Most mi tévő legyek?

Igen, szuper jó lehet az a film, ami közvetett módon azt hirdeti, minél több beteg ember szülessen erre a világra. Végül is nincs épp eléggé túlnépesedve a Föld, még szülessen meg évente több ezer sérült is, hadd menjenek tönkre családok ezrei, és roppanjanak bele egészséges emberek!

Mert el kell hinni azt, amit egy másfél-két órás filmben le akarnak nyomni az ember torkán: a sérült gyerekkel az élet cukormázas süti tejszínhabbal nyakon öntve! Mert sok szeretetet adnak! Mond az alkoholizmusba menekült, megtört, széthullott családtagoknak, mekkora happy az élet sérült gyerekkel.

Manipulálható idióta vagy, aki nem lát túl azon, amit egy tévéműsor vagy film a képébe tol. Költözz USA-ba, ott az ilyen agyhalott zombikat keresik!

A férjednek több esze van, mint neked, és ezt most nem bántásból.

Neveljetek sok egészséges gyereket! Egészségeset! Egy beteg gyerekkel nagyon sok a küzdelem, és ha testvért szeretnétek neki..háát..

A férjednek igaza van.

Nem riaszt vissza az, hogy ha megszületik, akkor nagy a kockázat a további betegségekre? Lehet, hogy 2 évesen már csövek lógnak ki belőle? LEhet hogy meg sem éri az 5 éves kort?

Persze sok a lehet, meg a talán, de sokkal nagyobb a kockázata ennek, mint egy egészségesnél.

Számomra túl nagy lenne a kockázat, hogy én vállaljam ezt. Sokkalta fájdalmasabb egy gyereket szenvedni, meghalni látni, mint most ilyen idős magzat korában elvetetni.

Ezt vedd figyelembe. Komolyan. Elhiszem, hogy nagyon szeretnéd őt, de gondolj magadra, a férjedre, a jövőtökre.. Az sem kizárt, hogy a férjed belerokkanna és tönkremenne a házasságotok..főleg ha ő már most sem szeretné ezt az egészet.

Az kívánom, hogy legyen sok egészséges gyermeketek, és boldog házasságotok.

Mérlegelned kell. Az biztos, bárhogy döntesz, a kapcsolatotoknak ez nehéz időszak lesz.

Ha megtartod, úgy vállald, hogy tudomásul veszed: lehet, hogy egyedül kell felnevelned. Legalábbis ez alapján, ahogy a férjed áll hozzá, sanszos, hogy nem maradna veletek. Ráadásul téged hibáztatna tudat alatt vagy hangosan kimondva is, mert ő ellene volt, ő nem akarta, te mégis megtartottad. Főleg, ha más bajai is lesznek a Down szindrómán kívül, akár az élettel összeegyeztethetetlen gondok, vagy műtétek sorai... Egy halom szenvedés mindhármótoknak, amit meg lehetett volna előzni.

Ha elveteted, az nagy trauma lesz, és lehet, hogy a nehéz pillanatokban őt hibáztatod a döntésért, mert te inkább megtartottad volna. Azon fogsz agyalni, mi van, ha így lett volna, mi van, ha úgy. Azt fogod számolgatni, mikor születne meg, mikor lenne ennyi és annyi idős...

Nem tudok egészen korrekt választ adni, mert én a férjed pártján vagyok, tehát nem vállalnám. Ugyanakkor sosem voltam a helyedben, és nem vagyunk emberként sem egyformák, nem reagálunk egyformán egyazon élethelyzetre.

Tehát úgy érzem, én elvetetném. Nem akarnám szenvedni látni. Önzőség, tudom, de nem akarnám, hogy rámenjen az életem egy beteg emberre, mert nekem az az elvem, hogy egy beteg ember és az egészséges ember élete közül az egészséges felé kell dőlnie a mérlegnek. Nem akarnék két egészséges embert (engem meg a férjem) beáldozni azért, hogy aztán később úgyis magára maradjon egy intézetben, már ha egyáltalán túlél minket. Utána jobb lesz neki? Nem. Én megkímélném ettől az élettől, és magunkat is.

Inkább elvetetném, és megadnám az esélyt, hogy lehet majd egy egészséges babánk később. Aki sosem születhetne meg, ha ezt a nehéz döntést nem hozom meg.

Egy történet jut eszembe, amit X éve olvastam egy sérült gyerekekről szóló újságcikkben, talán a Nők Lapjában. Egy édesanya története fogott meg benne különösen. Elmondta, hogy 18 évvel korábban ikerfiai születtek, de sérülten és koraszülöttként, és hamar megállapították: önálló életre képtelenek lesznek. Akkor megkérdezték az orvosok, aláírja-e azt a papírt, ha leáll a keringésük, nem kér újraélesztést. Rágódott rajta, de végül aláírta. Hamarosan be is következett.

Sok évre rá mesélt erről a később született kamaszodó gyerekeinek. Azok rémülten kérdezték őt: "Anya, ha akkor nem írod alá a papírt, mi sosem születünk meg?" Ő pedig elképzelte, hol tartana a jelenben, ha nem hozza meg a fájdalmas döntést. Roncsként látta önmagát, összetörten, magányosan két magatehetetlen 18 éves fiúval. Aztán arra gondolt, milyen boldog családi életük van a gyerekeivel. Akik bizony nem születtek volna meg, ha akkor nem dönt úgy, ahogy.