Miért kell már a kisbabákat megkeresztelni?

Szia!

Én alapvetően egyetértek veled. Engem is megkereszteltek csecsemőkorban, de amikor megtértem, és megértettem a Biblia tanítását erről a kérdésről magam is bemerítkeztem. Sok olyan embert is ismerek, akik megmaradtak a saját felekezetüknél (református) mégis bemerítkeztek egy adandó alkalommal.

A keresztség ugyanis a Biblia szerint a megtérés vagy újjászületés látható megpecsételése, ezért neveztetik a "megtérés keresztségé"-nek és az "újjászületés fürdőjé"-nek (Mk. 1:4; Tit. 3.5). A Szentírás a tanítványság alapvető kívánalmainak a hitbeli elfogadása alapján hozott, önkéntes választáson alapuló, alámerítéssel történő felnőttkeresztséget hitelesíti. Ez a keresztség - Jézus kijelentése és példaadása szerint - "igazság", amelyet "illik nékünk betöltenünk" (Mt. 3:15; Mt. 28:19). A keresztség cselekedetének belső, lelki tartalma: a régi élet összes bűnének a jelképes "lemosása", vagyis a bűnbocsánat igénylése és elnyerése ezekre nézve. Ezzel együtt a múlt "eltemetése", gyökeres, végleges szakítás vele. A másik döntő eleme a jelképes "feltámadás" egy új, igaz életre, "Isten segítségül hívásával". Az új életben járás mindenkor csak a halálból megelevenítő, hatalmas isteni Lélek által lehetséges (Rm. 6:4-8; Ap. csel. 22:16).

A csecsemőkeresztség egy helytelen egyházi gyakorlat. Már Tertulliánusz egyházatya is elítélte isz. 190-ben. A helyes gyakorlat a Biblia szerint a gyermek bemutatása a gyülekezetben, és az érte és szüleiért való közös imádság a gyülekezettel együtt, a gyermekek hitre nevelése családi és gyülekezeti körben, és a választás szabadságának biztosítása felnőtt korban.

Üdv. Péter

"Kol 2,11-12 – A keresztség a körülmetélést váltja fel.

Ter 17,12 – A körülmetélést a születés utáni nyolcadik napon tartották."

Az Ábrahámmal kötött szövetség jelével kapcsolatban Jehova azt mondta: „Nyolcnapos korában metéljetek körül minden fiúgyermeket.” Később ezt a követelményt ismételten előírták Izrael nemzete számára (1Mózes 17:12; 3Mózes 12:2, 3). Akkor nem fűztek hozzá bővebb magyarázatot, miért a nyolcadik napon kellett ennek megtörténnie, ma már ismerjük az okát. Az orvosi kutatások fényt derítettek arra, hogy a véralvadás egyik faktora, a K-vitamin csak erre az időpontra ér el megfelelő szintet. A véralvadás másik fontos tényezője, a protrombin pedig a születés utáni nyolcadik napon éri el gyermek életében a legmagasabb értéket. Erre a tényre támaszkodva Dr. S. I. McMillen így következtetett: „A nyolcadik nap a legalkalmasabb a körülmetélés elvégzésére.” Véletlen egybeesés csupán? Aligha. A tudás kellő ismerettel rendelkező személytől, Istentől származik.

Ennek tehát konkrét - akkor még nem ismert oka volt, ez lehetne akár sokkal később is, ha élettanilag ezt kívánná meg! Ez nem igazolja a csecsemő keresztelés szokását, mely egyébként is teljesen más (hamis) filozófiával takarózik. Egyáltalán minek ezek az átlátszó érvek, mikor tudjuk, hogy valójában milyen (nem bibliai) okokkal alakult ki ez a szokás?!

MIÉRT KERESZTEL AZ EGYHÁZ KISGYERMEKEKET IS?

Válasz:

Az Egyház azért kereszteli meg a kisgyermekeket is, mert biztosítani akarja az üdvösségüket.

