek.
„A szegény „ názáreti” nevében, aki elutasított mindenfajta kívánságot, nem csak arra törekedett, hogy a püspökök püspöke legyen, hanem a királyok királya is ő akart lenni. Az evangélium paródiájaként az ördög felvitte egy magas hegyre és megmutatta neki a világ minden országát. VII. Gergely így kiáltott fel: „Ez mind az enyém!” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 109. oldal.)
De az utódai sem akartak lemaradni mögötte.
„találékony magyarázatokat kellett kifejleszteni az évszázadok során, hogy végül eljussanak ahhoz az elmélethez, miszerint azt a Krisztust, akinek „nem volt lehajtania a fejét” (Máté 8,20), aki szegényen és mezítelenül halt meg a kereszten, egy olyan királyi főpap képviseli, aki 1100 szobás palotával rendelkezik, akit éjjel és nappal szolgák hada vesz körül, és aki a legfinomabb aranyhímzésű selyem ruhákat hordja.” (Dave Hunt: A fenevadon ülő asszony, Előszó Kiadó, 1995., 156. oldal)
Jézus nagyon jól tudta, hogy evangéliuma aligha érdekli azokat, akik túlzottan belebonyolódnak anyagi dolgokba, a haszonlesésbe, vagyonszerzésbe. (vö. Máté 19:24) Az apostol még ennél is határozottabban mondja: „sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában” (1Kor 6:10, Káldi Neovulgáta ford.).
Ha erre nem képes, hogy ezt megértse és valóra váltsa, akkor mit lehet várni tőle a Péter primátusával kapcsolatban. Foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. Azt mondja, az ő neve (mármint Péteré) gyakrabban van megemlítve, mint az összes tanítványnak együttesen (191-szer).
Valótlanságot állít. A Petrosz (Péter) név 156-szor van az USZ-ben említve, míg a Paulosz (Pál) 158-szor. (vö. Computer Konkordanz zum Novum Testamentum graece, Berlin, 1987., 1520., és 1485. oldal.) És akkor még a többi apostol nevét nem is számoltuk. A kéfás név 9-szer van benne. De ez nem jelent semmit. Ábrahám neve 250-szer fordul elő a Biblia Károli fordításában, és nem volt semmiféle vallási csoport hierarchiájának a feje!
A Péter elsőségébe kapaszkodó katolikusok azt állítják, hogy az Egyház korszakában ő teszi az első csodát (Csel 3,6-8), de ez sem igaz, mert az első csodatételt egyszerre sokan csinálták, pontosabban általuk csinálta Istennek Krisztus által kirendelt szent szelleme.
Mégpedig, hogy elkezdtek a szent szellem által különféle, általuk soha nem tanult nyelveken Isten nagyságos dolgait szólva hangosan imádkozni. (vö. Csel 2:4, 11; 1Kor 14:2, 15, 21; Ézsa 28:11, Károli ford.) Ez legalább akkora csoda volt, mint a béna meggyógyítása! Ez után kezdett csak el Péter az embereknek – immár érthető nyelven prédikálni.
Úgy hogy a Péter primátusa csupán egy vágyálom. Egyszerűen nem írja a Szentírás, hogy Péter lett volna az apostolok vezetője. Pedig ismeri a katolikus bibliafordítás a vezető kifejezést, és használja is. Pl. ezt olvashatjuk 1Krón 15,22-ben:
„Kenanjahu volt a leviták VEZETŐJE az átvitelkor. Jártas volt Isten tanításában és hirdette.”
Vagy nézzük mit mond 2Krón. 19:11 kijelentése:
„Az ÚRra tartozó minden dologban Amarjáhú pap lesz a VEZETŐTÖK,”(MBT. Ford.).
„És ímé Amária pap lesz a FŐ ti köztetek az Úrnak minden dolgaiban;” (Károli ford.).
„Amarjahu főpap lesz a FÖLÖTTESETEK vallási ügyekben,” (katolikus ford.)
„Amariás, a ti főpapotok pedig ELÖLJÁRÓ lesz azokban, melyek Istenhez tartoznak„ (Káldi ford.)
„Amarja pap lesz a FEJETEK s a FŐNÖKÖTÖK az Istenre vonatkozó dolgokban” (Káldi Neovulgáta)
Péter is jártas volt Isten tanításában és hirdette, róla mégsem írja sehol a szöveg, hogy vezetője lett volna Isten újszövetségi népének. Vagy az apostoloknak. Vagy a katolikus egyháznak. Egyenrangú volt a 11 apostollal, akikkel közösen kerültek az új Jeruzsálem falának alapjába. (vö. Jel 21:14)
Innentől kezdve nincs létjogosultságuk a péteri hierarchiába kapaszkodók keresetének, mert a mennyei (szentírási) bíróság elutasította a keresetüket. Hanem van sziszegés és fogaknak csikorgatása.
