Ki volt a hibás ebben a helyzetben?
A szabály, ami ellen vétettél:
"Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos."
És mielőtt tovább ragoznád. Volt időd megvárni, míg utolért, megvárni míg villog, majd csak utána kisorolni, elengedni, mutogatni, visszasorolni, bekanyarodni. Szóval nem mentség, hogy 3 km múlva balra akartál volna kanyarodni. Tovább megyek. Nem tiszted eldönteni, hogy ki mennyivel megy, ahogy olyan döntési jogköröd sincs, amivel te felülvizsgálhatod, hogy egy esetleges szabályszegővel szemben betartod-e a szabályokat vagy nem.
(Ettől függetlenül a mutogatás nem jó, de a gyökérok az volt, hogy te nem tartottad be a szabályokat)
Én általában nyugodtan vezetek, de a belső sáv bérletes idióták engem is bosszantanak. Nagyon sok esetben ilyen szituációk generálnak road rage-t (akár büntetőfékezést), ahogy a kérdező esetében.
Közöd sincs mennyivel gyorshajt a mögötted jövő, mert neked kötelességed a külsőben haladni. Nem is kerülnétek konfliktusba.
Jobbról előzni ilyenkor azért necces, mert a vakegér lehet holt térben kap észhez, és sávot vált.
Ha valaki a megengedett sebességgel vagy afelett halad a belső sávban, akkor nincs értelmezve a "gyorsabban haladó járművek közlekedésének akadályozása"
Ha 70-es táblánál megyel 80-al a belsőben, mert a külső végig nyomvályús, kátyús, akkor felőlem a mögöttem jövő annyit villog amennyit akar, a guta is megütheti, akkor sem húzódok le. Csessze ő szét a futóművét.
Mondjátok már meg nekem, akik folyamatosan a jobbra tartási kötelességet hangsúlyozzátok, hogy miért mentitek fel a motorost a sebességhatár 40 %-os túllépése miatt?
Illetve azt is magyarázzátok meg, hogy, amennyiben a belső sávban szabály szerint 70 km/h sebességgel SZABAD haladni, miért lenne bárkinek is KÖTELESSÉGE mások szabályszegő tevékenységére tekintettel lenni? Az idézett jobbra tartási szabály sem utalhat arra, hogy el kell engedni a sebességhatárt túllépőket, hiszen nem legalizálhatja a gyorshajtást!
Az más kérdés, hogy a saját biztonságom érdekében inkább jobbra tartok, mintsem a magukat Fittipaldinak képzelő notórius száguldozók belém hajtsanak, akik meggyőződése, hogy övék az úttest, és mindenki köteles takarodni az útjukból. Ez még inkább kifejezett probléma az autópályán, ahol a képzel 200-tal száguldozók teljesen fel vannak háborodva, ha valaki "csak" 150-nel előttük merészel kamiont előzni.
29-
te azt nem érted,hogy van a kresz és van az életszerűség, ami nem minden esetben egyezik, ennyi erővel ne nézz szét amikor átkelsz a gyalogátkelőn mert elsőbbséged van, és ha látod,hogy jön egy autó nagy sebességgel akkor se hátrálj meg mert ezzel támogatod a gyalogátkelőhelyen való száguldozást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!