Találkoztatok már súlyosabb valláskárosultakkal? Mi lett a vége a kapcsolatnak? Hogyan szakadt meg? Vagy maradtatok?
69
Kedves Válaszoló
"Nincs olyan, hogy "pontos ismeret"
Ha nem volna, akkor Isten nem íratott volna le ilyen kérést, ami a megmentésünkhöz járul hozzá.
(1Timóteusz 2:4) 4 akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson.
Megemlítette, hogy valóban lesznek olyanok, akik soha nem jutnak el erre a pontra, de ez nem mindenkire vonatkozik:
(2Timóteusz 3:7) 7 akik mindig tanulnak, ámde soha nem képesek eljutni az igazság pontos ismeretére.
(Róma 10:2) 2 Mert tanúsítom, hogy buzgón szolgálják Istent, de nem pontos ismeret szerint. . .
Tehát van pontos ismeret, amit fokozatosan kell megtanulni, megérteni, és nem egyszerre. Mert idő kell ahhoz, hogy egy dolgot az ember átültessen a gyakorlatba.
Erre azért van szükség, mert vannak változások.
Az első tanítványoknak is időbe telt változtatni az addig megszokott "hitnézetükön", hogy pontosabban értsék az írásokat. Mindenkinek más volt a gyengesége, erőssége, de türelmesen várt, amíg a tanítványok megerősödtek a változásban.
Jézus is pontosította az ismeretüket, mert az már kevés volt amit addig tudtak. Amikor megértettek, megtanulták. Ezért nevezték őket "tanítványnak".
Jézus rendszeresen kiigazította a gondolkodás módjukat, hogy megértsék, és alkalmazzák.
(János 17:3) 3 Az örök élethez az szükséges, hogy megismerjenek téged, az egyetlen igaz Istent, és azt, akit elküldtél, Jézus Krisztust.
Nem véletlen mondta, hogy ez egy folyamatos oktatás, aminek nincs vége.
Nem mondhatjuk, hogy már mindent tudunk. Ezért jártak mindig rendszeresen gyülekezetbe, ahol folyamatosan oktatásban részesültek, hogy tudjanak változtatni.
Az Izraeliták idejében is ennek megfelelően vezette a népét.
Folyamatosan oktatta, képezte, tanította őket.
Ezen nem változtatott az első században.
Amit tudnunk kell, azt pontosan kell megértenünk, ellenben hogyan tudnánk Isten alapelveivel összhangban élni?
Akkor elaludnánk, és nem lennénk folyamatosan felkészültek arra a napra.
Krisztus Urunk nem hobbiból adta ki ezt a feladatot a világrendszer befejezéséig, amit támogat.
(Máté 28:19, 20) 19 Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek a nevében, 20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. Én pedig veletek leszek mindennap a világrendszer befejezéséig.”
Akkor még egyszer, lassabban: a hit és a tudás két különböző dolog. Amit tudsz, az a fejedben van. Amit hiszel, az meg a szívedben.
Bár nem tudom, miért töröm magam, amikor végig sem olvasod, csak belekötsz az első dologba, ami nem tetszik neked.
Amúgy megnéztem, amiket idézgettél, pontos ismeret sehol nincs (több fordítást is megnéztem).
1Tim 2:4-igazság ismerete
2Tim 3:7-igazság megismerése
Róma 10:2-helyes ismeret
A szövegkörnyezetből arra jutottam, hogy:
Az első kettő arra vonatkozik, hogy a korábbi vallás helyett az igazságot kell megismerni, tehát, hogy Jahve az egyetlen igaz isten és Jézus Krisztus az ő fia, aki értünk meghalt és feltámadt.
A harmadik a tanítás tisztaságának megóvásáról szól, hogy túlbuzgóságból senki ne akarjon igazabb lenni az igaznál. Utána végig szívbéli hitről van szó, nem tudásról.
74
Majdnem egyetértek, Kedves Válaszoló.
Én is az igazság megísmerésére utalok, ami Isten szavának pontos megismerésére utal. A Rómaiakhoz írt levél ezzel van összhangban.
A Róma 10:2 olvasott "helyes ismeret", mondhatjuk pontos ismeretnek is. Ez a két kifejezés egymás szinonimája.
Helyes, vagy pontos, ugyanazt jelenti.
Mind a kettő arra utal, hogy ne legyen benne hamis, vagy fél igazság.
A hit pedig úgy jön ide, hogy a hited alapja ne hamis, vagy pontatlan, hanem helyes, vagy pontos legyen.
Azzal pedig egyetértek, hogy Jahve az igaz Isten, és a fia Jézus, aki a Kriszztus.
60# Tehát nincs válasz
Aki ismer benneteket az tudja hogy ez mit jelent.
Egyikőtök sem engedne vératömlesztést a haldokló kisgyermekênek.