„Nincs jogunk kérdőre vonni az egyházat, ugyanúgy, ahogy a mindenható Istent sem... feltétlen alázatossággal kell elfogadnunk minden olyan tanítást, amit az egyház ad számunkra.” (The Catholic World, 1871. aug., 13.kötet, 580-89. old.)
Ha az egyház hamis tanítást ad, akkor nem csak joga, hanem kötelessége is azt elutasítania mindenkinek, aki az apostolok nyomdokain halad!
„Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére.” (2Kor 4:2)
válasza:Na, ezt a szart tudom hogy honnan másoltad ki. Nos, ilyeneket én is tudok. Jellemzően fundamentalista, és donatista erkölcsteológia, amely kiragad egyes modernista szerzőktől pár karcos állítást, majd diadalittasan veri a mellét, mintha nagy megállapításokat tett volna.
Ezek egyszerű protestáns pamflettek, melyekben az összevisszaság, a félreértések és félremagyarázások tömkelege uralkodik. Ha egy hitével teljesen tisztában nem lévő hívő olvassa ezeket, akkor bizony könnyen megzavarhatja őt, és sajnos nagyon sok ilyen eset történik. Beleolvasgattam, de én úgy látom, hogy semmi olyan nincs bennük, amikre általánosságban a depositumon ne lenne valami magyarázat. Tudom, hogy ezeket nem könnyű mindig megtalálni.
A protestánsok szerint a Katolikus Egyház tévútra ment, sőt tévútra csábít, maga a Sátán vezeti azt. Nos, hitünk szerint a Katolikus Egyház soha nem változott a krisztusi tanokat illetően, viszont egyértelműen bizonyítható is (számtalan dokumentummal), hogy a jelenlegi katolikus tanítás teljesen azonos a IV. századi egyházéval, és az iratok alapján IGEN NAGY valószínűséggel a II. századi egyházéval is. Ezt a protestánsok is - a küldött két anyag írója ugyancsak - elismerik. Az ugyancsak bizonyítható, hogy a XV. századi protestantizmushoz hasonló gyülekezet nem létezett korábban. Különböző eretnek szektákra szoktak hivatkozni, mint az "igaz evangélium" továbbhordozóira, csakhogy ezeknek a szektáknak a tanításai közül csak kiválogatják a sajátjukéhoz hasonlókat, de egyik ilyen szekta teljes tanítását egy protestáns egyház sem vallja (némelyikük annyira groteszk). Tehát lényegében egy protestáns azt állítja, hogy Krisztus igaz evangéliuma az apostolok után nem sokkal (pár évvel, évtizeddel) megromlott, a Sátán - akit éppen nemrég győzőtt le az Úr - átvette a főszerepet, és elcsábította az összes keresztény hívőt. Másfél évezred (!) múlva jött el egy ember, név szerint Luther Márton, egy indulatos, lázongó, pszichésen bizonyítottan zavart, bizonytalan szerzetes, aki egy isteni sugallat alapján (amelyet saját beismerése szerint az árnyékszéken kapott) végre újból helyreállította a krisztusi tanokat, és ezzel megnyitotta a mennyek ajtaját. Másfél évezredig, 1500 évig (gondoljon csak bele: Magyarország "csak" 1000 éves) nem üdvözülhetett egy ember se, mert nem ismerték a protestáns tanokat, "bálványimádók" voltak és "pogányok". 1500 évig Krisztus tehetetlenül nézte egyházát, amint a Sátánt szolgálja, pedig megígérte, hogy "az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt" (Mt 16,18), s azt mondta, hogy "S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28,20), "majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad." (Jn 14,16), "Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. (Jn 10, 27-29). Tehát gondolja csak végig, hogy mindez mennyire valószínű.
válasza:Vád: „A pápaság tana nincs benne a bibliában.”
De bizony benne van és mennyire benne van! Persze nem ezzel a szóval: pápaság; hiszen az a szó sincs benne: Szentháromság. De benne van a lényege, a fogalmi tartalma, mégpedig egészen világosan. Benne van Jézus szavaiban az a határozott rendelkezés, hogy ő Egyházát Péterre mint kőszálra építi s ez lesz az Egyház szilárdságának feltétele, amelynél fogva "a pokol kapui nem vesznek erőt rajta". Határozottan benne van a Szentírásban, hogy Jézus Péternek, a főapostolnak, adja át a mennyek országának, vagyis az Egyháznak kulcsait, ami nyilván annyit jelent, hogy őt teszi meg az Egyház legfőbb kormányzójának, törvényhozójának, vezetőjének. Amit Péter megköt vagy megold a földön, azt az Isten is megköti vagy megoldja az égben. Lehet-e a pápai teljes jogú egyházi kormányzóhatalomnak világosabb kifejezése a bibliában? Azonkívül Jézus világosan mondja azt is, hogy Pétert egész nyája őrzőjévé, vezetőjévé, pásztorává teszi: "Legeltesd a bárányaimat is, a juhaimat is!" (Máté 16, 18 k.; Ján. 21, 15-17.) Aki azt mondja, hogy a pápaság nincs benne a bibliában, az félrebeszél. Az éppen oly jogon azt is mondhatná, hogy magának a Szentháromságnak a tana sincs benne a bibliában.
