Mi a véleményetek az abortuszról? A többi lent.
Mindig azt hallom,hogy ez egy olyan kérdés,amibe egy férfi nem is alkothat véleményt,mert a nő egyedüli,és elidegeníthetetlen joga,mert csak ő rendelkezhet a saját teste felett!
Nos ugyan én nem vagyok még csak a legkisebb mértékben sem vallásos,sem feminista-párti,de nekem az a véleményem erről,hogy ebben az esetben,a nő már közel sem csak a saját teste felett rendelkezik,hanem már egy másik életről. Eképpen már kérdéses az azon joga,hogy eldöntse,azt,hogy éljen e,avagy ne az a másik élet.
Persze én csak egy kivételes esetben fogadom el,ha az orvos(-ok),minden vizsgálat(-beleértve a genetikai vizsgálatokat is)után egyértelműen,s már megdönthetetlenül bizonyítani tudják azt,hogy az a magzat nem lenne ép-egészséges,esetleg súlyosan fogyatékos lesz,s a probléma egyértelműen genetikai hátterű-örökletes.
Ebben az esetben viszont nem csak hogy megengedném,hanem javasolnám is!
Nemi erőszak esetében,lehetővé tenném az anonim szülést,s az örökbe adást,mert az a véleményem,hogy az a magzat nem tehet arról,hogy erőszak által fogant(a múltban,szinte egész generációk fogantak meg így"szép lett volna"ha anno lehetőség lett volna az abortálásukra,ma lehet hogy sok "abortusz-pártoló" sem pártolhatná az abortuszt alapvető női jogként),így úgy érzem,hogy méltatlan lenne éppen emiatt kioltani az életét úgy,hogy még arra sem adunk neki esélyt,hogy megszülethessen!
Sokszor felforr bennem az indulat,amikor hallom azt,hogy sok felelőtlen nő,már-már dicsekvés tárgyává teszi azt,hogy hányadik AB-n van már túl,valamint azon,hogy valakit amiatt marasztalunk el,mert amiatt dönt az abortusz mellett,mert nem akart egy fogyatékos,vagy egy súlyosan beteg gyereknek életet adni,miközben ép-egészséges,normálisan fejlődő magzatok elhajtása felett+szinte napirendre tér a társadalom nem kis hányada,miközben azon sírunk,hogy egyre kevesebben vállalnak ma MO.-n még kevés gyereket is.
Tudom vannak pro és kontra logikus érvek-ellenérvek ebben a témában,amivel nem nagyon lehet vitatkozni,de azért némileg elgondolkodtató,vagy nem?
"Viszont mindenképp külső hatás és a legkevésbé törzsfejlődés."
Azért kutató, hogy a mai eszközökkel alátámassza vagy cáfolja. És te a legújabb eredményeket kapd meg, amit majd megint tényként tudsz kezelni, ha van rá igényed, hogy frissítsd a tudásodat. Pont erről beszéltünk legutóbb, hogy az átlag embernél olyannyira bevésődik amit régen az iskolában tanult, hogy elavult dolgokat szajkózik szinte egész életében, mert nem frissíti a tudását. Egyébként gondolom felismerted, hogy egy példát mondtam, ami egyébként nem kapcsolódik a témához.
De legalább 67-ről kiderült, hogy náci:)
Scythian (#77) "Ő egyszerűen azt vizsgálja, hogy melyik gének felelősek azért, hogy valaki pl.: szorgalmas lesz vagy lusta" - na ya, ezt hívják eugenikának, ellentétben a genetikával... érdekes tudomány, és 90%-ban egy konkrét időszakhoz, eszméhez köthető, amit úgy hívnak, hogy nácizmus. (a maradék 10% az ugyanaz a kor, csak Amerika...)
A múvi abortusz lehetőségét támogatókat meg nem nácinak, hanem döntés-pártinak hívják, csak hogy ne keveredj meg, mint macska a spulniban. És hát na ya. én döntés-párti vagyok.
