Valaki érzett ilyet abortusz elött? (bővebben lent)

semmit... ne vedd komolyan. de a többi hozzászólásom véresen komoly.

Másként gondolkozunk, ennyi...

Nem, sőt nem is valószínű, hogy nekem lesz, tekintve, hogy 1-essel kezdődik a személyi számom. Viszont az összes többi lehetőségEKhez volt szerencsém, lévén magam kórházból örökbe adott gyerek, és tőlem is született "3 hónapos terhes vagyok, nem akartam előbb szólni, mert..." típusú gyerek.

Szóval megegyezhetünk abban, hogy azért pártolom a SZABAD DÖNTÉS JOGÁT az abortusz-témában, mert testközelből ismerem mind az "addörökbeee" mind a "majd ha a karjában tartja, majd megenyhül" c. lehetőségek valóságát.

(ja, és ex EÜ-s dolgozóként láttam közvetlen közelről szüléseket is, meg abortuszokat is - mindenfélét - szóval azért erre is van valós rálátásom.)

Értem.

Szabad döntés joga? A magzatnak nincs joga? A testemről magam döntök, de a magzat nem a testem része. Mások a génjei, más a vércsoportja, esetleg a neme is. Egy élet, aki ösztönösen élni akar és feladata van a világban!

Különben is, élni nagyon jóóóóóóóóóóóó! Jogunk van dönteni magunkról, de nincs jogunk elvenni egy valaki életét, pusztán azért, mert nem kifejlett állapotú, ezért nincsenek jogai. Megjegyzem, egy újszülött baba sem igazán kifejlett állapotú....

"A magzatnak nincs joga?"

Ahogy mondod, nyilván tudod, hogy a magzat jogképessége feltételes, azzal a feltétellel müxik, hogy HA élve megszületik, akkor...

Egyébként meg, olvasd már végig ezt a kérdést - ha még nem tetted - http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..

és áruld el, miért is döntsön valaki az abortusz ellen és az örökbe adás mellett, ha EZ vár rá???

elolvastam. elég önző a nagymama, tulajdonaként kezeli a lányát.

megérttem, hogy ez nem olyan egyszerű...

magamról: egyetemen tanultam, nappali tagozaton amikor teherbe estem. nyilván nem terveztük, a kapcsolat is nagyon friss volt, néhány hete voltunk csak együtt. Fel sem merült bennem az abortusz lehetősége, csak az járt az eszembe, hogy itt ez a kis élet, nem kérte hogy legyen, de van és a feladatom innentől kezdve óvni, felnevelni, bármi áron... Abból a szempontból szerencsés voltam, hogy a párom is így gondolkozott - azóta a férjem és több gyerekünk is van...

De nem ment simán:

1. veszélyeztetett terhes voltam, feküdnöm kellett

2. elszállt a félévem az egyetemen, aztán az egyik szakom is, másikat levelezőin fejeztem be és a képzésért már elég sokat fizetnem kellett.

3. az egyetemen végeztem egy komolyabb kutatómunkát, savlaborban - értelemszerűen ez is bezárult előttem.

4. mivel veszélyeztetett voltam - sőt, még azzal is riogattak, hogy beteg lesz a baba - párom sokat segített, nem vállalt több munkahelyi túlórát, ami nyilván nem tetszett a főnökeinek. Munkahelyi feszültség, majd felmondott, pedig kinevezés előtt állt.

5. el kellett viselnem a környezetemtől azokat a megalázó megjegyzéseket, hogy "egyesek csak így tudnak férjet fogni", "direkt estem teherbe" stb.

Összességében ez a baba nagyon rosszkor jött. De azok a dolgok, amiket elveszítettem, elveszítettünk igazából már nem számítanak. Nem mondom, sokáig fájtak és anyagilag sem volt könnyű, de az, hogy akkor megszületett a gyermekem, a legcsodálatosabb dolog volt számomra, számunkra.

Azóta is együtt vagyunk, pedig három hét ismeretség után tudtam meg, hogy gyermeket várok. Nem volt könnyű összecsiszolódni, de eldöntöttük, mostantól egy család leszünk és ott a közös cél, a gyermek, akit boldogságban, biztonságban akarunk felnevelni! Már nem volt olyan, hogy ÉN mit akarok, hanem MI lettünk és együtt akartunk... Tudom ez a gondolkodásmód mostanság nem divat, mert nevetséges az önfeláldozás, mindenki önmegvalósítani akar. Pedig másokért élni az igazi boldogság!

Azóta született még egy gyermekünk, már mindkettő óvódás, tervezzük a harmadikat is...

#46, hát igen messze jutottál, ha anno a savlaborban végzett kutatómunka foglalkoztatott, most meg gyermekvédelemmel foglalkozol:)

És hát nézd, abban, hogy az ember a DÖNTÉS szabadságát támogatja, pontosan benne van az is, hogy te így dönthessél, ha úgy véled, hogy ez a Te utad, ezt az utat szeretnéd járni. Ahogy más meg másfele indulhasson, ha neki meg az az útja. Nem olyan egysíkú és unalmas ez, ahogy hiszed, ebben a linkelt kérdésben (ahol egyébként nem nagyi a gáz, ő nem akar eröltetni, csak vágyakozik - hanem egyes válaszadók válaszai) épp az örökbefogadás mellett érvelek, mert az a lány így döntött, neki ez az útja. (bármi is a személyes véleményem erről, amit elgondolhatsz:)). De volt már, hogy az abortusz ellen kellett érvelnem, mert egy szülői ház bele akarta nyomni a lányt az abortuszba az illető pár akarata ellenére pusztán azért, mert a fiú roma volt. Vagy amikor fiatalkorú terhest akar az anyja abortuszra kényszeríteni. Ilyen is van, ez mind benne van a döntés szabadsága elleni merényletekben. Persze van ezekben valami alapvető közös, mindig valami önmagát felsőbbnek kikiáltó akarat (lehet vallás, politika, szülő, rokonság, akármi) ellenében kell az adott pár és az ők saját döntése mellé állni:) Én egyébként azt hiszem - és igen szilárdan hiszem azt - hogy a világban a legnagyobb bűn messze nem az ölés - hanem a feltétlen engedelmességre kényszerítés, a másik vele született(!:)) méltóságának elvétele.