Magyarázat:

A gyermekeket mindenkor meg lehetett keresztelni. Azonban az Egyháznak a Tridenti Zsinaton adott tanítása szerint a kisdedeket nemcsak meg lehet, hanem meg is kell keresztelni (Conc. Trid. 5. c, 4; Denz. 791). Az Anyaszentegyház az apostoli kor óta így jár el, hiszen az apostolok is egész családokat kereszteltek, nem pusztán a felnőtteket. Origenész is állítja, hogy az Egyház az apostoloktól vette a hagyományt, hogy gyermekeket keresztel (Origen. In Rom. 5,9; In Lev. hom 8,3). A gyermekkeresztség oka nyilván a gyermekek örök sorsa felett érzett aggodalom, hiszen az áteredő bűn bennük is megvan, s ezért az üdvösségük bizonytalan, még ha személyes bűn nem is terheli őket. P. Schütz Antal szavaival: „Ha beleeshettek a betegségbe, fogékonynak kell lenniük az orvosság, a keresztség iránt is" (Schütz. 97.§ 2,2).

Szt. Ágoston nyomán fedezte fel a teológia a gyermekek tornácát (limbus puerorum) is, amely nem más, mint az atyák tornácának kiterjesztése a kereszteletlen gyermekekre is (noha a két limbus nem azonos). Mégpedig ugyanazon az alapon: ha az ószövetségi igazak nem kerültek a pokol teljességére, noha az áteredő bűnben voltak, akkor a kegyelem korszakának teljes ártatlanjai sem juthatnak örök szenvedésre. Ezt a logikát követve az eleve elrendelés és az isteni kiválasztás körüli gondolkodás állandóan kereste a magyarázatot arra a kérdésre, hogy mi lesz a kereszteletlen, tehát eredeti bűnben meghalt gyermekekkel. „Mert ha a segítő hajó a nyílt tengeren a hajótörötteknek csak egy részét veszi fel, a többieknek (...) pedig csak mentőövet vet, nem lehet azt mondani, hogy komolyan akart segíteni mindegyiken; és ha ezt teljes önkénnyel teszi, még azt sem lehet mondani, hogy a kiváltságolásban valami tiszteletreméltó méltányosság érvényesült volna" (Schütz. Dogm. 79. § 3). Erre a nehézségre több megoldást is kerestek, de a legnagyobb fokban valószínű nézet Aquinói Szt. Tamás álláspontja, mely szerint a pusztán eredeti bűnben meghalt gyermekek számára fennáll egy olyan másvilági állapot, melyben nincs szenvedés, sőt természetes boldogság honol (tehát áttételes, „evilági" módon mégis részesednek Isten jóságából és ezáltal Istenből). Szt. Tamás azonban az atyák nyomán járva nem hisz a kereszteletlenek mennyei boldogságában. Szt. Ágoston szerint: „Ha valaki azt mondja, hogy Krisztusban életet nyernek azok a kisdedek is, akik az Ο szentségei nélkül múlnak ki e világból, az határozottan ellene jár az apostoli hagyománynak, és szembehelyezkedik az egész Egyházzal, ahol azért sietnek és futnak a kisdedeket megkeresztelni, mert kétség kívül meg vannak győződve, hogy másképpen egyáltalán nem éledhetnek meg Krisztusban" (August. Epist. 166,21). Mivel ez túl keményen hangzik, és Isten egyetemes üdvözítő akaratára is árnyékot látszik vetni, a középkor óta több jelentős hittudós kereste annak a titkát, hogy Isten miként üdvözítheti a keresztség nélkül elhunyt kisdedeket, de mégis mindenkor megtartották a gyermekkeresztség gyakorlatát. (Ld. a 185. kérdést!)

Azonban a keresztség felvételéhez hit és akarati hozzájárulás kell - vethetné ellene valaki —, mely a csecsemőkben még nincs meg. Ez igaz, de a gyermek helyett a szülők, és a keresztszülők ígéretet tesznek, hogy a gyermeket e keresztény hitben nevelik. így bár az áteredő bűn következményeitől megszabadul a gyermek, a keresztség járulékos kegyelmeit csak csíraszerűen fogadja be, melyek csak akkor fognak aktualizálódni, amikor a keresztény hit megtermékenyíti a már felvett szentséget. Az akarati hozzájárulást is pótolhatja a keresztszülő, ezért a gyermek esetében nincs akkora jelentősége az akarati aktusnak. A gyermek az áteredő bűnt is akarati hozzájárulása nélkül vonta magára; mi sem méltányosabb, mint hogy az akarati hozzájárulás nélkül szabadítsa meg őt ettől a szentség ereje.

