Meddig várnátok az abortusszal a helyemben?
Terhes lettem.
Nem fogom/nem akarom megtartani, ennek több oka is van. A legnagyobb egyértelműen az, hogy most, ilyen fiatalon nem szeretnék anya lenni, 8-10 év múlva lesz aktuális a babatéma.
A barátom viszont majd' kiugrott a bőréből örömében és az én beleegyezésem nélkül a szüleinek is elmondta már... Ez úgy derült ki, hogy leültem vele beszélni arról, hogy nem szeretnék anya lenni, nem akarom ezt a terhességet, nem akarok ekkora áldozatot hozni a saját kontómra. Egyetemre járok még, a szüleim tartanak el, tele vagyok tervekkel, ötletekkel a jövőt illetően, nem akarok mindent félretenni 20 évre... Ő azzal jött, mint érv, hogy nem is kell, mert az anyukája mondta, hogy szívesen ideköltözik segíteni az első pár évre, így én tudom folytatni az egyetemet, ő tud dolgozni, az anyja meg unokázhat.
Nekem itt villant a piros lámpa, hogy ezt ők megbeszélték a hátam mögött. Semmi baj azzal, ha a nagyszülő segít, de ez az ideköltözősdi nekem sok, még a párommal sem éltünk együtt, 3-4 nap után én vágyom az egyedüllétre. Nem akarnám még a félidegen anyukáját is kerülgetni, alkalmazkodni hozzá, hálásnak lenni, hogy segít.
Valamint ezt ne ők ketten döntsék el, beszélje meg először velem, utána az anyjával.
Elmondtam, hogy elvetetem, ő könyörög, hogy várjunk még, adjak egy hónapot, hátha megszeretem, ragaszkodom hozzá és ez biztos csak az első ijedtség... Egy hónapot kér, de én már most szabadulnék ettől az egésztől, nem akarok ezzel kelni, feküdni hetekig még. Ráadásul minél előrehaladottabb a terhesség, annál nagyobb az esély a komplikációkra is.
Nem akarom bántani, elhiszem, hogy örül neki, de esélytelen, hogy meggondoljam magam...
Ne várj, de a pasit se számítsd tovább a barátodnak, mert nem lesztek egy pár.
Nem is baj, megjegyzem.
Neked nincs szakmád, nincs munkád, NEM kell gyereket szülni a semmire - mert hogy most úgy véli, jaj de cuki, lehet, elhagy a picsbe kétév után, mert élni akar még. Vagy bármiért, te meg ott maradsz és mehetsz wc-t pucolni, hogy megéljetek.
70-es Lénát időnként kidobják az abortuszellenes szrságai miatt, aztán újra regisztrál és terjeszti a bromságait úgy, hogy neki is volt már egy abortusza ;)
Tipikus hüpi :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!