Ezért megköveznél engem?

"Ettől még ez a szitu történt meg a lázadás előtt." - Ja, kár, hogy ez a vitakérdésesdi sehol nem hangzik el a Bibliában, ez a fogadás-elmélet az Őrtorony találmánya, fentebb leírtam, hogy milyen célzattal.

A Sátán vétke azért maradandó, mert képességeinek tökéletessége tökéletes döntésekre teszi őt képessé, melyeken nincs lehetősége korrigálni, éppúgy, ahogyan az Isten színe elé eljutott ember sem tud már vétkezni, és a kárhozott ember sem tud vagy akar már Isten mellett dönteni. A tiszta szellem jóval nagyobb lényeglátással és koncentráltsággal képes szabad akaratú döntésre, mint bárki az emberek közül, ezért a Sátán döntése abszolút érett, szabad döntés; márpedig a tökéletesen szabad döntést, melynél minden konzekvenciával tisztában vagyunk, nem lehet utólag megbánni. Ilyen egyébként - ez ember esetében - az ún. Szentlélek elleni bűn, melyről Jézus azt mondja, hogy "nem nyer bocsánatot, sem ezen a világon, sem az eljövendőben;" márpedig a Szentlélek elleni bűn alatt a belső isteni sugallattal, vagy a megismert isteni törvénnyel szembeni életvitelszerűen történő, tudatos és szabad ellenállást értjük. Az ördögöknek tehát nincs lehetőségük a bűnbánatra. Itt is igaz a jézusi mondás, hogy „akinek több adatott, attól többet kérnek számon." Az embernek is csak azért van lehetősége a megtérésre, mert Isten nem pusztán a bűneink létének pőre tényét nézi, hanem irgalmasan és egyben igazságosan figyelembe veszi az áteredő bűn által roncsolódott akaratunkat és elhomályosult látásunkat. Azonban ha próbaidő (e földi élet) lejárt, a halálunk pillanatában mi is hasonló helyzetbe kerülünk, mint az angyalok: Istenhez való viszonyunk rögzül.

A másik ok, amiért az ördögi vétek megbánhatatlan, az a bűn természetében keresendő. Olyan módon vétkezni, ahogyan a Sátán vétkezett, az ember elméletileg sem tud; olyan igényeket, mint Lucifer semmilyen módon nem támaszthat:

Isten ui., bár ingyen adja a kegyelmet, mégis jóságosan azt akarja, hogy a megajándékozott valamilyen formában érdemesnek mutatkozzék rá, ezért szabad akaratú teremtményeit valamilyen értelemben próbának veti alá. Nem azért, mert enélkül nem ismeri őket, hanem, hogy a próba által erősödjenek és rögzüljenek a jóban.

Az angyalok próbára tevésének tárgya (tentatio angelica) a Szentírás szerint az a csábító kilátás volt, hogy hasonlókká lehetnek Istenhez. Hogy pontosan miképpen akartak hasonlóvá lenni az ördögök az Istenhez, nem tudjuk, s csak elődeink találgatására vagyunk utalva. Hiszen a bukott angyalok ragyogó éleslátását nem kerülhette el a tény, hogy a véges nagyot és a végtelen nagyot mekkora űr választja el. A konkrét bűncselekmény a világ végéig titok marad. Bűnük lényegét azonban ismerjük, mely nem más, mint e kijelentés: „Nem szolgálok!” (Non serviam). Ezt azonban több oldalról is megközelíthetjük:

Aquinói Szt. Tamás szerint a természetfeletti hivatás vált bűnük forrásává. Vagy nem akarták elfogadni, mert kiválóságuknál fogva nem szorultak rá, vagy nem adományképpen, hanem éppen kiválóságuk miatt a természet jogán követelték (Thom Aq. STh. I. 63. 2.3.).

Suarez szerint vonakodtak meghódolni az Emberfia (Jézus Krisztus) előtt, akit az emberi természet miatt maguknál alábbvalónak tekintettek, vagy a bukott angyalok fejedelme (Lucifer) egyenesen maga számára óhajtotta az Igével való személyes egyesülést (unio hypostatica).

