Nem kellek sehová. Hogyan értessem meg a szüleimmel, hogy nem szeretnék tovább próbálkozni?
Sehová se vesznek fel, mindenhová kevés az, amit tudok, meg még fura is vagyok (magasan funkcionáló autista, hivatalos diagnózissal).
Le is voltam százalékolva (53%-os egészségkárosodás), kéne felülvizsgálatra mennem (azóta nem voltam, mióta az egyetemet elkezdtem, biológia alapszakon; valamikor kutatással (humángenetika terén) szerettem volna foglalkozni, de beláttam, hogy ez nekem nem lenne reális, és már csak legfeljebb laboratóriumi asszisztens lennék, amennyiben annak alkalmas vagyok egyáltalán).
A szüleim nagyon nem örülnek annak, hogy felülvizsgálatra mennék, és akár valamilyen pénzbeli ellátást igényelnék, vagy akár valamilyen megváltozott munkaképességűeknek szánt munkahelyre mehessek. (Tanultam, amennyire csak tudtam. Talán nem olyan rosszul, mert 4-es, 5-ös jegyeim voltak. De mégsem tudom felvenni a versenyt a tökéletes, nagyon okos, és talpraesett volt szaktársaimmal... Semmilyen téren.)
A szüleim nem értik meg, hogy valóban kevesebb vagyok másoknál, és ez nem döntés kérdése.
Hogyan tudnám elérni, hogy ők is törődjenek bele a sorsomba, és ne nehezteljenek rám?
bűzlik a kérdés az önsajnáltatástól.
nem nyafogni kell... ha akarsz dolgozni tanulni akkor keres más szakot, egy kibebacott gyárba biztos felvesznek de gondolom dolgozni már nem akarsz.
Annyira nem lehetsz autista ha jól tanulsz meg ide írkálszm gondolom nem vagy pelenkás nem kell téged ellátni nem vagy ágyhoz kötve... akkor meg mia gond? büdös a munka tudom... de nőjjél fel
Kérdező, úgy, hogy elsősorban abbahagyod a nyavajgást. Ha 4-5-öseid vannak, akkor nem vagy 53%-osan károsodott, csak valami hülye ok miatt ilyen a minősítési rendszer. Ha egy természettudományos alapszakon 4-5-eid vannak, akkor nem vagy rossz képességű, akkor már a közepesnél is jobb vagy. Most csak lusta vagy, vagy nincs önbizalmad. Menj pszichoterápiára, hogy ezeket leküzdd!
Ilyen jegyekkel érdemes a tanulmányaidat folytatni. Mire állásinterjúra kerülsz, addigra terápiával fel tudod tornászni magadat annyira - hiszen magasan funkcionáló vagy - hogy az állásinterjún csak valamennyire legyél fura.
21-esnek, 22-esnek tényleg fogalma sincs mit jelent az hogy autizmus és egy autisztikus személy éppúgy alkalmatlan gyáei munkára mintahogy én a fülemmel szimpla fülkárosodással.
Azonban írtam hogy ha tanulod a biológus szakot akkor csak azért ne add fel mert úgy érzed nem kellesz sehova. A biológus szakmával nem csak laborban tudnál dolgozni hanem pl. könyveket is írhatnál vagy vállalkozhatnál is.
Kérdező, két kérdés: hány állásra jelentkeztél?
És miben nem tudod otthon, a tanulásban felvenni a versenyt a többekkel?
Gyári munkára alkalmatlan de a biológus szakra nem?
Magyarázd már el kérlek...
Biztos h beteg egyáltalán?
Általános iskolai barátnőm is le lett 20!!! Éveseb százalékolva. Szipuztak és epilepsziás rohamai lettek, gyógyszert nem szedi, tanulni, dolgozni nem akart. Inkább leszázalékoltatták h annyi pénzt is kapjon.
Rokkant nyugdíjas 20 éves kora óta. Tehát ilyen tanulmányi átlaggal nem hiszem h a kérdező beteg lennr
27es!
Anyád szeretett? Mit kell ugatni egyből?
Azért vegyél vissza mert nem kocsmában vagy meg szerintem normálisan írtam szóval leállhatsz. Vedd be kérlek a kávéd mellé a xanaxot
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!