Mindenesetre az sincs benn a bibliában, hogy Luther vagy Kálvin Istentől rendelt reformátorok lettek volna s tanításaik hitelt érdemelnek. Hát akkor ezt milyen alapon hiszik, akik "csak azt hiszik, ami benn van a bibliában"?
Vád: „Az apostolok mind egyenlő rangúak voltak, sőt Szent Pál maga mondja, hogy erélyesen szembeszállt Péterrel.”
Szent Pál a megkeresztelt zsidóknak a mózesi törvény alól való mentesítése ügyében csakugyan több következetességet kívánt Szent Pétertől s ennek a gyakorlati vagy módszeri kérdésnek tekintetében hibáztatta Péter eljárását. Ez azonban még semmiképpen sem jelenti, hogy nem ismerte volna el joghatósági fölényét. Lehet valakinek a kormányzati eljárását bírálni, erélyesen is, ez még nem jelent sem forradalmat, sem a főhatóság elvi megtagadását. Hogy az apostolok nem voltak egyenrangúak, hanem Pétert ismerték el fejüknek, mutatkozik abban is, hogy a Szentírás Pétert mindig megkülönböztető módon említi s Péter az, aki az első ú. n. apostolzsinat határozatát ünnepélyesen kihirdeti. (Csel. 15, 28).
Vád: „A "kőszikla" szóból nem lehet Péter elsőségére következtetni. Nem Péterről, hanem a hitről mondja Jézus, hogy ez az a kőszikla, amelyen az ő Egyháza épül.”
Ez a magyarázat kereken ellene mond a tényeknek. Jézus nem Péter hitét jelölte meg kőszálnak, hanem Pétert magát. A hit csak előfeltétel volt, az alap, amelyért azután ez a kitüntetés érte Pétert, a hit birtokosát. Annyira Péter személyét emeli itt ki Jézus, hogy ünnepélyesen még az atyja nevét is felemlíti: "Boldog vagy Simon, Jónás fia..." "Én pedig mondom neked: te kőszikla vagy": itt is nyilvánvalóan a személyt emeli ki.
Megerősíti ezt mint egyetlen lehetséges magyarázatot az összefüggés is, névleg a következő szöveg, ahol Jézus a mennyek országának a kulcsait is rábízza Péterre. Egy merő elvont hitre nem lehet kulcsokat bízni, vagyis - mivel a kulcsok hatalma a keleti nyelvekben ezt jelenti - kormányzó s törvényhozó joghatóságot ruházni át. "Amit te megkötsz a földön... amit te megoldasz a földön..." szintén mind nyilvánvalóan személyt illető kitüntetés és megbízás. Végül a János evangéliumában foglalt felszólítás is: "Legeltesd az én juhaimat, bárányaimat" sehogy sem magyarázható puszta hitre, mert nem a hit az, ami legeltet, hanem csakis a személyre, akit Jézus nyája legeltetésével, Egyháza kormányzásával megbíz.
Mindez oly világos, hogy maga a protestáns teológus Pfleiderer is megjegyzi: ezt a jézusi kijelentést csak az irányzatos felekezeti elfogultság magyarázhatta máskép, mint a pápaság értelmében.
Vád: „Azonban Jézus csakhamar utána sátánnak nevezi Pétert! Csak nem alapíthatta Egyházát "sátánra"?”
Sajátságos ellenvetés! Hogy milyen értelemben nevezi Jézus Pétert "sátánnak", külön kérdés. De akármily értelemben nevezi, azért csak ott marad a jézusi szó, hogy igenis erre a Péterre mint kősziklára építi Anyaszentegyházát. Le lehet ezt tagadni? Meg nem történtnek tekinteni? Csak azért, mert egy másik krisztusi kijelentés ennek látszólag ellentmond?
Látszólag! Mert figyeljünk csak jobban: Jézus nem "nevezi" Pétert egyszerűen sátánnak, hanem amikor az a közelgő kínszenvedéstől akarja elriasztani Jézust, emez így felel: "Távozzál, sátán", ami inkább annyit jelent, hogy "ne hallgass, Péter, e sátáni gondolatra", "távoztasd el a sátánt tőled és tőlem", "ne kísérts és ne légy olyan, mint a kísértő sátán!" Ez az erélyes rendreutasítás még nem jelenti azt, hogy Jézus a Péterre vonatkozó előbbi ünnepélyes ígéreteit és kijelentéseit most egyszerre visszavonta volna; látjuk ezt abból, hogy amit itt Máténál Péternek ígért, azt Jánosnál, feltámadása után teljesíti is és újra megerősíti.
Egyébként a "sátánra" való utalás a kálvini magyarázkodással sem volna sehogy sem összeegyeztethető, mert Jézus éppoly kevéssé bízhatta volna Egyházát egy sátán hitére, mint annak személyére.
