Mit tennétek? 44 évesen, védekezés mellett sikerült teherbe esnem.3 gyerekem van most fél éve dolgozom végre. Én el akarom vetetni. A párom megtartaná. Ha elvetetem megutál, ha megszülöm - az egész életem elrontja, sose lesz munkám az életben.

Kedves előző, tökéletesen igazad van egyfelől, az abortusz lelki követkeményei is létező dolgok, nyilván vannak olyan személyiségek, akiknek ez a dolog egyáltalán nem való. Csak tudod, amíg az abortusz lelki következményeit sokan kutatják, és aránylag nagy publicitást kap, addig a nem várt gyermek megszületésének problematikája gondosan a szőnyeg alá van söpörve. És nyilván az "erőszakos, rút kisded voltam én, ikreket szülő anyácska, gyilkosod!" az egy extrém szélső eset, de ha már megemlítjük (joggal), hogy kapcsolatok esnek szét abortusz mián, akkor említsük meg azt is, hogy kapcsolatok, családok esnek szét nem várt gyermek megszületése mián is, és van olyan (nemtől függetlenül) akit az hajszol öngyilkosságba, vagy éppen annak okán hervad le az arcáról a mosoly évtizedekre.

Szóval ilyen helyzetben BIZTOSAN JÓ döntés nincs, annak az illúzióját tök felesleges kergetni. Törekedni arra kell, hogy az ember a számára kevésbé rossz, vagy kisebb kockázattal járó útra leljen rá, annak tudatában, hogy akármit is lép, szinte törvényszerűen bánni fogja legalább időnként... mert ugye ott lesz benne a "mi lett VOLNA, HA", az ember önkinzásának alapkérdése...

Kedves előző, pontosan arról van szó, amit leírsz: a kérdező nem egy tapasztalatlan bakfis, aki semmit sem tud a "nagybötűsről", hanem egy középkorú, többszörös anya, aki pontosan tudja mi a várandósság, szülés, embrió, magzat, újszülött. Az érveit és gondolatait is világosan leírta, ahogy azt is, hogy a férje más véleményen van.

Talán pont ezért nem kellene nyomni, hanem hagyni, hogy ők jussanak valamire, és nyilván az lesz a relatív legjobb vagy legkisebb rossz. Ne mi akarjuk már innen eldönteni, hogy inkább a férje alkalmazkodjon most, vagy inkább a kérdező.

Én egyébként tökéletesen eléfogadhatónak látom, hogy évtizednyi "főállású anyáskodás" után szeretné végre, ha más életterületei is hangsúlyt kapnának az életében. Ezt tiszteletben kellene tartani szerintem.

Kedves előző, nem vonatkoztattam el az esettől, egy család nem csak a férfi részéről eshet szét. Egy ilyesféle helyzetből, amiben a kérdező is van, simán következhet az is, hogy a terhesség marad, és a nő sokall be végleg néhány éven belül, akár depressziós élesz, és szétesik a család.

Ezzel nem azt mondom, hogy most ez fog történni, hanem azt, hogy ilyen - nem túl ritka - lehetőség is van. Spec Magyarországon a "GYES-betegség" - a nők izolálódása az anyaszerepen felüli női szerepektől - asszem elég élenjáró családgyilkos.

Kedves 64-es. Én nem nyomom semerre, csak az én tapasztalataimat írom le ezzel kapcsolatban. Nekem ezzel van tapasztalatom, a másik oldalt annyira nem ismerem. Majd hátha leírja valaki azt is, hogy megtartotta a gyerekét és attól ment tönkre az élete... De nem tolonganak, úgy tűnik, jóval kevesebben vannak, mint akiket egy életre megnyomorított lelkileg egy abortusz. Szerintem egy gyeses depresszió összehasonlíthatatlan az abortusz utáni kínzó depresszióval... De persze előfordulnak olyan anyák akik egész életükre mártír szerepben érzik magukat, mert a gyermekeikért feláldozták a karrierjüket, jövős-menős, nagyvilági életüket. De ez közel sincs ahhoz a tragédiához, mint amikor a gyermeke gyilkosának érzi magát és az kísérti egy életen át...

Nekem feldolgozhatatlannak tűnik, hogy az én döntésem miatt soha nem láthatom meg a babámat, nem láthatom felnőni, nem tettem meg érte semmit, hogy boldog ember lehessen...

Utólag már minden nehézség, gond, indok, semmi ahhoz képest amit megtettünk. Inkább egyedül bevállalnék már 6 gyereket mint ezt megtenni... Többet nem lehet az az ember aki volt. Nem tudok már a gyerekeimre úgy ránézni, hogy ne sajdulna bele a szívem a 3.-ért. Soha többet nem lesz önfeledt örömöm...

Ezentúl milyen hitelességgel mondhatom a gyerekeimnek, hogy ne tapossák el, üssék le a házban a pókot, hogy szent az élet, ha én a saját gyerekemet megöltem??? Engem ez megőrjít... Vajon nem lesz ugyanez ebben az esetben is? Át kell gondolni. Én nem is tudtam elképzelni előtte, hogy milyen lesz utána... Pedig sokat őrlődtem.