Az abortusznak vannak jelei/tünetei? Mit tegyek, hogy a párom ne jöjjön rá, hogy abortuszom volt?

#117 "soha egy szót sem ejtesz a gyötrő, olykor életfogytiglani bűntudatról, ami fojtogatva tart fogva olyan asszonyokat, akik elhajtották a magzatukat?" - ez kimaradt...

Szóval, én a magam ismeretségi körében nem találkoztam ilyennel - ehhez számolj hozzá fél év gyakorlatot szülészet-nőgyógyászaton, és ehhez képest a Rákóczi prof, (a Szent Imre szülészet nyugalmazott vezetője) az Abortuszról szóló monográfiájában is azt a tapasztalatát írja le, hogy a nők részéről a domináns érzés a megkönnyebbülés. No meg a John Hopkins egyetemnek (USA) volt az elmúlt években kutatása ebben a témában, és hát ők se erősítették meg a magzatvédők által teljesen általánosnak, többséginek emlegetett posztabortusz-tünetcsoport létét. Na evvan.

Ehhez képest persze elméletben tudom, hogy van, akit nagyon megvisel a művi abortusz, de az döntően két csoportból kerül ki, az egyik, akit a saját meggyőződése ellenére kényszerítettek abortuszra, a másik meg, akit mindenféle "lelkiismereti propagandával" bombáztak. Mondom, én nem találkoztam személyesen ilyennel, de szavahihető embereknek elhiszem, hogy létezik.

Ellenberger találkoztam olyannal elég sokkal, akinek az abortusz-nézetkülönbség miatt szétment a párkapcsolata - ugye válási csúcs Magyarországon a gyerek 2-3 éves kora - azt mondhatom, hogy olyan párt nem láttam 5 éven túl együtt maradni, ahol az egyik a másik határozott akarata ellenére tartotta meg a terhességet. (ennyit a "majd, ha a kezében tartja, majd megenyhül"-téveszméről). És hát olyant is ismertem (írtam a másik kérdésnél) aki ilyen eredetű konfliktus és életvezetési krízis után végülis öngyilkos lett.

Szóval azt mondom, hogy valóban, létezHET olyan, aki képtelen feldolgozni egy abortuszt, de nem helyes ennek számosságát propagandisztikus célból annyira eltúlozni, hogy már-már ezt tüntetjük fel a törvényszerűnek, leggyakoribbnak. Azért gondolkodjunk már, volt anno a 70-es években olyan időszak, amikor 1 évben 200 000 művi abortusz volt Magyarországon, de ettől még nem került ki a Pszichiátria felirat a határra... én azt mondanám, hogy az emberek 90+%-a képes feldolgozni a dolgot, és egyjegyű százaléka szorulhat külső segítségre, és ismétlem, ezek zöme olyan, aki nem saját lelkiismereti döntése miatt megy abortuszra.

Ami viszont roppant érdekes, hogy hiába van x db magzatvédő szervezet a világon y költségvetéssel, még soha - ismétlem SOHA - nem készült olyan tudományos igényű vizsgálat, ahol az abortuszok, illetve a nem kívánt de kényszerből-presszióból kihordott terhességek hatását hasonlította volna össze.... hogy vajh miért nem, no azt mindenkinek a fantáziájára bízom...:)

Jó reggelt!

Gondoltam, hogy megint valamely tudományos tézisedre ébredek. Mondtam már, hogy ami a számodra mértékadó forrás, számomra nem az. Engedd meg akkor viszont, hogy én is lekössem a figyelmedet néhány pillanat erejéig, és én is olvasmányélménnyel lepjelek meg: Olvasgass bele Dr. Bernard Nathanson élettörténetébe, netán autobiografikus írásába és gondolj bele az általa leírtakba. A témában nála hitelesebb forrást még nem láttam.

