Babát várok, de magamra maradtam sok dologgal. Lelki támaszt várok, csak néhány jó szót. Másnak van ilyesmi tapasztalata? (Tudom, hogy nem egy sztenderd a mi ügyünk. Részletek lent)
A kisbabám édesapja nős. Régóta (évek óta) tart a kapcsolatunk, de nem vált el. Neki már van gyereke, eredetileg nem is akart babát.
Nekem nem volt kérdés (az én koromban), hogy nincs mire várni. Őt szeretem, és eszembe sem jutott volna mástól szülni.
Ő, amióta tudja, hogy babát várok, sokféle stádiumon ment keresztül. Most éppen ott tart, hogy egy kis "szabadságot" kért, hogy végig gondolja az életét ezek után.
válasza:Kedves Kérdező! Hát, az én történtem sem egyszerű... :) 10 éves kapcsolat, 5 éves házasság és 3 éves próbálkozás (gyereket szerettünk volna) után tönkrement a házasságunk. Egyik napról a másikra. A szöveg az volt, hogy elmúlt a szerelem. Ami tényleg lehet, hogy így is van, de pár héttel azelőttig minden rendben volt (tudom, ilyenkor azt szokták mondani, hogy biztos voltak jelek, csak én nem vettem észre, de tényleg nem!). Természetesen kiderült, hogy egy "lányka" van a dologban, aki fiatal, gondtalan. Nekünk pedig ugye ott volt az a "kis" gond, hogy nem jön a baba. Biztos nem mindig voltam jófej a hormonkezelések miatt, ezért valószínűleg jól esett egy állandóan mosolygós, jókedvű, állandóan fitt hölgyemény. Miután teljesen meghülyítette a férjemet, el is költözött otthonról. Egy-két hétig nem is volt "gond", de aztán folyamatosan hazajárogatott. Én lettem a szeretője :))) Iszonyatosan szenvedtem, de azokért az órákért, amikor megint fontosnak éreztem magam nála, bármit megadtam volna, bármiről lemondtam volna. Na, természetesen kiderültek a titkos találkáink (tudom, nevetséges :) ), akkor jött az, hogy jó, őt választja, válás, házeladás bla-bla-bla. Ez is tartott 1-2 hétig, addig amíg azt nem mondtam, hogy oké, csináljuk. Jött a karácsony, jöttek az ünnepek, egyre jobban hiányoztam én is, a ház is, az addigi élete is (addig kb. 3 hónap telt el), ráadásul már nekem is megjelent egy pasi az életemben. Na, ez volt a végső döfés nála, januárban hazaköltözött. Ekkor ütött be a krach :) Az első adandó alkalommal teherbe estem. Megtörtént az, amire évek óta vártunk, amiért annyit szenvedtünk. És persze itt még nincs vége a sztorinak. A férjem szerintem bepánikolt, újra felvette a csajjal a kapcsolatot, velem pedig közölte, hogy ez nagyon gyorsan jött ( :)) ), vetessem el. Hát, el lehet képzelni, hogy mit éreztem. 30 évesen, több évnyi kínlódás után ilyen dologra kér a férjem. Bevallom, egy darabig elgondolkodtam a dolgon, de nem túl sokáig. Természetesen megtartottam. Pár hétig ment a kemény huzavona, mit ne mondjak, nem így képzeltem el a terhességem első néhány hetét. Közben persze még egyéb külső dologgal is meg kellett birkóznom, jöttek a pletykák, nem is férjemtől van stb. A férjem újra "együtt járt" a lánnyal, minden héten szakítottak, mint a tinik, de újra elkezdtem hiányozni én is és az életünk is. Természetesen ő is nekem, a terhesség (vagyis a hormonok) még plusz olyan érzéseket hozott ki belőlem, amire nem számítottam. Most ott tartunk, hogy még nem költözött haza, újra együtt vagyunk, "nem sietjük el a dolgokat", a babát természetesen már akarja, bár