Cigiző kismamik! (Akik nem tudtak leszokni) Mennyit szívtok egy nap, minden rendbe van a babával? Hány hetesek vagytok?
Én bagóztam, és a dokim nagynevű, elismert szakember, és azt mondta, egy baromság, hogy csökkenteni, minél hamarabb leteszed annál jobb.
A "csökkenteni, mert azt mondta az orvos, egyből letenni árt" baromsággal a jellemgyenge emberek védekeznek, akik képtelenek letenni, és igazolást keresnek a baromságaikra. Ha terhes vagy tedd le, a kevés cigi is baromira árt a gyereknek és pont.
Sok doki azért mondja hogy "tudja mit, kismama? Inkább szívjon el napi párat minthogy abbahagyja, az kevésbé árt a magzatnak" mert látja az illető kismamán hogy olyan szinten függő hogy letenni úgysem tudná még a gyermeke árán sem, ezért inkább akkor már legalább arra felhívja a figyelmét hogy szívjon kevesebbet.
Az orvosok nem hülyék, nagyon jól tudják hogy káros, de legalább ha már a sok ostoba letenni nem tudja, talán annyit el tudnak érni náluk ezzel az áldumával hogy csökkentsék. Ennyi a titok nyitja, hogy miért mondanak a dokik olyat hogy "szívjon kevesebbet mert ha egyből leteszi az jobban árt."
Csak azért nem küldelek el melegebb éghajlatra kedves kérdező,mert ha felidegesíted magad,akkor az a kisbabádnak is árt,ő meg aztán nem érdemli meg... de mi volt a célod a kérdéssel? Azt hitted,hogy majd jönnek a válaszok,hogy "24 hetes vagyok,napi két dobozd szívók és minden oké"? Nyilván óriási felháborodást vált ki a kérdésed minden épeszű emberből.
19/L/NEMDOHÁNYZÓ.
Ilyen kérdést felesleges kiírni, mert jogosan kicsapja a biztosítékot szinte minden emberben!
Egy bagós kismama látványa is szánalmas!
Olyan nincs, hogy nem tudom letenni a várandóság alatt a cigarattát!!!!
Olyan van, hogy eszem ágában sincs a függőségemről lemondani! Kritikán aluli az ilyen kismama!
Mit érezhet a kisbaba odabenn? Belegondoltál már?
Hát nem törvényszerű hogy baja lesz a babának. Rokonságunkban pl az a fura dolog történt, hogy a kismama az első terhességénél dohányzott. A gyerek nem lett sem koraszülött, sem hülye, sőt ma már kétdiplomás, mindkettő summa cum laude. Gyakorlatilag zseni, bármit olvas szóról megjegyzi, soha életében nem tanult napi tíz percnél többet, de még azt is csak ritkán.
Az anyukája a második gyereknél nem bagózott, nem lett koraszülött ő sem, viszont vele már naponta le kellett ülni órákat magolni. Nehezen tanult. Szerintem semmi összefüggés a bagó, és az között, hogy mennyire lesz életrevaló a gyerek.
A napokban meg azt olvastam, hogy aki erős dohányos, és hirtelen abbahagyja, annyi stresszhormon termelődik a szervezetében, ami ugyanúgy növeli a vetélés kockázatát, mintha bagózna.Nem tudom mi igaz belőle, de biztos van olyan, akinél ez van.
Ha nem tudja letenni, inkább szívjon minél kevesebbet, én azt mondom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!