Motorfék helyes használata?
Sajnos azok közé tartozom, akik régen bedőltek annak, hogy ha üresben gurulva, fékezéssel állok meg, akkor nem fogyaszt az autó. Nemrég tudtam meg, hogy ez nem így működik, ezért elkezdtem motorfékkel megállni, de pár dolog ismeretlen nekem.
Hogyan kell megállni motorfékkel helyesen, például ha ötvennel haladok városban? Amikor leváltok, akkor kell 4-3-2-be tenni folyamatosan, vagy 3-2 a helyes?
Négyesbe visszaváltva nem érzem elég erősnek a féket, hármasban már jobban lassul, de ha visszateszem utána kettesbe, akkor úgy érzem, mintha nagyot zakkanna az autó. Olyan, mintha rángatna. Azt mondták, hogy a másik ok az, hogy kímélni kell a féket, ne kopjon annyira, de a végén mindig bele kell fékeznem, mert úgy érzem, hogy lefulladni készül, vagy nem fog megállni időben, ha kettesben lassítok.
Úgy próbálom mostanában, hogy először három, aztán kettő, és a végén fékezek kicsit, de még így is érzem a rángatást. Ez így helyes, vagy rosszul csinálom? Szeretném fejleszteni magam, de nincs kihez forduljak.
Mi a helyes motorfékes megállás módja?
Az a fő elméleti baj, hogy a fékezés a fékek koptatja (ez a dolga), a sok felesleges motorfék meg kuplungozás meg a kuplungtárcsát. De amíg a fékbetétet 10 perc alatt kicseréled xxx összegből, addig egy elkopott kuplunghoz teljes motor ki, tárcsa csere, majd motor be alsó hangon 30x annyi munkaköltség.
Én leveszem a lában a gázról, a kocsi visszalassul annyira, amíg eléri az alapjárati fordulatot (azalatt rángatni fog), kuplung be, és laza fékezés. Az hogy motorféknék vagy fékezésnék eltérő a fogyasztás, ne legyen szempont, decikben sem mérhető a különbség. A 4-3-2 visszaváltás erőltetése pedig a szinkrongyűrűket fogja megenni a váltóban, ami szintén nem 2 filléres mutatvány.
Vagyis lassulj motorfékkel, majd kuplung és könnyed fékezéssel állj meg, a megállás előtti pillanatban egy kicsit engedd vissza a fékpedált és nem fog bólintani az autó.
Én hagyom abban a fokozatban, amiben voltam, és amikor a fordulat leesik alapjárat kornyékére, akkor kuplung be majd fékkel megállok.
Szerintem a kuplungot, váltót nem éri meg koptatni csak a fékezéshez. A fékbetétcsere jóval olcsóbb, mint a kuplung vagy a váltó.
Egyszer megnéztem az én benzines autóm 1400-as fordulat alatt már újra ad benzint, így azzal 1400-ig engedem csak és ott már kuplungolok.
Tehát rángatásig semmi értelme engedned, mert ott már fogyaszt, akkor is ha nem nyomod a gázt.
Először is: az autót 3 féle módban lehet lassítani:
- üresben gurulva
- motorfékkel
- fékezve.
Mindig azt érdemes használni, amivel eléred a célodat. Pl. ha piros a lámpa és éppen oda tudsz gurulni, akkor az elsőt. Ha ezzel nem okozol bosszúságot a mögötted levőnek.
Egyébként én úgy szoktam motorfékezni, hogy leveszem a lábam a gázról. Nem kapcsolgatok. Egyrészt koptatja a kuplungot és a szinkrongyűrűket, másrészt közben egy ideig üresben van az autó, amikor semmilyen motorfék nincs.
Csak kiveszem a sebességből mielőtt a motor rángatni kezdene és fékkel megállok. Így 4-esben is le lehet menni kb. 25 kmh-ig. Elfogy a mozgási energia háromnegyede.