A nők megkönnyebbüléséről pedig annyit, hogy az anonim, önsegítő csoportok tele vannak 50-60 éves meglett, tapasztalt asszonyokkal, aki még mindig cipelik, hordozzák a terhet és nem tudják letenni. Olvastam olyan beszámolót is, hogy egy ilyen helyen egy 80 éves, gyermektelenül és társtalanul maradt néni jelent meg, aki tragédiájával mélyen megrendítette az ott lévőket. Neki 18 évesen volt abortusza. Állítom, hogy ezek az asszonysorsok messze nincsenek a médiafigyelem központjában, sem a szakma fókuszában; utógondozás pedig nincs. A "Mit tettem?" felismerése pedig mindenkit utolér; a kezdeti megkönnyebbülést a szükségszerű bűntudat követi. Szerinted ki kérdezi meg őket a beavatkozás után 10, 20, esetleg 30 évvel? Tudod te egyáltalán hányan szorongatják rendre az első és egyetlen ultrahangos képet, amit a még élő babájukról kaptak? Van fogalmad arról, mennyien tartják hosszú évek múlva is számon, mikor lenne a baba születésnapja? Teszik fel a kérdést:"Mi lett volna ha...?" Vajon hogy nézne ki? Milyen belső tulajdonságokkal rendelkezne? Készít ma Magyarországon valaki olyan statisztikákat, amiknek ilyen asszonyok állnak a célkeresztjében? Kimegy a kórházból, megkönnyebbülten távozik, azt viszlát. Az meg, hogy a te ismerőseid (még) nem néztek szembe, ne is haragudj, de annyira relatív, hogy ezen soraidat én egyszerűen átugrottam. Írtam már neked, nyilván értékazonos ismerőseid vannak, és barátaid, mint mindenki másnak, hiszen tudod: "Madarat tolláról...".

A tetteinkkel való szembenézéstől pedig egyáltalán nem kell tartani: ez ugyanis esélyt teremt a túlélésre. Néhány kérdéssel lejjebb, itt, ezen a fórumon írt egy anyuka, akinek 5 hónapja volt abortusza, az idegei kezdik felmondani a szolgálatot, gyermekeinek képtelen megfelelni, házassága az egyébként közös döntést követő beavatkozás után romokban. Szerinted? Előre látom, most azt írod, ez elszigetelt eset. Atipikus. Ez a módszeretek: relativizáltok, hogy ez csak néhány százalék. Statisztikusan elhanyagolható. Ő a tüneteket rögtön az abortusz után kezdte érezni. Fiatal nő. Segítséget kért, hogyan tegye rendbe az életét. Azért nem hallatszik a hangjuk, mert nem mernek segítséget kérni és jelen lenni a megbánásukkal, mert félnek. Beismerésüket gyengeségnek tartják. Az ő esetében is mi történt? Meghalt a baba is és oda a családi béke is. Rengeteg minden elveszett. Mert elhitték a hamis propagandát, hogy a műtét után olyan lesz, mint előtte. És érdekel ez egyetlen tudományos "nagyagyat"? Nyomon követik az áldozatok sorsát? ugyan, dehogy. Ezért nem olvashatsz róluk. És ha te nem olvasol róluk, akkor nincsenek is.

Hogy édesanyádékkal milyen a kapcsolatod, nem tudhatom, nem is tartozik rám, csak azon részletei e viszonynak, melyeket itt mindenkivel megosztottál. Ha szomorú, és érzelemmentes, akkor ez sajnálatos (bár én ezt már szinte le se merem írni), de kiindulópontként számomra nem fogadható el. Nekem van olyan állami gondozott ismerősöm (nő), aki férjhez ment és 3 kislányt szült. Ugyanattól a férfitől, akit ráadásul szeret, és akivel azóta is együtt él. Van ilyen példa is, meg olyan is. De továbbra sem látom be, hogy az anyagiak esetleges hiánya, illetve a rossz szülő-gyerek kapcsolat miért teremtene alapot egy teljesen ártatlan emberi élet kioltására.