A hagyomány is a katolikus felfogásnak kedvez. Szt. Iréneusz szerint: „Krisztus mindenkit üdvözíteni jött. Önmaga által. Azt mondom, »mindenkit«, aki általa újjászületik, csecsemőket és gyermekeket, ifjakat, férfiakat és öregeket" (íren. II. 22,4). Szt. Ciprián püspök elrendeli, hogy a születést követő harmadik napra meg kell keresztelni püspöksége gyermekeit (Cypr. Epist. 64,2). Szt. Ágoston sem áll le vitatkozni, hanem inkább állít, mint fontolgat: „A kisdedeket is viszik a templomba, jóllehet tulajdon lábaikon még nem tudnak futni (...). Senki se búgjon tehát más tanítást a fületekbe; mindig ez volt az Egyház tanítása és szokása; ezt vette át az ősök hiteként, ezt tartja végig" (August. Sermo. 276,2).

Még a II. Vatikáni Zsinat utáni Hittani Kongregáció 1980-ban kiadott „Pastoralis Actio" eligazítása is így nyilatkozik: „Az Egyház (...) nem ismer más utat arra, hogy a kisgyermekeket bejuttassa az örök boldogság hónába" (DH 4761).

Igazolás:

A Szentírás nem tanítja kifejezetten a gyermekkeresztséget. Azonban nem pusztán nem tiltja meg, hanem burkoltan tanítja is:

1. Az apostolok családokat kereszteltek. Lídia esete: „Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. Egész háza népével együtt megkeresztelkedett" (ApCsel 16,14). A filippi börtönőr esete: „Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt" (ApCsel 16,32). Máshol: „Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban, és sokan meg is keresztelkedtek" (ApCsel 18,9). Ismét máshol: „Sztefanász családját is megkereszteltem" (1 Kor 1,16).

2. A gyermekek az üdvösség példaképéül vannak állítva: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,3). Nekik is nyitva áll tehát a mennyország kapuja, a keresztség: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14).

3. A körülmetélést, mely a keresztség ószövetségi előképe, szintén gyermekkorban végezték: „A nyolcadik napon metéljék körül a gyermek előbőrét" (Lev 12,3). Ez a gondolat közkeletű volt az Üdvözítő korában is, s ezért az apostolok természetesnek találták, hogy az újszövetség vallási közösségéből sem kell őket kirekeszteni. Ha Jézus Krisztus mégis másképpen akart volna rendelkezni, azt éppen a kor szokása miatt kifejezetten meg kellett volna mondania. Erről azonban mit sem tud sem az írás, sem a Hagyomány.

Szt. Pál apostol is hangsúlyozza, hogy a keresztség a körülmetélést váltotta fel: „Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel (...)" (Kol 2,11). Isten irgalmát figyelembe véve is igen súlyosak e szavak:

„Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába" (Jn 3,5). A gyermekek üdvösségét kár lenne kockáztatni, még akkor is, ha teológiai gondolkodásunk nem követeli meg teljes biztonsággal a kereszteletlen gyermekek üdvösségének elvetését. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, „hogy ezeknek a szavaknak olyannyira általános érvényű, abszolút jelentésük volt, hogy az Atyák és a Tanítóhivatal kifejezetten a gyermekekre alkalmazta ezeket".

"Szerintem ugyanúgy ahogy egy szülő jó esetben értékrendet, jó példát mutat/ad egy gyereknek, adhat vallást, "hitet" is...."

Ezek hosszú évek, küzdelmekkel teli nevelésének az eredményei. Ezek végén a fiatal majd tud dönteni: ha jól neveltük - jól, ha nem egészen jól neveltük - talán rosszul. Később persze az Ő felelőssége is lesz, hogyan dönt. De vallást, hitet nem "adhat" a gyermekének senki. Legfeljebb a fent leírt módon, hozzásegítheti a helyes döntéshez!!!

Ezek szintén olyan erőtelen érvek, melyek e szokás kialakulásának igazi okát figyelmen kívül hagyják.

