Miért kell már a kisbabákat megkeresztelni?

Szerintem felesleges lenne teológiai vitába bocsátkoznom, egy olyan személlyel, aki egy olyan felekezet tagja ahol olyan, hogy kegyelemtan, meg szentségek nem is léteznek és eleve a keresztelés alatt a valamiféle dedikációt és nem hatékony kegyelmi aktust ért, és egy konkrét vallásszervezetbe való tartozásra esküsznek meg.

A kérdés csak arra vonatkozott, hogy mivel indokolt ez a gyakorlat, és nem az, hogy olyan teológiai mélységekbe bocsátkozzunk, amit ő úgysem ért - pláne, hogy az csak egy modernista újfelekezeti kisegyház sajátos teológiai keretébe illeszthető bele. Ha téríteni akarsz (naná), az persze más...

Annyit megjegyeznék még, hogy az Őrtorony Társulat keresztségről alkotott felfogása is megjelenik a maga kreálta fordításban, az ÚVF-ban. Keresztelő János nem azt hirdette a zsidóknak, hogy keresztelkedjenek meg a bűnök bocsánatára (Mk 1:4), hanem az ÚVF körülíró betoldásai révén "megjelent (…) prédikálva a keresztséget, mint a mi a bűnök megbocsátásához vezető megbánás jelképe." Nem véletlen, hogy a keresztelés (lásd Róm 6:1-11) Jehova Tanúinál egyszerűen a "hírnökké avatás" jelképévé vált, és hogy az ő keresztségüket egyetlen keresztény egyház sem fogadja el.

A „keresztség” Jehova Tanúi számára szimbolikus cselekmény, amely a Jehova akaratának és Teokratikus Társaságának való átadást fejezi ki. Egyenértékű az aktív „királyság-hírnökké” való „ordinációval” (=felavatás). Mivel a tudatos átadás cselekménye, csecsemőkön vagy kisgyermekeken nem végezhető. Az Őrtorony Társulat bibliai lexikona ezt mondja:

„Ha arra gondolunk, hogy mi előzi meg a vízkeresztséget, vagyishogy az ember ‘hallja az igét1, ‘szívébe fogadja’ és ‘bűnbánatot tart’ (Cselekedetek 2:14.22.38.41), és hogy a keresztség a megkeresztelendő ünnepélyes elhatározását feltételezi, akkor világos lesz, hogy az illetőnek legalább olyan idősnek kell lennie, hogy halljon, higgyen és erre az elhatározásra jusson” (Segítség a Biblia megértéséhez… 1.447. o.).

Jehova Tanúinak „keresztsége” „teljes vízbe vagy víz alá merítéssel és nem csak leöntéssel történik” (i. m. 1.448. o.). „Nem a bűnök lemosásának jelképe, hanem egy személy önátadásának aktusa Isten akaratának cselekvésére.” Az alámerülés szemlélteti „az illető halálát vagy temetését a saját akaratával szemben, és az újra felemelés szemlélteti, hogy az ember élővé lesz Jehova akaratának cselekvésére” (Őrtorony 1954. május 1.; vö. i. m. 1.447k).

A keresztség megtörténhet, de nem kell „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” Mt 28,19 alapján történnie, mivel az Őrtorony Társulat tagadja Isten háromságát (Id. az „Isten” című részt). Ha „az Atya, a Fiú és a Szentlélek” nevében végzik, ami mégiscsak szokásos, akkor ez a következőket jelenti: A megkeresztelendőnek Jehovát („Atya”) legfőbb uralkodónak, Jézus-Mihályt („Fiú”) Jehova terve részének és a „szent szellemet” (így, kisbetűvel) Jehova tevékeny erejének kell elismernie. „Atya”, „Fiú” és „szellem” tehát új jelentést kap az Őrtorony tanításában. Az „Isten hű marad” című könyv így szól erről:

„Ha … a megkeresztelendőt az Atya, a Fiú és a szent szellem nevére kell megkeresztelni, ez azt jelenti, hogy Jehovát nemcsak életadójuknak, hanem a legfelsőbbnek kell elismerniük, akinek alattvalói hűséggel és szolgálattal tartoznak. Fel kell ismerniük, hogy a Fiú milyen szerepet játszik Jehova szándékában és mit tett értük; és a szent szellemet is mint Isten tevékeny erejét el kell ismerniük, amely segít nekik, hogy megszentelésük megtörténjék, és cselekedeteiket ennek kell vezérelnie. Csak ezen igazságok elismerésére végzett alámerülés ad helyes képet a megszentelésről, csak ez az írások szerinti vízkeresztség”(319k).

Véleményem szerint itt a nagyobbik probléma köztünk (és itt már a kérdező kérdésének ehhez semmi köze) nem a felnőttkeresztség és az alámerülés, hanem a Szentháromság megtagadása és a keresztség átértelmezése a Jehova és "Teokratikus Szervezete" (!) iránti engedelmesség cselekményévé. Mivel az Őrtorony-szervezet az egyedüli igaz hit őrzőjének tekinti magát, és „keresztsége” a kapu a szervezetbe (vagy érthetőbben: az alávetés cselekménye), és mivel tagadja Isten Háromságát, keresztségét tehát egyetlen egyhez vagy szabadegyház sem ismeri el. Fordítva is igaz: az Őrtorony Társulat is elutasítja minden egyház és szabadegyház (akár gyermek-, akár felnőtt-) keresztségét. így például a Németországi Egyesült Evangélikus Egyház (VELKD) már a „Handbuch zu Freikirchen und Sekten” (=Kézikönyv a szabadegyházakhoz és a szektákhoz) című kiadványa 1966-os kiadásában megállapította:

„A Jehova Tanúinál végzett keresztelési cselekmény nem keresztyén keresztség, még akkor sem az, ha az Atyát, a Fiút és a Szentlelket szólítják” (Jehova Tanúi című fejezet, 9. o.).

