Van bármilyen hiteles bizonyíték Jézus Istenségére?
"15s igen, nos Máté szemtanú volt, Márk és Lukács nem tartoztak a tizenkettő apostol közé, így ők nem látták. Emiatt Mátét kell elfogadni, hogy lepel."
Akkor megismétlem. János apostol, szemtanú és gyolcsot ír, nem leplet. Akkor miért nem ezt fogadod el? :)
Kimásolom a bizonyítékokat amik szerint a lepel hamisítvány:
Egyedül Máté evangéliuma említi a halotti leplet egyes számban, Márk nem egyértelmű, János és Lukács viszont kifejezetten gyolcsokról és vásznakról ír. Ennek fényében nem nagy a valószínűsége annak, hogy Jézus sírjában a torinói lepelhez hasonló lett volna. Ha ráadásul még képmás vagy teljes alakos kép is lett volna rajta, az szerepelne az Evangéliumokban vagy az Apostolok Cselekedeteiben.
Pierre d’Arcis, Troyes püspöke VII. Kelemen pápához 1389-ben intézett levelében ezt írta: „felfedte a hamisítványt, és azt, miféle fortéllyal készítették… elrejtették az említett anyagot, hogy az egyházfő meg ne találja azt, s ezután elrejtve tartották harmincnégy éven át” – tudni véli tehát, hogy több mint harminc évvel korábban az akkori püspök, Henri de Poitiers elfogta a festőt, aki a leplet készítette. A pápa ennek ellenére nem járt el a leghatározottabban, mivel d’Arcis szerencsétlenségre ő a lepelt akkor birtokló családfő rokona volt. II. Geoffroi mostohaapja a pápa nagybátyja volt. Ez magyarázhatja, hogy megengedte a vászon további kiállítását, de csak „Krisztus leplének ábrázolásaként”.
Az érme lenyomata nem egyértelmű bizonyíték. A szakértők egyetértenek abban, hogy a szemre helyezett érmés temetkezés nem zsidó szokás. A régészek Izrael területén összesen két esetben találtak olyan koponyákat, amelyekben pénzérméket leltek fel. Az azonban a feltárás során nem vált egyértelművé, miként kerültek oda.
A pollenvizsgálat még nem bizonyítja, hogy a Názáreti Jézus volt, amíg bizonytalan a kormeghatározás, hiszen ha a lepel I. századi, akkor lehetett más keresztre feszítettnek a teste is. A pollenvizsgálat csak annyi bizonyít, hogy a lepel járt valamikor a Közel-Kelet térségében, a keletkezésére nem ad választ. Ugyanakkor elképzelhető, hogy története során valamikor a Szentföldről származó virágokkal borították be.
Nincs magyarázat arra sem, hogyan került a lepel Franciaországba.
Lillian Schwartz komputergrafikus, aki korábban a Mona Lisa mosolyában magát a művész Leonardo da Vinci (1452–1519) arcvonásait vélte felfedezni, és ezzel kapcsolatban elemezte a művész portréját a torinói lepellel.
Kísérletében vászonra ezüstszulfátot vitt fel, és camera obscura segítségével vetített rá Lillian Schwartz által elkészített szoborfejet.(A dokumentumfilmet a Channel Five mutatta be.) Mind a vegyszer, mind a camera obscura ismert volt Leonardo életében. (MTI) Larissa Tracy (Longwood Virginia Egyetem) elképzelhetőnek tartja, mert Leonardonak elegendő anatómiai tudása volt a hamisítvány elkészítéséhez. A camera obscura az elterjedt tévhitekkel szemben állandó és mozdulatlan képet ad, függetlenül a Nap járásától. Működési elve szerint ugyanis a szórt fény alkotja a képet, nem a közvetlen napsugárzás. Ilyen módon akár több napos expozíció is feltehető.
