Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Milyen vallású volt Mohamed...

Milyen vallású volt Mohamed próféta, mielőtt megalapította az iszlám vallást?

Figyelt kérdés
Van erről bármi infó?

2022. máj. 21. 11:45
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/74 anonim ***** válasza:
91%

"Miből gondolod hogy nem anyagi jellegű? Ezt én nem is látom a Koránban."

Elnézésedet kérem, nem ismerem az iszlámot, így a keresztény Mennyből indultam ki. Úgy gondoltam, hogy a Menny az iszlámban is úgy van, mint a keresztény vallásban, hogy a halálunkkal az anyagi létet magunk mögött hagyjuk és a Mennyben szellemi síkon él tovább a lelkünk, Isten részeként.


"A Korán azt írja ez az univerzum meg fog semmisülni és teremtve lesz egy másik, nyilván új szabályokkal, tehát mások lesznek az univerzim törvényei mint a jelenlegiek, így elképzelni sem tudjuk most."

Ha egyszer lesz forrásvíz is, meg gyümölcsök is (hiszen azt írtad, ezeket kapjuk jutalomként), meg emberek is, meg étel is (gondolom akkor éhség és szomjúság is), akkor nagyon sokban nem különbözhet az a leendő új univerzum a mostanitól.


"Azt tudjuk hogy nem mindenki ugyanabban fog részesülni, hanem az evilági életétől függően. Akkor ez alapján nem lehet mindenki tökéletesen boldog sem ha lesznek különbségek."

Egyre inkább olyan kép kezd kialakulni bennem az iszlám Mennyről, hogy olyan nagyon sokban nem is fog különbözni földi létünktől. Itt is van forrásvíz, gyümölcsök, étel, emberek, egyenlőtlenségek a társadalomban, stb. Így elsőre olyasminek tűnik, mint Indiában a kasztrendszer. Lesznek, akiknek jár a forrásvíz alanyi jogon jutalomként, lesznek akiknek nem. Nekik majd örök életen át mindig mástól kell kéregetniük a vizet? És ha nem kap, akkor mi történik? Kínozni fogja az egyre növekvő szomjúság örök életében, a Mennyben? Ez elég furának tűnik.


"Azért az sem lenne rossz ha minden földi jót megkapnál és ez örökké tartana, igaz?"

Elsőre jól hangzik naná! :) De ha egy kicsit jobban belegondolok, nem biztos, hogy tényleg jó lenne. Ha minden jót megkapnék csettintésre, akkor semmit se kellene csinálnom. Mert minek kínlódjak, vesződjek valamivel, ha csak úgy magától is az enyém lehet? Pár napig elcsettintgetnék biztosan, de egy örökkévalóságon keresztül? Egy hónap után már biztosan elkezdeném unni magam, egy év után meg nem is tudom mit csinálnék... Valami olyat, amit nem lehet megkapni csak úgy. De ha mindent meg lehet kapni??... Szerintem megőrülnék, nem tudom. Vajon mennyi ideig tartó csettintgetés után lehet beleunni abba, hogy azt keresem, mi nem jelenik meg a csettintésre?

Nem, ez így nagyon gyermetegnek hangzik, nem hiszem, hogy így működne a Menny. Ennél a keresztény Menny sokkal ésszerűbb, értelmesebb szerintem.


"Pont ez az hogy mindenkivel megeshet, és meg is esik akkor is ha az illető elhatározza hogy változtat, jó életet él stb. Akkor is újra és újra el fog követni bűnöket ha minden erejével törekszik arra hogy ezt elkerülje. Ha a hangsúly a törekedésen van akkor az van hogy az újra és újra elkövetett bűnök is törlődnek számonkérés, következmény nélkül ami minden csak nem igazságos."

Ez inkább attól függ, hogy milyen bűnökről van szó. Nyilván nem gyilkosságról, meg rablásról, azt nem tudod csak úgy véletlenül elkövetni, az nem olyan, hogy "jajj, nem figyeltem kicsit, és valahogy becsusszant". Apróbb bűnök, mint mondjuk elfelejteni valaki névnapját, vagy engedni a kísértésnek és meginni egy sört vacsora után, filmnézés közben, vagy ilyesmik, pedig nem hiszem, hogy Isten emiatt nem engedné be őt a Mennybe. Isten igazságos és megbocsátó, ebben is egyezik Allahhal.


"Olyasn is simán előfordulhat hogy valaki nem akarja elkövetni azt a bűnt és minden erejével azon van hogy elkerülje de mégis nagy bűnt követ el."

Simán? Erre tudnál valami konkrét példát mondani? Milyen nagy bűnre gondolsz, amit úgy is el lehet követni, hogy minden erejével ellene van az ember? Csak hogy konkretizáljuk a dolgot, úgy talán biztosabban lehetne megválaszolni a kérdést.


" vagy a törekvés a lényeg akkor meg tengernyi bűn lesz elnézve "

De milyen tengernyi bűnökre gondolsz? Tudnál konkrétan mondani párat, amit újra és újra elkövetne egy olyan ember, aki Krisztusnak szenteli az életét?


"Pedig ez következik abból amit mondasz. Az illető rabolt, gyilkolt, erőszakolt, aztán megért, elfogadta Jézust megváltónak, később nem tett ilyet és mehet is a Mennyországba. Nem ezt mondod?"

A keresztény vallás szerint azt egyedül Isten joga eldönteni, hogy ki lehet részese a Mennyországnak, és ki nem.


"De a keresztény verzióban nincs számonkérés nincs mérlegelés."

Ezt miből gondolod?


"Elkövette a gyilkosságot aztán tegyük fel tényleg megbánta, elfogadta Jézust mint megváltó és már mehet is a Mennybe."

Ha valóban elfogadja Krisztust mint Megváltót, és a szívében bánja a bűnt, amit elkövetett, akkor ezt Isten látja, és igen, szerintem dönthet úgy, hogy a Mennybe juthat az illető lelke.


"Egyrészt nem az áldozat hozzátartozói hanem maga az áldozat kell hogy megbocsásson. És nem önmagában ez dönt mert az elkövetőnek Allah megbocsátását is kell kérnie és nyilván Allah dönt hogy ez a gyilkos bejuthat-e a Mennybe figyelembe véve hogy megbánta-e, megpróbálta-e helyrehozni, ami mondjuk egy gyilkosság esetében kb lehetetlen aztán az áldozat megbocsátott-e, és persze ott van még a többi tette is. Szóva elég nehéz."

Igen, ez a keresztény vallásban is hasonlóképpen van, ott is ritka a gyilkos a Mennyben. Csak nem kell bocsánatot kérnie senkinek senkitől, mert Isten látja a szívét, hogy valóban megbánta-e tettét. Egy gyilkos az áldozatától eleve nem is tud bocsánatot kérni, hiszen megölte. Legfeljebb a halál utáni létben tudna, de ott meg feleslegessé válik a bocsánatkérés, a Menny kapujában úgysem a hajdani földi léted apró-cseprő sérelmeivel leszel elfoglalva. Azok ott összetöpörödnek, jelentéktelenné válnak, el is feledkezel róluk, elhagyod öket, és megbocsátasz az illetőnek, hiszen másképp nem is kerülhettél volna a Menny kapujába. Vagy ha nem, mert rossz voltál, és Isten úgy ítélte meg, hogy nem juthatsz be a Mennybe, akkor az evilági halálod után fel sem ébredsz már, hanem végleg megszűnsz létezni, tehát lehetőséged sem lesz semmiféle bocsánatkérésre senkitől.


"Olyan ember nem létezik aki nem követ el bűnt. Olyan nyilván létezik aki törekszik arra, hogy ne kövessen el bűnt, de abból amit te leírtál a keresztény vallásban már elegendő a törekvés, az elkövetett bűnök pedig nem számítanak ha megvan a törekvés"

De, számíthatnak az elkövetett bűnök, miért ne számítanának?


"Hát ha nem is kizáró ok, de elég valószínűnek tartom hogy egy gyilkos büntetést fog kapni ezért és pokolra kerül x időre, és csak ezt követően mehet a Mennybe, már ha gyáltan mehet. "

Tényleg ezt tanítja az iszlám, hogy Allah haláluk után emberek egész tömegét kínozza szüntelenül, akár egy örökkévalóságon keresztül??

2022. máj. 27. 02:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/74 anonim ***** válasza:
35%

"Úgy gondoltam, hogy a Menny az iszlámban is úgy van, mint a keresztény vallásban, hogy a halálunkkal az anyagi létet magunk mögött hagyjuk és a Mennyben szellemi síkon él tovább a lelkünk, Isten részeként."


A Bibliában erre nem kerestem rá. Tudnál néhány ilyen verset idézni? És ha jól értem mindenkire ugyaneez vonatkozik? Tehát aki bejut a Mennybe egységesen ugyanazt kapja?Ez nem tünik túl igazságisnak. Az írtad még hogy halálunkkal? Úgy érted ha meghal egy keresztény, egyből megy is a Mennybe? Én nem így tudom. És mikor lesz az ítélet nap?



"Ha egyszer lesz forrásvíz is, meg gyümölcsök is (hiszen azt írtad, ezeket kapjuk jutalomként), meg emberek is, meg étel is (gondolom akkor éhség és szomjúság is), akkor nagyon sokban nem különbözhet az a leendő új univerzum a mostanitól."


Pont azt írtam hogy ezeket nem szó szerint kell érteni hanem képletesen. Ez nem azt jelenti hogy éhezni meg szomjazni fognak a Mennyben.



"Így elsőre olyasminek tűnik, mint Indiában a kasztrendszer. Lesznek, akiknek jár a forrásvíz alanyi jogon jutalomként, lesznek akiknek nem. Nekik majd örök életen át mindig mástól kell kéregetniük a vizet? És ha nem kap, akkor mi történik? Kínozni fogja az egyre növekvő szomjúság örök életében, a Mennyben? Ez elég furának tűnik."