Az ilyen mesterkélt kibúvók jellegzetes példái annak a furcsa szentírásmagyarázatnak, amely egy látszólag neki kedvező szón nyargal s arra egész elméleteket épít s ugyanakkor az összefüggést mellőzi és három-négy-öt más, világos jézusi mondást fölényesen figyelmen kívül hagy. Pedig az Úr igaz szándékait igazán csak úgy ismerjük meg, ha szavait mind, egyszerre vesszük figyelembe s azokat úgy egyeztetjük, hogy valamennyinek megmaradjon a komoly és elfogadható értelme.
A helyzet világos: Jézus igenis Pétert jelölte meg leendő Egyháza fejévé; viszont egy hibás megjegyzésért erélyesen rendreutasította őt. A kettő közt nincs semmi ellentmondás.
Vád: „A "mennyek országának kulcsai" nyilván csak gondnoki, "kulcsári" feladatot jelentenek, az Anyaszentegyház külső ügyeinek rendezését, de nem joghatóságot és felsőbbséget.”
Nem így van; mert az "ország" vagy város kulcsainak átadása a régi nyelvekben mindig a teljhatalmú kormányzás jogát jelentette. Ez tűnik ki egyébként Jézus következő magyarázó szavaiból is: "Amit te megkötsz a földön, meg lesz kötve mennyben is" stb., vagyis: nemcsak az Egyház anyagi gondját bízom rád, nemcsak a külső, adminisztratív teendőket, hanem: a törvényhozást, kormányzást, a lelkek teljesjogú irányítását, mégpedig úgy, hogy minden e nemű tevékenységed isteni tekintéllyel történik s a mennyben is helybenhagyást nyer.
Vád: „"Legeltesd az én bárányaimat, juhaimat": ez csak annyit jelent, hogy: tápláld őket az én igazságaimmal. De nem jelent kormányzói felsőbbséget az egész Egyház felett. Táplálni még nem annyi, mint kormányozni.”
Csakhogy a "legeltesd" szó a görögben nem éppen csak etetést, mezőre vezetést és táplálást jelent, hanem általában: pásztorkodást, gondoskodást, vezetést, kormányzást. Ezért nevezi pl. Homérosz is a királyokat "népek pásztorainak". A pásztor nemcsak táplál, hanem vezet, irányít, óv, gondoskodik; ő a nyáj főnöke, kormányzója.
Vád: „Akkor miért nem ismerik el a görögkeletiek a római püspököt pápának?”
Mert az egyenetlenség szelleme és a pártoskodás szenvedélye elvakította őket. Mert politikai ambíciójuk nem engedte, hogy ők, Konstantinápoly népe, a birodalom fővárosának lakosai, a magát mindig kiválóbbnak képzelő Kelet Egyháza alárendeljék magukat a politikailag akkor már jelentéktelen Róma püspökének. Abban tévedtek, hogy azt hitték: az Egyház legfőbb kormányzata csak holmi politikai hatalmasságok függvénye lehet s a szelídség és alázat szelleme helyett a politikai versengés és nagyravágyás szelleméhez igazodtak.
Vád: „Kezdettől fogva mutatkozott-e ez az ellentét Kelet és Nyugat között?”
Bizonyos külsőségekben, pl. a szertartási életben igen, de hitben s egyházfegyelemben nem. A keletiek hosszú évszázadokon át maguk is elismerték a római püspök főségét. Már az első pápák egyike, Római Kelemen († 97 Kr. u.), teljes felsőbbségi tudattal rendelkezett a korinthusi hívekkel szemben; hasonlókép I. Viktor pápa a húsvét megülésének módját illető vitában. Az első egyetemes zsinaton is (325. Nicea) a pápa követei elnököltek s ezek - egy püspök s három egyszerű pap - első helyen írták alá a zsinati határozatokat, tehát az összes többi püspök előtt. A kalcedóni zsinaton (451) I. Leó pápa levelének felolvasása után a zsinati atyák, csaknem mind görögök s keletiek, felugráltak helyükről s így kiáltottak fel: "Leóban Péter beszélt!" s szót fogadtak a pápának.
Így maradt ez egészen a 9. századig, amikor a konstantinápolyi püspöki székbe a császári szeszély egy nagyravágyó világi hivatalnokot, a tehetséges, de teológiailag járatlan és lelkiismeretlen Photiust ültette, aki tisztán politikai szenvedélyeket vonultatott fel Róma ellen s kimondta az elszakadást. Az elszakadást akkor még visszacsinálták, de két évszázaddal utóbb egy hasonlóképp szenvedélyes és nagyravágyó konstantinápolyi püspök, Cerularis Mihály, újból szakadásba vitte Keletet.
Ez bizony nem Krisztus parancsának teljesítése, hanem az Egyháznak politikai szenvedélyekkel való beszennyezése volt. Attól kezdve pedig oly féktelen izgatás folyt Keleten Róma ellen, hogy egy rövid egyesülési kísérleten kívül (Flórenc, 1439.) a szakadás valósággal belegyökeresedett a keletiek lelkébe.