Három független radiokarbon vizsgálat történt a leplen. A vizsgálat szigorúan a vakpróba elvei szerint valósult meg, egyik laboratórium sem tudta, hogy a nekik megküldött három számozott minta közül melyik származik a lepelből. Arra az eredményre jutottak, hogy a középkorban, Jézus születése után nagyjából 1260–1350 évvel készülhetett a lepel. A tűzvészbeli utólagos szennyeződés legfeljebb valamilyen mértékben fiatalíthatta volna a leplet, de nem hamisíthatja meg olyan mértékben, mint azt a római lepelkonferencián 1993-ban két orosz kutató dr. Andrej Ivanov és dr. Dimitrij Kuznyecov, a moszkvai fizikai-kémiai módszerek laboratóriumának munkatársai bizonyítani szerették volna. A szenesedés során ugyanis kevés füstből származó szén telepedhet az anyagra, a folyamatban az anyag eredeti széntartalma marad meg. Kérdéses a lepel 1503-as forró olajban történő megmerítésének hatása.
Eddig egyetlen minden kétség felett álló bizonyíték (pl. írásos forrás) sincs a lepel 1350-et megelőző létezéséről.
2005-től kezdve többen, akik a radiokarbon vizsgálat hatására hamisítványnak gondolták a leplet, már az eredetiség mellett vannak, mivel a lepel újraszőtt, korábban sérült részéből származott a minta. Azonban a kormeghatározás hibás kivitelezése még nem jelent bizonyítékot a lepel korára nézve, önmagában csak annyit jelent, hogy visszatért az alaphelyzet: nem ismert a lepel kora. Amíg természettudományos kormeghatározás egyértelműen nem mutatja ki az 1. századi datálás lehetőségét, addig a leplen lévő kép bárkit ábrázolhat és bármikor keletkezhetett. A kormeghatározás elvégzését azonban a lepel 2002-es konzerválási eljárása szinte lehetetlenné tette, mivel széntartalmú konzerváló oldattal itatták át. A kormeghatározásra már csak egyetlen mód kínálkozik, a leplen lévő égett lyukak szélén lévő szenesedett anyagból kell mintát venni, mert a megpörkölődött vászon nem szívja be a nedvességet. E kis mennyiségű minta elemzéséhez ma már megvan a technológiai lehetőség, de egyelőre nem került rá sor.
Több olyan elmélet is létezik, amely szerint Jézus nem halt meg a keresztfán. Az elképzelések alapja az, hogy a (sírnál a bejutást akadályozó kő nem volt a helyén) vásznon olyan vérfoltok is találhatók, leginkább a talpaknál, illetve a csuklónál, deréknál, amely még élő szervezet vérkeringésére utal. Az így elképzelt történet szerint Jézus akár még több évtizedet is élhetett távol az események színhelyétől.[61] Ennek az elgondolásnak továbbfejlesztett változata már nem spontán történésekre gondol, hanem az egész passiót egy előre megtervezett és kivitelezett összeesküvésnek tartja. Ez a változat azonban rámutat arra, hogy a vászon hitelességét megkérdőjelező bizonyítékok és ellenérvek nincsenek összhangban. Ugyanis a „még élő test” eltemetése ellentmond a középkori keletkezésnek, a festés és hamisítás változatoknak.[62]
A vérfoltokkal kapcsolatban nagyon sok kérdés merült fel a múlt század utolsó évtizedeiben. A vérfoltok túl tökéletesek, nincsenek elmaszatolódva. Bármely olyan folyamat, amely megpróbálná természetes úton magyarázni a képmás keletkezését, megakadályozná a vérfoltok kialakulását. Amennyiben már alvadt volt a vér a halál beálltára tekintettel, akkor nem kerülhetett a vászonra, ha viszont még folyékony, akkor beleivódott volna. A töviskorona és a korbácsolás jóval korábban ejtett sebeket, ennek ellenére még mindig véreztek a vásznon látható foltok szerint. Az utolsó seb, a lándzsadöfés esetében pedig a vér olyan hígan ömlött, hogy deréktájon nagy mennyiség gyűlt össze, ami csak a test hanyattfektetése esetén fordulhatna elő. A vérpatakok a hajon keresztül is láthatóak, ami ezeket a sebeket megkérdőjelezi. Anthony Harris könyvében rámutat arra is, hogy a sebek közül egyetlenegy sem fedi át egymást, mintha szándékosan megkonstruálva lennének. dr. Victor Webster szerint pedig a csuklóseb, amelynél jól megfigyelhető a keresztre feszítettek kétféle testhelyzete – a levegővételért küzdve, a két irányba tartó vérpatakok pontosan mutatják ezt – ellentmond annak, hogy a kezeket rászögezték a keresztfára. Hiszen ebben az esetben a csuklók hátoldala a kereszt vízszintes részéhez hozzádörzsölődne, ami az ilyen vérfolyások képződését lehetetlenné tenné, vagy legalábbis felismerhetetlenné.