még nem érzem rajta azt az igazi apás lelkesedést (hozzáteszem, soha nem volt egy lelkis). Egyébként én is pár hete kezdek igazán örülni. Mindig azt hittem, hogy én leszek a legboldogabb terhes nő a világon, ezzel szemben a dokim megdicsért, hogy milyen jól csinálom, egyáltalán nem parázok semmin, pedig azt hitte, hogy ennyi év várakozás után a legkisebb dolgokon is izgulni fogok. Hát, neki nyilván nem mondtam, de azért volt mindez, mert nagyjából nem törődtem azzal, hogy mi is lesz a babával (legalábbis lelkiekben). Most már minden erőnkkel azon vagyunk, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott kismama legyek, csupa szép gondolatom van (most mondjuk nem, de már rugdosott is, hogy hagyjam abba :))) ), remélem, hogy minden rendben lesz, egyáltalán nem gondolok arra, hogy mi van ha újra elhagy. Tervezem a babaszobát, a közös jövőt, bár azt hiszem, ha nem lesz mellettem, akkor is 100%-osan támogatni fog bennünket én pedig 100%-osan oda fogom tenni magam, hogy a babánknak csodálatos élete legyen. Sok kommentező biztosan azt fogja mondani, hogy hülye vagyok, hogy újra bízok benne, mert aki egyszer megtette bla-bla-bla. Egy éve még én is ezt írtam volna egy hasonló sztorira. Soha nem gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet és hogy így fogom lereagálni a dolgokat. Most már semmiről nem nyilvánítok így véleményt. Amíg nem voltam hasonló cipőben...
Kedves Kérdező! Neked kitartás, foglalkozz magatokkal, majd alakul az élet. Amikor letörsz, vagy azt hiszed, hogy itt a vég, kezdj el a babával kapcsolatos oldalakat böngészgetni, fel fogsz vidulni. Nekem sokszor segített. Jó egészséget nektek!!!
válasza:Szia! Nem olvastalak végig, de a lényeg ott van az első kiírásodban, szeretőként babát vállaltál. Nem könnyű sors, elhiszem, hogy támaszt keresel. Csak azt hiszem, rossz helyen. A támaszt a ffi kéne, hogy jelentse, de ő ezt a szerepet nem vállalta fel, ha belátod ezt, ha nem.
Úgy érzem vagy naivan vágtál bele, vagy azt mondtad magadnak, legyen bármi, én egyedül is bevállalom a gyermekemet, mert 40 körül vagyok, és nincs több esélyem. Nem számít, a másik mit dönt. S nem számít az sem, hogy a gyermekemnek nem lesz édesapja. Én leszek az, aki szeretni fogom őt, nevelni a legjobb tudásom szerint, és boldoggá teszem.
Ha ez utóbbiról van szó, akkor azt a döntést megértem, de akkor meg nincsen a nőben hiányérzet, tudod? Ha te még a pasira vágysz, akkor te őt csak meg akarod szerezni magadnak. És ha te az ő házastársi kapcsolatukat degradálod, akkor abban is csak magad oldalára akarod állítani a helyzetet. De a helyzet az, hogy lett légyen a házassága szerinted szar, ez a ffi ragaszkodik hozzá, és nem lép ki belőle még a te kedvedért sem, sőt, úgy tűnik, még a leendő gyermeke kedvéért sem.
Szerintem próbáld a valóságot tisztábban látni, és berendezkedni arra, hogy egyedül is boldog tudsz lenni a gyermekeddel. Ne legyen ennek függvénye egy olyan ffi, aki nem tud határozottan benneteket választani.
12:09-nek:
Mindenekelőtt "örömmel tölt el", hogy megmosolyogtat más kínja...
Egyértelmű, hogy szerelmes vagyok, és az is, hogy a REÁLIS szó nem szerepel most a szótáramban.
Ettől függetlenül nem hiszem, hogy elszúrtam volna az életemet...