Mindet a halálba küldenének a szeretet nevében...
Mindegy hogy egy gyermek vagy ezer..
Amint kicsiben úgy nagyban..
76
A választ megírtam.
Senki sincs a halálba küldve, makacsul ragaszkodsz ehhez a buta szemlélet módodhoz.
Ez a berögződésedet, az érzelmeid vezetik, és nem tudsz ettől elrugaszkodni. Ragaszkodsz ahhoz, hogy mindenképen a vérhiánya miatt fog meghalni.
Egyetlen szülő sem akarja a halálnak kitenni a gyermekét, nem vagyunk elmebeteg érzéketlen emberek.
A lehető legmagasabb minőségű orvosi kezelést válasszuk minden esetben.
Akár hiszed akár nem, a vér nem tartozik a "minőségi" kezelésekhez, mivel kockázatos.
Csak eről nem minden orvos beszél.
Alacsony hemoglobin szintnél sem kell vért alkalmazni, mivel orvosi tanulmányok szólnak arról, hogy ilyenkor alkalmazzák a következőket:
a) Oxigén
b) Oxigén-túlnyomásos kamra (Hart, G. B., JAMA, 1974. május 20. 1028—1029. oldal)
c) Vasdextrán (Dudrick, S. J., Archives of Surgery, 1985. június, 721—727. oldal)
d) Folsav
e) Erythropoietin — csontvelő stimuláló vérképzést elősegítő
f) Anabolikus szteroidok, például decadurabolin vagy szintetikus növekedési hormon
g) B12 vitamin intramuszkuláris injekció formájában
h) C-vitamin
i) E-vitamin (különösen újszülötteknél)
Gyógyszerek a vért elutasító betegek számára:
a) DDAVP desmopressin (Kobrinsky, N. L., Lancet, 1984. május 26. 1145—48. oldal)
b) E-aminokapronsav (Schwartz, S. I., Contemporary Surgery, 1977. május, 37—40. oldal)
c) K-vitamin
d) Bioflavonok (Physician’s Desk Reference)
e) Karbazon-króm-szalicilát
f) Tranexamsav (Transfusion Medicine Topic Update, 1989. május)
g) Danazol
a) Enyhe vérnyomás-csökkentés körülbelül 90-100 Hgmm-re, elállíthatja a vérzést természetes véralvadás formájában a sérült ütőérben
b) Tudományos értelemben immár nem megalapozott az az állítás, hogy egy műtét elvégzéséhez a hemoglobinszintnek minimum 10 g-nak kell lennie
c) Műtött betegek 1,8 g hemoglobinszinttel is életben maradtak (Anaesthesia, 1987. 42. kötet, 44—48. oldal)
d) Az alacsonyabb hemoglobinszint kisebb vérviszkozitást von maga után, ez viszont csökkenti a szív megterhelését és javítja a szövetek perfúzióját és oxigenációját.
Nyugodj meg, és nem kell aggódnod, a halál nem azért következik be, amit te gondolsz.
Megjött a válasz az bizottságtól, mit kell felsorolni?
Tudod mi a legnagyobb baj ezekkel? Hogy nem rögtön hatnak, hanem napok múlva, ha a beteg megéri. Van, hogy nem. Akkor bizony ő azért halt meg, mert vér helyett vitaminkoktélt kért. Persze lehet, amúgyis meghalt volna, de ilyenkor nincs "mi lett volna ha", nem lehet újrajátszani.
Te még mindig nem érted, hogy rengeteg olyan szituáció akad, amikor nincs arra idő, hogy megvárják, hogy a vérképzést serkentő ezmegaz meg a véralvadásgátló vitaminkoktél hasson. Ha meg van erre idő (napokban mérhető), nem kapsz vért amúgy sem, mert nincs akkora baj.
Bocsáss meg, de milyen bizottságról beszélsz?
Ezek orvosi dokumentumok.
A vérátömlesztés is folyadék, és nincs azonnali hatása, mivel idő kell ahhoz, hogy lássák a szervezet befogadja, vagy kilöki.
Az általam felsorolt folyadékok pedig sokkal egészségesebbek, kockázat nélkül.
De Ismét Hangsúlyozom, hogy részünkről, nem ez az oka a vér elutasításának.
Az életünk Istentől függ, nem a vérátömlesztéstől.
Huh, ezt nem gondoltam volna, hogy ekkora adag válasz cunamit sikerül elindítani. :)
Jöhetnek még - csak tényleg legyen a lehetőségekhez mérten békés és nyugodt válaszadás. (Persze nagyon összetett téma.)
Engem egy kissé felbolydított egy komolyabban valláskárosult ismerősöm, aki először nagyon szelídnek látszott és aztán kiderült, hogy egészen fura személyiségzavara lett a vallásosságtól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!