Igaz-e, hogy Magyarországon főként a romák adnak olyan nevet a gyerekeiknek, mint Vanessza?
Igaz!
Néhány evvel ezelőtt a Jacobs volt náluk a divat! Azóta nem szabad "a cigánynak" nevezni őket, csak "a romának"!:),:D
1.vagyok.
Köszönöm emberek akik megvédtétek a Vanessza nevet:)
Bevallom rosszulesik, hogy az embereknek általában ez az első kérdésük hogy cigány vagy?ha meghallják,pedig egy teljesen visszafogott,egyszerű lány vagyok,csak éppen érdekes nevet kaptam a szüleimtől.
de örülök,hogy van,aki egyetért velem.
:)
Kedves első!
Én meg szépen megkérlek téged, hogy tanulj meg olvasni!
A kérdező azt kérdezte, hogy MAGYARORSZÁGON és FŐLEG.
Persze hogy angol név. Ezt senki sem vitatja.
De itthon valóban sok cigány ad ilyen nevet a gyerekeinek. Dzsennifer, Dzsesszika, Rozaura, Izaura, Eszmeralda, Hozé Ármándó, meg hasonlók. Sőt, én még olyat is hallottam, aki Ahileusznak nevezte el a gyerekét.
Ez persze nem jelenti azt, hogy Magyarországon ezek cigány nevek lennének.
Anyukám tanítónő. Volt egy osztálya, ahol három Dzsenifer is volt és egyik sem volt cigány. Szóval az, hogy valakinek ilyen neve van, még nem jelenti azt, hogy cigány, de nagy rá az esély.
22:57-es vagyok.
Mondjuk a Vanesszát éppenséggel nem tudom.
Azt lehet, hogy nem komálják annyira, de a hozzáfűzött mondatod: Bevett szokás náluk, hogy szappanopera-karakterektől kölcsönzik a gyerekeik nevét. Ez teljességgel igaz.
én egy szóval sem állítottam, hogy ezek cigány nevek, latint írtam. Bár oké, akkor a Vanessza angol eredetű, én nem annak gondoltam a hangzása miatt.
És nem megsérteni akartam azokat, akik ezt a nevet viselik. Viszont tény, hogy igenis a romák szeretnek ilyen neveket adni a gyerekeiknek.
Eddig akárkit hallottam valami lehetetlenül magyarosított latinos hangzású névvel, az roma volt. Természetesen mind biztos nem az, csak úgy a 90%-uk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!