Mások ezeket kiegészítik: az angyalok egy része eleve elutasította, hogy bárkinek is szolgáljon, míg más lázadó angyalok, mikor megtudták, hogy az emberek szolgálatára lesznek rendelve, elvetették, hogy akár az ember Jézusnak, akár a méltóságban és tökéletességben messze alattuk álló, közönséges embereknek szolgáljanak (non serviam hominem).

Szt. Bonaventúra szerint a bukott angyalok vétke a vágyakozás volt: vágy a féktelen uralkodásra és arra, hogy imádják őket: „senkinek nem alávetve lenni, mindenki fölött állni” (nulli subesse, omnibus prćesse).

Mindezeket az elméleteket ha nem is magyarázzák, de érzékeltetik, hogy mekkora horderejű kérdésben és milyen szilaj elhatározással és gőggel fordultak szembe a bukott angyalok a teremtő Isten örök terveivel.

Miért engedi meg Isten a szenvedést?

Ki okolható érte valójában?

Sok szenvedésért maguk az emberek okolhatók. Háborúznak, bűncselekményeket követnek el, szennyezik a környezetet, gyakran inkább a kapzsiság, mintsem mások érdekeinek figyelembevétele befolyásolja őket üzleti ügyeikben, és néha olyan szokások rabjai, amelyekről maguk is tudják, hogy károsak az egészségükre. Ily módon másoknak is, és önmaguknak is kárt okoznak.

Elvárható vajon, hogy ne legyenek hatással az emberekre a viselkedésük következményei? Ésszerű-e Istent okolni azokért, amiket az emberek tesznek?

(Péld 1:30–33) "Nem fogadták meg tanácsomat, megvetették minden feddésemet. 

Ezért útjuk gyümölcsét eszik majd, és eltelnek azzal, amit kiterveltek.

Mert a tapasztalatlanok elpártolása öli meg őket, és az ostobák könnyelműsége pusztítja el őket.

De aki hallgat rám, biztonságban lakik, és nyugalma lesz, nem rettenti baj.”

(Gal 6:7) "Ne vezessenek félre titeket: Istent nem lehet megcsúfolni. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is")

Sátánt és a démonait is felelősség terheli. A Biblia leleplezi, hogy sok szenvedés a gonosz szellemek befolyására vezethető vissza. Az a szenvedés, amelyért oly sokan Istent okolják, egyáltalán nem tőle származik (Csel 10:38; Jel 12:12)

Miért nem tesz Isten valamit azért, hogy könnyítsen az emberiség helyzetén? Miért kell mindannyiunknak azért szenvednünk, amit Ádám követett el?

Isten a Bibliában megmutatja nekünk, hogyan kerülhetünk el sok szenvedést. A legeslegjobb tanácsokkal lát el bennünket, hogy hogyan éljük az életünket. Ha követjük azokat, az életünk értelmet nyer, családunk boldog lesz, szoros kapcsolatba kerülünk olyan emberekkel, akik igazán szeretik egymást, és védve leszünk olyan szokásoktól, melyek sok szükségtelen testi szenvedést okozhatnak.

És egy nagyon elgondolkodtató kérdés:

Becsületességre vall-e Istent okolni olyan bajokért, amelyeket mi okozunk magunknak és másoknak azzal, hogy elutasítjuk ezt a segítséget?

De miért engedte meg a szeretet Istene oly sokáig a szenvedést?

Származik-e bármi hasznunk is abból, hogy ő a mai napig megengedte a szenvedést? „Jehova nem lassú az ígéretét illetően, amint némelyek a lassúságról vélekednek, hanem türelmes hozzátok, mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki megbánásra jusson” (2Pét 3:9).

Ha Isten a bűn elkövetése után haladéktalanul végrehajtotta volna Ádámon és Éván az ítéletet, ma egyikünk sem élne.

Továbbá ha valamivel később semmisíti meg Isten az összes bűnöst, akkor sem születtünk volna meg. Az, hogy Isten a mai napig engedte létezni ezt a bűnös világot, lehetővé tette számunkra, hogy éljünk, megismerjük az ő útjait, megtegyük a szükséges változtatásokat az életünkben, és javunkra fordítsuk az örök élet elnyerésére vonatkozó szeretetteljes gondoskodását.

Hogy Jehova biztosítja számunkra ezt a lehetőséget, az az ő nagy szeretetének bizonyítéka. A Bibliából megtudjuk, hogy Isten kitűzött egy időpontot, amikor elpusztítja ezt a gonosz rendszert, s erre hamarosan sor kerül (Hab 2:3; Sof 1:14).