A kasztrendszer hogy jön ide? Az indiai kasztokba beleszületnek és nem lehet abból kilépni ás átmenni egy másikba ami totál igazságtalan. Az iszlám szerinti Mennyországba viszontt a jótetteink alapján kerühetünk be. Minnél jobb emberek vagyunk mimél több jót cselekszünk ennek megfelelően a jutalom is nagyobb lesz. Hol látsz ebben bármiféle hasonlóságot? Kínzás pedig nem lesz a Mennyországban. Ilyenek hogy valaki szomjazik a Mennyországban mert nem kap vizet az hogy jön ki nálad? :) Ez kb a pokol leírása.



"De ha egy kicsit jobban belegondolok, nem biztos, hogy tényleg jó lenne. Ha minden jót megkapnék csettintésre, akkor semmit se kellene csinálnom. Mert minek kínlódjak, vesződjek valamivel, ha csak úgy magától is az enyém lehet? Pár napig elcsettintgetnék biztosan, de egy örökkévalóságon keresztül? Egy hónap után már biztosan elkezdeném unni magam, egy év után meg nem is tudom mit csinálnék..."


Ha maradunk a jelengi mi világunknál és ha én belegondolok hogy ha nagyon sok pénzem lenne, nagyon sok mindent tudnék azzal kezdeni. Sok helyre lehetne menni, sok mindent lehetne csinálni csak itt a földön. És ugye van néhány milliárd bolygó az univerzumunkban amiket azért eltartana egy ideig bejárni, szóval nem lenne annyira unalmas. És ez csak a mi világunk. A Mennyországot pedig ahogy mondtam el sem tudjuk igazából képzelni.



"Nem, ez így nagyon gyermetegnek hangzik, nem hiszem, hogy így működne a Menny. Ennél a keresztény Menny sokkal ésszerűbb, értelmesebb szerintem."


Szerintem egyezzünk meg abban hogy nem tudjuk pontosan milyen lesz. Azt sem tudhatod milyen az általad leírt szellemi sikon létezés. A földi életet el tudod képzelni vagy egy ehhez hasonló fizikai létet, de fogalmad sem lehet arról milyen szellemi sikon létezni így nem tudom mi alapján állítod hogy az ésszerűbb, értelmesebb.



"Ez inkább attól függ, hogy milyen bűnökről van szó. Nyilván nem gyilkosságról, meg rablásról, azt nem tudod csak úgy véletlenül elkövetni, az nem olyan, hogy "jajj, nem figyeltem kicsit, és valahogy becsusszant". Apróbb bűnök, mint mondjuk elfelejteni valaki névnapját, vagy engedni a kísértésnek és meginni egy sört vacsora után, filmnézés közben, vagy ilyesmik, pedig nem hiszem, hogy Isten emiatt nem engedné be őt a Mennybe. Isten igazságos és megbocsátó, ebben is egyezik Allahhal."


Ha első körben nem számít hogy nagy vagy kis bűnöket követtél el és automatikusan törlődnek akkor a megtérés után miért számít? Utána a kis bűnök el lesznek nézve dfe a nagy bűnök nem? Ha például gyilkol valaki, aztán megtér akkor ez még meg lesz bocsátva de ha újra gyilkol akkor már nem? És hol a határ? Ha lop az még belefér vagy már nem? És egyáltalán egy kerestzénynél hogy néz ki ez a megtérés Jézusba? NEm egész életében kellen ara törekedni hogy ne kövessen el nűnt? Egyik nap felkel és azt mondja ma akkor megtérek Jézusba? Vagy ezt hogy kell elképzelni?



"Simán? Erre tudnál valami konkrét példát mondani? Milyen nagy bűnre gondolsz, amit úgy is el lehet követni, hogy minden erejével ellene van az ember? Csak hogy konkretizáljuk a dolgot, úgy talán biztosabban lehetne megválaszolni a kérdést."


Akármilyen bűnre. Szerintem bármilyen bűnnél előfordulhat. Például elhatározza hogy többet nem hazudik de mégis megteszi. Olyan emberről is hallottam aki elkövetett a bűnt, másnap sírva bánta meg, de néhány nap múlva megint elkövette és ez így ment.



"De milyen tengernyi bűnökre gondolsz? Tudnál konkrétan mondani párat, amit újra és újra elkövetne egy olyan ember, aki Krisztusnak szenteli az életét?"


Te mondtad hogy a törekvés számít. Simán előfordulhat hogy valaki tényleg törekszik de mégis követ el bűnöket.



"A keresztény vallás szerint azt egyedül Isten joga eldönteni, hogy ki lehet részese a Mennyországnak, és ki nem."


Mindketten tudjuk hogy ez egy kitérő válasz részedről. Az illető rabolt, gyilkolt, erőszakolt, aztán megért, elfogadta Jézust megváltónak. Keresztény tanítás szerint besétálhat számonkérés és következmény nélkül a Mennybe vagy nem?


"Ezt miből gondolod?"


A keresztény tanításból, mi másból. Ha Jézus megváltja a bűneidet és te ezt elfogadod akkor nincs mit számonkérni és nincs miért büntetést kiosztani neked.



"Ha valóban elfogadja Krisztust mint Megváltót, és a szívében bánja a bűnt, amit elkövetett, akkor ezt Isten látja, és igen, szerintem dönthet úgy, hogy a Mennybe juthat az illető lelke."


És ez szerinted igazságos? Szerintem még ha valaki meg is bánta amit tett az ember igazságérzete azt diktálja akkor is felelnie kell ezért és az a minimum hogy számonkérik. Főleg olyan súlyos bűntetetk esetében mint a gyilkosság. Számomra ezért is elfogadhatatlan a keresztény tanítás mert elegendő az illetőnek elfogadnia Jézus megváltását és törlődnek a bűnei.



"Igen, ez a keresztény vallásban is hasonlóképpen van, ott is ritka a gyilkos a Mennyben."


Te magad írtad egy bekezdéssel feljebb hogy ha a szívében bánja a bűnt a gyilkos akkor bejut a Mennybe. Szóval bármelyik gyilkos bejuthat a keresztény mennyországba. Még Hitler is ha megbánta amit tett. Vegyük például Hitlert. Ugye milliók halálért felelős. Mi van ha élete utolsó napján megbánta amit tett és tegyük fel tényleg megbánta. Akkor mehet is egyenesen a Mennybe?



"Csak nem kell bocsánatot kérnie senkinek senkitől, mert Isten látja a szívét, hogy valóban megbánta-e tettét. Egy gyilkos az áldozatától eleve nem is tud bocsánatot kérni, hiszen megölte. Legfeljebb a halál utáni létben tudna, de ott meg feleslegessé válik a bocsánatkérés, a Menny kapujában úgysem a hajdani földi léted apró-cseprő sérelmeivel leszel elfoglalva."


Mi az hogy felelseges? Ha valkivel szemben elkövetsz valami rosszat akkor az a minimum bocsánatot kérsz nem? Még ha véletlenül meglököd az után, akkor is. Te meg azt mondod egy gyilkolsnak még csak annyit sem kell monadnia az áldozatnak hogy bocsánat? Érdekes... Különben is először az Ítélet napja jön, nem a Menny kapuja és pont hogy mindenki az evilági tetteivel lesz elfoglalva mert ezen múlik a túlvilági élete. Nyilván egy gyilkosság esetén itt már nem tud bocsánatot kérni, se jóvátenni, ezért is lesz nehéz dolga a gyilkosoknak az Ítélet napján.



"Azok ott összetöpörödnek, jelentéktelenné válnak, el is feledkezel róluk, elhagyod öket, és megbocsátasz az illetőnek, hiszen másképp nem is kerülhettél volna a Menny kapujába."


Ez csak a keresztény tanításban van így. A Biblia azt írja ha nem bocsátasz meg az ellened vétkezőknek a te bűneid sem lesznek megbocsátva. Tehát rá vagy kényszerítve hogy megbocsáss. Ha nem bocsátasz meg akkor még büntetést is kapsz. Tegyük fel te nem bocsát az meg a gyikosnak aki végzett veled de a gyilkos megbocsát az ellene vétkezőknek. És előáll az az abszurd helyzet hogy a gyilkos megy a Mennyországba, az áldozat meg pokolba jut. Szóval egy újabb probléma a keresztény változattal. Egyébként a Korán is jó dolognak tartja a megbocsátást de nem ír büntetést ha esetleg mégsem bocsátasz meg.



"Vagy ha nem, mert rossz voltál, és Isten úgy ítélte meg, hogy nem juthatsz be a Mennybe, akkor az evilági halálod után fel sem ébredsz már, hanem végleg megszűnsz létezni, tehát lehetőséged sem lesz semmiféle bocsánatkérésre senkitől."


És mi van a pokollal? Keresztény tanításban is van pokol.



"De, számíthatnak az elkövetett bűnök, miért ne számítanának?"


Most akkor a törekvés számít vagy ez elkövetett bűnök?



"Tényleg ezt tanítja az iszlám, hogy Allah haláluk után emberek egész tömegét kínozza szüntelenül, akár egy örökkévalóságon keresztül??"


Ez írja a Biblia is:


Máté 5:29 Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára.


Márk 9:43 "Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre,



Máté 5:22 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére.



Jelenések 20:10 Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.



Jelenések 20:15 Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.



Szóval teljesen egyértelmű hogy az Újszövetség szerint létezik pokol és ide foganak kerülni emberek ahol kínlódnak majd örökre. Nem is tudom honnan vetted ezt a megszünnek létezni dolgot.