Az Őrtorony Társulat megkülönbözteti a vízkeresztséget a „szent szellemmel” való keresztségtől, ami persze a Biblia tanúsága szerint lehetséges (vö. Csel 8,15-17; 10,44-48; Róm 6,lkk; Kol 2,12 stb.). Ezt a megkülönböztetést ugyanakkor összeköti a sajátos „kétosztályos” rendszerrel.

Míg a vízkeresztséget mindenki megkapja, aki királyság-hírnök lesz, a „szent szellemmel” való keresztelés illetve „felkenés” a 144 000 „szentségi osztályának” van fenntartva. Csak ők számítanak „szent szellemmel betöltöttnek”, „megigazultnak”, „újjászületettnek” és hasonlóknak (vö. Isten hű marad, 322k).

Olvasd el az Ef 4. fejezetében, hogy hányféle keresztség létezik, meg hányféle reménység ... bezzeg ott kétosztályos megváltástan van...

Egy ismerősöm, aki tanulmányozta a JT teológiát ezt írta:

"Evangélium,keresztelkedés,és Jehova tanúi

Amióta önállóan olvasom a Bibliát,a nehezen érthető eseményekhez soroltam a keresztelkedésekről szóló Ige-szakaszokat. Amikor még a Jehova tanúihoz tartoztam,azt tanították nekem,hogy a keresztény (ebben az esetben:Jehova tanúja) életre alaposan fel kell készülni,”pontos ismeretet kell elsajátítani”,hogy valaki megkeresztelkedhessen. Előtte egy “Bibliatanulmányozás”-nak nevezett vallási szemináriumon kellett részt venni,ami egy Őrtorony Társulat által kiadott könyv “tanulmányozása” volt-gyakorlatilag,és a “szeminárium” végén fel kellett készülni,hogy a 120 lehetséges kérdésre jól tudjak válaszolni. Ma már látom,hogy mennyire nem az Evangéliumot tanították nekem (sem) Jehova Tanúinál. A Bibliában semmi hasonlóval nem találkoztak az akkori keresztelkedők (bemerítkezés/keresztelkedés témában az ismertebb “keresztelkedés” formát használom) nem kaptak teológiai tanfolyamot,nem kellett iskolás módon “vizsgázni” a keresztelkedés előtt. Mivel találkozunk a Bibliában? A megtérés,és megvallás után rövid idő után megkeresztelkedtek:A pünkösdi háromezer ember: (Ap.Csel.2:38-41), az etióp komornyik: (Ap.Csel.8:36-38), Kornéliusz,és hozzátartozói: (Ap.Csel. 10:47,48),Pál apostol:(Ap.Csel 9:18),Lídia: (Ap.Csel16:15),és a filippibeli börtönőr: (Ap.Csel. 16:33) Semmi hosszú tanulmányozás….”vizsgakérdések”, szabály-gyűjtemény…hogyan lehetséges ez? Jehova tanújaként annyira a folytonos,- az üdvösség esélyéhez nélkülözhetetlen tanulmányozást sulykolták a fejembe,hogy csak nagy nehezen kezdtem eszmélni:mi az Evangélium,az üdvösség “kulcsa”? Az Evangélium egy teológiai “ismeret-és szabály-csomag”,amit csak egy bizonyos felekezetnél lehet megismerni,vagy pedig Jézus Krisztusról szóló örömhír,győzelmi hír,-amit mindenki megismerhet a Bibliából ? Jellemző felhívás az Őrtorony folyóiratokból:”Jehova Tanúi boldogan segítenek neked,hogy még többet megtudj Istennek a földre vonatkozó örök szándékáról,és arról,hogyan kell élned ahhoz,hogy meglásd a szándéka megvalósulását.” (Őrtorony,2010 január 1.,23.oldal-kiemelés tőlem:Zs.) Kétségtelen,hogy kell a tiszta,erkölcsös élet-de ez a hitnek a következménye,és nem a feltétele-szemben az Őrtorony által sugallt üzenetnek. Persze…elvileg Jehova Tanúi is vallják a hit általi üdvösséget,csak az nem azonos a Bibliában olvasható hittel,újjászületéssel! Ugyanaz a helyzet Jehova Tanúival,mint az első századi farizeusokból megtért keresztényekkel: “Néhányan,akik Judeából érkeztek oda,így tanították a testvéreket: >>Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint,nem üdvözülhettek.<>Testvéreim! Tudjátok,hogy Isten már hosszabb ideje kiválasztott közületek,hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium szavát és hitre térjenek. A szíveket vizsgáló Isten kinyilvánította akaratát,mikor nekik is éppen úgy megadta a Szentlelket,mint nekünk,és nem tett különbséget köztünk s köztük,mikor a hit által a szívüket megtisztította. Most tehát miért kísértitek az Istent azzal,hogy azt az igát akarjátok a tanítványok nyakára tenni,amelyet sem az atyáink,sem mi nem bírtunk elviselni? Ellenkezőleg,a mi hitünk az,hogy Urunk Jézus (Krisztus) kegyelme által üdvözülünk,és éppen így ők is.” (Ap.Csel. 15.fejezet,1-2,7-11.versek,Békés-Dalos fordítás-saját kiemelések-Zs.) Tehát nem az volt a gond,hogy azt tanították néhányan,hogy érdemes körülmetélkedni a férfiaknak,mert egészségügyi szempontból előnyös,hanem az volt a botrány,hogy mint üdv-feltételt tanították! Ebben már nem lehet toleranciát gyakorolni,amikor Krisztus áldozata az üdvösséghez kevés! Bármi legyen az: Missziós-munka,ételek,ünnepnapok,bemerítkezés….ha egy felekezetben megjelenik mint üdv-feltétel,akkor világosan be kell látnunk:az ilyen felekezetekben túlmentek az Isten Igéjén,és egy “más evangéliumot” tanítanak! “De még ha mi vagy egy angyal az égből hirdetne is nektek jó hírként azon túl,amit mi jó hírként hirdettünk nektek,átkozott legyen” (Galáciaiaknak írt levél 1.fejezet,8.vers-”Új Világ fordítás”) “Emlékezzél arra,hogy /az Úr/ Jézus Krisztus,Dávid sarja,föltámadt a halálból. Így hangzik az én evangéliumom” (2.Timótheushoz írt levél 2.fejezet,8.vers-Békés-Dalos fordítás-saját kiemeléssel:Zs.) Fontos,és hasznos dolog megerősödni a Biblia mélyebb megismerésében. Fontos dolog elhagyni azokat a szokásokat,amik hátráltatnak a keresztény életben. De nem szabad szem elől téveszteni: Az Evangélium, Isten megmentő üzenete nem teológiai ismeret-anyag (amit-hasonlóan a régi gnosztikusokhoz,csak egy bizonyos csoport által lehet megtanulni),és nem erkölcsi-viselkedési szabály-gyűjtemény! Aki hisz Jézus Krisztus megváltó halálában,és hiszi: feltámadt a halálból,és rádöbbent önmaga bűneire-az felismerte az Evangéliumot! Isten pedig elfogadja azokat,akik hisznek az Úr Jézusban. “Bizony,bizony mondom nektek:Aki hallja szavamat,és hisz annak,aki küldött,az örökké él,nem esik ítélet alá,hanem már át is ment a halálból az életre.” (János evangéliuma 5.fejezet 24.vers-Szent István Társulat fordítás) "

