Babát várok, de magamra maradtam sok dologgal. Lelki támaszt várok, csak néhány jó szót. Másnak van ilyesmi tapasztalata? (Tudom, hogy nem egy sztenderd a mi ügyünk. Részletek lent)

19:03-as Hozzászólónak:

Először, szerintem, mindenki őszinte volt, aki eddig hozzászólt, különben nem hiszem, hogy megtették volna, hogy akár két percet is a válaszadásra fordítsanak!

Csak lehet, hogy másképp látják, mint Te! Na, az lehet!

Nem is csodálom...

Te ezek szerint azt a személyt "képviseled", amit az én kedvesemnek a fia... megértelek. A gyerekek ezt mindig másképp látják.

Biztosan nem olvastad vissza a kommentjeimet, sem a hozzászólásokat, mert abból mindaz, amire rákérdezel, kiderült...

A feleséggel való viszonyt már kiveséztem, a fiát meg persze, hogy imádja, az élete egyik fő értelme!!! Jó a viszonyuk, bár amióta én "kiderültem", azóta persze kissé más lett... :(

Esetünkben szó sincs róla, hogy minden rendben lenne otthon. Erre lennének konkrét és durva példáim, de azokat nem citálnám ide, mivel az az ő magánügyük...

Igazából van némi ellentmondás abban, amit mondasz. Azt írod, hogy édesapád azt hazudta a barátnőjének/barátnőinek(?), hogy már csak miattatok és az anyagiak miatt vannak együtt anyukáddal. Szerinted ez nem volt igaz. De rögtön azután meg azt írod, hogy emiatt rengeteg volt otthon a veszekedés, és az ordítozás... "állandó jelleggel ezt kellett hallgatnunk" - írod.

Abban viszont teljességgel igazat adok Neked, hogy olyan, hogy KÉT CSALÁD, nem létezhet. Vagy ha igen, ez a férfi, az én gyermekem apja nem lenne képes erre. Már pusztán a tudattól majd' összeroppan, hogy "mit művelt", ahogy ő mondja, és most rajta van a világ szeme, most neki kell lépnie!

Egyébként alapvetően igazad van abban, amit írsz, ez vitán felüli. Köszönöm, hogy helyettem is kiállsz azért, hogy "ennyi mindenkinek jár". Köszönöm! :)

21:01-es Hozzászólónak!

Azt írod, hogy az ész azt diktálná, hogy vessek véget ennek a kapcsolatnak. De bárhogyan is alakul, én ezt már soha nem tehetem meg. Nem pusztán egy nő vagyok innentől kezdve, hanem anya, akinek elsősorban a gyermekének az érdekeit kell szem előtt tartani. Neki pedig az az érdeke, hogy ismerje és szeresse az apját és fordítva. Én nem állhatok ennek útjába, bárhogy is alakul a sorsunk.

Sok "anyukát" ismerek, aki a gyerekkel fenyegeti és zsarolja a férfit, de én ezektől undorodom, ráadásul a zsarolás a feleség módszere, azt meghagyom neki...

Abban is igazad van, hogy jó lenne tisztán látnom, hogy mi lesz ezután, de egyelőre túl korainak tartom nekiszegezni a kérdést, mert azzal csak még jobban elriasztanám magamtól.

Azt nem hiszem, hogy az "el fogsz veszíteni" szlogen esetünkben működne, mert az is pusztán manipulációként hatna, hiszen tudja, hogy szeretem, és vele akarom leélni az életemet! Egyébként is elég hihetetlen, hogy egy anyuka a gyermekeke születése körüli időben azon mesterkedne, hogy hogyan találhatna magának mielőbb új pasit... Ezzel inkább csak kinevettetném magam... azt hiszem...

Kedves 8:09-es Kismama társam! :)

Minden szavad igaz lehet. Sőt!

Biztos, hogy ha úgy alakulna, hogy nem marad velünk, akkor én is többet sírnék, mint nevetnék, de egyelőre nem készülök erre.

Tudom, hogy egy gyereknek apa kell, nem is akármilyen. Nekem szenzációs apám van, tudom, hogy milyen normális családban felnőni... Ő pl. naponta kétszer-háromszor felhív és megkérdezi, hogy hogy van a kicsi... meg persze én is, de engem mindig másodjára kérdez.:D

Szóval itt él bennem a normális család modell, a szüleim harmincnégy éve boldog házasságban élnek. Nem erről álmodtak, amikor én megszülettem, de az is biztos, hogy most azt mondták: most ne foglalkozzak semmivel, a bab és én a lényeg a többi meg majd kialakul. Apukám szerint az apai érzések is előjönnek előbb-utóbb, ha meg nem, akkor óriási dolgokról fog lemaradni, sajnálnám...

De igen. Teljesen megértettem, amit írtál, szerintem inkább Te nem értettél meg engem!

Nyilván nem éveket akarok még várni, de ha ő maga kérte, hogy hadd gondolja át ezt a kérdést, akkor én most szerinted mit érek el a sürgetéssel. Fordítva is kérdezhetném: ha már eddig vártam, pár hét már mit számít?!

Arra írtam azt, amit nem értettél, hogy hol olvastam, hogy hiteltelen lenne "elvesztéssel" kapcsolatban riogatni (ami ugye egyet jelent azzal, hogy lesz nekem valaki más...) akkor, amikor pontosan tudja, hogy eszembe sem jut más... Hogy is juthatna, amikor a gyereke is ficánkol a hasamban?! Egyetlen másodpercre sem tudom őt elfelejteni...! Pléne, ha meglesz a baba és az ő kiköpött mása lesz, amire az UH alapján komoly az esély.

Ne értsd félre, én tényleg nagyon méltányolom, hogy foglalkozol az esetemmel, még ha nem is tűnt úgy valamiért!

Való igaz, hogy nem akarom elengedni, de kérdőre vonás már volt, meg is kaptam, hogy egyelőre nem látja, hogy hogy fog kimászni ebből úgy, hogy mindenkinek jó legyen.

Erre én mindig azt mondom, hogy olyan nem lesz, erre ne is számítson. Valakinek itt rosszabb lesz egyértelműen, mint a másiknak, ez anélkül már nem megy...

Sajnálom, hogy megsértődtél. Nem kellett volna.

Az pedig, hogy kinek van igaza, majd csak később derül ki, mert egyelőre mindenki csak a saját elképzelését írja le, ami vagy egyezik az eljövendő eseményekkel, vagy nem. Erről majd beszámolok pár hét/egy-két hónap múlva!