2022. máj. 27. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/74 anonim ***** válasza:
91%

"A Bibliában erre nem kerestem rá. Tudnál néhány ilyen verset idézni? És ha jól értem mindenkire ugyaneez vonatkozik? Tehát aki bejut a Mennybe egységesen ugyanazt kapja?Ez nem tünik túl igazságisnak."

Igen, elvileg Isten részévé válsz, ez miért nem elég igazságos?


"Az írtad még hogy halálunkkal? Úgy érted ha meghal egy keresztény, egyből megy is a Mennybe? Én nem így tudom. És mikor lesz az ítélet nap?"

Hát a keresztény vallás szerint Isten látja az emberek halálakor, hogy milyen életet éltek, és eldönti, hogy jogosultak-e a Mennybe jutni vagy nem, ez lesz az ítélet. Automatikusan senki sem megy a Mennybe, mindenkit Isten ítél meg. De akiről úgy ítél, az igen, az már automatikusan a Mennybe jut, hiszen Isten mindig igazságos döntést hoz.


"Pont azt írtam hogy ezeket nem szó szerint kell érteni hanem képletesen. Ez nem azt jelenti hogy éhezni meg szomjazni fognak a Mennyben."

De akkor mit szimbolizál a forrásvíz, a gyümölcsök?


"A kasztrendszer hogy jön ide?"

Hát hogy a muszlim Mennyben a jobbaknak lesz forrásvizük, a kevésbé jóknak nem lesz, mert nem kapnak, és akkor e szerint kasztosodik a társadalom. Hiszen akinek van forrásvize, az mindig felette fog állni annak, akinek nincsen, akinek nincs, az mindig ki lesz szolgáltatva annak, akinek jutott.


"Minnél jobb emberek vagyunk mimél több jót cselekszünk ennek megfelelően a jutalom is nagyobb lesz."

De milyen jutalom? Mi lesz még forrásvízen meg gyümölcsökön kívül? Mert jó, ez érdekességnek még oké, meg biztos finom lesz, de ennyinél egy Mennytől azért többet várnék.


" Kínzás pedig nem lesz a Mennyországban. Ilyenek hogy valaki szomjazik a Mennyországban mert nem kap vizet az hogy jön ki nálad? "

Hát úgy, hogy a keresztény vallásban sérelmezted, hogy mindenki ugyanazt a jutalmat kapja. Ebből gondoltam, hogy akkor az iszlámban nem mindenki kapja ugyanazt a jutalmat, és mondtad, hogy lesz forrásvíz meg gyümölcsök mint jutalom. És ha nem mindenki kap forrásvizet, akkor nekik nem lesz mit inniuk, tehát mindig mástól kell majd kérniük vizet. Ugyanez a gyümölcsökkel is, ha valaki nem kap gyümölcsöt jutalomként, akkor nem lesz mit ennie, és ha nem kap olyantól, akinek van gyümölcse, akkor éhezni kezd.

És akkor itt jött be a képbe, hogy én ilyen túrázós-barangolós voltam mindig is, gondolom akkor a Mennyországban is barangolgatnék kedvemre, ha ilyesmi lenne mint a mostani világunk. De mi van akkor, ha véletlenül beleesek egy nagy lyukba, valami sziklás terepen ahol a madár se jár, és beleszorulok? Most oké, hogy ez általában nem szokott megtörténni velem, igazából még egyszer sem történt meg, de hallottam már ilyenről, hogy beszakadt túrázók alatt egy kisebb barlang és beszorultak, úgy kellett kimenteni őket. Szóval ha én is beszorulnék, és nem tudnék kimászni, akkor éhezni meg szomjazni kezdenék, és ez elég gáz lenne úgy, hogy közben még halhatatlan is vagyok. Ilyenkor pl. mi van? Mit mond erről az iszlám vallás?


"Ha maradunk a jelengi mi világunknál és ha én belegondolok hogy ha nagyon sok pénzem lenne, nagyon sok mindent tudnék azzal kezdeni. Sok helyre lehetne menni, sok mindent lehetne csinálni csak itt a földön. És ugye van néhány milliárd bolygó az univerzumunkban amiket azért eltartana egy ideig bejárni, szóval nem lenne annyira unalmas. "

Na jó, de elvileg örök életű leszel, nem? Ha az iszlám Menny is hasonló méretű mint a mi univerzumunk, akkor oké, sok milliárd bolygó, de időd meg végtelen lesz rá. Tehát akármennyi hosszú ideig is tart, előbb-utóbb kérlelhetetlenül el fog jönni az a pont, amikor már 18735-jére vizsgáltad meg az összes bolygót, holdat benne, akkor mit fogsz csinálni? Nekiindulsz 18736-odjára is? Minek?


"A Mennyországot pedig ahogy mondtam el sem tudjuk igazából képzelni."

Nem is próbáltad elképzelni? Miért nem? Nekem azért elég jó a képzelőerőm, szerintem én el tudnám képzelni, csak mondd mit ír róla a Korán :)


"Szerintem egyezzünk meg abban hogy nem tudjuk pontosan milyen lesz. Azt sem tudhatod milyen az általad leírt szellemi sikon létezés. A földi életet el tudod képzelni vagy egy ehhez hasonló fizikai létet, de fogalmad sem lehet arról milyen szellemi sikon létezni így nem tudom mi alapján állítod hogy az ésszerűbb, értelmesebb."

Most mondd meg őszintén, szerinted Isten részévé válni nem fennséges érzés lehet?


"Ha első körben nem számít hogy nagy vagy kis bűnöket követtél el és automatikusan törlődnek akkor a megtérés után miért számít? Utána a kis bűnök el lesznek nézve dfe a nagy bűnök nem? Ha például gyilkol valaki, aztán megtér akkor ez még meg lesz bocsátva de ha újra gyilkol akkor már nem?"

Szerintem ilyen nincsen, ha valaki megtér, akkor nem gyilkol többé. Ha meg mégis, akkor igazából nem tért meg. Mondjuk olyat el tudok képzelni, hogy valaki megöl valakit, lesittelik, és odabent megtér, aztán mikor kiengedik, akkor a háttérbe szorul a vallás, és újra megöl valakit. Ilyenkor nem tudom mi van, Isten tudja, hogy kit enged a Mennybe és kit nem, és Isten mindig igazságos a kereszténységben.


"És hol a határ? Ha lop az még belefér vagy már nem?"

A lopás szerintem nem fér bele, mert ez benn van a tízparancsolatban is, de igazából Isten a tudója, hogy mi fér bele.


"És egyáltalán egy kerestzénynél hogy néz ki ez a megtérés Jézusba? NEm egész életében kellen ara törekedni hogy ne kövessen el nűnt? Egyik nap felkel és azt mondja ma akkor megtérek Jézusba? Vagy ezt hogy kell elképzelni?"

Erre úgy tudom, hogy hosszas érlelődés során szokott sor kerülni, és többnyire valamilyen katarzisszerű felismeréssel jár a dolog, de ilyen többnyire csak egyszer van az ember életében, ha be is következik. Eközben megbánja bűneit, lehetőségeihez képest tartózkodik az újabb bűnök elkövetésétől, és aztán ha elérkezettnek látja az időt, úgy érzi, valóban képes rá, hogy Isten hű szolgája legyen, akkor megtérhet Krisztusban. De ezek évekig, évtizedekig is tarthatnak.


"Akármilyen bűnre. Szerintem bármilyen bűnnél előfordulhat. Például elhatározza hogy többet nem hazudik de mégis megteszi."

Hát akkor gyorsan kijavítja magát. Ez nem nagy ügy.


"Te mondtad hogy a törekvés számít. Simán előfordulhat hogy valaki tényleg törekszik de mégis követ el bűnöket."

Persze hogy előfordulhat, azt írtam volna hogy nem? Minél inkább törekszik, annál kevesebb bűnt fog elkövetni, és ezt Isten értékeli, mert Isten igazságos a keresztény vallásban.


"Mindketten tudjuk hogy ez egy kitérő válasz részedről. Az illető rabolt, gyilkolt, erőszakolt, aztán megért, elfogadta Jézust megváltónak. Keresztény tanítás szerint besétálhat számonkérés és következmény nélkül a Mennybe vagy nem?"

Én aligha hiszem, de én honnan tudnám? Nem vagyok Isten. Isten tudja csak, hogy kit enged be a Mennybe és kit nem. Az iszlámban bejuthat?


"A keresztény tanításból, mi másból. Ha Jézus megváltja a bűneidet és te ezt elfogadod akkor nincs mit számonkérni és nincs miért büntetést kiosztani neked."

Szerintem ez egy szép gondolat a keresztény vallásban.


"Te magad írtad egy bekezdéssel feljebb hogy ha a szívében bánja a bűnt a gyilkos akkor bejut a Mennybe. Szóval bármelyik gyilkos bejuthat a keresztény mennyországba."

Hát amennyiben Isten úgy dönt, hogy beengedi, akkor biztosan megvan a nyomós oka rá, hogy miért engedi be. Szerintem nem enged be minden gyilkost, csak nagyon-nagyon keveset. A gyilkosság azért elég súlyos bűn.


"Még Hitler is ha megbánta amit tett. Vegyük például Hitlert. Ugye milliók halálért felelős. Mi van ha élete utolsó napján megbánta amit tett és tegyük fel tényleg megbánta. Akkor mehet is egyenesen a Mennybe?"

Nem tudom, erről Isten dönt, hogy Hitler bejuthat-e a Mennybe. Ha engem kérdezel, én biztos nem engedném be.


"Mi az hogy felelseges? Ha valkivel szemben elkövetsz valami rosszat akkor az a minimum bocsánatot kérsz nem? Még ha véletlenül meglököd az után, akkor is. Te meg azt mondod egy gyilkolsnak még csak annyit sem kell monadnia az áldozatnak hogy bocsánat? Érdekes..."