Tényleg nem.
Nem hiszem, hogy rossz döntést hoztam.
Amikor valóban így történt, az 4 éve volt, amikor elvetettem a babát, mert féltem, hogy az adott gyógyszertől, amit akkor szedtem a tüdőgyulladásomra, árthatott neki... :(
Édesanyám engem is megpróbált első körben lebeszélni finoman, ezt írtam is egy kommentben korábban, de esélye sem volt. Itt nem voltak már kérdések. 10 olyan év után, ami az én hátam mögött van, nem akartam már többet lírázni a dolgon, most sem akarok.
Ami még különbség a történetünkben, hogy én nem 27-28 vagyok, hanem 33 leszek hamarosan... Nem ugyanaz. Főleg nem első gyerek szempontjából.
Ismerve magam, ha a több, mint 10 év alatt el tudtam volna szakadni Tőle, akkor megtettem volna, de mivel erre semmi sanszot nem láttam, így inkább ezt választottam, amiben most vagyok.
Megvan erre is már a forgatókönyv:
ha elhagyom, pár hét/egy-két hónap után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk..., mert szeretem. lehet, hogy hülye vagyok, de akkor sem kell más, csak ő...
Ha mégis megerőltettem volna magam, és nekivágok egyedül, biztosan eltelt volna egy-két év, mire valakiben újra bízni tudok, akit el tudok fogadni, bár nem olyan a szeme, szája, a hangja stb...
Ez nem lóvásár, hogy eladom a lovamat, aztán jövő tavasszal veszek egy másikat, jó lesz az is.
Nálam ez nem ment korábban sem.
Szorosabb már ez a szál, nem csak pár éve tart... :(
Arról nem is beszélve, hogy ha 3-4 év múlva mégis összeakadok valakivel, akkor már 36-37. leszek... nem az a kimondott első babás időszak... :(
Lehet, hogy össze sem jönne... Mi a garancia?! Akkor milyen tanácsokat kapnék, mivel tudnám kárpótolni magam. Anyukák! Ugye, hogy semmivel?!
Azért köszönöm, hogy írtál, egy másik oldalról láttattad velem a helyzetemet!
Nem árt az sem néha! :)
12:39:
Én igazán azon igyekszem, hogy ez a gyermek ne gyűlöljön SENKIT. Engem remélhetőleg nem fog, az apját meg remélem, mivel ismerem annyira, hogy érezzem, nem fog tudni nem tudomást venni a létezéséről, vagy elhanyagolni Őt.
Még nem tudunk semmit sem biztosan.
Lehet, hogy nem kell majd másodiknak lennie. Ezt majd az élet eldönti, előre nem akarok axiómákat gyártani olyasmiről, amiről egyelőre még nekem sincs fogalmam... Azzal is tisztában vagyok, hogy a babáért együtt lenni önmagában hülyeség, de hozzáteszem, hogy nem csak miatta jó együtt, és ezt neki is éreznie kell.
Egyébként megszűnt az embargó és a hírzárlat, a múlt héten már hívott, hogy hülye volt, hogy ezt a szünetet kérte, nem is érti, hogy tehette ezt meg velem...
Az biztos, hogy én erőmön felül is azon leszek, hogy Ő boldog legyen, hiszen évek óta azért imádkozom, hogy Ő legyen... Ennél nagyobb boldogság számomra nem létezik, tartozok neki annyival, hogy ezt valahogy megpróbálom viszonozni. :)
13:22:
Testvéremnek volt hasonló esete azzal a különbséggel, hogy ő nem volt terhes és nem volt a férfinak sem családja. Én neki csak annyit tudtam mondani, hogy tételezzük fel, hogy összejönnek és happy enddel. Mi a biztosíték arra, hogy vele ugyan ezt nem csinálja meg.
