Motorfék helyes használata?
Sajnos azok közé tartozom, akik régen bedőltek annak, hogy ha üresben gurulva, fékezéssel állok meg, akkor nem fogyaszt az autó. Nemrég tudtam meg, hogy ez nem így működik, ezért elkezdtem motorfékkel megállni, de pár dolog ismeretlen nekem.
Hogyan kell megállni motorfékkel helyesen, például ha ötvennel haladok városban? Amikor leváltok, akkor kell 4-3-2-be tenni folyamatosan, vagy 3-2 a helyes?
Négyesbe visszaváltva nem érzem elég erősnek a féket, hármasban már jobban lassul, de ha visszateszem utána kettesbe, akkor úgy érzem, mintha nagyot zakkanna az autó. Olyan, mintha rángatna. Azt mondták, hogy a másik ok az, hogy kímélni kell a féket, ne kopjon annyira, de a végén mindig bele kell fékeznem, mert úgy érzem, hogy lefulladni készül, vagy nem fog megállni időben, ha kettesben lassítok.
Úgy próbálom mostanában, hogy először három, aztán kettő, és a végén fékezek kicsit, de még így is érzem a rángatást. Ez így helyes, vagy rosszul csinálom? Szeretném fejleszteni magam, de nincs kihez forduljak.
Mi a helyes motorfékes megállás módja?
Az üresben gurulásnak is meg van a maga helye, például egy hosszabb belátható főúton látod, hogy pont piros lett, visszaveszed és elgurulsz odáig üresben. Ilyen egyenes szakaszokon nem tudsz motorfékkel elmenni, mert a fél távon már lelassul és megáll a kocsi.
Ha belátható helyen motorfékezel, akkor az adott sebességben kell hagyni, ez a visszaváltogatunk amíg megállnuk egy nagyon rossz berögződés.
12
Az igen. Csak a fékhatas rosszabb csak a labfek használatával - ez mondjuk a kisebb gond mert a sofőrök 99%-a úgyis blokkol vagy abs-t rugdos, akkor még mindegy - a nagyobb gond, hogy elkerülő manővert aktív hajtás nélkül sokkal nehezebb kivitelezni.
13-as, milyen elkerülő manőver, ezt 10 éve hallom az oktatóktól is. Üresben ha fékezel, ahogy írták működik a kormány is, mindent elkerülhetsz.
Ha te valamiféle vészfékezésre gondolsz, akkor a bal lábad a kumplungon van a jobb meg a féken, szóval ez egy blődség, mert ugyan arról beszélünk.
#14 Azért blődség, mert mint az emberek 99.9%-ának, neked is csak annyiból áll a vezetés, hogy, idézzem #12-t: "úgyis blokkol vagy abs-t rugdos". Egyebet nem tudtok. Persze ez nem a ti hibátok, de azért egy vezetéstechnikai tréninget ajánlanék, pl. Hungaroringen.
Az elkerülő manővernek nem csak a fékezés, hanem a gyorsítás is lehet a módja, szituációtól függően. Nem teljesen jó példa, mert ott nem fékezésről van szó, de bemutatja, hogy a gyorsítás is lehet elkerülő manőver: annak idején mentem városban, külső sávban, ami elkanyarodik az országútra, illetve a belső sáv megy tovább a városban. Belsőben 40-nel ment egy furgon, én mentem 50-nel, tehát beértem mellé. Már majdnem el is hagytam, mikor ő rájött, hogy kanyarodni akar és a külső sávban kell lennie, nagy pánikolva tükörnézés nélkül rakott egy indexet és már indult is kifelé, nem látva engem (bár azon a ponton szerintem már amúgy is holttérben voltam, szóval a tükörben sem láthatott). Láttam az indexet, meg hogy indul befelé, így gyorsan nyomtam egy gázt és letudtam azt a maradék fél métert, amivel még mellé lógtam. Fékezhettem is volna, de hátrafelé ~3 méter volt az átfedés, nem pedig fél méter, ráadásul mivel mögöttem is jöttek, ezért abból is lehetett volna probléma. A gyorsítás megkérdőjelezhetetlenül a jobbik opció volt, a helyes elkerülő manőver.
Na most itt el lehetne képzelni fékezéses szituációkat is, például látod a tükörből, hogy a balek nem előre figyel és jön mögötted fékezés nélkül. Természetesen csak ha van hely melletted, már rúghatod is ki oldalra, hogy ne szálljon beléd hátulról.
Igen, ezek elég ritka dolgok, szerintem legtöbb embernek soha nincs ilyenre szüksége, de az ilyenekkel is tisztában kell lenni, mert soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Ne legyen rá szükséged soha, de attól még fogadd el, hogy ilyen is előfordulhat és ha úgy jön ki a lépés, akkor tudj megfelelően reagálni.
Mert ezerszer leírtuk már azt is, hogy nem attól jó sofőr valaki, hogy nem fullad le, meg el tud menni A-ból B-be, hanem attól, hogy a váratlan, szélsőséges esetekben a megfelelő döntést tudja hozni. És ez is annak a része.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat. Lehet kimegyek a kihalt környékre, és gyakorlom kicsit, mert úgy veszem észre a leírtak alapján, hogy kb jól állok meg, csak gyakorolni kell picit, és lehetőleg leváltás nélkül.
#10 Volt anno nekem is, de tudod hogy megy ez. Mindenki beszél mindent, mindenki ismer valakit, aki ismer valakit, aki jobban tudja. Meg mindig kiderülnek új dolgok, meg jön a "Már nem így működik" szöveg. Friss jogsisként vezettem több ember mellett és mindig megkaptam, hogy tegyem üresbe és guruljak, mert drága a benzin. Ezek után bedőltem a szövegnek, és belém is rögzült a rossz beidegződés. Most egyébként egy tényleg jó szerelő (nem holmi kókány mester) mondta, hogy motorfékkel kell megállni. Aztán utánaolvastam a dolognak, és Totalcaron, Vezess.hu-n is találtam cikkeket, ami kifejtette, hogy jobb a motorfék, de a technikába egyik sem ment bele. Máshoz nem tudtam fordulni, ezért kérdeztem, és ismét köszönöm a válaszokat, nagyon sokat segítettetek.
#16 azért kíváncsi lennék milyen kicsi autód van...
Idézet:
(bár azon a ponton szerintem már amúgy is holttérben voltam, szóval a tükörben sem láthatott). Láttam az indexet, meg hogy indul befelé, így gyorsan nyomtam egy gázt és letudtam azt a maradék fél métert, amivel még mellé lógtam. Fékezhettem is volna, de hátrafelé ~3 méter volt az átfedés, nem pedig fél méter
Azt mondtad, hogy csak egy fél métert kellett előre menned. Akkor már bőven nem a holtterében voltál, hanem gyakorlatilag előtte és az indexelését maximum a saját tükrödben láthattad. Attól a ténytől meg tekintsünk el, hogy jobbról előztél (arról nem szól a leírásod, hogy lakott területen voltál-e).
Nekem majd 20 év alatt még semmi ilyenre nem volt szükségem. Ahelyett, hogy elkerülném ezeket a problémákat, inkább nem is hozom magam olyan helyzetbe, amikor előre (vagy akár merre) menekülni kellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!