Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Isten mint ha tudta volna,...

Isten mint ha tudta volna, hogy egyszer vita tárgya lesz az evolúció ezért kijelentette, hogy minden állatott saját neme és faja szerint teremtett nem pedig egymásból. Lehet hinni Istennek és ezek szerint nincs evolúció?

Figyelt kérdés

Szerintem itt pontot is tehetünk a vita végére mert egyértelmű számomra, hogy nem egymásból fejlődtek ki az állatok.


„Aztán azt mondta Isten: 'Hozzon a föld élő lényt az ő faja szerint: haszonállatokat, csúszómászókat és vadállatokat, mind az ő faja szerint.' És úgy lett. És megteremtette Isten a vadállatokat az ő faja szerint, és a haszonállatokat, és minden csúszómászót a földön, MIND AZ Ő FAJA szerint,." (Teremtés 1:24-25)



szept. 17. 13:55
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/109 A kérdező kommentje:
# 10 akkor a te logikád szerint megteremtette Isten a prehisztorikus vagy más néven ismert ősembert vagy egy majmot, azt a majmot amivel közös ősünk volt a tudomány szerint magára hagyta és egy idő múlva szépen homosapiens lett belőle. előbb teremtette az állatokat mint az embert és akkor az ember miért nem változott a sok ezer éve alatt mert kb Ádám és Éva óta ugyan úgy nézünk ki.
szept. 17. 17:29
 12/109 A kérdező kommentje:
Voltak állatok amik kihaltak az özönvíztől ezek az állatok találhatok meg a kövületekben szerintem ennyi, meg voltak majom szerű emberszabású lények amik az özönvíztől ugyan úgy kihaltak de semmi képpen sem önálló tudattal rendelkező félig ember félig majom szerű lényekről beszélünk.
szept. 17. 17:32
 13/109 UlfOrmson ***** válasza:
82%
Ha a kövületek szerinted az özönvíz alatt keletkeztek, akkor mivel magyarázod azt, hogy több rétegben fordulnak elő, gyakran egy lelőhelyen belül is (és 1-1 fossziliákat tartalmazó réteg között gyakran több méter vastag leletmentes kőzetréteg húzódik)?
szept. 17. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/109 Mansour ***** válasza:
82%
Ó, értem, a Szentlélek az adu ász. Csak az a baj, hogy más felekezeteknek más-más igazságot nyilatkoztat ki. Tudod én ezért kételkedem egy picikét ebben a "Szentlélek majd megvilágítja az igazságot" dologban. Szerintem ha valamiben segít, akkor talán abban, hogy a szíved a helyes irányba forduljon. És óvakodnék attól, hogy bármilyen teológiai okoskodást a Szentléleknek tulajdonítsak.
szept. 17. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/109 A kérdező kommentje:

#13 az özönvíz gyorsan eltemette a különböző élőlényeket és a hullákat, rétegeket képezve a földben, ahogyan a víz visszahúzódott.

Ezek a rétegek nem időben egymásra épülő geológiai korszakokként értelmezendők, hanem inkább a víz áramlása és az élőlények gyors eltemetése által létrejött formációk.


14# a szentlélek csak azokban dolgozik akik elfogadták Krisztust mint megváltot, nem mindenkiben lakik főleg nem más vallások hívőiben, ez egy ajándék Krisztustol , a hívőknek, hogy mindig lássák a helyes utat és vezetésével felismerjék az igazságot mert az igazság az felszabadít

íme néhány ige ami azt sugalja hogy a szentlélek csak a hívőkeben lakik

Rómaiakhoz írt levél 8:9: "Ti azonban nem a test szerint éltek, hanem a Lélek szerint, ha a Lélek Istené lakik bennetek. Ha pedig valaki nem rendelkezik a Krisztus Lelkével, az nem az övé."


1 Korinthus 3:16: "Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és hogy Isten Lelke lakik bennetek?"

1 Korinthus 6:19: "Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? És nem a magatokéi vagytok."

Galátákhoz írt levél 4:6: "Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte a szívünkbe Fiának Lelkét, aki így kiált: 'Abba, Atya!'"

János evangéliuma 14:17: "Az igazság Lelke, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, és nem is ismeri; ti ismeritek őt, mert veletek marad, és bennetek lakik."

szept. 17. 17:54
 16/109 UlfOrmson ***** válasza:
88%
#15: aha, értem. még egy kérdés: és a víz olyan jófej volt, hogy még arra is figyelt, hogy pl. az ősemberek holtesteit ne tegye a dínók alá? xD
szept. 17. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/109 anonim ***** válasza:
86%

15

Keresztény hívők sem értelmezik azonosan a Bibliát. Az pedig pusztán beképzeltség ha valaki úgy gondolja, hogy neki a szentlélek mutatta meg a helyes értelmezést és mások csak azt hiszik és tévelyegnek.

szept. 17. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/109 A kérdező kommentje:
#16Nem tudom, ha erősen elkezdek ezzel a kérdéssel foglalkozni akkor Isten adna rá magyarázatott, de most van más dolgom is, most így hirtelen nem jött az ihlett
szept. 17. 18:22
 19/109 Mansour ***** válasza:
83%

"a szentlélek csak azokban dolgozik akik elfogadták Krisztust mint megváltot, nem mindenkiben lakik főleg nem más vallások hívőiben, ez egy ajándék Krisztustol , a hívőknek, hogy mindig lássák a helyes utat és vezetésével felismerjék az igazságot mert az igazság az felszabadít"

Ezzel mindössze annyi a gondom, hogy ebből az következik, hogy akik másként értelmezik a Bibliát mint te (tehát szerinted helytelenül), azoknak eszerint nem, vagy nem eléggé segít a Szentlélek, nem kapnak ajándékot Krisztustól, tehát összességében nem áll olyan jól a szénájuk Istennél, mint neked, ugye? Mert hát ők sajnos félreértelmeznek dolgokat, nincs akkora világosság a lelkükben, sőt talán még a Sátán befolyása alatt is állnak, ezért vallanak mindenféle tévtanokat. Bezzeg te, akiben a Szentlélek dolgozik, biztos, hogy mindent jól értesz, és csakis a helyes hitelveket követed. Csak sajnos nagyon különböző nézeteket képviselő hívőktől hallottam már ugyanezt. Ha lenne valami csodálatos egység a hívők között, akkor komolyan mondom, hajlanék arra, hogy ezt a Szentlélek munkájának tulajdonítsam. De ennek nyomát sem látom, sőt sokszor nagyobb az ellenségeskedés a különféle felekezetek között, mint a keresztények és más vallások követői, vagy a keresztények és az ateisták között. Szóval, bocs, de nem tudom elfogadni, hogy neked a Szentlélek mutatja a helyes értelmezést.

szept. 17. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/109 kürtőskalácska ***** válasza:
83%

18-as

Áhá tehát igazából neked mindig igazad van mert a Szentlélek megmondta neked de ha nem tudsz értelmesen válaszolni akkor az azért van mert az nem lényeges.

szept. 17. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!