= Egy képzeletbeli párbeszéd a gyermekkeresztségről =

Zaki a "Jézus-őrült": Helló Kati, a katolikusok minek keresztelik meg a csecsemőket? Ez értelmetlen, hiszen azt se tudják, hogy mi is történik, és az ApCsel 2,38-cal és a Mk 6,16-tal összhangban lévő bűnbánatot sem tudnak tartani.

Kati, a katolikus: De hol van a Bibliában, ami kifejezetten megtiltja a csecsemők megkeresztelését?

Zaki: Hát. Azt hiszem, semmi ilyet nem mond. De...

Kati: De ugye te csak azt követed, amit világosan tanítanak a Szentírás oldalain?

Zaki: Ez egy következtetés, ami azokat a gondolatokat követi, amelyek egyértelműek a Szentírásban. Ez ettől még biblikus tanítás.

Kati: óh! Ez már más! Akkor most mi egy csónakban evezünk, mivel a Biblia nem tanítja kifejezetten a gyermekek keresztségét se. Következtetnünk kell. A katolikusok fenntartják, hogy számos erős utalás van a nézetünkre.

Zaki: Hol? én még sohasem láttam ezt a megtérésem utáni 17 évben.

Kati: Az ApCsel 16,15.33; 18,8 (vö. 11,14), valamint az 1Kor 1,16 azt állítja, hogy egy személy és az ő "egész háza népe" megkeresztelkedett. Nehezen állíthatnánk azt, hogy ezekben nem voltak kisgyermekek. Pál a Kol 2,11-13-ban kapcsolatba hozza a keresztséget a körülmetélkedéssel. Az Egyház Krisztus előtt Izrael volt (ApCsel 7,38; Róm 9,4). A körülmetélés, ami a nyolcnapos fiúknál történt, annak a szövetségnek a jele volt, amelyet Isten kötött ábrahámmal, amely vonatkozik ránk is (Gal 3,13.29). Ez volt a bűnbánat, és az eljövendő hit jele (Róm 4,11). A csecsemők éppen annyira részesei voltak a szövetségnek, mint a felnőttek (Ter 17,7; MTörv 29,10-12; vö. Mt 19,14). Hasonlóképpen a keresztség a Krisztusban megkötött új Szövetség jele. Ez a bűntől való megtisztulásunkat fejezi ki, ahogy a körülmetélkedés is tette (MTörv 10,16; 30,6; Jer 4,4; 9,25; Róm 2,28-29; Fil 3,3). A csecsemők, csakúgy mint a felnőttek is, teljesen Isten kegyelméből üdvözülnek, és nem az ő értelmi és akaratlagos hozzájárulásuk által. A szüleik tette az ő érdekükben történik.

Zaki: Ez lehetetlen. Meg kell bánnod bűneidet és újjá kell születned, hogy megkapd az üdvösséget, miként azt a Jn 3,5 mondja.

Kati: Nem pontosan mondod. Ez azt mondja, hogy az embernek meg kell születnie "vízből és Szentlélekből". A katolikusok, az Egyházatyákkal, mint pl. Szent Ágostonnal, valamint sok protestánssal (pl. a lutheránusokkal és az anglikánokkal) együtt úgy magyarázza ezt, hogy itt a keresztségre történik utalás, és ez a gyermekkeresztség szükségességét bizonyítja.

Zaki: Ennek semmi értelme sincs. A víz itt a magzatvízre utal, amikor a gyermek megszületik. A csecsemők nem tudnak újjászületni. Jézus ellentétbe állította a természetes és a lelki megszületést.

Kati: Azt mondod, hogy a gyermekek nem üdvözülhetnek, és a pokolra fognak jutni, ha nem jutnak el az "értelem korára"?

Zaki: Nem, nem, soha sem mondanám ezt. Isten jóval irgalmasabb annál, hogy hagyja ezt megtörténni egy ártatlan kis csecsemővel.

Kati: De te hiszel az áteredő bűnben (1Kor 15,22), ami ádám és Éva bűnbeesésétől minden emberre átszáll, nemde?

Zaki: Persze, aha. Hova akarsz kilyukadni?