Vád: „Hát a protestánsok miéit nem ismerik el a pápát?”
Mert Luther Márton a maga tévedéseit a pápai tekintéllyel szemben is védelmezni akarta s forradalomba ment. Felforgatást akart csinálni az Egyházban, s így szükségképen szembetalálta magát az egységet őrző pápai tekintéllyel. Luther Mártont nem evangéliumi érvek, hanem a maga egyéni szentírásmagyarázatához való merev ragaszkodása vitte a pápaellenességbe és szakadásba. Ugyanez áll a többi hitújítóról, akik a pápában nagyon helyesen az egyházi egység és törvényesség őrzőjét látták s mivel ők ezt az egységet s törvényességet el akarták az útjukból tolni, azért indítottak késhegyig menő harcot az egység szimbóluma és őre: a pápaság ellen.
Vád: „A pápák akkor meg is érdemelték, hogy a hitújítók kikeljenek ellenük.”
Egyénileg sajnos, egyik-másik renaissance-korbeli pápa csakugyan alkalmat szolgáltatott arra, hogy vádat emeljenek s támadást intézzenek ellene. De Luther és a többiek abban hibáztak, hogy nemcsak a pápák egyéni hibáit ostorozták, hanem magát a pápaságot, a pápai intézményt s az Egyház egységét; s ebben feltétlenül súlyosan tévedtek. Ez a tévedésük annál súlyosabb volt, mert ők maguk szintén nem voltak mentek vaskos emberi fogyatkozásoktól. Így Luther Márton nyilvánosan megszegte papi és szerzetesi fogadalmát, a világi urakat az egyházi vagyon jogtalan eltulajdonítására, tehát egyházrablásra bíztatta, a szabad akarat tagadásával s a jócselekedetek vélt szükségtelenségének hangoztatásával rettenetes erkölcsi süllyedést okozott s "asztali beszédeiben", valamint irataiban hallatlan gyűlölködést és erkölcsi szabadosságot engedett meg magának.
Kálvin erkölcsileg szigorúbb volt, de viszont a gyűlölködésben talán még Luthert is felülmúlta s Genfben valóságos vésztörvényszéket állított fel, amely halállal, számkivetéssel, jószágelkobzással és börtönnel büntette azokat, akik neki ellentmondani mertek. Pedig ő még csak felszentelt pap vagy püspök sem volt és semmiféle törvényes jogcímmel az egyházi ügyek intézésében nem rendelkezett.
válasza:Vád: „Ha már választanom kell Krisztus Egyháza és a pápa egyháza közt, inkább Krisztus Egyházát választom.”
Csak az a baj, hogy a kettő közt választani nem lehet, mert a kettő egy és ugyanaz. A pápaságot Krisztus rendelte, ebben semmi kétség. Aki tehát olyan Krisztus-egyházat keres, amelyben nincsen pápa, az a levegőben kereskedik. Érdekes, hogy ilyen olcsó jelszavakkal hogyan lehet az együgyű embereket megnyergelni! Az persze nem jut eszükbe ezeknek a szegény félrevezetetteknek, hogy talán inkább egy kissé módosítva állítsák fel a szarvas okoskodást; ilyféleképpen: Ha választanom kell Krisztusnak Szent Péterre épített igaz Egyháza és a Luther Márton vagy Kálvin János egyháza között, már akkor igazán inkább a Krisztus Egyházát választom! Pedig valójában ez a helyzet. Itt Krisztus Egyháza, ahogy azt az Úr maga Péterre építette (Mt. 16, 18. 19); ott emberi egyházak, amelyeket a 16. században emberek önkényesen állítottak össze.
Vád: „Az igaz keresztény egyedül csak az Isteni tekintély előtt hajol meg, a katolikusok pedig emberi tekintélyek előtt hajlonganak.”
Kár az ilyen üres beszédekkel négyszáz év óta mindig újra előhozakodni s feleslegesen háborítani a békét. Mert a katolikusok is csak az egy igaz Isten előtt hajolnak meg, mint végső s legfőbb tekintély előtt, azonban az Isten kedvéért s az Isten rendelése szerint meghajolnak azok előtt az emberi tekintélyek előtt is, akiket Isten állított fel a hívek vezetésére. Vajon ez bálványozás? Hát az állami életben vagy pedig a hadseregben nem úgy van-e szintén, hogy nemcsak az államfőnek magának kell engedelmeskedni, hanem mindazoknak, akik a legfőbb hatalomnak törvényes részesei és képviselői: tehát kormánynak, főispánnak, alispánnak, a hadseregben minden felettes tisztnek? Egyébként igaz-e, hogy a protestánsok csak az isteni tekintély előtt hajolnak meg vallási és felekezeti dolgokban? Nem legfőbb tekintély-e az ő szemükben is a maguk püspöke vagy konventje? S még inkább: Luther Márton s a reformátorok hagyománya? Hiszen akárhány protestáns tételt csak azért tartanak oly csökönyösen, mert Luther vagy Kálvin így tanította, mégha maguk belül aligha hiszik is el azt (pl. a predesztinációt). Mi több, még a keresztény őshagyományból is nagyon sokat szó nélkül átvettek, ami pedig nincs benne a Szentírásban: a gyermekkeresztelést, a vasárnap megszentelését a szombat helyett, bizonyos ünnepek megülését, a szentírási könyvek ama lajstromát és szövegét, amely mellett közvetlenül csakis a katolikus egyházi hagyomány tanúskodik. Minek akkor másnak felróni azt, amit mi is gyakorolunk és részben nagyon helyesen és okosan gyakorlunk?