Tertullianusra meg kár lenne mutugatnod, hiszen én könnyűszerrel mondhatom, hogy ő ebben (mint pl. sok másban is) tévedett, elvégre számomra egy egyházatya nem perdöntő bizonyíték. Sőt, ezzel kapcsolatos írása is csak azt mutatja, hogy a gyermekkeresztség ősi hagyomány, nem valami utólag kitalált gonoszság. De írok kicsit Tertuallianusról, hogy ő miket mondott még ezzel kapcsolatban, amiről az Őrtorony-teológiai semmit sem tud.

Amit emlegetni szokás az a "De baptismo" (A keresztségről) c. műve... Mellesleg ez az első olyan értekezés a keresztény teológia-történetben, melynek témája a keresztség szentsége. Ebben Tertullianus kifejti a keresztség szükségességét (!!!), hatásait, állást foglal az eretnekek által kiszolgáltatott keresztséggel kapcsolatban, melyet érvénytelennek tart. Ittt helytelenítette a gyermekkeresztséget, mert az volt a >véleménye<, hogy a keresztség felvétele tudatos állásfoglalást jelent, feltételezi a bűnbánatot, a cselekedetekért vállalt felelősséget, a jó és rossz, a bűn és erény közötti különbségtételt. A bűnbánatról szólva megkülönbözteti a keresztség előtti és utáni bűnbánatot. Tanította, hogy a keresztség után elkövetett súlyos bűnre csak egyszer van bocsánat. Az imádságról írt munkájában először útmutatást ad a katekumeneknek, majd áttér a Miatyánk részletes magyarázatára. Tertuallianusról bajosan állítod, hogy őrtornyista volt, mert rendszersen következetesen Istennek vallotta a Fiút, nem valamiféle teremtett angyalkának, stb. stb.

Sziasztok!

Ellensúlyoznám egy kicsit a rengetek bekopizott anyagot, néhány gondolattal, melyet Tomka Ferenc katolikus teológustól idézek:

"Korunkban világszerte nő azoknak a megkeresztelteknek a száma, akiknek talán egyetlen kapcsolatuk az volt a keresztséggel, hogy csecsemőkorukban szüleik - akik esetleg már maguk is gyakorlati ateisták voltak - elvitték őket megkereszteltetni. E visszás helyzet elkerülhetetlenné tette a gyermekkeresztség jogosságának, feltételeinek és teológiai logikájának újra átgondolását. Karl Barth (nagy tekintélyű protestáns teológus) 1943-ban a kisgyermekek keresztségét - mivel hiányzik a hit egyéni döntése - a keresztség elhomályosításának, nem teljes keresztségnek bélyegezte. Mind a teológusok, mind a lelkipásztorkodó papság tagjai ismételten foglalkoztak a témával. Egy franciaországi felmérés szerint a katolikus szülőknek nem kis százaléka is érettebb korban kívánja megkeresztelni gyermekét.

A gyermekkeresztség jogosságát megkérdőjelezők a teológia oldaláról elsősorban arra hivatkoznak, hogy az egyház minden időben azt tanította, hogy a szentségek a hit szentségei. A II. vatikáni zsinat minden szentségre vonatkozóan állítja, hogy a szentségek vétele feltételezi a hitet (Liturgia 59). De ha a keresztség a hit szentsége, akkor hogyan szolgáltathatjuk ki önálló döntésre, hitre még képtelen csecsemőknek?

Kétségtelen, hogy a keresztség ősi formája a felnőttkeresztség volt. A keresztség a hit szentsége, a Krisztus melletti döntés szentsége. Kétségtelen, hogy senkit sem lehet kényszeríteni a keresztségre. Mégis téves volna minőbből azt a következtetést levonni, hogy a gyermekkeresztség lényegileg jogtalan vagy hibás gyakorlat.

A gyermekkeresztség történeti kialakulását vizsgálva az előzőekkel összefüggésben még egy fontos szempontot kapunk válaszul kérdésünkre. Az egyház első öt évszázadában ugyan a felnőttkeresztség volt általános az egyház életében, bizonyos azonban, hogy a gyermekkeresztség is ismert volt már a III. században - sőt esetleg korábban is -, a VI. századtól kezdve pedig egyre elterjedtebbé, majd néhány évszázad múlva általánossá vált.