Azaz, ha el is válik a feleségétől és veled összejön akkor mi a biztosíték, hogy téged nem fog ugyan úgy megcsalni. Mielőtt azt mondod, mert szeret téged és idáig nem tette meg ne felejtkezzünk meg egy fontos dologról. Akkor még nem voltál terhes. Egy gyerek sok időt elvesz, nem mindig fogsz tudni olyan csinosan kinézni mint ahogyan ő megszokta. Mivel írtad, hogy nagy fia van, ő már "elvan szokva" egy kis babától. Lehet, hogy amit írni fogok le leszek pontozva. De egy babával főleg amíg kicsi semmire nem lesz időd. Persze szerintem most arra gondolsz, hogy tudod. De hidd el nekem, hogy nem. ( 6 hónapos a kislányom) én is most tudtam meg amikor a lányom megszületett. Te ezek után megtudnál benne bízni?
Én is kívánom neked, hogy legyél boldog a babáddal, de gondold végig a "párod" már most becsap téged azzal, hogy hiteget.
Én nem javaslok semmit de ezt gondold végig, hogy mennyire bízol/bízhatsz meg benne.
Mondtad, hogy gondolkodást kér, de mire? Az az x idő amikor együtt voltatok nem volt elég neki?
Persze tudom, hogy a bab miatt kell tartanotok a kapcsolatot, de nem e érdemes lenne inkább arra készülnöd lelkileg, hogy egyedül leszel.
Az én taktikám az, hogy mindig a legrosszabbra készülök és akkor nem esek pofára olyan nagyon.
Amit előttem is sokan írták minden ember megérdemli, hogy nem csak a második legyen.
Ugyan akkor azokkal a hozásszólókkal is egyetértek akik a megcsaltak táborához tartoznak de nekem erről az a véleményem, hogy ehhez két ember kell. Ha valakinek a párja nem akar mással együtt lenni akkor nem is lesz.
Próbálj nyugodt maradni és a babára koncentrálni, mert ha ideges vagy azt ő is megérzi.
Próbáld meg a terhességed minden pillanatát kiélvezni mert, hidd el, olyan hamar elszalad ez a kilenc hónap. :)
Jó baba várást neked!
Egy 6 hónapos kislány anyukája
13:22:
"Mi a biztosíték arra, hogy vele ugyan ezt nem csinálja meg." Anyukámnak ugyanez volt a kérdése.
Valamiért én úgy gondolom, hogy eddig sem nézett más után, ezután sem fog. Ő sem 20 éves már...
Azt látom a családban, hogy rengeteg időt, és energiát felemészt egy kisgyerek, de az is tény, hogy azért ezalatt a lassan 11 év alatt látott már ő engem mindenféle állapotban...
Nem voltam mindig csinos, frissen vasalt, nett és kifestett.
Még egy nagyon fontos dolog: NEM HITEGET.
Megmondta kerek perec, hogy nem dörömbölt benne a vágy, hogy újra kezdje az egész életét, és nem miattam mondja ezt. Azt is közölte, hogy nem 100%, hogy együtt fog élni velem... Nem ringat ábrándokba, de azt sem mondja, hogy pontosan tudja, mit vált ki belőle a gyermekünk érkezése. Talán kellő lendületet ad, talán nem. Addig kell kitartanom.
Ha mégsem önti el az apai szeretet a szívét eléggé ahhoz, hogy csomagoljon, nagyon fogom sajnálni. Főleg őt, és nem magamat.
Addigra a babánk lesz az első 100 helyen a fontossági sorrendben, tehát, vagy jön, vagy marad, mindenképpen sz*** élete lesz, ha nem meri vállalni önmagát!
Igazából pedig már most is egyedül vagyok.
Mindig is egyedül voltam mellette , erre nem kell különösebben felkészülni. Arra inkább, hogy feldolgozzam, ha nem akar majd mindenhonnan, ahol éppen van a kisgyerekéhez rohanni. Na, akkor nagyon készen leszek/lennék... Nem tudom... Egyelőre semmit nem tudok...