Magáról a bibliáról is csak az Egyház tekintélye alapján tudjuk, hogy biblia és Isten igéje!
Vád: „A pápa is csak bűnös, esendő, téveteg ember, miért legyen az ő szava szentebb, mint a Szentírás szava?”
Senki sem mondja, hogy a pápa szava "szentebb", mint a Szentírás szava. De a pápa nem is tanít soha semmit, ami a Szentírással ellenkezik. Erre az Egyház 19 százados történetében hiába kutatnánk egyetlen példa után! Azonban ahol a Szentírás nem szól, vagy ahol nem szól elég világosan s az a kérdés, vajon a Szentírásnak melyik a helyes értelmezése, ott a pápa szava szent, éppen mert Krisztus akarja, hogy hallgassuk őt. Másképp nem küldhetné hozzá minket örök kárhozat terhe alatt (Mk. 16, 16); nem kötelezhetne minket az Egyház szavának olyan hallgatására, hogy aki azt nem hallgatja, azt mint "pogányt és vámost" el kell kerülnünk. (Mt. 18, 17.)
Hogy a pápa maga is csak bűnös, esendő, tévedő ember, az itt nem változtat semmit. Hiszen nem az ő egyéni életszentsége vagy okossága az alap, amelynél fogva rá hallgatnunk kell, hanem Krisztus parancsa és a Szentlélek ama támogatása, amely nem engedheti őt megtévedni, valahányszor mint az apostolfejedelem utóda az egész Egyház nevében beszél. (Lk. 22, 32.) Az állami törvény is szent, a bíróság ítélete is szent, tekintet nélkül arra, hogy a törvényhozó vagy a bíró maga a saját egyéni életével mennyire kiváló, tökéletes vagy példaadó ember.
Vád: „A pápák is csalatkozhatnak és vétkezhetnek; a történelem tele van a pápák bűneivel.”
Az ellenvetés itt két dolgot kever össze: a csalatkozhatatlanságot és a vétkezhetetlenséget. Senki sem mondja, hogy a pápák nem vétkezhetnek s hogy a történelem folyamán nem vétkeztek, néha bizony súlyosan is. Egészen más dolog az egyéni véteknélküliség és egészen más a hivatali csalatkozhatatlanság. Azért mondjuk, hogy hivatali, mert egyéni vélekedéseiben a pápa sem csalatkozhatatlan; hanem csak akkor az, ha mint az egész Egyház feje, valamiről hivatalosan és ünnepélyesen (ex cathedra) kijelenti, hogy az a krisztusi hitletéthez tartozik.
A pápának ez a csalatkozhatatlansága logikus folyománya az Egyház csalatkozhatatlanságának, amelyet Jézus ünnepélyesen hirdetett, amikor az Egyházra való hallgatást örök kárhozat terhe alatt követeli, azt mondván, hogy "aki az Egyházra nem hallgat, legyen nekünk mint pogány és vámos" (nyilvános bűnös; Mt. 18, 17).
Vád: „A pápák közt voltak önzők, álnokok, kegyetlenek, erkölcstelenek, cselszövők, egészen méltatlan emberek. Ezek volnának Krisztus csalhatatlan helytartói?”
Sajnos, voltak méltatlan pápák is; igaz, hogy 262 közt legföljebb 8-10. De a legtöbb pápa, ha egyénileg egyben-másban hibázott is, komoly főpap volt, sok köztük az életszentség s vértanúi hősiesség példája. Az egyéni bűnösség azonban maga semmiképp sincs ellentétben a hivatal és krisztusi rendelés szentségével; a csalatkozhatatlanság pedig nem jelent egyéni bűntelenséget.
Vád: „A pápaság csak évszázadokkal Krisztus után alakult ki, mégpedig a politikai nagyravágyás alapján. Addig az egyes egyházak mind egyenrangúak voltak.”