A csecsemőkeresztség nem teológiai alapon született, hanem a keresztény családok konkrét igényéből. A keresztény családok élete elválaszthatatlanul összefonódott a keresztény közösség életével; a család életritmusát, ünnepeit az egyházi év ciklusainak változása és ünnepei határozták meg. Vajon nem érthető-e, ha ilyen körülmények között a keresztény szülőkben feltámadt az igény, hogy gyermekeik is tagjai legyenek annak a közösségnek, amely egész családi életüket meghatározza; hogy gyermekeik - már gyermekkoruktól kezdve - teljes szívvel részt vehessenek a család és a keresztény közösség életében?

A katekumenátus amint tudjuk - az ősegyházban kezdetben három - később egyéves időtartamot ölelt át. Ez idő alatt a szentségekhez készülők nem csak a hit alapvető igazságait ismerték meg, hanem elmélyültek a gyakorlati keresztény életben és bekapcsolódtak a keresztény közösség életébe. A keresztségre vonatkozóan a püspöki Kar is hangsúlyozza, hogy a felnőttek keresztelésének előkészítésére az egyház hosszabb időt szán, felújítva ezzel az ókeresztény hitjelöltség (katekumenátus) intézményét."

Üdv. Péter

Ne felejtsük el azt, hogy a keresztelés a szülő ígérete, miszerint a gyereket keresztény módon neveli!!!!!!!!!!!!!

A konfirmálás ill. bérmálkozás azok a szentségek, amikor maga a gyerek (ill. ekkor már fiatal felnőtt) dönt, hogy az egyház aktív tagja kíván lenni és aszerint akarja élni életét! Ez elég fontos! A szülőnek pedig szíve joga eldönteni, hogy neveli a gyereket.

A nagy liberalizmusban végül eljutunk oda, hogy felneveljük a gyerekeket semlegesnek, majd Ők eldöntik, hogy nőként vagy férfiként akarnak-e élni, mert joguk van hozzá....

Azért van ennyi problémás gyerek, kamasz, mert a szülők nagy része nem mutat utat a gyereknek...hagyja hiogy a tapasztalat útján maga döntsön...

De hogyan lesz majd az a gyerek keresztény, akivel meg sem ismertették, miről van szó....a tudatlansága nem engedi majd....

Tétel: A kisdedeket is lehet, sőt kell keresztelni. Hittétel.

A pelagiánusok a gyermek-kereszt élés szükségét tagadták, nem a lehetőségét. A középkorban a valdliak kétségbe vonták a hatékonyságát. Az újítók tartalmi elvével, az egyedül üdvözítő hit tételével a gyermek-keresztelés összeegyeztethetetlen: a kisdedek nem tudnak hitet indítani. Ezt a következményt azonban csak az anabaptisták, szociniánusok és később a baptisták vonták le. Luther a hagyomány nyomása alatt megtartotta a gyermek-keresztelést. A trienti zsinat kijelenti, hogy «az újszülötteket az anyaméhtől kell keresztségre vinni, ha mindjárt keresztény szülőktől származnak is». X. Pius elítélte a modernistáknak azt a nézetét, hogy a gyermek-keresztelés az egyházi fegyelem fejlődésének terméke, és egyik ok, amiért az eredeti avató szentség idővel ketté vált: keresztségre és töredelemre.

Bizonyítás. A Szentírás kifejezetten nem tanítja tételünket, de burkoltan tartalmazza: a) Tanítása szerint az eredeti bűn a kisdedekben is megvan, tehát fogékonyaknak kell lenniök az orvossága, a keresztség iránt is (Róm 5:12-17). b) Isten kövekből is tud Ábrahám-fiakat (= a kegyelmi közösség tagjait) támasztani; mennyivel inkább gyermekekből (Mt 3:9; 21:16)! c) Ha az oktalan «teremtmények várakozása az Isten fiainak kijelentését várja . . . s maga a teremtmény is föl fog szabadíttatni a romlás szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára» (Róm 8:19-23), hogyan tagadhatná meg Isten az eszes gyermekektől a megváltást ? d) A gyermekek be tudnak menni a mennyek országába, sőt példaképül vannak odaállítva (1Tim 2:1; Jn 3:5; Mt 18:3; Mk 10:13-16 – ezt a szakaszt a középkorban Németországban a gyermek-kereszteléskor fölolvasták); tehát nekik is nyitva áll az Isten országának kapuja, a keresztség, e) Az ószövetség Izrael kisdedeit körülmetéléssel fölvette Jahve közösségébe (Lev 12; Gen 27:9-14), és ez a gondolat közkeletű volt az Üdvözítő korában; következéskép az apostolok természetesnek találták, hogy az újszövetség vallási közösségéből sem kell őket kirekeszteni; ha tehát az Üdvözítő máskép akart volna rendelkezni, azt kifejezetten meg is kellett volna mondania, f) Az Üdvözítő a tanítványokat az összes nemzetekhez küldte, hogy őket tanítványokká tegyék (μαθητεύσατε) (Ezt az apostolok gondosan megkülönböztették a hitjelöltek tanításától; cf. Csel 14:20; Mt 28:10, 27:57) és megkereszteljék; itt tehát a kisdedek szintén nincsenek kizárva, sőt burkoltan benn vannak. A családokban, melyeket az apostolok megkereszteltek, valószínűleg gyermekek is voltak (Cornelius: Csel 10:44; Lydia: 15:14; a filippii börtönőr: 16:32; Criupus 18:8; Septhanas háza: 1Kor 1:16).