Ha találkozol Vele, mint Saul a damaszkuszi úton, az elég bizonyíték lesz...
Kövessétek Jézus példáját!
5 Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki
6 öröktől fogva isteni természetű,
mégsem ragaszkodott ahhoz,
hogy Istennel egyenlő.
7 Önként mondott le minden dicsőségéről,
vállalta, hogy szolgává legyen,
és emberré lett.
8 Szolgai formában élve a földön,
még jobban megalázta magát,
engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
9 Isten ezért mindenek fölé emelte,
s olyan nevet adott neki,
amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
Jézus nevére
Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
hogy Jézus Krisztus az Úr,
az Atya Isten dicsőségére!
"21es János nagyon idős volt amikor írta...elfelejtette."
És a többi dolgot nem felejtette el? :) Csak a lepel, gyolcs kérdésésben írt hülyeséget? :)
25
Azt is írta, Jézus visszatér, mint tömeggyilkos és kiírtja az emberiseg 1/3-át!
Minden kétség nélküli a pollen vizsgálat eredménye, tehát második század elötti és közel-keleti.
Leonardonak tulajdonítanak nevetséges bussiness, semmi több. A mikroszkópos vizsgálat a lenszalak roncsolodását mutatja, annak mértékében milyen messze volt a test a lepeltöl.
A c14es vizsgálat mintáját a lepel széléből vették, ami nem a lepel régebbi része. Ezért egy jó eredmény jött ki arra mikor potolták a vásznat. Francia apácák potolták ki szálról szálra. Vizuálisan is meggyőződhetsz hogy potlasok vannak rajta. Az a négy szimmetrikus furcsa folt a lepel közepén is potlás hiszen a lepel össze volt hajtogatta az ezüstládában, de egy tűzvész megolvasztotta, így a hajtogatás sarkai már elégtek, mire ki tudták menekíteni a lángokbol.
A francia templomos lovagok ásatásokat végeztek Jeruzsálamben. Ugyan mit kereshettek? Krisztus nyomait. Később Konstantinápolyi kifosztása után került francia kézre
János pedig nem foglalkozott tárgyakkal, annál sokkal emelkedettebb stílusa volt ezért kapta a sas attributumát.
Mondom ismetnünk kell a halotti szertartásokat, a korabeli elnevezéseket, és jelentéstartalmát a görög ès héber vagy arámi quellét.
26
Itt még senki nem maradt...ellenben, ha hiszel Jézusban és engedsz Neki, akkor örök életed van. Ennek járnék utána a helyedbe, hogy megtapasztaltad Jézus mennyire szeret.
27
Mivel magyarázható az, hogy a kép a leplen olyan mint ha szemből fényképezték volna és nem olyan mintha beletekerték volna az embert és lenyomatott képezett volna a leplen?
Efölött mindig átsiklasz. Sosem válaszolod meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!