Muszáj lesz elvetetnem a kisbabámat! Hogy éljem ezt túl?
21 éves vagyok, a párom nem szeretné a babát.Nem kényszerít, nem ad ultimátumot, hogy elhagy. De tudom, hogy nem akarja, nem lenne boldog. Pénteken megyek dokihoz először.
Mit csináljak, hogy ezt túléljem???Legszívesebben megölném magam.
Becsúszott bébi, pedig védekeztünk.
Van lakásunk, én még suliba járok, ő már dolgozik de tény, hogy túl gazdagok nem vagyunk, bár sztem anyagilag meg lehetne oldani, ha család is segít.
De ő még nem érzi magát érettnek.És egyedül nem vagyok képes felnevelni.Úgyhogy kénytelen elszek megtenni azt,amitőlsoha nem fogok tudni szabadulni egész hátralévő életemben. Pedig 7 éves korom óta babát szeretnék, minden ismerősöm "babmániásnak tart", ez életem nagy álma és most meg fogom ölni:(((((((((((((((egy undorító szemétláda vagyok, egy gyilkos!
Szia!
Először is nem ismerlek, ez tény, de amit leirtál, nekem nagyon úgy tűnik, hogy annyira függsz a párodtól, hogy nem mered megtartani.
Én biztos megtartanám a helyedben, foleg ha ennyire vágysz rá és nem foglalkoznék vele ki mit gondol rólam.
Az bsem ha elhagynak.Sajnos belestem ebbe a hibába, csak én még 16 voltam, a szüleim nem engedték pedig a mostani férjemtol volt a baba és nagyon akartuk, külön laktunk már akkor 1 éve.De rábeszéltek az abortuszra, soha nem fogom senkinek megbocsátani amit akkor tettem.Hogy megöltem egy életet.És te még jobban ebben leszel hidd el és meg fogod utálni azt aki nem akarta.És akkor se baba se szerelem:(.Nagyon jol gondold meg, hogy mit teszel!!Egy örök életre bánni fogod!
6 hetes km(és nagyon boldog vagyok h most babát várok)
Majd irdd meg mire jutottál.
Anyukám szerint az első babát nem szabad elvetetni (ki tudja, később lehet-e, meg egyébként is).
Én ezért élek. Engem sem akart az apám és soha nem is élt velünk, de Anya mégis megoldotta.
Természetesen itt senkinek nincs joga megmondani, hogy mit csinálj, és azt sem tudhatod, mit hoz a jövő.
A kérdés, hogy együtt tudsz-e élni azzal a tudattal, hogy lenne egy gyereked, és épp x éves lenne...
Egy példa! Mi vártuk a babát...én 21 voltam,mikor szültem,a férjem 30. Ő volt igazán megőrülve a babáért..megszülett,majd 2 év mulva külön mentünk. Egyedülálló voltam 2 évig,nem voltam eleresztve anyagilag,de túl éltem,most 4 év telt el válás óta,élettársi kapcsolatban élek,és várjuk a babánkat! a lányomat sajátjaként szereti. Szóval ezt csak azért írtam le,hogy nem csak akkor hagyhatják el az embert ha baba becsúszott! Légy erős,és tényleg a Te döntésed. Vidd el magaddal a dokihoz,utána meg a védőnőhöz is! Érezze a súlyát a dolognak,elvégre ő is közre játszott hogy bekövetkezett ez! Te írtál multkor is kérdést,igaz?
Sok erőt kívánok,és értesíts hogy mi lett a döntésed,de tényleg ne tedd magad tönkre az önmarcangolással! Irhatsz privit is!
34 hetes babás.
Szia!
Én azt javaslom neked,h ne vetesd el ha most igy érzed,h egy undoritó szemétláda lennél,mert szerintem nem fogsz tudni együtt élni ezzel a tudattal!Egyébként az apa nem felkészülve nincs rá,hanem nem vagy neki igazán fontos,mert pont most nem akar melletted állni!