Hagyomány. Irenaeus azt mondja: «Krisztus mindenkit jött üdvözíteni önmaga által; azt mondom «mindenkit», aki általa Isten számára újjászületik, csecsemőket és gyermekeket, ifjakat, férfiakat és öregeket». Tertullianus nem helyesli, hogy sietnek a gyermekeket keresztelni, de ép ezzel bizonyságot tesz arról, hogy a szokás fönnállott. Origenes szerint az Egyház az apostoloktól vette a hagyományt, hogy gyermekeket keresztel. Ciprián karthagói zsinat határozatára hivatkozva elrendeli, hogy a születés után harmadnapra meg kell keresztelni a gyermekeket. A görögök nem oly határozottak. Naziánzi szent Gergely a gyermekek keresztelését a negyedik életévig akarja halasztani, hogy legalább valami részt vehessenek a szent cselekményben. Ennek oka az eredeti bűnről vallott tökéletlen nézetükben van. Mikor azonban a 3. és 4. század folyamán elterjedt a keresztség halogatásának, sőt a halálos ágyig való elhalasztásának szokása, (némelyeknél azért, hogy a keresztségi ártatlanságot ne veszítsék el, másoknál azért, hogy ne kelljen vállalni a keresztény élet kötelességeit), erőteljesen állást foglaltak ellene. Mikor aztán a pelagianizmus elvben kezdte tagadni a tételt, a hagyomány meggyőződése teljes erővel tört elő. Szent Ágoston a vele folytatott harcban a gyermek- keresztelés egyetemes szokására és törvényére támaszkodott: «Α kisdedeket is viszik a templomba, jóllehet tulajdon lábukon még nem tudnak oda futni. . . Senki tehát ne búgjon más tanítást a fületekbe: mindig ez volt az Egyház tanítása és szokása; ezt vette át az ősök hiteként, ezt tartja végig».

Theologiai megokolás: a) Az eredeti bűnt akaratának hozzájárulása nélkül vonja magára az ember : akaratának hozzájárulása nélkül is szabadul meg tőle a szentség ereje által. A keresztség alapvető hatása ugyanis a megszentelő kegyelem közlése: a kegyelem azonban természetfölötti járulék, melynek hordozó és birtokos alanya a természetfölötti fogékonyságnál fogva lehet bármilyen eszes teremtmény; tehát kisded is. S minthogy a keresztség mint újszövetségi szentség a kegyelmet dologi teljesítmény erejében közli, a hatását ki is fejti, ha a fölvevő nem vet akadékot; s a kisded, ki személyes bűnre még nem képes, nem is vethet akadékot. A gyermek-keresztelés lehetőségét tehát csak az tagadhatja, aki vagy a kegyelem mivoltát személyes lelki-erkölcsi tettben látja, vagy pedig a szentségeknek csak személyes teljesítmény alapján tulajdonít hatékonyságot. — b) A természetfölötti létrend a természetnek analógiájára van fölépítve. Amint már most a természeti rendben az életnek és a tevékenységnek elvét személyes hozzájárulásunk nélkül kapjuk, rendjén van, hogy ugyanígy történjék a természetfölötti rendben is, hogy t. i. egyéni hozzájárulásunk nélkül kapjuk meg a természetfölötti élet és tevékenység elvét, a kegyelmet, s azután egyéni személyes tevékenységgel töltsük be azt a rendeltetést, melyet a kapott élet elv elénk szab.

Nehézségek. 1. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Aki «hisz» és megkeresztelkedik, az üdvözül. — Megoldás. A hit az első és alapvető természetfölötti élettevékenység, és ezért a megigazulásra hivatott kisded sincs kivonva kötelezettsége alól: a keresztségben ő is hivatást és kötelezettséget kap hitéletre. De azt nem köteles gyakorolni, míg arra nem képes. Ő is képes befogadni a természetfölötti élet csiráját, melynek érleléséről és ápolásáról az Egyháznak a keresztszülőkben is képviselt hite és leendő gondoskodása kezeskedik: «Α kisdedeket a szellemi kegyelem átvételére nem annyira azok viszik, kik karjaikon hordozzák (ők is, ha hívők!), hanem a hívők és szentek közössége;» és ez elég kezesség arra, hogy a kisded a keresztségben vállalt kötelességeinek valaha megfelel. Ebben tehát semmi sincs, amin a legfinomabb erkölcsi érzék és a leg- kifejezettebb bensőség igénye is megütközhetnék, mint némi farizeizmussal történik a liberális protestáns theologia részéről.

2. Senkit sem lehet akarata ellenére ama súlyos terhek vállalására kötelezni, melyek a kereszténységgel járnak. Ezért Erazmus úgy gondolja, hogy a megkeresztelt kisdedeket a serdültség korában meg kell kérdezni, vállalják-e, amit a keresztszülők az ő nevükben fogadtak, és ha nem, szabadjukra kell őket engedni. Ezt a nézetet a trienti zsinat elítélte. Mert a) a keresztség az embert nem különös teljesítményekre kötelezi (aminő pl. a celibátus), hanem azokra, melyek nélkül az örök üdvösség el nem érhető. Józanul tehát nem lehet jogtalanságnak minősíteni, ha valaki számára biztosítani akarjuk az örök üdvösséget, és őt annak elnyerésére kötelezzük. A polgári életben is szülők és gyámok sokszor vállalnak kötelezettségeket a gyermekek terhére; de mert azoknak jól fölfogott érdekében történik, senkinek sem jut eszébe ez ellen a természeti jog címén tiltakozni, b) A természeti életre is egyéni hozzájárulásunk és megkérdeztetésünk nélkül születtünk, és annak kötelezettségeit mégis kell vállalnunk. Tehát a természetfölötti életben sem huzakodhatunk az élet szuverén Urával, ki tetszése szerint ád életet és ró ki kötelezettségeket. Erazmus kifogása az Istentől emancipálódni akaró liberalizmusból táplálkozik, mely nem akarja elfogadni, hogy létünknek és életünknek minden mozzanatában mindenestül Istentől függünk, és vele szemben nincsenek függetlenségi jogaink. — A gyermek-keresztelés mindezek után csak a protestánsoknál lehet probléma; sőt ott annak megoldásán nem kevesebb múlik, mint az ő «egyházuk» léte.