Az önfeláldozás szerintem is gontos erény csak hát szerintem nem akkor, ha az egyik ember EGY másikért áldozza fel magát, pláne nem szülő-gyermek viszonyban, annak ugyanis többnyire igen súlyos következményei vannak. (tapasztaltuk sokan, amikor kedves "a saját életét a gyermekéért feláldozó" szülő majd "bezzeg én feláldoztam érted..." címszóval azt várja el, hogy a gyerek is fogadja el az áldozati szerepet, a szülő zsarnokoskodását. És a végeredmény az két elszúrt élet, és két áldozat lesz, ez meg így nem értelmes dolog.)

Szóval perszem az ember feláldozza magát hazáért, eszméért, közösségért... de KÖNYÖRGÖM, a gyerek érdekében - soha ne a gyerekéért tegye, ne tegyen szerencsétlenre ezzel egész életére szóló békjót, terhet és adósságot, amikor az a gyerek nem kérte, és nem vállalta, meg se kérdezték erről. (hacsak nem egy Teréz anya tényleg az illető, de ugye az marginális kisebbség) Ugyanis, ha valaki egy "önkéntes áldozatra" viszonzást vár el, az már nem áldozat, hanem zsarnokság. Nem tudom, érted-e, ismerős-e számodra a "bezzeg én érted..." c. szülői mantra esetleg mondjuk a kamaszkorodból.

Na, ilyenek:)

A döntés szabadsága az eleve adott szabad akaratból fakad, ami teremtettségünk megmásíthatatlanul saját karaktere, de nem "L'art pour l'art" érték, hanem ESZKÖZ a földi küldetés/életcél beteljesítéséhez. És mint minden eszközzel, a szabad akarattal is lehet élni és visszaélni is. Számodra pedig sajnálatosan csak egy bálvány, amit feltétel nélkül imádsz.

Több dolgot nem értek: azt írod valahol, hogy a halálbüntetés eltörlésének pillanatában érezted először és talán utoljára, hogy jó itt magyarnak lenni. Aki köztörvényes bűncselekményt követ el, és elítélik, az nyilván a Btk.-ban meghatározott büntetési tétellel számolhat a tettéért. A halálbüntetés eltörlésével a legsúlyosabb retorzió az életfogytiglani, vagy tényleges életfogytiglani szabadságvesztés lett. Ha azt vallod, a legsúlyosabb bűn más(ok) feltétlen engedelmességre kényszerítése, és nem az ölés, akkor nem szabadna örülnöd a büntetés ezen formájának. Nagyon nem.

Ha elvi alapon helyesled a halálbüntetés eltörlését, miért vagy feltétlen abortusz-támogató?

Ha a szabad akarat az emberi értékek non plus ultrája, akkor miért akkor baj az, hogy nevelőszüleid, nyilván a saját akaratukból zsarnokoskodtak feletted? Hiszen csak a "legfőbb" emberi értéket váltották készpénzre a hétköznapokban! A párod is csak ezt tette annak idején: ő is élt a szabad akaratával - no, meg a törvény adta jogával, hogy döntött a magzatai sorsa felett! És megtartotta őket. Vagy másoknak mégsem szabad az akarata? A döntése? Vagy csak addig abszolút érték a szabad döntés joga, amíg nem ellened irányul?

Az emberi méltóság természetesen nem velünk születik, még akkor sem, ha a jogalkotók csak e kései pillanattól kezdve ismerik el. Fogantatásunktól kezdve adott értékünk nekünk. Egyébként sem helyes abortusz-témában jogi szövegekre hivatkozni, amikor a napnál világosabb, hogy a terhességmegszakítás olyan kényes kérdés, ahol a törvény adta jog élesen szembehelyezkedik az emberiség évezredes morális értékrendjével. Mert az emberi élet közpénzből (is), "orvosi" segédlettel történő, tömeges méretű kioltását teszi lehetővé. Semmire nem megyünk tehát a kérdés etikai megítélésekor a joggal.

Akárhány kört futok is meg veled, midig oda lyukadok ki, hogy durván kettős mércét alkalmazol. Minden bűn, ami a te érdekeidet sérti, és minden erény, amivel - a szabad döntés/akarat jegyében - a saját érdekeid védelmében sérted másokét. Erélyesen fellépsz a romák (gondolom zsidókéi is), a nők érdekében, de halált kiáltasz az embriókra. Elítéled az emberek nemi, faji, vallási alapon való megkülönböztetését, de életedet adnád a nők abortuszhoz való jogáért, ami az életkor alapján diszkriminál.

A saját önzésed békLYójának zártad magad! És közben azt képzeled, hogy szabad vagy.

pedagógus vagyok, a mostani munkám érinti a gyermekvédelemet (szoc. gondozói, fejl. pedagógiai munkakört látok el a tanári diplomámmal).

nagyon rosszul esik, hogy őszintén írtam magamról és megkérdőjeleznek!

természettudományi karon tanultam (a szakjaimat nem szeretném leírni) de savlabort nem csak a vegyészek használnak, továbbá kutatómunkában tanári szakon is részt lehet venni.

itt fejeztem be ezt a társalgást, mert látom nem vagyunk egy szinten, teljesen felesleges szócséplés. (tudod, én tartottalak hazugnak!)