Valaki feltett egy ehhez hasonló kérdést is:

Miért nem bocsátott meg Isten Ádámnak, hogy így hárítsa el az emberiség borzalmas szenvedését?

Valóban elhárult volna ezáltal a szenvedés, vagy éppen így lett volna Isten felelős a szenvedésért? Mi történik akkor, ha egy apa egyszerűen elnéző, s nem fegyelmezi szigorúan a gyermekeit, amikor szándékosan helytelenül viselkednek? A gyermekek az egyik helytelenséget a másik után fogják elkövetni, és a felelősség jórészt az apára hárul.

Itt jön képbe az, amit az előttem szóló a tökéletes döntésekről" mondott. Mivel Ádám is tökéletes ember volt, az ő döntései sem hasonlíthatók a miénkhez (tehát nem mondhatjuk, hogy "de szerencsétlen, tapasztalatlan Ádám csak hibázott és Isten meg túl szigorú volt vele"). Ámde a tökéletes döntésre való képesség nem azt jelenti, hogy ezzel feltétlen az isteni erkölcs szerint él a tulajdonosa! Hiszen ebben az esetben inkább programozott gépek lennének a tökéletes teremtmények.

Valójában a szabad akarat miatt, bármily tökéletes is az elme és a belátó képesség, ha a "gonosz vágyak megfogannak és bűnt szülnek", akkor gond van.

Ehhez hasonlóan, ha Jehova megbocsátja Ádám szándékos bűnét, valójában bűnrészessé válik a helytelenségben. Ez semmit sem javított volna a földi állapotokon. (Vesd össze: Prédikátor 8:11.) Ezenfelül Isten angyal-fiaiból tiszteletlenséget váltott volna ki, s egyben azt jelentette volna, hogy nincs igazi alap a reményre, hogy valamikor is megjavul a helyzet. Ilyen állapot azonban sohasem alakulhatott ki, mert az igazságosság Jehova uralmának egyik megváltoztathatatlan alapja (Zsolt 89:14).

Szemléltetés: Nemde beleegyeznek a szerető szülők gyermekük fájdalmas műtétjébe, mivel annak hasznos kimenetele lesz? Ehhez hasonlóan ugye igaz, hogy a fájdalmas betegségek „gyors orvoslása” sokszor csak felszínes? Gyakran több időre van szükség ahhoz, hogy kiküszöböljék az okot.

Kedves kérdező, még egyszer érthetőbben leírom a szemléltetést:

Ha valaki nyilvánosan azzal vádol meg téged, hogy visszaélsz családfői helyzeteddel, hogy gyermekeidnek sokkal jobb lenne, ha tőled függetlenül dönthetnének, és hogy nem szeretetből, hanem anyagi előnyök miatt engedelmeskednek neked, hogyan tudnád rendezni ezt az ügyet? Vajon meggyőzné a környezetedet a vádak hamisságáról, ha agyonlőnéd a vádaskodót? Mennyivel nyomatékosabb válasz lenne az, ha alkalmat adnál a gyermekeidnek, hogy tanúidként igazolják, hogy igazságos és szeretetteljes családfő vagy, s azért élnek veled, mert szeretnek téged. Ha gyermekeid közül némelyek a vádaskodó oldalára állnának, elhagynák a házad, és más életmódot folytatva életüket tönkretennék, az őszinte szemlélők csak még inkább meggyőződhetnének arról, hogy jobb lett volna a gyermekeknek, ha követik az irányításodat.

Isten helyzete éppen ehhez hasonló! Az Édeni lázadás előtti elbeszélésből és a Jób könyvében leírtak alapján pontosan ez a kép tárul elénk.

Ezt már az 58%-os katolikus úrnak is üzenem, mert nagyon szeret mindenfélét félremagyarázni! Ez nem "fogadás" Isten részéről, mintha játéknak venné az egészet. Valójában az ettől eltérő magyarázatok misztifikálják érthetetlenné a helyzetünket, amivel sokkal nagyobb károkat okoznak az emberiségnek.