Kérdések. 1. Mikor kell a kisdedeket megkeresztelni? — A keresztség egyetemes szükségének isteni törvénye értelmében az életveszélyben forgókat azonnal meg kell keresztelni. Ebből következik, hogy a magzatokat az anyaméhben is meg kell keresztelni, ha van rá valószínűség, hogy meg lehet keresztelni, vagyis hogy valamely testrészük vízzel lemosható (minthogy azonban ez többé-kevésbbé mindig kétes, az ilyen kereszteléseket születés után mindig föltételesen meg kell ismételni). Szent Ágoston azt mondja ugyan: Aki nem esett át a születésen, nem mehet át újjászületésen. De a keresztséghez elég, ha valaki bűnre született; s ez megtörtént, amint Ádám családfájába van iktatva, vagyis, amint Isten lelket adott a megfogant szervezetbe. Életveszély esetén kívül szoros isteni jog alapján nem kell a kisdedeket minél hamarabb megkeresztelni; azonban illő és üdvös ezt megtenni, nehogy a halál veszedelme állandóan ott lebegjen fejük fölött, és azért is, hogy életüknek már első megnyilvánulásait is érjék a kegyelem hajnalsugarai. Ezért kialakult az Egyházban a százados szokás, amely ma kötelező törvény: a kisdedeket születés után minél hamarabb megkell keresztelni.

A fölnőttnek, kinek lelkében már dereng a keresztség kötelezettségének belátása, lehetőség szerint minél hamarabb kell megkeresztelkednie, mert minden ember köteles Istennek igazságban szolgálni és tévedéséről minél hamarabb lemondani; továbbá köteles lehetőség szerint biztosítani a maga számára az istenes élet kegyelmeit. Ezt a kötelességet természetesen össze kell egyeztetni a megfelelő előkészület (katechumenátus) kötelezettségével; és ezért az Egyháznak szabad (a sürgős szükség eseteit természetesen kivéve) a közösség javát célzó okokból a felnőttek keresztelését az ünnepélyes időkre korlátozni (pünkösd és húsvét), mint azt az Egyházi Törvénykönyv ma is nyomatékosan javasolja.

2. Szabad-e vagy épenséggel kötelesség-e nem-keresztény szülők gyermekeit a szülők akarata ellenére megkeresztelni? — Természeti jog szerint a kisdedek gondozása és irányításának joga a szülőket illeti. Az Egyháznak a kérdéses ügybe közvetlen beleszólása nincs; a meg nem keresztelt szülők ugyanis nem tartoznak a joghatósága alá. Ha az ilyen kisded veszélyben forog, akkor a gyermeknek üdvözüléshez való joga természetesen megszünteti a szülők kormányzati jogát. Ha pedig az ilyen gyermek akár megengedett, akár meg nem engedett módon már meg van keresztelve, az Egyház joghatósága alá tartozik, és az Egyháznak joga, sőt kötelessége gondoskodni keresztény neveléséről. Erről az utóbbiról csak akkor mondhat le, ha a katholikus közügynek igen nagy kára származnék belőle; az Egyház közjava ugyanis előbbrevaló, mint a kisdednek magánjava.

Kedves katolikus és más vallású (fele)barátaim, akik a csecsemőkeresztelésben érdekeltek!

Nagyon helyes az eddigi kulturált hangnem, mellyel vitatkozunk erről a kényes kérdésről, és nyilván senki sem akarja ezt felborítani közülünk.

Csak azt kérem az érintettől, hogy ne keverjünk bele szükségtelen témákat, pl. a háromság tantételét, mert azzal sok kérdés foglalkozik itt is, és erről a kérdésről viszont eltereli a figyelmet.

A kérdező számomra egyértelműen arra kíváncsi, hogy milyen okokkal lehet magyarázni a csecsemőkeresztelést, és mivel ez mélyen érinti a kereszténység alapjait, abszolút bibliai kérdés, így ez alapján kellene hiteles választ adni a szokás eredetére és okára.

Péter által idézett katolikus teológus elég mértékadó és bár katolikus oldalról nézve, de objektív képet adott e témában.

De a fő kérdés még mindig az, hogy a Biblia támogatja-e azt az indokot, melyet a katolikus egyház teológiai magyarázatként elfogad?!

Nem akarom hosszúra venni, csak röviden:

Miért kívánta Jézus, hogy tanítványai megkeresztelkedjenek? Nos, ez illő jelképe volt Istennek tett, teljes szívből jövő önátadásuknak. A ’Jóhírt’ világszerte prédikálni kellett és tanítványokat kellett képezni ’minden nemzetből való emberekből’ (Máté 24:14; 28:19). Ez azt jelentette, hogy Isten továbbá már nem kizárólag a zsidó nemzettel foglalkozik, olyan emberekkel, akik születésüktől fogva neki adták át magukat. Kornélius és családja voltak az első más nemzetbeli vagy nem zsidó személyek, akik elfogadták a Jézus Krisztusról szóló igazságot és alámerítkeztek.

A víz alá merítés azt mutatta, hogy akik alámerítkeztek, meghaltak annak az életformának, amely saját magukra összpontosult. Felemelkedésük a vízből azt jelképezte, hogy életre keltek Isten akaratának a cselekvésére és ezt tették első helyre az életükben éppúgy, ahogyan Jézus tette (Máté 16:24).

A keresztelkedés egyszerűen csak a kezdeti lépés volt ahhoz, hogy engedelmeskedjenek Istennek és alávessék magukat az akaratának.