De egy halottól hogy kérjen bocsánatot? Az iszlámban bocsánatot kell kérni a halottaktól, miután megölted őket? És ez fel is oldoz a gyilkosság alól? Az azért elég durva...


"És mi van a pokollal? Keresztény tanításban is van pokol."

A pokol az a lelki válság, amit egy bűn elkövetése után élsz át, hogy megtetted, elkövetted. A lelkiismereted fájdalma, a szégyenérzet, a megalázottság, kitaszítottság, a lelki magány érzése.


"Most akkor a törekvés számít vagy ez elkövetett bűnök?"

Természetesen mindkettő.


"Szóval teljesen egyértelmű hogy az Újszövetség szerint létezik pokol és ide foganak kerülni emberek ahol kínlódnak majd örökre. Nem is tudom honnan vetted ezt a megszünnek létezni dolgot."

De ez tényleg így van az iszlámban, hogy Allah szüntelenül emberek kínzásával tölti az idejét? Ilyet sehol nem olvastam Allahról. Lehet, hogy Allahról ír az Újszövetség, hogy ő kínozza az embereket a pokoljában? Szerinted nem szörnyű ez egy istentől? Nekem nagyon barbárnak tűnik.

2022. máj. 28. 04:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/74 anonim ***** válasza:
91%

"Igen, elvileg Isten részévé válsz, ez miért nem elég igazságos?"

Nem válsz Isten részévé. Az egy másik vallás. Vagy én sem értem, hogy ez alatt mit értesz.

Testben támadunk fel. (Gondolj csak az apostoli hitvallásra.) Romolhatatlan testben, de a saját testedben. (Gondolj arra, amit Pál mond. I.Kor 15:50-58) És az öntudatunkat sem veszítjük el.

Amit te mondasz az úgy hangzik, mintha valamely keleti vallásról beszélnél. Lehet én értettem félre azt, amit ki akarsz fejezni, de ez tényleg félreérthető.

2022. máj. 28. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/74 anonim ***** válasza:
52%

"Igen, elvileg Isten részévé válsz, ez miért nem elég igazságos?"


Nem tudom honnan vetted, de ez nem keresztény tanítás. Te gyakorlatilág azt állítod aki a Mennybe kerül az Isten lesz. Tudtommal a mormonokon kívül egy keresztény irányzat sem hirdet ilyet. Nincs is Bibliai alapja.



"Hát a keresztény vallás szerint Isten látja az emberek halálakor, hogy milyen életet éltek, és eldönti, hogy jogosultak-e a Mennybe jutni vagy nem, ez lesz az ítélet. Automatikusan senki sem megy a Mennybe, mindenkit Isten ítél meg. De akiről úgy ítél, az igen, az már automatikusan a Mennybe jut, hiszen Isten mindig igazságos döntést hoz."


A Biblia egyértelműen ír itélet napjáról, tehát amit mondasz szintén nem nevezhető általánosságban keresztény tanításnak, inkább egyes irányzatokhoz köthető és ellentétes a Bibliával.



"De akkor mit szimbolizál a forrásvíz, a gyümölcsök?"


A jó dolgokat szimbolizálja. Úgy kell érteni hogy a Mennyben jó dolgok lesznek.



"Hát hogy a muszlim Mennyben a jobbaknak lesz forrásvizük, a kevésbé jóknak nem lesz, mert nem kapnak, és akkor e szerint kasztosodik a társadalom. Hiszen akinek van forrásvize, az mindig felette fog állni annak, akinek nincsen, akinek nincs, az mindig ki lesz szolgáltatva annak, akinek jutott."


De ennek semmi köze a kasztrendszehez mert mindenki saját tettei alapján kapja a Mennyben amit megérdemel és nem pedig beleszületik . Az iskolai vizsgákon is ha minden kérdésre helyes választ adsz, jeles lesz az érdemjegyed, de ha csak a felét tudtad megválaszolni akkor kettest kapsz. Ha jelest adnál annak aki csak a felére tudott válaszolni, nem lenne igazságos azzal szemben aki minden kérdésre jól válaszolt igaz? Nincs ebben semmiféle kasztrendszer.



"De milyen jutalom? Mi lesz még forrásvízen meg gyümölcsökön kívül? Mert jó, ez érdekességnek még oké, meg biztos finom lesz, de ennyinél egy Mennytől azért többet várnék."


Ezt is elmondtam hogy szerintem nem tudjuk ezt elképzelni sem mert egy másik világ lesz eltérő szabályokkal.



"Hát úgy, hogy a keresztény vallásban sérelmezted, hogy mindenki ugyanazt a jutalmat kapja."


És szerinted igazságos hogy mindenki ugyanazt kapja? Az egyik egész életében alig követett el bűnt és példás életet élt, a másik pedig éppen hogy csak bekerült a Mennybe. Nyilván az előbbit jobban kellene jutalmazni nem? Az illető mondhatná hogy minek élt példás életet ha sokkal kevesebb "munkával" is elérhette volna ugyanezt.



"És ha nem mindenki kap forrásvizet, akkor nekik nem lesz mit inniuk, tehát mindig mástól kell majd kérniük vizet. Ugyanez a gyümölcsökkel is, ha valaki nem kap gyümölcsöt jutalomként, akkor nem lesz mit ennie, és ha nem kap olyantól, akinek van gyümölcse, akkor éhezni kezd."


Ahogy mondtam ezek nem szó szerint értendőek. Az sem biztos hogy a Mennyországban lesznek ilyen alapvető szükségleteid mint evés ivás. Ha lesznek is, akkor sem ebből kapsz kevessebbet és éhezel meg szomjazol. Szó nincs ilyesmiről. Ha már ennyire ragszkodsz az ilyen evilág dolgokhoz akkor úgy képzeld el hogy nem száz szobás palotád lesz hanem csak ötven.



"Szóval ha én is beszorulnék, és nem tudnék kimászni, akkor éhezni meg szomjazni kezdenék, és ez elég gáz lenne úgy, hogy közben még halhatatlan is vagyok. Ilyenkor pl. mi van? Mit mond erről az iszlám vallás?"


Meghallni biztosan nem fogsz :) Egy ilyen kérdésre nem lehet egyértelműen válaszolni mert ehhez ismernünk kellene azt a világot. Ha ebben a világban ilyen történne veled akkor egy idő után elkezdenének keresni és valószínűleg megtalálnak mielőtt szomjanhalsz. Gondolom ki tudod logikázni hogy ha még ebben a világban is megmentenek, a Menyországban is meg fognak, de mondom, totál értelmetlen a kérdés.



"Na jó, de elvileg örök életű leszel, nem? Ha az iszlám Menny is hasonló méretű mint a mi univerzumunk, akkor oké, sok milliárd bolygó, de időd meg végtelen lesz rá. Tehát akármennyi hosszú ideig is tart, előbb-utóbb kérlelhetetlenül el fog jönni az a pont, amikor már 18735-jére vizsgáltad meg az összes bolygót, holdat benne, akkor mit fogsz csinálni? Nekiindulsz 18736-odjára is? Minek?"


A tudomány jelen állása szerint a mi univerzumunk folyamatosan tágul. Ha az az univerzum is örökké tágulni fog és neked is örök életed lesz akkor soha nem fognak elfogyni a bolygók. Soha nem fogsz a végére érni.



"Nem is próbáltad elképzelni? Miért nem? Nekem azért elég jó a képzelőerőm, szerintem én el tudnám képzelni, csak mondd mit ír róla a Korán :)"


Mi egy olyan világot tudunk elképzelni ami a miénkhez hasonló és amt az érzékszerveinnek fel tudunk fogni. Kivesszük a rossz dolgokat és meghagyjuk a jókat. De ha létrejön egy új univerzum más szabályokkal azt még elképzelni sem tudjuk. Hogy képzélesz el valamit amit még csak érzékleni sem tudsz az érzékszereiddel?



"Most mondd meg őszintén, szerinted Isten részévé válni nem fennséges érzés lehet?"


Ez telejsen ellentétes az iszlámmal. Egyébként a keresztény tanítással is.



"A lopás szerintem nem fér bele, mert ez benn van a tízparancsolatban is, de igazából Isten a tudója, hogy mi fér bele."


De akkor értelmetlen ez a tanítás. Megtérés előtt bármit elkövethetsz, de utána már csak kis bűnöket? És ha kis bűnökből lövet el sokat?



"Erre úgy tudom, hogy hosszas érlelődés során szokott sor kerülni, és többnyire valamilyen katarzisszerű felismeréssel jár a dolog, de ilyen többnyire csak egyszer van az ember életében, ha be is következik. Eközben megbánja bűneit, lehetőségeihez képest tartózkodik az újabb bűnök elkövetésétől, és aztán ha elérkezettnek látja az időt, úgy érzi, valóban képes rá, hogy Isten hű szolgája legyen, akkor megtérhet Krisztusban. De ezek évekig, évtizedekig is tarthatnak."


A Biblia szerint alapjáraton kellene hogy így legyen. Szerintem te valami keresztény szekta tanításait írod itt. És mi van ha a keresztény meghal előtt? Hol ír erről a Biblia. Meg ez nagyon problémás mert bűnelköbetésre ösztönöz. Mondhatja azt a keresztény hogy még nem tért meg és bűnözhet, az úgyis meg lesz váltva és megtérés után nem fog bűnözni.



"Hát akkor gyorsan kijavítja magát. Ez nem nagy ügy."


Hogy javítja ki magát ha ez a bű már nem fog megbocsátásra kerülni hiszen a megtérés után követte el?



"Persze hogy előfordulhat, azt írtam volna hogy nem? Minél inkább törekszik, annál kevesebb bűnt fog elkövetni, és ezt Isten értékeli, mert Isten igazságos a keresztény vallásban."


Azt írtad hogy a törekvés számít. Lehet valaki minden erejével azon van hogy ne kövesse el a bűnt de mégis megtörténik.