Kati: Ha azt mondod, hogy egy gyermek üdvözülhet, akkor világos, hogy van megigazulás a gyermekek megkeresztelésekor, hiszen vannak olyan tényezők a saját beleegyezésükön túl, amelyek beléphetnek az üdvösségük kérdésébe. Így elértél az üdvösség egy inkább közösségi, és szövetségi nézetéhez (vö. pl. 1Kor 7,14; 12,13), mintsem ahhoz az individualista elképzeléshez, amelyet oly sok evangelikál tart. Az áteredő bűn valósága miatt ajánlatos a keresztelés, amilyen gyorsan csak lehet, mivel az eltörli a bűn miatt kijáró büntetést és bűnösséget, és megszentelő kegyelemmel tölt el. Ez az amiatt a legtöbb protestáns a történelem folyamán, beleértve a lutheránusokat, az anglikánokat, a metodistákat, a reformátusokat és a presbiteriánusokat, megkeresztelik a csecsemőket.

Zaki: Na álljunk csak meg! Csak nem hiszed, hogy a keresztség ténylegesen tesz bármit is? Az csak egy szimbólum.

Kati: Ti evangelikálok úgy tűnik, hogy mindig tagadjátok, hogy az anyag is lehet kegyelemközvetítő, és rossz szemmel nézitek a szentségek fogalmát, amelyek kegyelmet közlő fizikai, látható eszközök.

Zaki: Mi nem hiszünk ezekben a dolgokban, mert ezek nem biblikusak. A Biblia arról beszél, hogy a Lélek adja a kegyelmet (Jn 6,63; Róm 8,1-10), és nem az anyag. A katolikusok mindig olyan rejtelmessé válnak az olyan dolgokkal, mint a szobrok, az ereklyék, a rózsafüzér, az áldozási ostya, vagy a szenteltvíz. Ezek rendszerint bálványimádássá fajulnak.

Kati: Nem értek egyet. Isten maga öltözött húsba Krisztusban. Pál kendői meggyógyították a betegeket (ApCsel 19,12), sőt még Péter árnyéka is (ApCsel 5,15)! Ugyanígy, a keresztségről azt mondja, hogy helyreállítja a bűnösöket. Az ApCsel 2,38 arról beszél, hogy a keresztség "bűnei bocsánatára" történik. Az 1Pét 3,21 azt mondja, hogy "megment a keresztség" (vö. Mk 16,16; Róm 6,3-4). Pál megemlékezik arról, hogy Ananiás azt mondta neki, hogy "vedd fel a keresztséget, s . mosd le bűneidet." (ApCsel 22,16). Az 1Kor 6,11-ben Pál biztosnak látszik abban, hogy egy szerves kapcsolat van a keresztség (megmosakodás), a megszentelődés és a megigazulás között, míg az evangelikálok szétválasztották ezt a hármat. A Tit 3,5 ezt mondja: "üdvözített minket. megújító fürdője". Kell ennél több bibliai bizonyíték? Mindezeket "szimbolikusként" kell érteni?

Zaki: Most rohannom kell. Van néhány kérdésem a pásztoromhoz.

A történelmi okok... ehh... most gondolom ide valami brooklyni fejekben létező első század utáni kataklizmát kell elképzelni. Ezek után már könnyű Ágostonra, mint valami mumusra rámutatni, hogy gaz hitehagyott, és mivel innen ered, ezért rossz is. Pedig eleve az Egyház nem tartalmaz 1900 éves lyukat, hanem folytonos, nem kell helyreállítani, hiszen el sem pusztulhat ("...még a pokol kapui sem..."), stb.

Gyermekkeresztelés meg Ágoston előtt is volt.

"A gyermekkeresztség oka nyilván a gyermekek örök sorsa felett érzett aggodalom, hiszen az áteredő bűn bennük is megvan, s ezért az üdvösségük bizonytalan, még ha személyes bűn nem is terheli őket."

A fő okokról kellene beszélnünk, nem eltérve a tárgytól!

Az pedig a katolikus egyház szerint a fenti idézet.

Ez a magyarázat pedig nem Bibliai. Lásd 16:58-s választ.

Az egyházatyák (Origenész, Tertullianus) már a 3. századtól tényként beszélnek a gyermekkeresztelés szokásáról. Az 5. századra annyira elterjed, hogy érvként használják a pelágiánusokkal szemben az eredeti bűn bizonyítására.