És a lényeg:

Az Írások nem támogatják azt a széles körben elterjedt vallásos nézetet, hogy a keresztelkedés szentség, azaz vallásos szertartás, amely érdemmel — keggyel, megszentelt állapottal, vagy szellemi áldásokkal — látja el a megkeresztelt személyt. IV. Jenő pápai bullája például — melyet az előző cikkben említettünk — a továbbiakban ezt mondta a keresztelésről: „E szentség hatása minden bűnök bocsánata, eredendőké és jelenlegieké, hasonlóképpen minden büntetés bocsánata, amely a bűnért jár. Következésképpen a múltbeli bűnök levezeklése nem vonatkozik azokra, akik megkeresztelkednek; és ha még bármilyen bűn elkövetése előtt meghalnak, azonnal eljutnak a menny királyságába és Isten meglátására.”

Jézus is megkeresztelkedett, pedig ’nem követett el bűnt’ (1Péter 2:22, Katolikus fordítás). Továbbá az Írások szerint a bűnök bocsánata csak Jézus Krisztus váltságáldozata által jön el. Ananiás így sürgette tárzusi Sault: „Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván . . . [Jézusnak] nevét” (Cselekedetek 22:12–16). Igen, a megmentés csak Jézus kiontott vére által lehetséges, valamint azáltal, ha hittel ’segítségül hívjuk az Úrnak nevét’ (Zsidók 9:22; 1János 1:7).

És az ilyen veresekre mondtam korábban, hogy egyoldalúan hangsúlyozott módon félreértelmezhető: 1Péter 3:21 "Ami ennek megfelel, tudniillik a keresztség (nem a test szennyének eltávolítása, hanem az Istenhez intézett kérés jó lelkiismeretért), az most titeket is megment Jézus Krisztus feltámadása által."

Itt Péter összehasonlította az keresztséget Noé tapasztalatával, ahogyan megmenekült a Vízözön vizeitől (20. vers). Noé teljes mértékben hitet tanúsított Isten iránt, családja megmentése végett bárkát épített (Zsidók 11:7). Ehhez hasonlóan, ha az emberek ma hitet gyakorolnak Jehova Istenben és abban, hogy Krisztus Jézus által megmentésről gondoskodott, akkor megmenekülhetnek ettől a jelenlegi gonosz világtól. Cselekedniük is e hit hatására kell. A bűnök megbánása, a helytelen életmódtól való elfordulás és imában Jehova Istennek tett fenntartás nélküli önátadás által Istenhez szól a kérelem jó lelkiismeretért. De az Jézus áldozatán és feltámadásán alapul — amely által bemutatta annak az áldozatnak az értékét Istennek az égben —, hogy a bűnök megbocsátást nyernek és a megmentés lehetséges (1Péter 3:22).

Sziasztok!

Elhangzott, hogy csak bizonyos protestáns felekezetek gyakorolják a gyermekkeresztséget, és szó esett Lutherről és a reformátorokról. Erre válaszul hadd idézzem Tatai István református lelkész gondolatait ezzel kapcsolatosan:

"A csecsemőkeresztséggel kapcsolatos problémáink köztudottak. A legtöbb református lelkipásztor tucatnyi olyan keresztelőről tud, amely után sem a gyermeket, sem a szülőket nem láthattuk többé az istentiszteleten. Alapproblémánk abban rejlik, hogy nem igazodunk őszintén sem a hitvallásos iratainkhoz, sem a Szentírás egészéhez.

A formai kérdés másodlagos, de nem hanyagolható el. Igen elgondolkodtató, hogy miközben Vargha Zsigmond új görög-magyar szótára és az új protestáns bibliafordítás lábjegyzete a Mk 1,5-ben egyértelműen a baptidzó szót "bemerítés"-nek fordítja, a Református Egyház Istentiszteleti rendtartása ezt a keresztelésformát még alternatív lehetőségként sem említi.

Látásom szerint az a tény, hogy a Biblia "házanépek" megkeresztelkedését említi, semmiképpen nem támaszthatja alá teológiailag a csecsemőkeresztséget. A figyelmes olvasás nem hagy bizonytalanságot bennünk, hogy itt is hitkeresztséget gyakoroltak.

Több korai óegyházi irat egyértelműen bizonyságot tesz arról, hogy csak hitre jutott embereket kereszteltek meg az első időkben. Justin Martir az ún. 1. Apológiájában a 61. fejezetben ír a kereszt-ségről. Ő 165-ben halt meg, tehát az ő korában még élt az eredeti tanítás. Csak azokat engedték e szerint keresztségre, "akik meggyőződtek a keresztyén tanítás igazáról és megígérik, hogy ennek megfelelően élnek". (Kürt Aland: "Die Sauglingstaufe..." 29-30. o.)

Témánk szempontjából jelentős fordulat állt be Augusztinusz idejében aki képviseli az eredendő bűn tanát: "Ádám óta örök kárhozatra jutnak még a csecsemők is, egy kegyes anyának a csecsemője, ha meghal, mielőtt bemerítették volna, biztosan elvész, míg egy Krisztus ellenségének a gyermeke, akit bemerítettek, üdvözül."

Ezek után az egyházban nem volt annyi belső reformenergia, hogy a kérdés széles fórumain napirendre kerüljön.