Teljes történelmi tévedés. A római püspököt igenis mindjárt legelejétől mint az egész Egyház fejét és őrét ismerték el a többi egyházak vagy egyházi központok is. Már Római Kelemen pápa, az I. század végén, parancsoló módon ír levelet a korinthusi híveknek. Antiochiai Ignác († 107-110) a római egyházat a "szeretetközösség fejének" nevezi, Sz. Viktor pápa (191 körül) kiközösítés terhe alatt kötelezi az ázsiai egyházközségeket, hogy a húsvéti ünnep idejének megállapításában az ő utasításait kövessék. Szent Irenaeus 180 körül kijelenti, hogy az egész Anyaszentegyházra nézve a római püspök az irányadó, mert ő Szent Péter utódja, s fel is sorolja az első 13 pápa nevét. Ennek az őskeresztény tanúnak, aki eredetére nézve maga is keleti, bizonyságtételét érdemes szóról-szóra kiírni. Azt írja Irenaeus a római egyházról: "Ezzel az egyházzal az ő kimagasló fejedelmiségénél fogva az egész Egyháznak meg kell egyeznie, vagyis mindazoknak a híveknek, akik bárhol is laknak, mert ebben az egyházban őrizték meg az ősök az apostoloktól átvett hagyományt." (Adv. haer, III. 3, 2.) Tertulliánus, aki a montanista eretnekséghez csatlakozott, gúnyolódva írja Szent Kallixtus pápáról, hogy magának tulajdonítja azt a hatalmat az egész Egyház felett, amelyet Krisztus Urunk csak Péter apostolnak személy szerint adott. Ez is jele, hogy a katolikusok már akkor, 200 felé, a római püspököt Szent Péter apostol teljes hatalmú utódjának tekintették. 251-ben Szent Cyprián kartágói püspök hosszasan és ékes szavakkal magasztalja a római püspök fennhatóságát az egész Egyház felett, ami annál többet jelent, mert ő maga bizonyos ügyekben vitát folytatott a pápával. Előbb kifejti, hogy bár Krisztus több apostolt rendelt, mégis Péternek adta a legfőbb egyházkormányzati hatalmat; majd így folytatja: "Vajon a hitben megmaradt-e az, aki az Egyháznak ezt az egységét nem tartja? Vajon, aki az Egyházzal szembeszáll s annak ellenáll, bízhatik-e abban, hogy ő maga az Egyháznak tagja?" Majd a római Egyházat "Péter katedrájának" és "vezető egyháznak" nevezi. Ugyanakkor mindenki, még az eretnekek vagy letett püspökök is, állandóan Rómába fellebbeznek, a római püspöktől kérnek és fogadnak el döntést. Hogy mondhatja ezek után valaki jó lélekkel, hogy a római pápaság csak századokkal Krisztus után alakult?
A római Szentszék felsőbbsége nem politikai nagyravágyáson épült tehát, hanem mint ugyanezek az ősrégi tanúk hangoztatják: azon a hiten, hogy Jézus maga rendelte Pétert s vele Péter törvényes utódait az Egyház legfőbb vezéreiül.
Vád: „A papi hatalomnak az apostolok Egyházában semmi nyomát nem találjuk.”
Az apostolok kora és működése tele van a hierarchikus hatalom öntudatával és gyakorlásával. Úgy lépnek fel, úgy tanítanak s kormányoznak, mint akik nem maguktól vették erre a hatalmat, hanem Krisztustól s az Istentől. Tudatukban él, amit Krisztus maga mondott nekik: "Aki titeket hallgat, engem hallgat és aki titeket megvet, engem vet meg" (Lk. 10, 16). "Átok alatt legyen" az, mondja Szent Pál, aki, még ha égből szállott angyal is, más evangéliumot hirdetne, mint amit ők, az apostolok hirdettek (Gal. 1, 8). Krisztus küldésére hivatkoznak (Róm. 1, 1. 5; 15, 18. 19; 1 Tessz. 2, 13; 2 Tessz. 1, 8; 3, 14). Parancsokat adnak az Egyháznak (Csel. 15, 28 k.; 16, 4; 1 Kor. 11, 2. 34; 5, 3; 1 Tim. 1, 19 k.). Ugyanezt a joghatóságot bízták az általuk felszentelt püspökökre is. Nem lehet tehát azt mondani, hogy kezdetben az Egyházban nem volt hierarchia és papi felsőbbség.
Vád: „Legalább is a pápai hatalomnak, Péter felsőbbségének nincsen nyoma az apostoli Egyházban.”
De mennyire van nyoma! Az evangélisták s az apostolok iratai állandóan első helyen említik Pétert ("Péter és a vele valók", "Péter és a tizenegy", "Péter és a többi apostolok", sőt egyszer így is: "Péter és az apostolok", Mk, 1, 36; Lk. 8, 45; Csel. 2, 14. 37; 5, 29). Állandóan Péter elnököl és szól a többiek nevében is (Csel. 1, 2. 4. 10), ő hozza meg a végzést (15), látogatja és megerősíti az egyházközségeket. (Csel. 9, 32 kk.)
Vád: „A pápák csak lassan ragadták magukhoz a hatalmat az egész Egyház felett.”