"Én aligha hiszem, de én honnan tudnám? Nem vagyok Isten. Isten tudja csak, hogy kit enged be a Mennybe és kit nem. Az iszlámban bejuthat?"


Nyilván a keresztény tanításból tudhatod és a Bibliából. Az iszlám szerint nincs kizárva de nagyon nehezen. Valószínüleg legjobb esetben is súlyos büntetést kap és x időre pokolra kerül és csak utána mehet a Mennybe már ha egyálta mehet.



"Szerintem ez egy szép gondolat a keresztény vallásban."


Szerintem pedig borzalmas gondolat és igazságtalan. Az illető rabolt, gyilkolt, erőszakolt, aztán megért, elfogadta Jézust megváltónak, törlődtek a bűnei és számonkérés, büntetés nélkül mehet automatikusan a Mennybe. Ebben egy cseppnyi szépet nem látok.



"Hát amennyiben Isten úgy dönt, hogy beengedi, akkor biztosan megvan a nyomós oka rá, hogy miért engedi be. Szerintem nem enged be minden gyilkost, csak nagyon-nagyon keveset. A gyilkosság azért elég súlyos bűn."


Úgy látom kezdesz önellentmondásba keverdni. Akkor a gyilkosok nem juthatnak a Mennybe akkor sem a megtérnek Jézusba?



"Nem tudom, erről Isten dönt, hogy Hitler bejuthat-e a Mennybe. Ha engem kérdezel, én biztos nem engedném be."


De itt most arról beszélünk mit mond a keresztény tanítás.



"De egy halottól hogy kérjen bocsánatot? Az iszlámban bocsánatot kell kérni a halottaktól, miután megölted őket? És ez fel is oldoz a gyilkosság alól? Az azért elég durva..."


Egy gyilkosság esetén nyilván ezen a világon nem tudsz bocsánatot kérni de sok más bűn esetében tudsz. Ezzel akkor nem értesz egyet? Ha például te bűnt követsz el akor szerinted nem kellene bocsánatot kérned az illetőtől? Az iszlám szerint gyilkosság esetén az ítélet napján kérheted az áldozat megbocsátás, de nem biztos hogy meg fog bocsátani.



"De ez tényleg így van az iszlámban, hogy Allah szüntelenül emberek kínzásával tölti az idejét? Ilyet sehol nem olvastam Allahról. Lehet, hogy Allahról ír az Újszövetség, hogy ő kínozza az embereket a pokoljában? Szerinted nem szörnyű ez egy istentől? Nekem nagyon barbárnak tűnik."


Idéztem a Bibliából sok verset és még sokkal több is van, amikből kiderül hogy van pokol, a bűnösök oda kerülnek ahol szenvedni fognak. Tehát olyswmit kérsz számon az iszlámon amiről a Biblia is ír. Nyilván nem Allah fog ott állni és kínozni a bűnösöket. Egyébként akkor a jelenlegi igazságszolgáltatás sem tetszik neked? Például az hogy börtönbe zárják a bűnözőket ahol szenvednek?

2022. máj. 28. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/74 anonim ***** válasza:
52%

"Amit te mondasz az úgy hangzik, mintha valamely keleti vallásról beszélnél. Lehet én értettem félre azt, amit ki akarsz fejezni, de ez tényleg félreérthető."


Vagy valami keresztény szekta tanítása.

Nem írnád le mi ezekről a keresztény nézet? Például mi ez a megtérés Jézusba, meg hogy mehet-e a gyilkos például automatikusan a Mennybe keresztény tanításs szerint?

2022. máj. 28. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/74 anonim ***** válasza:
91%

"A jó dolgokat szimbolizálja. Úgy kell érteni hogy a Mennyben jó dolgok lesznek."

És mik lesznek azok a jó dolgok?


"De ennek semmi köze a kasztrendszehez mert mindenki saját tettei alapján kapja a Mennyben amit megérdemel és nem pedig beleszületik . Az iskolai vizsgákon is ha minden kérdésre helyes választ adsz, jeles lesz az érdemjegyed, de ha csak a felét tudtad megválaszolni akkor kettest kapsz."

Jó, akkor nem kasztrendszer, de akkor is lesznek jók és jobbak, akiknek lesz forrásvize és lesznek akiknek nem, mert nem kapnak jutalmat. Vagy csak kicsit, mert nem voltak elég jók. Írtad, hogy a jó dolgokat szimbolizálja a gyümölcs és a forrásvíz, tehát a muszlim Mennyben akkor lesznek, akikkel jó dolgok fognak történni, és lesznek, akikkel rossz dolgok történnek majd? Vagy hogyan lesz ez?


"Ezt is elmondtam hogy szerintem nem tudjuk ezt elképzelni sem mert egy másik világ lesz eltérő szabályokkal."

Jó, de attól még megpróbálhatjuk elképzelni, nem? Sosem gondolkodtál rajta, hogy milyen lehet? Nem is érdekel a Mennyország? A muszlimokat miért nem érdekli a haláluk utáni lét? Hiszen azért élnek, hogy oda kerüljenek, de nem is érdekli őket hogy hová? Ez elég ellentmondásosan hangzik.


"És szerinted igazságos hogy mindenki ugyanazt kapja? Az egyik egész életében alig követett el bűnt és példás életet élt, a másik pedig éppen hogy csak bekerült a Mennybe."

Ha már a vizsgás példádat hoztad, ez olyan, mint a vizsgán, ha példás életet éltél, akkor 5-öst kapsz, ha csak éppen hogy hoztad a kellő szintet, akkor meg 2-est, de végeredményben mindkét esetben sikeres volt a vizsgád. Mi ebben az igazságtalan?


"Ahogy mondtam ezek nem szó szerint értendőek. Az sem biztos hogy a Mennyországban lesznek ilyen alapvető szükségleteid mint evés ivás."

De írja is valahol a Korán, hogy ezek csak képletes forrásvíz meg gyümölcs, vagy csak te gondolod hogy így van? Mert nekem eléggé úgy tűnik, hogy ezek teljesen evilági dolgok, étel, meg víz, meg gyümölcs, így együtt meg pláne. A sivatagban nagy kincsek lehettek ezek akkoriban, ritkán jutottak hozzá az emberek.


"A tudomány jelen állása szerint a mi univerzumunk folyamatosan tágul. Ha az az univerzum is örökké tágulni fog és neked is örök életed lesz akkor soha nem fognak elfogyni a bolygók. Soha nem fogsz a végére érni."

Hát a tágulással nem egyre több, hanem egyre kevesebb csillagot meg bolygót látunk az idő előrehaladtával, mert egyre kevesebbnek a fénye ér a szemünkbe. Amúgy neked tényleg lenne kedved egymilliárd megszemlélt bolygó után megnézni még egyet?


"Mi egy olyan világot tudunk elképzelni ami a miénkhez hasonló és amt az érzékszerveinnek fel tudunk fogni. Kivesszük a rossz dolgokat és meghagyjuk a jókat. De ha létrejön egy új univerzum más szabályokkal azt még elképzelni sem tudjuk. Hogy képzélesz el valamit amit még csak érzékleni sem tudsz az érzékszereiddel?"

A wi-fi jeleket sem tudod érzékelni, vagy a denevér ultrahangját sem tudod érzékelni, mégis el tudod képzelni, hogyan működnek, nem?


"De akkor értelmetlen ez a tanítás. Megtérés előtt bármit elkövethetsz, de utána már csak kis bűnöket? És ha kis bűnökből lövet el sokat?"

Elfelejted, hogy a megtérés arról is szól, hogy a bűnös énedet hátrahagyod, megválsz tőle. Utána semmilyen bűnt sem szabad elkövetned. Előtte se, de ugye akkor még nem vagy keresztény.


"A Biblia szerint alapjáraton kellene hogy így legyen. Szerintem te valami keresztény szekta tanításait írod itt. És mi van ha a keresztény meghal előtt? Hol ír erről a Biblia. Meg ez nagyon problémás mert bűnelköbetésre ösztönöz. Mondhatja azt a keresztény hogy még nem tért meg és bűnözhet, az úgyis meg lesz váltva és megtérés után nem fog bűnözni."

A muszlim is mondhatja, hogy ő már sok jót tett, szóval bűnözhet egy kicsit, szóval így az iszlám is bűnözésre ösztönöz.


"Hogy javítja ki magát ha ez a bű már nem fog megbocsátásra kerülni hiszen a megtérés után követte el?"

Hát úgy hogy elmondja a valós dolgot, hogy máshogy javítaná ki amit rosszul mondott?


"Azt írtad hogy a törekvés számít. Lehet valaki minden erejével azon van hogy ne kövesse el a bűnt de mégis megtörténik."

De milyen bűnről beszélünk, ami megtörténhet annak ellenére, hogy valaki nagyon akarja, hogy ne tegye meg? Legalább egy példát mondj már! A hazugságot írtad, de ha valaki nem akar hazudni, akkor nem fog hazudni, ilyen egyszerű. Jó, kivéve ha kényszeres hazudozó az illető, de az orvosi eset, az szerintem nem átlagos ember. Te sem hazudsz, ha nem akarsz, nem? Szóval milyen bűnre gondolsz?


"Nyilván a keresztény tanításból tudhatod és a Bibliából. Az iszlám szerint nincs kizárva de nagyon nehezen."

Nem értem mi a bajod azzal, hogy a keresztény Mennybe csak nagyon ritkán kerülhetnek be gyilkosok, miközben azzal meg nincs bajod, hogy a muszlim Mennybe csak nagyon ritkán kerülhetnek be gyilkosok. Miért baj ez a kereszténységben és miért nem baj az iszlámban?