Azt írtad nekem, én a sajnálatommal a legrettenetesebb emberi bűn előszobájába léptem, mivel jobban tudni véltem, neked mi a jó, mint te magad. Kérdezem akkor: ha te abortuszra buzdítasz, vagy ezt a beavatkozást csak legálisnak fogadod el, te nem akarod jobban tudni, hogy jobb a magzatnak meghalnia, mint élnie? És hol van ennek a döntésnek a súlya a sajnálat súlyától? Vagy amit szabad Jupiternek...? És még cinikusan azt is mondod, hogy kvázi jótevőként abortálnád őket, hogy megmentsd őket a szegénységtől! Mint valami kegyúr! Mióta rosszabb a szegénység, mint a halál? Ezen az alapon az összes nélkülözőt likvidálni kellene, majd elégedetten hátradőlni, hogy milyen nemeset cselekedtünk? Nem kívánom, természetesen, de a mai változó világban bárkivel megtörténhet: mit tennél magaddal, ha egyik pillanatról a másikra elszegényednél?... Borzasztó veszélyes ideológia ez. Nem is folytatom.

Nézd, hogy a végével kezdjem, mivel az embrió/magzat nem személy, így személyiségi jogai sincsenek. Szabad akarata meg végképp nincsen, nem lévén asszociatív idegi működésre képes idegrendszere se, hogy egyáltalán saját akarata legyen, aminek a szabadságáról egyáltalán elmélkedhetnénk. Tudod, a szabad akarathoz elsősorban saját akarat kell, és utána kérdés, hogy hogyan és mennyire biztosított ennek szabadsága.

A bűntudathoz meg ugye először bűn kell, olyan cselekedet, amit az ember maga bűnnek ismer el magában. Az nagyjából tök mindegy, hogy mi van a vallások szabályaiban vagy a Btk-ban, az emberben magában dől el, hogy mit tart bűnnek, és mit nem. Én pl. nem tartom bűnnek a művi abortuszt, de bűnnek tartom a kizsákmányolást, ezért aztán nincs bűntudatom amiatt, hogy közreműködtem pár abortuszban is, de huszonéve bűntudatom van, mert egyszer egy barátommal fele annyiért csináltattam meg egy munkát, mint amennyit én kaptam érte, tehát kizsákmányoltam.

Na itt térhetünk rá a magukat magzatvédőknek nevezők lelkiismereti terrorizmusára, amivel mást sem akarnak elérni, mint hogy az illető bűnnek tartsa az abortuszt, tehát bűntudata legyen utána. És mindezek után hivatkoznak valamiféle posztabortusz-szindrómára, amit leginkább ők maguk csinálnak. Tudod, ez nagyon egyszerűen bizonyítható, nem volt még oly messze az a kor, amikor nem volt mód a másik ember arcába némasikolyocskát meg magzatkanaplócskát tolni bugyuta versikék és felelőtlen jövendölések társaságában, és itt is olvashatsz millió olyan kérdést, amiben az van, hogy a kérdező nagymamája futólag megemlítette, hogy "ha csak nagyapád rám nézett, már teherbe estem, volt vagy 6-7 abortuszom" - és családja lett, majd annak is, és éli az életét. Pedig nem a mai technikával voltak azok az abortuszok... sőt még akkor se, amikor a mainál 5x több, 200 000 volt évente az országban. Evvan. És hát ja, lehet, hogy halottak napján a meg nem született gyermekeiért is gyújt egy gyertyát - és itt lezáródik a történet, az év további 364 nap 23 óra 55 percében éli az életét.

A továbbiakban folyamatosan emlegeted az "ártatlan" embriót, és őszintén szólva ezzel nem tudok mit kezdeni, n.b. a vétőképes kor (általában a 14. életév) alatt mindenki ártatlan. Az abortusz meg nem egy büntetés, se a spontán (gondolj bele, az abortálódott embriók nagyobbik része) se a művi.