Mostanában egyébként óriásit nőtt a baba (a hasamon látom), és ő még vagy két hete látott utoljára. Sokkot fog kapni, ha meglátja, mekkorák vagyunk már... Ezeket is nehezen viseli, mondta a múltkor, hogy nehéz szembesülni azzal, amiben én vagyok, és ennyire bizonytalannak lenni abban, amiben ő van... :(
Már csak két hónapom van, és meglátom a babát, az eddigi 7 hónap is úgy elszállt, hogy el sem hiszem.
válasza:Kedves Kérdező!
Nem a kínodon mosolyogtam, lehet félreérthetően fogalmaztam, ha valaki, hát én biztos nem bántani akartalak.
Te bátrabb vagy mint én voltam, én nem mertem vállalni a babát, pedig nekem sem volt garanciám rá, hogy megismerkedek egy olyan férfivel akivel belátható időn belül családot is tudok alapítani.
A babámat 31 évesen vetettem el.Benne volt a pakliban, hogy talán nem is leszek többet terhes.
Az én szerencsém a szerencsétlenségben az volt, hogy megutáltam azt a férfit, így amikor udvarolt a férjem, már nyitott voltam egy új kapcsolatra, bár az elején nagyon kétkedő voltam, féltem nehogy újra átverjenek.
Megértem az okokat amiért megtartottad a babát, de a szíved mélyén Te is tudod, hogy megérdemelnétek egy olyan apát akinek Ti vagytok az elsők, munka után rohan haza hozzátok stb.
Ettől a férfitől ezt ne várd.Erre készülj fel, ne ámítsd magad.Egy évtized hosszú idő,a feleségét elhagyni már nem fogja a baba miatt sem.
Én a Te sorsodban a jót ott látom, hogy lesz egy gyermeked akiért minden bizonnyal rajongani fogsz, bár az apukája sok fájdalmat fog még Neked okozni, de szinte biztos vagyok benne, hogy a gyerek Téged is meg fog változtatni és leszel Te még nagyon boldog egy olyan férfi oldalán aki vállal Téged a babáddal együtt és akivel egy család lehettek,lesztek:D
A hozzászólásaid alapján egy nagyon érzékeny és okos nő vagy, aki a józan eszével nagyon is tudja, hogy mit várhat ettől a férfitól.De ugye nem hiába mondják, hogy a szerelem vak, viszont a kisbabád születése után biztos vagyok benne, hogy tisztábban fogsz látni.
És ekkor fog majd jönni egy olyan férfi az életedbe akire felnézhetsz és aki biztonságot és nyugalmat fog adni Nektek.
Meglátod, így lesz!
13:27
A Ti történetetekben azért egyértelműen felüti a fejét a menekülés (a férjed részéről) a problémából (nem sikerül a baba) a könnyed programokba (mhm...)
Egyértelmű, hogy szeretett Téged (szerintem most is), nem azért lépett félre, mert elege lett BELŐLED, hanem a szituból lett elege, ami minden férfit kiborít(ana): nem tud összehozni egy gyereket... selejt..., nem is igazi férfi... gyorsan keríteni kell egy másik nőstényt, akitől éppen ennek az ellenkezőjét hallja... :(
Ha egy pasival féltékennyé tudtad tenni, akkor sosem veszítetted el őt igazán. Ez, mi nők, tudjuk!
Az sem rendkívüli, hogy amikor összejön, amit mindkét fél görcsösen akar sokáig, akkor már "más a színe" a dolgoknak...
A rosszindulatú megjegyzések ezeket a helyzeteket csak tovább rontják (amikor vadidegenek úgy érzik, hogy joguk van beleszólni az életetekbe, vidékiesen szólva "megszólni" Benneteket az életmódotokért..)
"Mindig azt hittem, hogy én leszek a legboldogabb terhes nő a világon." Szó szerint ugyanezt a mondatot ejtettem ki a számon az elején, amikor még/éppen akkor nem voltam az...