Ezeken kívül persze a Biblia számtalan helyén találunk alátámasztást az álláspontunkra:

Pl. Róma 9:14–24: „ Akkor hát mit mondjunk? Igazságtalanság van az Istennél? Soha ne legyen úgy!... Na és ha az Isten — bár az az akarata, hogy megmutassa haragját és megismertesse hatalmát — nagy hosszútűréssel megtűrte a harag pusztulásra méltónak készített edényeit [azaz eltűrte egy ideig a gonoszok létezését], hogy megismertethesse dicsőségének gazdagságát az irgalmasság edényein, melyeket előre elkészített a dicsőségre [vagyis arra használja fel az időt, hogy bizonyos emberekre kiterjessze irgalmát, összhangban akaratával], mármint minket, akiket nemcsak a zsidók közül hívott el, hanem a nemzetek közül is?”

Így tehát Isten azért halasztotta el a gonoszok megsemmisítését, hogy legyen idő (megszületésünk révén) olyan személyek kiválasztására, akiket Krisztussal együtt megdicsőít mint az égi Királyság tagjait. Jogtalanul járt el Isten bárkivel szemben? Nem. Ez része Jehova elrendezésének, amely által mindenféle ember áldásban és abban a kegyben részesül, hogy lehetősége lesz örökké élni a paradicsomi földön. Vesd össze: Zsoltárok 37:10, 11.)

Úgy néz ki nem értettél meg engem: én azt kifogásoltam, hogy a Biblibában egészen egyszerűen nincs benne ez az Őrtornyos teória, hogy a Sátán bűne abban állt volna, hogy valami vitakérdésre kihívta volna az Istent. Nem arról van szó, hogy ha ezt az elképzelést bemondásra elhisszük - mint te tetted a nagyságos rabszolga osztályodnak - akkor ezt már készen így hogyan egyeztetjük össze a tapasztalati valósággal. Arról van szó, hogy ez az elképzelés nincs benne a Bibliában. Nem volt semmiféle diák kihívta a tanárt egy vitakérdésre, mert megvádolta, bla bla bla...

Ez egészen egyszerűen NINCS benne, és én erről beszéltem.

Azoknak, akik nem tudják elolvasni a Bibliából:

(1Móz 2:16, 17) "Jehova Isten még ezt a parancsot is adta az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz megelégedésig. De ami a jó és rossz tudásának a fáját illeti, arról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz.”"

(1Mózes 3:3–6) "De a kert közepén lévő fának a gyümölcséről Isten ezt mondta: »Abból ne egyetek, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok.«” 4 A kígyó erre ezt mondta az asszonynak: „Bizony nem haltok meg. 5 Mert Isten tudja, hogy amely napon esztek arról, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.”"

"Mert Isten tudja, hogy amely napon esztek arról, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. (mondta ezt Sátán)

Az asszony pedig látta, hogy a fa termése evésre jó, olyan, ami vonzó a szemnek, igen, a fa ránézésre kívánatos volt. Így hát szakított a gyümölcséből, és evett belőle. Majd adott belőle a férjének is, amikor az vele volt, és ő is evett."

(Préd 7:29) "Lásd, csak azt találtam, hogy az igaz Isten becsületesnek alkotta az embereket, de azok sokféle tervet kieszeltek."

(Jób 1:8–11) "Jehova erre így szólt Sátánhoz: „Felfigyeltél-e szíveddel Jóbra, az én szolgámra? Nincs hozzá hasonló a földön. Feddhetetlen és egyenes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.”

Sátán így válaszolt Jehovának: „Talán a semmiért féli Jób az Istent?

Nem te emeltél-e sövényt köréje, a háza köré, és mindene köré, amije csak van mindenfelé? Keze munkáját megáldottad, jószága pedig megszaporodott széles e földön.

De nyújtsd csak ki a kezed, kérlek, és nyúlj hozzá mindenhez, ami az övé. Vajon nem fog-e szemtől szemben megátkozni téged?”"

(Jób 2:3–5) "Jehova erre így szólt Sátánhoz: „Felfigyeltél-e szíveddel Jóbra, az én szolgámra? Nincs hozzá hasonló a földön. Feddhetetlen és egyenes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még mindig szilárdan ragaszkodik feddhetetlenségéhez, noha ellene ingerelsz, hogy ok nélkül elnyeljem őt.”

Sátán azonban így felelt Jehovának: „Bőrt bőrért. Az ember mindenét odaadja a lelkéért.