Én a saját példámból tudom ezt!
Én pár évvel vagyok idősebb tőled,volt egy számomra boldognak hitt kapcsolatom,decemberben kiderült,h terhes vagyok. A apa választás elé állitott,h vagy ő vagy a baba! Tudtam,h nem lesz könnyü,de megtartottam a babát,mert ugy éreztem,h soha nem tudnám megbocsájtani magamnak ha elvetetném! Volt pár hét gondolkodási időm,de akkor is ezt gondoltam,sőt most is ezt érzem,h nem tudtam volna együtt élni a tudattal!
Ugyhogy most itt vagyok 36 hetes kismamaként egyedül! Viszont azzal a tudattal,h nem vettem el az életét!
Nem mondom,h könnyü egyedül,de a lelkiismeretem tiszta,és már alig várom,h megszülessen a kisfiam!
És ugy gondolom,h én a legjobb döntést hoztam,mert igaz még mindig fáj,h az apa elhagyott,de mindenért kárpótol ha a baba mocorog vagy rugdos a pocimban!
Még annyi,h ha mégis elveteted sztem akkor sem fogtok hosszu távon együtt maradni,mert ez mindig egy fájó pont lenne. Hát kivánom neked,h jó döntést hozz!
fogalmad sincs,mekkora erőt ad amikor egy gyeremekről kell gondoskodnod. hidd el,ahogy a kezedbe adják,erős,magabiztos leszel és pontosan fogod tudni,mit kell tennd.
ki a fenét érdekel a bunkó pasid??? tán neki kell végigélnie ezt? és mia a garancia arra h így is veled marad? és ha többet nem lehet gyereked? ér ennyit egy hapsi?
ugye h nem. ezer és ezer nő nevel egyedül gyereket. sőt.többet is. neked pedig nem is biztos h egyedül kell. anyukád mit mond vele beszéltél már?
kérlek ne tedd meg!!!!! én láttam filmet az abortuszró,borzalmas ahogy az a pici kis élet küzd az életéért!!!
ha ő úgy döntött h te leszel az anyukája és pont most az nem véletlen!!!!
neked ez a feladatod most nem a hülye pasid-aki tán sose lesz érett egy gyerekre
nekem is volt régen egy kapcsolatom ahol azt hittem terhes vagyok. a pasi-akit akkor imádtam!-majd megvert h h képzelem h tönkreteszem az életét egy gyerekkel?? én akkor is tartottam magam,h ha jön a baba,jön és kész. kiderült h nem jön. a pasi akkor 22 volt,most 34 és még mindig nem elég érett az apaságra..
szóval jól gondold meg.
Egyet ertek azzal aki azt irta nem fogtok sokaig egyutt maradni!
ha o mar ilyen lapokkal jatszik feled akkor mi lesz kesobb,es hol van az amit TE SZERETNEL az ot nem erdekli.
A baratnom most ugyan ebben a helyzetben van csak sajnos o mar 32 eves es a pasija nem akar gyereket meg,hatha ilyenkor nem akar valaki akkor mikor.
Sajnos 4 evvel ezelot elvetettem egy babat a mostani paromtol mert nem voltunk jol de azota rendezodtek a dolgok kozottunk csak eppen a sors azzal buntetet hogy ra 1 evre terhes lettem majd elveteltem aztan megint,Es most ismet terhes vagyok amivel mar 2* bebarnaztam es agyhoz vagyok kotve.De nem banom csak a joisten arra kerem legyen oly kegyes hozzam ne buntessen annyira hogy elvegye ot is tolem,mert azt mar nem elnem tul!
Hidd el meg tudnad oldani,biztos vannak toled szegenyebek es megoldjak,amugy meg meg annyira fiatal vagy,hogy hamarosan talalnal magadanak valakit aki egy gyerekkel is ugy szeretne mint meg senki mast!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!