"Szerintem pedig borzalmas gondolat és igazságtalan. Az illető rabolt, gyilkolt, erőszakolt, aztán megért, elfogadta Jézust megváltónak, törlődtek a bűnei és számonkérés, büntetés nélkül mehet automatikusan a Mennybe."

Ez nem így van, nem törlődnek senkinek sem a bűnei, azokat élete végéig magával fogja cipelni. Akkor is ha megtér meg akkor is ha nem. Attól hogy valaki megtér, még ugyanúgy nyomni fogják a bűnei a lelkiismeretét, nem? Dehogynem.


"Úgy látom kezdesz önellentmondásba keverdni. Akkor a gyilkosok nem juthatnak a Mennybe akkor sem a megtérnek Jézusba?"

Írtam volna olyat, hogy a gyilkosok nem juthatnak be a mennybe, ha megtérnek? Valamit félreolvashattál szerintem.


"De itt most arról beszélünk mit mond a keresztény tanítás."

A keresztény tanítás szerint Isten igazságos, és el tudja dönteni, hogy valaki bejuthat-e a Mennybe vagy sem.


"Ha például te bűnt követsz el akor szerinted nem kellene bocsánatot kérned az illetőtől? Az iszlám szerint gyilkosság esetén az ítélet napján kérheted az áldozat megbocsátás, de nem biztos hogy meg fog bocsátani."

És ha nem bocsát meg, akkor mi történik?


"Nyilván nem Allah fog ott állni és kínozni a bűnösöket."

Másokkal végezteti el a "piszkos munkát"? Mert ha még ő maga csinálná, az még csak gonosz lenne. De hogy másokat kényszerítsen arra, hogy azok embereket kínozzanak megállás nélkül, hát az már nagyon alvilági... A Keresztapa jut róla eszembe.

És a kínzók is emberek lesznek? Az a büntetésük, hogy másokat kell kínozniuk? És gondolod hogy ettől megjavulnak a rossz emberek, ha egyfolytában más embereket kell kínozniuk, vagy őket kínozzák? Hogy fogják kínozni ott a rossz embereket? Mit kell csinálniuk a kínzóknak az emberekkel? Milyen módon kell kínozniuk őket? Erről ír valamit a Korán?


"Egyébként akkor a jelenlegi igazságszolgáltatás sem tetszik neked? Például az hogy börtönbe zárják a bűnözőket ahol szenvednek?"

Nem tetszik, de ez nem a Mennyország, itt szükség van rá. Ott elvileg nem lesznek bűnök így börtön sem lesz.

2022. máj. 29. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/74 anonim ***** válasza:
51%

"És mik lesznek azok a jó dolgok?"


Már többször is leírtam hogy nem szó szerint kell érteni hanem képletesen, erre újra megkérdezed mik lesznek ezek a dolgok?



"Jó, akkor nem kasztrendszer, de akkor is lesznek jók és jobbak, akiknek lesz forrásvize és lesznek akiknek nem, mert nem kapnak jutalmat. Vagy csak kicsit, mert nem voltak elég jók. Írtad, hogy a jó dolgokat szimbolizálja a gyümölcs és a forrásvíz, tehát a muszlim Mennyben akkor lesznek, akikkel jó dolgok fognak történni, és lesznek, akikkel rossz dolgok történnek majd? Vagy hogyan lesz ez?"


Rossz dolgok nem fognak történni a Mennyben, legfeljebb kevesebbet kap jóból. Például agogy írtam nem száz szobás háza lesz hanem csak ötven.



"Jó, de attól még megpróbálhatjuk elképzelni, nem? Sosem gondolkodtál rajta, hogy milyen lehet? Nem is érdekel a Mennyország? A muszlimokat miért nem érdekli a haláluk utáni lét? Hiszen azért élnek, hogy oda kerüljenek, de nem is érdekli őket hogy hová? Ez elég ellentmondásosan hangzik."


Látom kezdesz marhaságokat összehordani. Nyilván minden vallásos ember elképzelte hogy milyen lehet a Mennyország de legfeljebb az evilági dolgokbó kiindulva képzelhetjük el, ezért ír a Korán is ilyen példákat de ugye ezek csak képletes dolgok. Ha pedig tényleg más szabályok szerint lesz újra teremtve az univerzum azt nemtudjuk elképzelni.



"Ha már a vizsgás példádat hoztad, ez olyan, mint a vizsgán, ha példás életet éltél, akkor 5-öst kapsz, ha csak éppen hogy hoztad a kellő szintet, akkor meg 2-est, de végeredményben mindkét esetben sikeres volt a vizsgád. Mi ebben az igazságtalan?"


Egyáltalán nem ugyanaz. A vizsga eredménye meghatározza a továbbtanulási lehetőségeidet. Egy kettes vizsgával nem fogsz egyetemre menni például vagy nehezebben találsz állást mert azt veszik fel aki jelesre vizsgázott.



"De írja is valahol a Korán, hogy ezek csak képletes forrásvíz meg gyümölcs, vagy csak te gondolod hogy így van? Mert nekem eléggé úgy tűnik, hogy ezek teljesen evilági dolgok, étel, meg víz, meg gyümölcs, így együtt meg pláne. A sivatagban nagy kincsek lehettek ezek akkoriban, ritkán jutottak hozzá az emberek."


Ha valaki képletesen fogalmaz nem fogja odaírni hogy ezek csak szimbólikus megfogalmazások :) Akinek van némi esze az érteni fogja.



"Hát a tágulással nem egyre több, hanem egyre kevesebb csillagot meg bolygót látunk az idő előrehaladtával, mert egyre kevesebbnek a fénye ér a szemünkbe. Amúgy neked tényleg lenne kedved egymilliárd megszemlélt bolygó után megnézni még egyet?"


Azért látunk egyre kevesebb fényt mert egyre csak tágul az univerzum és egyre meszebbről lassabban is ér ide. Én már itt a földön is rengeteg mindent tudnék csinálni ha lenne rá módom.



"A wi-fi jeleket sem tudod érzékelni, vagy a denevér ultrahangját sem tudod érzékelni, mégis el tudod képzelni, hogyan működnek, nem?"


Eszközök segítségével tudjuk csak ezeket érzékelni, de egy olyan világban ami más szabályok szerint müködik még létezni sem tudnál nem hogy érzékelni.



"Elfelejted, hogy a megtérés arról is szól, hogy a bűnös énedet hátrahagyod, megválsz tőle. Utána semmilyen bűnt sem szabad elkövetned. Előtte se, de ugye akkor még nem vagy keresztény."


Nem keresztény? És aki egész életében keresztény az hogy tér meg?



"A muszlim is mondhatja, hogy ő már sok jót tett, szóval bűnözhet egy kicsit, szóval így az iszlám is bűnözésre ösztönöz."


Nem mondhatja egy muszlim sem mert nem tudhatja az a bűn milyen mértékben számít bele és ezzel kevesebb jutalmat is kap a Mennyben. Szóval az iszlám szerinti rendszer nem ösztönöz bűnelkövetésre de a keresztény verzió igen.



"De milyen bűnről beszélünk, ami megtörténhet annak ellenére, hogy valaki nagyon akarja, hogy ne tegye meg? Legalább egy példát mondj már!"


Akármilyen bűnnél előfordulhat. Például a lopástól kezdve a paráznaságig.



"A hazugságot írtad, de ha valaki nem akar hazudni, akkor nem fog hazudni, ilyen egyszerű. Jó, kivéve ha kényszeres hazudozó az illető, de az orvosi eset, az szerintem nem átlagos ember. Te sem hazudsz, ha nem akarsz, nem? Szóval milyen bűnre gondolsz?"


Akkor keresztények például miért hazudoznak az iszlámról folyamatosan? Ők nem tértek meg?



"Nem értem mi a bajod azzal, hogy a keresztény Mennybe csak nagyon ritkán kerülhetnek be gyilkosok, miközben azzal meg nincs bajod, hogy a muszlim Mennybe csak nagyon ritkán kerülhetnek be gyilkosok. Miért baj ez a kereszténységben és miért nem baj az iszlámban?"


Ezzel totál önellentmondásba kerültél. Miért juthatnak a keresztény Mennybe nagyon ritkán a gyilkosok, ha megtérnek és utána már nem gyilkolkonak?



"Ez nem így van, nem törlődnek senkinek sem a bűnei, azokat élete végéig magával fogja cipelni. Akkor is ha megtér meg akkor is ha nem. Attól hogy valaki megtér, még ugyanúgy nyomni fogják a bűnei a lelkiismeretét, nem? Dehogynem."


Nem mindenkinek. Ha valaki élte végén tér meg, nem lesz ideje a lelékiismertével foglalkozni. Meg egyébként is ezek szerint a saját lelkiismerteükön kívül nem lesz más büntetésük a gyilkosoknak a kerseztény tanítás szerint. Szerinted ez igazságos?



"Írtam volna olyat, hogy a gyilkosok nem juthatnak be a mennybe, ha megtérnek? Valamit félreolvashattál szerintem."


Azt írtad nagyon ritka hogy a keresztény Mennybe gyilkosok kerüljenek. Akkor most nagyon ritka vagy nem?



"A keresztény tanítás szerint Isten igazságos, és el tudja dönteni, hogy valaki bejuthat-e a Mennybe vagy sem."


Mellébeszélés. A kérdés az volt keresztény tanítás szerint Hitler bejuthat-e a Mennybe ha megtért halála előtt vagy nem?



"És ha nem bocsát meg, akkor mi történik?"


Megint kitérsz a válaszadás alól. Ha te bűnt követsz el akor szerinted nem kellene bocsánatot kérned az illetőtől? Ez volt a kérdés. Ha az áldozat nem bocsát meg neked akkor lehet Allah sem fog, és megkapod ezért a büntetést.