Kedves #85, ugye ez a gondolatmenet ott sántít, hogy az embriók az nem egy kisebbség, hanem egy fejlődési állapot, amin mindenki átesett. Ha ugye végignézzük az evolució működését, az egyedfejlődés az mindig egy pazarló folyamat, mert úgy alakult ki - legalábbis a máig túlélő fajok esetén - hogy a legszélsőségesebb viszonyok között is biztosítsa a fajfenntartást. Szóval egy piramist látsz, aminek a csúcsán a maga is reproduktív korba jutó egyed áll. Ehhez embernél rendelkezésre áll egy olyan 500 körüli petesejt, megszámlálhatatlan spermium, és az, hogy az ember természeti körülmények között olyan 15 körüli utód megszülésére képes. Ebből kell 2-3-t reproduktív korba juttatni, ahhoz, hogy a faj egyedszáma ne csökkenjen, vagy inkább szaporodjon. Na, ez a természeti - vagy ha úgy tetszik "teremtett" - világ kottája, így működött az emberiség az elmúlt néhány száz évig bezárólag. (relatív közelmúltról beszélünk, Pasteur 5 gyerekéből ha jól rémlik 1 érte meg a felnőtt kort, a 6 Bronte testvér közül egy se élte túl az apjukat, stb)
Namost mi történt? Vettük a bátorságot:), és nagyrészt kiiktattunk mindenféle természetes szelekciót, pont az embrionális kor kivételével... a kora-embrionális korban ugye még mindig az van, hogy 10 megtermékenyült petesejtből 2-ből lesz magzat. Ezzel együtt ma, 2013-ban sokkal több bekövetkező megtermékenyülés végződik tehát majd egy megszülető, és később reproduktív korba jutó egyeddel, mint bármikor, az emberiség eddigi történetében. Beleértve azt is, hogy a természet által szelektált 10-ből 8 petesejt mellé az ember a maga döntésével odatesz (Magyarországon) 0,5-t. Abban igazad van, hogy ez a 0,5 adott esetben hulladékégetőben végzi, és tényleg nem csatornában, latrinában, bokorban (stb) - és hát ugyanúgy hulladékégetőben - mint a természet által szelektált 8.
Azért ha a folyamat egésszét nézed, lásd be, igen furcsa a nácizmussal összevetni egy olyan rendszert, ahol az érem két oldala együttesen is azt biztosítja, hogy sokkal több, és időről időre egyre több megtermékenyült petesejtből lesz végül szaporodásképes utód.
Meg lehet azt is hibáztatni, hogy egyáltalán miért van az éremnek két oldala meg egy pereme is, vagy abból kiindulni, hogy persze, hogy van, csak hát miért egy nyilt és transzparens módon kezeljük ezt, miért nem úgy, mint a Palvitz Károlyka esete a "meghalató intézettel" a Jókai műben, vagy épp a mint a Parfűm halpiaca... az éremnek mindig két oldala volt, és mindig két oldala lesz, dönteni kb abban dönthetünk, hogy az egyik oldal transzparens és szabályozott, vagy dugdosott és spontán legyen.
Nézd, kedves fórumtárs, hogy hány új egyed fogan meg ma ahhoz képest, hogy hány fogant meg 100 éve, illetve, hogy közülük hány hal meg ma a természetes szelekciónak köszönhetően, és hány halt meg 100 éve, az abortusz morális megítélése szempontjából tökéletesen irreleváns. Senkit nem ment fel és senki abortuszának a súlyát nem kisebbíti az a tény, hogy napjainkban népességrobbanás zajlik. Hozzáteszem ugyanakkor, hogy a fejlettnek és civilizáltnak mondott nyugati kultúra a maga elárult és eldobott értékeinek köszönhetően rendre irtja önmagát és így adja át életterét - ha ezt a szót egyáltalán még le szabad írni - a fejletlenebb, ám tradíciójukat és kultúrájukat, értékeiket a mai napig őrző nemzeteknek. Ne felejtsük el, hogy az '50-es évektől napjainkig Magyarországon 6000000 embert abortáltak (milyen különös, sőt sátáni egyezés ez is az általunk vizsgált két fenti gyakorlat között...), és ez a szám megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan és elfogadhatatlan.
És Te erről azt írod, mintha úgy "beiseite" értelmezhető adat volna, hogy vettük a bátorságot és odatettük a magunk 0,5-jét. Tudod, ez a 0,5 nálunk éppen 6000000 emberi élet!!! Kit érdekel, hogy ez hány százalék? Ki foglalkozik azzal, hogy hány élet múlik el a természetes szelekció által? Te tudod, hogy nekem erről külön véleményem van, és vallom, hogy az emberöltő a felhők felett csak egy pillanat... Ismered a vélekedésemet, miszerint jöttünk valahonnan és tartunk is ugyanoda vissza, de hogy ki mikor , miért és mi okból akkor és úgy hív, az nem a mi dolgunk.
Ráadásul ez a szegény magyar nemzet az abortuszokat tekintve még a legalapvetőbb, szigorúan materialista létcélt: a fajfenntartást sem tölti be, hiszen nem az a tipikus, hogy a nők a 4. gyermekükről mondanának le, hanem az elsőről, meg a másodikról. Így, ebben a vonatkozásban (is) Scythian-nek szerintem igaza van.