Innen nézve az abortusz-téma leginkább a hatalom kérdéséról szól, arról, hogy kinek van joga dönteni - ennyi. A bűn-biznic semmi másra sem jó, mint a hatalom fenntartására, ez ugye rég lelepleződött a búcsúcetli-árusításokban:) Az élet nem a bűnről meg a bűnhődésról szól, nem egy Dosztojevszkíj-regény...

A magzat természetesen személy: A legtöbb materialista, ateista is elismeri, hogy az ember az egyetlen lény, ami több, mint puszta anyag. Tudod, nem csak sár, meg víz, hanem arc-hasonmás és lélek. Minden magzat is test, szellem és lélek. Ha elismered, ha nem. A bűn pedig attól még bűn, hogy ki tartja annak, s ki nem.

Ami pedig biznisz, kérlek, na az az abortusz. Akkor is így gondolom, ha teljesen egyetértek veled a búcsúcédulák vonatkozásában. A kizsákmányolás is bűn, hogyne, márpedig az abortusz a nőt is kizsákmányolja, mert elveszi a gyerekét, és a gyermeket is, mert neki az életét lopja el.

Nézd, abban nem fogunk egyetértésre jutni eszerint, hogy személy-e a magzat. Az abortuszban - legalábbis a magyar konstrukcióban, ahol az állam csinálja meghatározott díjért - a világon semmi biznic nincs, leginkább az anti-biznic jelző illene rá... ahhoz, hogy biznic legyen, kb a triplájáért kellene csinálni, lásd Bécs... Ez tény.

Aztán az abortusz anti-biznic a világ legdinamikusabban fejlődő (az iillegális drog-fegyver-prostitució után a legtöbb profitot hozó) ágazatának, az egészség és szépségiparnak is, akiknek a profitja tetemes része származik a bababiszbaszokból, és a kismama a világ legideálisabb (értsd legjobban manipulálható) fogyasztója.

A nővel szembeni kizsákmányolás meg szerintem ott kezdődik, ha megfosztják a saját méhe feletti rendelkezés jogától, a magzatnak alávetett élő inkubátorrá degradálják. Nem véletlen, hogy az abortusz tilalama a történelemben alapvető sajátossága volt a legkizsákmányolóbb diktatúráknak - lásd legutóbb Ceausescu Romániáját... nem véletlenül aposztrofálják történész körökben is igen sokan úgy a román forradalmat, hogy a "kényszer-szülesztettek bosszút áltak az őket megszületni kényszerítőn". Ez mindjárt arra is válasz, hogy "minden magzat megszületni akar"... talán nem véletlen, hogy azóta is Romániában van a legtöbb abortusz a környéken, a megszületni kényszerített nemzedék a cselekedeteivel szavaz.

Úristen! Szóval a gyermekvállalás azért bűn, mert költségekkel jár? Mert az ember áldoz a gyermek testi-lelki-mentális fejlődésére és ezzel részesévé válik a világbiznisznek???? Mondd csak, te nem fogyasztasz? Ezen az alapon a te életed is bűn? Netán fényevő vagy? Te tényleg újbeszélül beszélsz!

Dehogy akarok én veled egyetérteni!! Oda akarsz kilyukadni, hogy az abortusz humánus erény, a gyermekvállalás meg üzleti bűn! És persze mégiscsak kötöd magad egyfajta tér-idő koordinátarendszerhez, mert Közép-Európával példálózol? És a jelennel.

Ez az a pont, ahol elköszönök. És csak ámulok, meg ámulok, hogy normális vagyok-e, vagy teljesen meghülyültem. Teljesen kiszabadult volna a palackból a tagadás ősi szelleme? A fehér fekete, a fekete pedig tényleg fehér volna? És ezt te ilyen nyíltan vállalod?

Írj még egy kommentet! Legyen tiéd az utolsó szó! Én többet nem írok. Így is fojtogat az éter...