Nyújtsd csak ki a kezed, kérlek, és nyúlj hozzá még csontjához és húsához is. Vajon nem fog-e szemtől szemben megátkozni téged?”"

(Ef 6:11, 12) "Öltsétek fel az Istentől való teljes fegyverzetet, hogy képesek legyetek szilárdan állni az Ördög mesterkedéseivel szemben;

mert nem vér és test ellen van viaskodásunk, hanem a kormányzatok ellen, a hatalmak ellen, e sötétség világuralkodói ellen, az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen."

Még egyszer másként, a versek figyelembe vételével és döntse el bárki, hogy érthető-e a magyarázat:

Miért nem semmisítette meg Isten Sátánt azonnal a lázadása után?

Sátán fontos vitakérdéseket vetett föl:

1. Jehova szuverenitásának igazságossága és jogossága.

Megfosztja-e az embert Jehova a szabadságtól, amely boldoggá tenné?

Valóban az Isten iránti engedelmesség függvénye az, hogy az emberek eredményesen igazgathassák ügyeiket, és életben maradhassanak?

Tisztességtelen módon járt-e el Jehova, amikor olyan törvényt hozott, amely kimondta, hogy az engedetlenség következménye halál? (1Móz 2:16, 17; 3:3–5).

Tehát van-e joga Jehovának az uralkodáshoz?

2. Az intelligens teremtmények Jehova iránti feddhetetlensége.

Mivel Ádám és Éva letértek az igazság útjáról, felmerült a kérdés: Jehova szolgái valóban szeretetből engedelmeskednek Jehovának, vagy Sátán vezetését követve mindannyian elhagyják Istent? Ez utóbbi vitakérdést Sátán Jób napjaiban bontakoztatta ki (1Móz 3:6; Jób 1:8–11; 2:3–5; lásd még: Lukács 22:31).

Ezeket a vitakérdéseket nem lehetett pusztán a lázadók kivégzésével tisztázni.

Ezek a kérdések felmerülnek-e a Bibliai beszámoló alapján, vagy sem?

Nem mintha Istennek bármiről is meg kellett volna bizonyosodnia, de azért, hogy a világegyetem békéjét és jólétét ezek a vitakérdések soha többé ne zavarhassák meg, Jehova elegendő időt engedett kétségtelen tisztázásukra.

Még idejében nyilvánvalóvá vált, hogy Ádám és Éva az Isten iránti engedetlenség következtében meghaltak (1Móz 5:5). A vitakérdésben azonban nemcsak erről volt szó.

Ezért Isten megengedte, hogy Sátán és az emberek mindenféle kormányzati formát kipróbáljanak. Egyik sem hozott tartós boldogságot. Isten engedi, hogy az emberek a legszélsőségesebb módon mellőzzék igazságos irányadó mértékeit az életmódjukkal. A következmények önmagukért beszélnek. A Biblia szavai beigazolódtak: „Még csak lépteit sem irányíthatja a járókelő ember” (Jer 10:23).

Ugyanakkor Isten lehetővé tette szolgáinak, hogy Sátán csábítása és üldözése ellenére szerető engedelmességükkel bebizonyítsák iránta való lojalitásukat. Jehova így buzdítja szolgáit:

„Légy bölcs, fiam, és örvendeztesd meg szívemet, hogy megfelelhessek annak, aki gúnyol engem” (Péld 27:11).

A hűségeseknek már ma bőséges áldásban van részük, és kilátásuk van arra, hogy örökké élhetnek tökéletességben. Életüket arra használják majd fel, hogy Jehova akarata szerint cselekedjenek, akinek személyiségét és útjait őszintén szeretik.

Nem, nem "közösen szívatták" meg, szó se róla!

Sátán okozta a tragédiákat, mint a kezdet kezdetén és azóta is. A Jób története csak arról szól, ami addig is, de azóta is folyik. Sátán mindenféle módszerrel igyekszik eltéríteni az embereket Istentől - nagyrészt sikerült is neki.

Neki elég, ha más vallásban hisznek az emberek, minthogy az igazságot megismerjék.

Az ember pedig partner volt benne, bár később kiderült, hogy ebben a dologban ő fő szenvedő alany.

Ezt nem Isten akarta így! De megoldja.