Szerintem senki nem állítja, hogy az abortusz jó dolog. Viszont tény, hogy szinte az emberiséggel egyidős, különböző formákban. Betiltani felesleges és veszélyes lenne, mert mit érnénk el vele? Egy gyermekét elvetetni akaró anya a történelem során mindig megoldotta a dolgot. Persze volt, hogy nem sikerült és megszületett egy súlyos beteg gyerek, vagy éppen az anya is belehalt. A halál és a meddőség kockázatát növelné az abortusz betiltása. Ez pedig elöregedő társadalmunknak nem tenne jót. Inkább arra kéne koncentrálni, hogy több tervezett és boldogan vállalt gyerek szülessen.
Kezdetnek megpróbálhatnánk emberségesebben viselkedni társainkkal. Szép dolog az ember élethez való joga és alapvető is, de az ember élhető élethez való joga is az.
Scythian, ne haragudj, de ez kicsit sok(k) nekem. A helyzet az, hogy én is elég jó körülmények közt élek. Az ismerőseim, barátaim elég tág körben mozognak, mert nem a körülményeik alapján választom meg őket. De a lényeg az, hogy sok olyan ismerősöm van nekem is, akik jó és kifejezetten jó körülmények között élnek. És habár nem mindegyiknek a véleményével vagyok tisztában, ha egy beszélgetés alkalmával felmerült, egy se volt, aki azt mondta volna, hogy betiltaná (jó és nagyon jó körülmények közt élő ismerőseimre gondolok itt direkt neked). Olyat ismerek (a legjobb barátnőm, szintén nagyon jó körülményekkel) aki, ha becsúszna, nem hiszi, hogy elvetetné (ha egészséges lenne). Viszont esze ágában sincs az abortusz ellen kardoskodni neki sem. Így tehát megint tökéletesen egyet kell értenem gyakorivalasz2-vel, a helyedben én se vonnék le messzemenő következtetéseket ez ügyben, mert ők nagy valószínűséggel nem azért abortuszellenesek, mert jó körülmények közt élnek, hanem mert hasonló gondolkodású barátokat választottál magadnak. Az általad említett jövőképpel megint nem értek egyet. Szerintem ez egyedül akkor következhet be, ha feltalálják a mesterséges anyaméhet. Amíg ugyanis egy nő testében fejlődik az embrió, lesz aki nem akarja majd megszülni. Vagy szerinted évezredekig így volt, de 100 vagy 500 év múlva már MINDEN nő BÁRMILYEN esetben ki akarja majd hordani? Ezt most komolyan így gondoltad? A számomra pozitív jövőkép ezt illetően pedig az, ha feltalálják a 100%-os fogamzásgátlókat, amik minden réteg számára elérhetőek lesznek, így sokkal kevesebb abortuszra lesz majd szükség. Viszont ha valaki rákényszerül, a beavatkozás is kevésbé lesz fájdalmas és kevesebb procedúrával jár majd (most hagyjuk azokat, akik lesz*rják a védekezést, tisztában vagyok vele, hogy van ilyen, de az én pozitív világképemben az ő számuk is nagyon lecsökken, itt pl. beteg magzatok esetéről beszélek).
És még mielőtt Széchényinek éreznéd magad, felhívnám a figyelmed, hogy hiába élsz te nagyon jó körülmények közt, amíg nem vagy multimilliárdos és/vagy politikus és nem rendelkezel nagy befolyással az ország vezetői körében, nem igen számít a személyes véleményed, sem pedig a baráti körödé. És ebben a kérdésben még így is nehéz dolguk van, látod a mostani kormány is szívesen betiltaná az abortuszt, ez szerencsére mégsem sikerült nekik, de még szigorítani sem tudták egyelőre, mert ez nem egy trafiktörvény vagy földtörvény szintjén mozgó ügy. Ezt már nagyon nehéz lenne lenyomni az emberek torkán.
És még valamit szeretnék hozzáfűzni: lehet nácizni, meg ahhoz az időhöz hasonlítani, de még mielőtt valaki így tesz, gondolja át. Valóban sok abortuszt (és kísérletet) végrehajtottak terhes zsidó nőkön, annak érdekében, hogy ne szaporodjanak. Viszont azt nem kéne elfelejteni, hogy az "árja német fajnak" pedig SZIGORÚAN TILOS volt az abortusz. Hát ennyit erről. Amúgy se értem, hogy lehet a nácizmust idekeverni, de ez már a ti dolgotok. Ceausescu idejében is halálos bűnnek számított az abortusz, de szerintem te se éltél volna az ő idejében.
Kb. így lehet a nácizmust idekeverni:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!