Luther Márton az Ige teológusa volt. Reformációjának korai éveiben kiállt a hitkeresztség mellett. Így ír a Postilla c. művében: "A keresztség senkinek sem segít, nem is részesülhet benne más, csak aki saját magáért hisz, és saját hite nélkül senkit sem szabad megkeresztelni. Ha pedig nem tudjuk bebizonyítani, hogy a faital gyermekek képesek maguk is hinni, és hogy van saját hitük, akkor az én hűséges tanácsom és ítéletem az, hogy egyenesen álljunk el a csecsemő-keresztségtől, minél előbb, annál jobb, s ne merészeljünk többé egy gyermeket sem megkeresztelni, hogy ilyen balgasággal és szemfényvesztéssel, melynek nincsen semmi sem mögötte, Istennek felmagasztalt méltóságát gúnyoljuk és káromoljuk."(D. M. Luthers Samtliche I Schriften, Kirchenpostille, 1521, Magyarázat a Mt 8,1-13-hoz)

Hasonló utat járt be Zwingli is. Kezdetben bátran képviseli a hitkeresztséget. Úgy gondolta, hogy a keresztséggel az adott személy döntőképességének kifejlődéséig várni kell. "Semmi sem aggaszt annyira, mint az, hogy gyermekeket kell keresztelnem, mert tudom, hogy ezt nem lenne szabad megtennem." (Quelle IV, 184.o)

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy reformátoraink egy része, kezdetben bibliai alapon, jól látta a hit és a keresztség összefüggésének fontosságát, mégis a radikális anabaptisták perfekcionalizmusától tartva, valamint a korabeli politikai erőviszonyokat feltérképezve, nem tudta keresztülvinni felismerését.

A református egyházban a hosszú hallgatást Barth Károly törte meg. Szerinte a csecsemőkeresztség Krisztus testének a sebe: "Mit akarok? A jelenlegi csecsemőkeresztség helyett olyan keresztséget, amely felelősségteljes cselekedet. Azt, hogy a jelölt ne passzív résztvevője legyen csupán az eseménynek, hanem Jézus Krisztus szabad partnere. Szabadon döntsön, szabadon tegyen hitvallást hajlandóságáról és készségéről." (Die kirchliche Lehre von der Taufe, Zürich, 1943, 40. o.)

Köztudott, hogy a "baptisma" (baptidzein) elsősorban bemerítést jelent. Egy szimbólum, amely egy mögöttes szellemi tartalmat fejez ki, látható képpel. A szimbólumokat nem lehet megváltoztatni, mert azok éppen arra hivatottak, hogy az általuk jelzett dolgot formailag megjelenítsék. Az újrakeresztelés igénye elérte a legtöbb tradicionális egyházat. Így különösen erősen jelentkezett az anglikán, valamint egyes hollandiai református egyházakban. Az Új-zélandi Presbiteriánus Egyház hivatalosan is bemeríti, egy precízen kidolgozott liturgia keretében azokat, akik csecsemőkeresztségükkel nincsenek teljesen megelégedve. Ezt az aktust azonban nem újrakeresztelésnek, hanem "keresztségmegújítás"-nak nevezik.

Mi okoz lelkiismereti kérdést az újrakeresztelést kérők életében? Keresztelésük nem a Bibliában található sorrendiségben történt. A hitet megelőzte a keresztség. Számukra elfogadhatatlan a "helyettesítő hit" fogalma, mert azt a Biblia soha nem alkalmazza a keresztségre és az üdvösségre. Keresztelésük nem a megfelelő formában történt, nem baptizálás (bemerítés) történt, hanem meghintés. Főleg római katolikusok úgy gondolják, hogy keresztségük a Bibliától idegen kultusz keretében történt. Így pl. Mária-imádatra, meghalt szenteknek mondott imádságokra gondolnak. Akik "újra" meg akarnak keresztelkedni, azok legtöbbször egy teljes bibliai keresztségre vágynak. Krisztustól nem távolodni, hanem hozzá közeledni szeretnének. Ezzel a kérésükkel nem az Igét akarják megvetni, hanem betölteni azt.

Folytassunk bibliai tanulmányokat a keresztségről. Mivel az Ige egyháza vagyunk, az Igéből kiindulva kell igazolnunk eddigi gyakorlatunkat. S ha ez nem lehetséges, vagy rendkívül kétséges, ne találjunk ki "jobbat" annál, amit Jézus és az apostolok tanítottak. Szögezzük le: az Újszövetségből nem igazolható a keresztség eredeti bűnt eltörlő hatása. Egyetlen igehely sem hozza a keresztséget a megelőző kegyelemmel összefüggésbe, sem nem köti össze azt a testi születésből adódó szövetséggel. Az Újszövetség az ellenkezőjét hangsúlyozza (Jn 1,13 és Jn 3,5-7). Jézus mondta: Ha szerettek engem, parancsaimat megtartsátok (Jn 14,15). Ez a keresztségre is vonatkozik. Ha készek vagyunk eddigi gyakorlatunkat revideálni, ezzel kifejezhetjük Jézus iránti szeretetünket.

A csecsemőket Jézus nem megkeresztelte, hanem megáldotta. Tegyük azt, amit Jézus tett! Hiszen ha hívő a szülő, akkor keresztség nélkül is kiválasztott és szent (1Kor 7,14). Várjunk türelemmel a megáldás után arra, hogy ez az ígéret és kiválasztottság mint kis virág kibomlik és a növekvő gyermek életében a hitben realizálódik. Miért vennénk el tőle a tudatos döntés kifejezésének Istentől rendelt "élményszerű" kifejezési formáját, amelyre mindig emlékezhet ő maga is? Előtérbe kerülne a megtérés kérdése. A keresztség visszanyerné "mérföldkő" szerepét a keresztyén életben."

Üdv. Péter

"Miért kell már a kisbabákat megkeresztelni?"

Erre mondják azt, hogy az sem igaz amit kérdez.

Nem "kell".

Vannak egyházak, amelyek gyakorolják a gyermekkeresztelét(katolkus, ortodox anglikán, evangélikus, református stb.)

Vannak szekták melyek a felnőttkori keresztelést gyakorolják.

A magyar állam biztositja a szülők azon jogát, hogy vallásosan, avagy vallás nélkül neveljék gyermekeiket.

Aki ezt támadja tulajdonképpen a fennáló alkotmányos jogrendet és a jogbiztonságot támadja.

A szülőktöl olyan jogokat akar elvonni, melyeket az Alkotmány biztosit