Nyíltan csak az anabaptisták tagadták a gyermekkeresztelés érvényességét a 16. században. Karl Barth Kálvin és Zwingli szigorú hagyományát követve vonta kétségbe a gyermekkeresztelést.

Az ellenzők elsősorban a hit és a keresztség szoros összefüggésére hivatkoznak. Valójában azonban mindenkinek a hite közösségbe van beágyazva, nem pusztán magányos döntés. Az Ige hallgatása és befogadása nem csupán a keresztséget megelőző folyamat, hanem utána is tart: a hit belenő a már megkapott keresztségbe.

Félreérthető lehet az is, ha az egyéni döntés fontosságát túlhangsúlyozzuk, hiszen végül is Isten kegyelméből történik még az ember legszabadabb döntése is.

Teológiai megfontolások: 1. A kegyelem szempontjából kétségtelen, hogy a szentségek hatékonyságában Istennek abszolút elsősége van. A kegyelem alapozza meg az emberben a valódi és tevékeny hit válaszát is. A mi hitünk csak befogadás, elfogadás, vagy még szerényebben: hagyjuk, hogy befogadást nyerjen bennünk Isten, hagyjuk, hogy szeressen, elismerjük, hogy szeret. Mindezek a szempontok a gyermekkeresztelésben különös hangsúlyt kapnak.

2. Másrészt, ekkléziológiai szempontból a nyugati hagyomány szerint az élő egyházközösség az, amelyikben a gyerek a Szentlélekben való életre ráébred, abban felnövekszik, s az isteni életnek fokozatosan érlelődő tudatára eljut. A Krisztussal való teljes közösség azonban csak az Eucharisztiában teljesedik be. A hit közösségi aktus, egymásra vagyunk utalva benne. Ezért viszont felelőtlenség megkeresztelni azt a gyermeket, akinek számára ezt a hitre nevelő környezetet nem lehet biztosítani. Ilyenkor indokolt lehet elhalasztani a keresztelést.

3. A hit nem pontszerű esemény, hanem növekedési folyamat, az élet hívő vállalása és véghezvitele. Nehéz pontosan definiálni, hogy melyik az a hit, amelyet érettnek lehet nevezni, s milyen fokú tanultság és tudatosodás kell hozzá. A gyerekeknél és fiataloknál különösen is el lehet várni a hitben való növekedést.

Az egyházjog sürgeti, hogy a gyerekeket minél hamarabb kereszteljék meg. Eleinte az volt a rend, hogy életveszélyt kivéve csak nagyszombaton és pünkösd szombatján szolgáltatták ki az ünnepélyes keresztséget. Ez a rendelkezés gondoskodott arról, hogy a keresztség csakugyan az egész egyház ügye legyen, az egész közösségnek ünnepélyes, nyilvános életmegnyilvánulása. Másrészt viszont ennek következtében „tömegkeresztelésre” került sor. A jelenlegi gyakorlat viszont, hogy az újszülötteket születésük után rövidesen egyenként megkeresztelik, a család magánügyévé tette a keresztséget. Az új rendelkezések szerint lehetőleg vasárnap, az egész közösség jelenlétében kell keresztelni. Így igyekeznek visszaállítani az egyházközösségi jellegét.

Az 1969-ben közzétett új keresztelési szertartás kiemeli e szempontokat, bevonja az ünneplésbe az egész családot, sőt a rokonságot is, a templomtérbe vezetik be a megkereszteltet, stb. A szertartás végén pedig utalnak rá, hogy a keresztség a bérmálásban és az Eucharisztiában folytatódik.

A 17:43-as párbeszédben "Kati" utolsó "bizonyítékaival" is ugyanaz a baj, mint minden mással, ebben a témában. Nem veszi figyelembe, hogy az Írás világosan beszél arról, hogy a keresztelkedéssel csak akkor jár a bűnök bocsánata, ha az együtt jár bizonyos tudatos dolgokkal, pl. a hittel!

Egyoldalúan hangsúlyozott verseket számtalant lehet találni, de mindig ott van a gond, hogy a teljes Írással kellene összhangba hozni őket és ez nem mindig sikerül.