Vannak dolgok, amelyek felettünk állnak, és a józan ésszel nem mérhetők fel, nem irányíthatók.
Valamiért nekem ez lett az utam, és mindent megteszek, hogy a lehető legelégedettebben járjam végig!
Neked is ezt tanácsolom, és sok boldogságot kívánok a babátokhoz és az Apukához is! :)
13:30:
Szia!
Végülis, fogalmazhatunk úgy is, hogy "támaszt" keresek itt, bár ugye tudod, hogy ez azért így butaság lenne...
Nem támaszt, "csak" hasonló tapasztalatot keresek, érett, konszolidált, értelmes nőktől/asszonyoktól, akik sok mindent láttak már az életben.
Az, hogy "a támaszt a ffi kéne, hogy jelentse", egyértelmű, a maga módján meg is teszi, de persze, hogy nekem ennél több kellene!!!
Nem vagyok még 40 körül, csak 32 vagyok (lassan 33 leszek), de azt gondolom, már megette volna a fene, ha 40 évesen tervezem az első gyermekem érkezését, még akkor is, ha ez manapság valami idióta "reklámkampány" hatására roppant divatos is lett...
"Nem számít, a másik mit dönt."
Bevallom ŐSZINTÉN, ennyi év után fikarcnyit sem érdekelt, hogy "mit dönt". Kit érdekelt? Nem dönthetett helyettem, hogy na, jó, lehet, hogy ez az abortusz beletrafál, és nem lehet több gyereked, de majd veszek neked egy gyönyörű autót, és elfelejted ezt az ostoba kis ötletedet, hogy neked nem teljes az életed gyerek nélkül, jó lesz?!
A gyermekemnek pedig igenis nem lesz édesapja!!!
Én leszek az, aki szeretni fogom őt, nevelni a legjobb tudásom szerint, és boldoggá teszem. - ahogy írod Te is, de ott lesz ő is, hiszem és tudom.
Lehet, hogy nem hétfőtől vasárnapig, de még az is megtörténhet.
Született idealista vagyok, tudom, de hát pont most vesszen el az örök hitem, amikor a legnagyobb szükség van rá?!
Persze, hogy nem arról volt szó, hogy gyermeket minden áron, és az apa nem érdekel. Már hogyne érdekelne, hiszen ezért akartam PONT TŐLE gyereket! Ez nem egy kétségbeesett teherbeesés volt, hogy mindegy, lesz, ami lesz, ha soha nem látom többet, akkor is...
Mert tudtam, hogy látni fogom... most már amíg csak él/élek...
Az meg nem igaz, hogy "Ha te még a pasira vágysz, akkor te őt csak meg akarod szerezni magadnak." Hogyhogy CSAK? Tévedsz, ha azt hiszed, hogy ez a bab ESZKÖZ volna... Ha az volna, akkor már évekkel ezelőtt "elintézem" az ügyet! Ne nevettess már! Ki vár erre – aki számító(!!!) – tizenéveket?!
"De a helyzet az, hogy lett légyen a házassága szerinted szar, ez a ffi ragaszkodik hozzá, és nem lép ki belőle még a te kedvedért sem, sőt, úgy tűnik, még a leendő gyermeke kedvéért sem."
Egyelőre! - teszem hozzá.
És töretlen lelkesedéssel hiszek abban, hogy nem a "leendő", de a kézzel fogható, és rámosolygó gyermekéért hajlandó lesz már ő is némi áldozatot vállalni. Ha most még nem is érez igazi kötődést iránta.
Az is egyértelmű, hogy a gyermekem felett érzett boldogságot nem tudja beárnyékolni ez a helyzet. Nem attól függően szeretem majd (és már) a gyermekemet, hogy az apja hogy áll a kérdéshez!
Ez nem is lenne normális emberhez (egy anyához meg pláne nem) méltó!!!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!