Mit csináljak? Megtartsam? ( nagyon fontos )

nem várhatod idegenektől, hogy ilyen ügyben helyetted döntsenek! én annyit tudnék segíteni, hogy mindkét lehetőségről érvelek:

- egy kedves barátnőmnek down szindrómás kislánya van, csak későn derült ki, nagyon szeretik és egy pillanatig se bánkódnak vele, a nehézségek ellenére se.

- viszont egy down szindrómás gyereket felnevelni sokkal nehezebb, sokkal erősebbnek kell lenni hozzá. ha már a hírtől úgy kiborultál, hogy itt kérsz tanácsot, jól meg kell fontolnod, hogy elég erős vagy-e végig csinálni.

Ha ez megnyugtat, biztos vagyok benne, hogy ha megtartod, nagyon fogod szeretni és azt a döntést nem fogod megbánni.

Ha elveteted, azt lehet, hogy megbánod, de még mindig jobb, mintha a gyerekedet hibáztatnád azért, mert rámegy az egész életed a felnevelésére...

Ha fiatal vagy és nem vagy vallásos szerintem érthető, ha nem tartod meg, hanem újra próbálkoztok...

Szia. én màr voltam ebben a helyzetben ,mint te. Nekem is az elso terhessègemnèl down szindròmàs volt a baba. Nem tartottuk meg ès azòta màr van egy egèszsèges kisfiam.

Nagyon nehèz dontès volt akkor ès sok idôbe telt mire kihevertem .

Akkor most már leírom amit az előbb is akartam, csak tudni szerettem volna előtte, hogy hogyan derült ki a Down kór.

Nekem meg van a kérdésedre a válaszom, de inkább nem mondom, döntsél Te, de azt hiszem Te már rég eldöntötted, csak megerősítést szeretnél hallani. Már akkor eldöntötted amikor elmentél a vizsgálatra. Ez nem kötelező vizsgálat, csak az megy el aki fél attól, hogy esetleg genetikai betegsége van a babának és ne a szülőágyon derüljön ki. (Én is elmentem) Tehát, már rég tudod a választ, nem?

Ha valaki érez magában elég kitartást, erőt ahhoz, hogy felneveljen egy beteg gyermeket, akkor az úgy áll hozzá, hogy lesz ami lesz, felnevelem.

Ti nem így döntöttetek, szerintem itt nincs is már min gondolkodnod.

Ráadásul ott van előtted a múlt, nem hiszem, hogy azt szeretnéd ismételni.

Csak ki kell mondanod, és elhitetned magaddal, hogy ettől még ugyanolyan jó ember vagy és leszel is a jövőben. Na meg ott a baba apja is, rá is gondolnod kell.

Tanácsot adni én sem tudok.

De szinte biztos vagyok benne, hogy én nem tartanám meg. Egyszerűen nem hiszem, hogy boldog gyereket-boldog embert tudnék nevelni így. Akkor meg miért?

Persze ismerek én is olyant, aki down-os babát vállalt és tudom, hogy nagyon szeretik, de a szomorúság ott van minden családtag szemében, és a gyerekében ugyanúgy. Ezt nem akarnám, akkor már inkább a bűntudat.

Kihez fordulhatnál?

Hát Istenhez! Főleg, hogy mélyen vallásosnak mondod magad.

Figyelj, nálunk amniocentézis nem volt ugyan, de azért nem, mert eleve megmondtuk az orvosnak, hogy még diagnosztizált esetben sem vagyunk hajlandóak a terhességet megszakítani, pont azért, mert egy életet nem vehetünk el. így meg sem csinálták a vizsgálatot, mert "akkor minek?" Istenhez fordultunk, és egészséges babánk született.

Nem azt mondom, hogy ez feltétlenül így lesz nálatok is, csak elmeséltem a mi történetünket.

Nagyon nehéz döntés előtt állsz, amit mindenképp a pároddal együtt kell meghoznod. Beszéljétek meg, hogy mit éreztek, mit gondoltok. Együtt könnyebb szembenézni ezzel is.

én sem tartanám meg, persze az, hogy van már egy down szindrómás a családban bonyolítja a helyzetet, bár én úgy érzem egy beteg ember is nagy teher egy családnak nem hogy kettő...

kérj tanácsot paptól, beszéld meg a pároddal.

csak azért, mert a társadalom (és a családod) beléd nevelte, hogy az abortusz gyilkosság, ne tedd tönkre se a saját, se a születendő gyereked életét azzal, hogy életed végéig őt hibáztatnád, amiért nem tudsz többé normálisan, egyszerűen élni...