"Másokkal végezteti el a "piszkos munkát"? Mert ha még ő maga csinálná, az még csak gonosz lenne. De hogy másokat kényszerítsen arra, hogy azok embereket kínozzanak megállás nélkül, hát az már nagyon alvilági... A Keresztapa jut róla eszembe."


Megint marhaságot beszélsz. Szóval sem mondtam hogy az iszlám szerint emberek fogják kínozni a bűnösöket. Ráadásul a Biblia írja hogy Isten embereket bíz meg azzal hogy menjenek és írtsák ki ezt és ezt a népet mert bűnösök, szóval a Biblia szerint van az hogy Isten emberekkel végezteti ela "piszkos munkát". Olysamivel rágalmazod az iszlámot ami valójában keresztény tanítás.



"Nem tetszik, de ez nem a Mennyország, itt szükség van rá. Ott elvileg nem lesznek bűnök így börtön sem lesz."


Ki mondta hogy a Mennyben szükség lesz rá? Most a pokolról van szó. És semmit nem reagáltál arra hogy a Biblia is ír pokolról ahova a bűnösök kerülnek és szenvednek ott örökre.

2022. máj. 30. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/74 anonim ***** válasza:
91%

"Már többször is leírtam hogy nem szó szerint kell érteni hanem képletesen, erre újra megkérdezed mik lesznek ezek a dolgok?"

Igen, mert először azt írtad, hogy forrásvíz meg gyümölcs, aztán kitaláltad hogy mégsem lesz mert az csak képletes, kérdeztem hogy mit szimbolizál, azt írtad jó dolgokat. Jó dolgok... Ez olyan általános. A kisgyerekeket szokták ilyen szöveggel lekoppintani, hogy csöndben maradjon és ne kérdezősködjön többet. Szóval miféle jó dolgok lesznek azok a jó dolgok?


"Rossz dolgok nem fognak történni a Mennyben, legfeljebb kevesebbet kap jóból. Például agogy írtam nem száz szobás háza lesz hanem csak ötven."

Jó, de ha házuk lesz az embereknek, akkor miért ne lehetne gyümölcsük és forrásvizük is? Miért képletes a gyümölcs, és miért nem képletes a ház? Ahol ház van, ott simán lehet gyümölcs is, meg forrásvíz is.


"Egyáltalán nem ugyanaz. A vizsga eredménye meghatározza a továbbtanulási lehetőségeidet. Egy kettes vizsgával nem fogsz egyetemre menni például vagy nehezebben találsz állást mert azt veszik fel aki jelesre vizsgázott."

Az már tökmindegy, a vizsga sikeres volt, akár kettes akár ötös lett :)


"Én már itt a földön is rengeteg mindent tudnék csinálni ha lenne rá módom."

Jó, hát azt is csak addig, míg az egész bolygót tele nem építed és ülteted valamilyen növényekkel. Utána mit csinálsz? Kivágod amit ültettél vagy lerombolod amit építettél?


"Nem keresztény? És aki egész életében keresztény az hogy tér meg?"

Olyan nincs. Senki sem születik kereszténynek. Kereszténynek keresztelik az embereket, ezt nem tudtad?


"Nem mondhatja egy muszlim sem mert nem tudhatja az a bűn milyen mértékben számít bele és ezzel kevesebb jutalmat is kap a Mennyben. Szóval az iszlám szerinti rendszer nem ösztönöz bűnelkövetésre de a keresztény verzió igen."

Dehogynem mondhatja a muszlim. Egy kicsit számolgat, a lopás az x, akkor a lopás megakadályozása az -x. Ha én megakadályoztam ma egy lopást, akkor tehát -x-en állok. Nyilván egy sör megivása az nem olyan nagy bűn, mint lopni valakitől, legyen mondjuk csak 0.1x. Vagyis 10 sört megihatok, és még akkor is pont nullán leszek. De hogy tuti legyen, csak 8-at iszok majd meg, szóval a következő két hónap minden szombat estéjén jut egy sör a film mellé, és jó eséllyel még mindig nem leszek bűnös. Ilyen egyszerű :)


"Akármilyen bűnnél előfordulhat. Például a lopástól kezdve a paráznaságig."

Te például nem tudod magad visszafogni, és néha lopsz és paráználkodsz, akkor is ha nem akarsz? Hányszor szoktál lopni egy hónapban? És paráználkodni?


"Akkor keresztények például miért hazudoznak az iszlámról folyamatosan? Ők nem tértek meg?"

Hazudoznak? Hát ne beszélgess velük. Gondolom ők nem tértek meg, ha hazudnak, mert hazudni bűn, ha szándékosan teszed. Olyan lehet, hogy rosszul tudják, ezért rosszat mondanak, de ez nem hazugság szerintem, mert nem szándékos. Te is tudhatsz rosszul dolgokat meg én is.


"Ezzel totál önellentmondásba kerültél. Miért juthatnak a keresztény Mennybe nagyon ritkán a gyilkosok, ha megtérnek és utána már nem gyilkolkonak?"

Mert Isten nem engedi be őket. Mi ebben az ellentmondás? Én egy gyilkost sem engednék be a Mennybe, aki szándékosan gyilkolt meg valakit, de Isten lehet hogy könyörületesebb. Illetve, Ő tud biztosan dönteni, mert látja mindenkinek, hogy mi rejtőzik a szívében, látja hogy mit érzett és mit érez az elkövető. Én nem látom, az emberek sokszor ügyesen tudják rejteni magukat. Ő láthatja, ha valaki úgy ölt meg valakit, hogy igazából nem is akarta, vagy nem tudom... Vannak az életben furcsa esetek, amikor évtizedekkel később derül ki valakiről, hogy mégiscsak ártatlan volt.


"Nem mindenkinek. Ha valaki élte végén tér meg, nem lesz ideje a lelékiismertével foglalkozni. Meg egyébként is ezek szerint a saját lelkiismerteükön kívül nem lesz más büntetésük a gyilkosoknak a kerseztény tanítás szerint. Szerinted ez igazságos?"

Éppen elég büntetés az, hogy egész életedben hordoznod kell a bűneidet, a lelkiismereted sosem tud megnyugodni egy gyilkosság után.


"Azt írtad nagyon ritka hogy a keresztény Mennybe gyilkosok kerüljenek. Akkor most nagyon ritka vagy nem?"

Szerintem ritka, én nem hiszem, hogy Isten a gyilkosokat válogatás nélkül engedné be a Mennybe. De ezt már írtam neked egy párszor. Hiába kérdezed meg még többször, nem tudok rá mást írni.


"Mellébeszélés. A kérdés az volt keresztény tanítás szerint Hitler bejuthat-e a Mennybe ha megtért halála előtt vagy nem?"

Mi az hogy mellébeszélés? Nem mellébeszélés. Isten igen is igazságos. Lehet hogy Allah nem az, de az Isten nem Allah, aki embereket kínoz a muszlim túlvilágon. Hitlert nem tudom hogy Isten beengedi-e a Mennybe, azt csak Isten tudja, hogy ki mehet a Mennybe és ki nem. Mondjuk én csodálkoznék, ha beengedné.


"Megint kitérsz a válaszadás alól."

Jól van na, hát nem írtad hogy ez egy kihallgatás, vagy ilyesmi. Akkor írd meg, hogy mit szeretnél hallani, és én azt írom neked, jó? :)


"Ha te bűnt követsz el akor szerinted nem kellene bocsánatot kérned az illetőtől? Ez volt a kérdés."

De, illik bocsánatot kérni. De nem tudtam, hogy a muszlimoknál a halottaktól is bocsánatot kell kérni. A keresztény vallásban ilyenről nem tudok.


"Ha az áldozat nem bocsát meg neked akkor lehet Allah sem fog, és megkapod ezért a büntetést."

Tehát akkor az áldozaton múlik, hogy megbocsát-e, hogy bemehetsz-e a muszlim Mennybe? Ez szerintem nem igazságosabb mint a keresztény Menny. A keresztény Mennybe csak akkor juthatsz be, ha megbocsátó vagy, a kereszténység a megbocsátást tanítja. Ha nem bocsátasz meg a gyilkosodnak, akkor nem is kerülhetsz a Mennybe. Tehát evidens, hogy mindenki megbocsátja a földi létében kapott sérelmeket, aki a Mennyben van, hiszen másképp nem került volna a Mennybe. A Mennyben már amúgy sem az fog érdekelni, hogy mi volt a földi életedben :)


"Megint marhaságot beszélsz. Szóval sem mondtam hogy az iszlám szerint emberek fogják kínozni a bűnösöket."

Jól van, bocsánat, csak néha elszaladnak a gondolataim. De ha nem Allah teszi, és nem más embereket kényszerít rá, akkor kiket kényszerít Allah arra, hogy emberek tömegeit kínozzák 0-24-ben, akár évszázadokon keresztül? Borzasztó egy hely lehet, szörnyű hogy Allah ilyen diktátorként irányít odaát.


"Ki mondta hogy a Mennyben szükség lesz rá? Most a pokolról van szó."

Senki, épp ezt írom én is, hogy a Mennyben nem lesznek bűnök, így büntetés sem lesz, tehát miért is kellene oda börtön?


"És semmit nem reagáltál arra hogy a Biblia is ír pokolról ahova a bűnösök kerülnek és szenvednek ott örökre."

Igen, ez nem tetszik a Bibliában sem. Abban is vannak mindenféle kegyetlenségek, amiket Isten elkövet. Ez például nem szép része a kereszténységnek.

2022. máj. 31. 02:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/74 anonim ***** válasza:
51%

"Igen, mert először azt írtad, hogy forrásvíz meg gyümölcs, aztán kitaláltad hogy mégsem lesz mert az csak képletes, kérdeztem hogy mit szimbolizál, azt írtad jó dolgokat. Jó dolgok... Ez olyan általános. A kisgyerekeket szokták ilyen szöveggel lekoppintani, hogy csöndben maradjon és ne kérdezősködjön többet. Szóval miféle jó dolgok lesznek azok a jó dolgok?"