Ez nem áll, mert a pápai főhatalom az evangéliumban is világosan ki van emelve s a keresztény ősegyház minden lényeges esetben teljességgel a pápai felsőbbség szerint igazodott. Mindössze a főhatalom gyakorlásának módja körül figyelhető meg fokozatos, történeti fejlődés, amennyiben az Egyház a Jézus rendelkezéseiben foglalt elvet, mint általában a legtöbb krisztusi kijelentést, csak fokozatosan dolgozta ki a maga teljes tisztaságáig. Hiszen még Jézus istenségének végső és teljes dogmatikai világosságú leszögezése is csak az ariánus harcok folytán, a niceai és következő zsinatok által történt meg. Ugyanígy a pápaság tanát alapjában kezdettől fogva elismerte s vallotta az egész Anyaszentegyház; mégis, az elv gyakorlati alkalmazásában egy-ideig bizonyos tapogatódzás mutatkozott s helyenkint elhomályosító törekvések is érvényesülhettek. Éppen e miatt lett szükséges a krisztusi tanítás teljes tisztázása, ami főleg a vatikáni zsinat érdeme (1870).
válasza:Hunt műve(i)ről ezt írja még egy protestáns vitázó is: „jellegzetes r.k.-rugdoso fercmu: az amerikai fundamentalista protestans iranyzat forrofejusegenek bizonyiteka. Könyvét HGY-hez tartozo szemely forditotta.”
„Ehhez ne'mi alapot ad, hogy alkalmam nyilt az egyhaztortenetre es a r.k. teologiara valamelyest ratekinteni. Ennek fenyeben pedig Dave Hunt es Ralph Woodrow legtobb megallapitasa bumerang, kicsinyes kotekedes, belemagyarazas, illetve szonoki hataskeltes. Figyelmedbe ajanlom az atlenyegulest kifigurazo verselmenyt az utobbibol. Erre mondjak, hogy "gusztustalan."”
„A r.k. felekezet az ilyen bírálatokra rá se ránt: azok egyszerűen alatta maradnak az őáltala elvárt színvonalnak. Dave Hunt a legtudatlanabb, ugyanakkor a leghiszékenyebb fund. prot. vitázók egyike, és ez a könyve nem ér annyit, mint a papír, amire nyomták. Tömérdek témába belefog, de vitai igényessége messze az Amerikában elvárható szint alatt marad, és leegyszerűsítő érvelése sokszor nagyon könnyen megkerülhető. Aki ebből a könyvből készül fel Róma ellen, annak kardja minden csapásban kitörik.”
Jellemző, hogy te eféle gyűlölködő, primitív művekre építesz, mindegy, csak kielégíthesd a sátáni dühödet, és bármely mocskot ráhajigálhass az Egyházra!
„A pápaság tana nincs benne a bibliában.”
De bizony benne van és mennyire benne van! Persze nem ezzel a szóval: pápaság; hiszen az a szó sincs benne: Szentháromság. De benne van a lényege, a fogalmi tartalma, mégpedig egészen világosan. „ Ezzel ellentétben:
„Kissé merészen azt lehetne mondani, hogy Isten nem nyilatkoztatta ki a Szentháromságot. A Szentírás beszél az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről külön, beszél a köztük levő kapcsolatokról, anélkül, hogy egybefogná a különböző szálakat. De azt a pontot, ahol a teljességgel felfoghatatlan kezdődik, Isten belső életének titkát, a kinyilatkoztatás érintetlenül hagyja, s csupán egy-egy utalást ad.” (Salamon László plébános, Nagyboldogasszony Plébánia, Csongrád, fórum, Vasárnapi prédikációk)
Ha benne volna a Bibliában, akkor nem kellene utólagosan bizonygatni. Ugyanez a pápaságról is! (Lásd pl.: [link] Ha magának minden „szar”, amit más ír, és mindenki csak az összevisszaság, a félreértések és félremagyarázások tömkelegét írja, amíg maga az igazságot írja, akkor az a helyzet:
„A bolond nem leli kedvét a megértésben, csak azt mutogatja, ami tetszik neki.” (Péld 18:2)
Véletlenül ismét kihagyta, hogy miképpen gyűjthette össze a Vatikán a világ leghíresebb kincseit, amikor Jézus azt mondta, hogy ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! (( [link] Nincs magának szüksége egy 80 dioptriás szemüvegre véletlenül?!! Nem kancsal egy kicsit/nagyon?!! A deposítumnak nincs valami előregyártott védelmi szövege a kincsek évezredes bezsebelésének kidumálásáról a katolikus tömegek megtévesztésére? Hiszen annyi mindenben van!
Uram, maga azt vesz észre amit akar, és azt nem amit nem akar. Mást véres szájúnak nevez, de hogy az egyháza közönséges gyilkosságok tömegeit követte el, azt észre sem veszi. Hogy annyi gonosztettet követtek el 'megtérésük' után, mint egy közönséges bűnöző megtérése előtt, mindez önnek nem gond. A katolikus millióknak nem gond. Majd a Krisztus ítélőszéke előtt kiderül, hogy gond-e vagy sem.
„Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.” (2Kor 5:10, Káldi. Neo.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!