Szerintem:
Alacsonyabb fordulaton váltsál vissza, mintha felfelé váltanál (én sokszor csak 1200 körül szoktam). Amikor visszaváltok adok egy kis gázfröccsöt, hogy kb ott legyen a motor fordulatszáma, ahol az adott sebességhez kell az egyel kisebb fokozatban. Ez kíméli a kuplungot és nem bólint az autó.
Másodikba visszaváltani motorfékhez szinte soha nincs értelme (kivéve ha 20-szal gurulsz le egy szerpentinen). Ha harmadikban elérte az 1000-1200 fordulatszám tartományt, akkor már csak az üzemi fékkel lassítasz.
#1 "egy elkopott kuplunghoz teljes motor ki"
Na amíg ilyeneket gondolsz, addig ne írj egy szót sem. Motort kivenni csak speciális esetekben kell, 100-ból 99 autónál nem kell motort kivenni. 100-ból 99 autónál, aki tudja is hogy mit csinál és nem youtube-ról szerel, az 3-5 óra alatt KÉNYELMESEN kicseréli a kuplungot, természetesen motor kivétel nélkül.
Persze, ez is sokkal több, mint a fékbetét cseréje. Időben is, pénzben is. De! A fék biztonsági alkatrész, inkább az legyen ép, ne a kuplung. Inkább a kuplung lopjon, ne a fék, mert nagyon-nagyon sok ember nem figyeli, nem is vizsgáltatja szervizben, hanem egyszer csak elfogy és megy a fejvakarás, mikor nem áll meg az autó. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy míg a fékbetét átlag esetben 50-60 ezer kilométert bír maximum (ha nem használ motorféket az ember), addig a kuplung még sűrű motorfék használat mellett is elmegy 200 ezret minimum, vegyes felhasználásban. Fékbetét csere (szervizben, mivel laikus embereket kell alapul venni, ők az átlag) 30 ezer forint egy átlagos korú átlagos autón, addig a kuplung 100 ezer. Technikailag ár/érték arányban jobban megéri a kuplungot koptatni a fékbetét helyett. Főleg hogy két szett fékbetét után féktárcsa is dukál. Kuplungot koptatni olcsóbb, bármilyen furcsán is hangzik.
Annyit nekem nem ér a motorfékkel spórolás, hogy visszaváltogassak. Úgy szoktam - a példádnál maradva - hogy városban megyek 50-el, látom jó előre, hogy megáll a sor vagy piros a lámpa, akkor abban a fokozatban amiben megyek vagy maximum 1-et visszaváltva addig engedem a motorféket, amíg alacsony nem lesz a fordulat. Ha meg már közelít az alapjáratihoz (mondjuk 900 az alapjáratod és 1100-1200) akkor már kuplung + fék.
A motorfék NEM csinál semmit a kuplunggal, ezt nyugodtan verd ki a fejedből, hiszen pont, hogy az a lényege, hogy sebességben, a tengelykapcsoló zárt állapotban van és a kerék visszahajt. Váltani meg ahogy fent írtam igazából nem kell többet a motorfék miatt, hiszen a kulplung + fék kombinációval is válasz ugyan úgy, csak akkor még a fékhatás is rosszabb.
Nem váltogatok vissza. Nincs annyi távolság piros lámpa előtt.
Ha vki előttem lassul, mert kanyarodni akar, akkor esetleg, ha nem akarok megállni.
Csak simán elengedem a gázt. Aztán esetleg fék, kuplung, üres, várom a zöldet. De kuplung csak akkor, mielőtt rángatna az autó. Üresben meg nem gurulunk.
"Üresben meg nem gurulunk."
Én gurulok.
"régen bedőltek annak, hogy ha üresben gurulva, fékezéssel állok meg" - minimál műszaki oktatás azért csak van még elméleti tanfolyamon, nem???
#9 Neked meg gratulálok, majd mesélj az első-második-harmadik balesetedről, ami azért történt, mert hiába van jogosítványod, hogy vezethesd a járművet, időnként képes vagy irányíthatatlanul hagyni a mozgó járművet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!