Ez alap szövegértelmezés kérdése hogy felismerd mi képletes és mi szó szerint. Az pedig keresztényeknél gyakori hogy a Koránban szándékosan szó szerint veszik a képletes leírásokat mert másképpen nem tudják kritizálni a Koránt ami eléggé szánalmas.



"Jó, de ha házuk lesz az embereknek, akkor miért ne lehetne gyümölcsük és forrásvizük is? Miért képletes a gyümölcs, és miért nem képletes a ház? Ahol ház van, ott simán lehet gyümölcs is, meg forrásvíz is."


Nem azt mondtam hogy házuk lesz. Ez csak egy példa volt hogy értsd. Most kérdés hogy játszod a hülyét vagy tényeg korlátozottak az értelmi képessségeid? Ezt komolyan kérdezem mert akkor annak megfelelően probálok magyarázni neked.



"Az már tökmindegy, a vizsga sikeres volt, akár kettes akár ötös lett :)"


Egyáltalán nem mindegy. Kettes éretségivel ne is álmodj egyetemről, pedig te is megkaptad az érteségi bizonyítványod ahogy az is aki mindenből jelesre éretségizett. A különbség "csak" annyi hogy ő mehet egyetemre te meg mehetsz krumplit sütni a mekibe.



"Jó, hát azt is csak addig, míg az egész bolygót tele nem építed és ülteted valamilyen növényekkel. Utána mit csinálsz? Kivágod amit ültettél vagy lerombolod amit építettél?"


Neked ennyire telik a fantáziádból? Hogy növényeket ültetsz a Mennyországban aztán kivágod ezeket? :)



"Olyan nincs. Senki sem születik kereszténynek. Kereszténynek keresztelik az embereket, ezt nem tudtad?"


Ha egész gyerekkorában keresztény tanítást kap és templomba járatják majd felnőt korában is keresztény marad akkor ő nem is keresztény szerinted? :)



"Dehogynem mondhatja a muszlim. Egy kicsit számolgat, a lopás az x, akkor a lopás megakadályozása az -x. Ha én megakadályoztam ma egy lopást, akkor tehát -x-en állok. Nyilván egy sör megivása az nem olyan nagy bűn, mint lopni valakitől, legyen mondjuk csak 0.1x."


De nincs ilyen hogy mondjuk ennyi. Ez a te saját elképzelésed. Nem tudhatod hogy valójában mennyire számít bele. Így pedig hogy nem tudhatod, ez visszatart a bűnözéstől.



"Te például nem tudod magad visszafogni, és néha lopsz és paráználkodsz, akkor is ha nem akarsz? Hányszor szoktál lopni egy hónapban? És paráználkodni?"


Egyiket sem szoktam de mindkettő biztos hogy nagyon gyakori Magyarországon. Az elkövetők között pedig bizonyára sok keresztény is van aki megpróbáltavisszafogni magát de nem sikerült.



"Hazudoznak? Hát ne beszélgess velük. Gondolom ők nem tértek meg, ha hazudnak, mert hazudni bűn, ha szándékosan teszed. Olyan lehet, hogy rosszul tudják, ezért rosszat mondanak, de ez nem hazugság szerintem, mert nem szándékos. Te is tudhatsz rosszul dolgokat meg én is."


Az nem rosszul tudás ha muszlimok elmondják nekik hogy nem úgy van a bizonyítékokkal együtt de a következő kérdésnél a keresztények ugyanazt hazudják az iszlámról. Nekem az a tapasztalatom hogy keresztények nagyon sokat hazudoznak gátlástalanul.



"Mert Isten nem engedi be őket. Mi ebben az ellentmondás?"


Az az ellentmondás hogy keresztény tanítás szerint a gyilkos is ha megtér akkor Jézus átvállalja a bűnét és mehet a Mennybe. Eddig te is azt mondtad hogy mehet és hogy milyen jó ez, majd azt írtad nehezen, most meg azt hogy nem mehet ha szándékosan gyilkolt. Totál önellentmondásban vagy.



"Éppen elég büntetés az, hogy egész életedben hordoznod kell a bűneidet, a lelkiismereted sosem tud megnyugodni egy gyilkosság után."


Egy idő után a gyilkosokat ez nem érdekli hiszen többször is gyilkolnak. És ha valaki az élete végén tér meg, akkor a lelkiismerte sem gyötri sokáig. Szóval szerinted igazságos hogy semmilyen büntetést nem kapnak ezek az emberek? Sőt, jutalat kapnak mert mehetnek a Mennybe.



"Szerintem ritka, én nem hiszem, hogy Isten a gyilkosokat válogatás nélkül engedné be a Mennybe. De ezt már írtam neked egy párszor. Hiába kérdezed meg még többször, nem tudok rá mást írni."


De miért ritka? Tegyük fel valaki gyilkolt, aztán megbánta és megtért. Nagyon sok ilyen ember lehet. Akkor miért ritka hogy ezek a Mennybe kerüjenek? Mi kell ahhoz hogy Jézus átvállalja a bűnét?



"Mi az hogy mellébeszélés? Nem mellébeszélés. Isten igen is igazságos. Lehet hogy Allah nem az, de az Isten nem Allah, aki embereket kínoz a muszlim túlvilágon"



"Hitlert nem tudom hogy Isten beengedi-e a Mennybe, azt csak Isten tudja, hogy ki mehet a Mennybe és ki nem. Mondjuk én csodálkoznék, ha beengedné."


De te mondtad hogy úgy szól a keresztény tanítás hogy ha valaki megtér Jézusban akkor mehet a Mennybe. Ha Hitler megtért akkor mehet vagy nem?


Erről beszéltem hogy keresztények hazudoznak mint a vízfolyás. NEm Allah kínozza őket személyesen hanem pokolra jutnak, ráadásul a keresztény vallásban ugyanez a tanítás.



"Jól van na, hát nem írtad hogy ez egy kihallgatás, vagy ilyesmi. Akkor írd meg, hogy mit szeretnél hallani, és én azt írom neked, jó? :)"


Nem kihallgatás csak feltünően kerülöd a válaszadást. Ezt az egyszerű kédést tettem fel: Ha te bűnt követsz el akor szerinted nem kellene bocsánatot kérned az illetőtől?



"De, illik bocsánatot kérni."


Ha szerinted illik bocsánatot kérni akkor mi a problémád azzal hogy az iszlám szerint az áldozat megbocsátását is kérnie kell az elkövetőnek?



"De nem tudtam, hogy a muszlimoknál a halottaktól is bocsánatot kell kérni. A keresztény vallásban ilyenről nem tudok."


Megint hazudsz. Sehol nem írtam olyat hogy halottol kell bocsánatot kérni. Azt írtam az Ítélet napján kell majd a megbocsotását kérnie ahol nem lesz halott az áldozat mert mindenki fel lesz támasztva.



"Tehát akkor az áldozaton múlik, hogy megbocsát-e, hogy bemehetsz-e a muszlim Mennybe? Ez szerintem nem igazságosabb mint a keresztény Menny."


Nem azt írtam. Azt mondtam ha az áldozat nem bocsát meg akkor Allah ezt figyelembe veszi és előfordulhat hogy ezért végül nem bocsát meg, de nem minden esetben mert lehet hogy az áldozat nem bocsát me de Allah igen.



"Ha nem bocsátasz meg a gyilkosodnak, akkor nem is kerülhetsz a Mennybe. Tehát evidens, hogy mindenki megbocsátja a földi létében kapott sérelmeket, aki a Mennyben van, hiszen másképp nem került volna a Mennybe."


Akkor rá vagy kényszerítve hogy megbocsáss, különben mész a pokolba. Ebben hol az igazság? Tegyük fel téged meggyilkolnak. Te nem akarsz megbocsátani a gyilkosnak, de mondjuk a gyilkos megbocsát azoknak akik elene követtek el nűnt. Akkor a gyilkos megy a Mennybe, te pedig az áldozat vagy és mégis mész a pokolba. Ez neked igazságos? Ez borzalmas és semmi köze Istenhez.



"Jól van, bocsánat, csak néha elszaladnak a gondolataim. De ha nem Allah teszi, és nem más embereket kényszerít rá, akkor kiket kényszerít Allah arra, hogy emberek tömegeit kínozzák 0-24-ben, akár évszázadokon keresztül?"


Nem kell senkit sem kényszerítenie erre. A természet törvényei például elltátják ezt a feladatot ma is.



"Borzasztó egy hely lehet, szörnyű hogy Allah ilyen diktátorként irányít odaát."


Megint marhaságot beszélsz. Szerinted az nem igaságos hogy a bűncselekményért számonkérés és büntetés jár? Az egész világ így müködik. A szekurális világ legdemokratikusabb országaiban is az az alapelv hogy ha bűnt követsz el számonkérik rajtad és büntetést kapsz. Ráadásul a Biblia is azt írja a bűnösök pokolra jutnak ahol az örökkévalóságig szenvednek. Ha a Biblia írja akkor nem baj? :) Akkor Isetn nem diktátor?



"Senki, épp ezt írom én is, hogy a Mennyben nem lesznek bűnök, így büntetés sem lesz, tehát miért is kellene oda börtön? "


Ki mondta hogy kell a Mennybe börtön? :)



"Igen, ez nem tetszik a Bibliában sem. Abban is vannak mindenféle kegyetlenségek, amiket Isten elkövet. Ez például nem szép része a kereszténységnek."


Akkor miért érvelsz a kereszténység mellett? Olyasmivel kritizálod az iszlámot amit a kereszténység is ugyanúgy tanít. Totál értelmetlen amit csinálsz.

2022. jún. 1. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!