17 éves lány vagyok, teherbe estem! Mit tegyek? Szülőknek hogyan mondjam el? És az apjának?
Nem, nem voltam részeg egy buliban és nem volt egyéjszakás kalandom. A barátommal történt. Endometriózissal diagnosztizáltak egy éve és emiatt elméletileg meddő vagyok ezért annyira nem fektettünk nagy hangsúlyt a védekezésre. Hiba volt, tudom. Pár hete kezdődtek a tünetek: nem bírok ránézni a kedvenc ételemre a sajtra és szinte minden reggel hányok. Még senki nem tudja a legjobb barátnőmön kívűl aki a teszteket vette nekem tegnap. 4 különbözőt és mindegyik pozitív lett. Az egyik szerint már 6-7 hetes terhes vagyok! Nagyon nem szeretném elvetetni, de nem tudom mit tegyek. A szüleim elég jó anyagi helyzetben vannak, viszont nagyon szigorúak, mindig is eminens tanulónak kellett lennem és örökké vékony, sportos testalkatom volt mert mást nem fogadtak el. Nagyon rettegek, kérlek segítsetek!
Előre is köszönöm az értelmes válaszokat!
fél/háromnegyed kettő körül beszéltem a szüleimmel. Majd fél kettőkor írtam ide nektek.
Aha :D
tehát az lett amit jósoltunk, hogy az álompasid lelép(hmmm ki gondolta volna), hogy lesz egy cuki házad és álomvilágban neveled a gyereket(mert azt hiszed lesz időd mellett egyetemre járni és éjjel szoptatni vagy fájó fogas gyerekkel tanulni stb.) és még mindig abban az álomvilágban élsz, hogy majd megoldod. Anyukád látja jól elcseszed az életed, apukád pedig asszisztál hozzá,de csak azért mert unokát akar, azt nem nézi, hogy ezzel mekkora kért okoz.
Gratula hogy 17 évesen olyan a logikád, mint egy 12 évesé...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!