Ha elvetetem, megbánom később? Örökre velem marad a bűntudat?
24 éves vagyok és megtörtént a "baleset". Apuka hallani sem akar a gyerekről. Egy hete tudtam meg, és azóta ezen kattogok, hogy miben változna meg az életem.
Teli vagyok tervekkel, személyi edzősködöm 2 éve. A terhesség miatti testkép elváltozás korrigálható, viszont az ügyfélkörömet buknám. A családom szerencsére anyagilag támogatna, ezt tudom.
Saját családot viszont nem így képzeltem el elkezdeni egyedülálló anyaként. A társkeresést is eléggé megnehezíti, ha benyögöm a kiszemeltemnek, hogy ha velem akar élni, akkor gondoskodnia kell egy másik férfi gyerekéről. Nekem ez nem lenne nagy dolog, de férfiak ezzel úgy általában azt látom másképp vannak.
Szóval az életkörülményeim ellene szólnak annak, hogy megtartsam, de egy dolog mégis zavar. Két ismerősöm is van, aki átesett a dolgon és mindketten azt mondják, hogy hiába tudják, hogy a legjobb döntést hozták, marja őket a bűntudat és minden nap az eszükbe jut. Az egyikük nem mondja ezt, de látom rajta, hogy megváltozik az arca, amikor erről beszél. Keresztanyám, aki az abortusz kapujából fordult vissza anno bátorít, hogy tartsam meg, mert neki ez egy "nagyon nehéz, de élete leghelyesebb döntése" volt. El sem tudná képzelni az életét a lánya nélkül, aki most kezdi az egyetemet.
Néha azt érzem, bele kell vágni, nem olyan nagy dolog, szépen minden jön majd magától. Nem egy nap alatt kell megváltani a világot. Máskor teljesen lehetetlennek látom a jövőt és abszolút az egyetlen helyes megoldásnak érzem, hogy elvetessem és éljem tovább a megszokott életem a megszokott tervekkel.
De ezután mindig ott a gondolat, hogy ezt nagyon meg fogom bánni, és ezt is nagyon erősen érzem. Hiába, hogy nem vagyok abortuszellenes és nem ítélkezek senki felett, aki így dönt, belül nagyon súlyos morális tettnek érzékelem a dolgot, ami visszafordíthatatlan, mintha egy felsőbb, íratlan törvény ellen vétkeznék (nem vagyok vallásos). Néztem képeket is az abortusz utáni "eredményről". Megbántam...
Szóval összességében megőrülök.
És ha nem gyakori?
Pontosan elég az hogy van rá esély.
Ahogy arra is h fejlesztés kellhet a kicsinek (dévény, tsmt stb) Ezek gyakoriak!
De akár a tápszer megvétele is gondot okozhat.
Ezek az anyagiak.
Lelkileg pedig fogalma nincs milyen megterhelő egy csecsemővel lenni, aki sír, keveset alszik ő meg max anyunak panaszolhatja el hogy nem ez a legjobb időszaka. Az meg legyint rá (mert ő is átélte, de ugye az emlékek megszépülnek)
A szülés utáni depresszió is elég gyakori. Az hogy egyedülálló anya lesz pedig nem segítené elő a gyógyulást.
A majd lesz valami pedig nagy jövőképre utal
#41! Újra elolvastam, de még mindig nem látom, hol írta, hogy majd lesz valahogy.
"Lelkileg pedig fogalma nincs milyen megterhelő egy csecsemővel lenni, aki sír, keveset alszik ő meg max anyunak panaszolhatja el hogy nem ez a legjobb időszaka." Miért, te tudtad? Vagy bárki a gyerekvállalas előtt? Kinek kéne elpanaszolni, a férjnek? Őket aztán nagyon érdekli. Csak tudnám, akkor mi ez a sok apukára panaszkodó kérdés ezen az oldalon. Ahol a férj, semmit nem csinál, anyuka évek óta nem ment sehova gyerek nélkül, apuka szerint neki minden jár, mert ő dolgozik, anyuka meg csak otthon van. Vagy a számtalan válás a gyerek óvodás korában. Lefogadom, nekik volt a legnagyobb pofájuk, hogy ők aztán tudják, hogy kell gyereket vállalni. Biztos, ami tuti, senki ne vállaljon gyereket, mert ki tudja, mi lesz utána.
Ja, lehet, hogy tápszeres lesz és a nagymama beszáll a költségekbe. Meg lehet, gyikes Mari gyerekét meg baleset éri 2 évesen vagy kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg és a férje úgy lép le, hogy vissza se néz. Mari meg nevelheti munka nélkül egyedül a lebénult gyereket? Erre miért nem gondoltok? Ez is gyakori, elhiheted. Évekig sérült gyerekekkel foglalkoztam.
"Néha azt érzem, bele kell vágni, nem olyan nagy dolog, szépen minden jön majd magától."
Erre alapozni gyerekvállaláskor azért nem nagy észre utal... Kb. azt is mondhatná, hogy fogalma sincs, mi lesz, dehát majd biztos megesik valakinek a szíve rajtuk. Mert erre alapozik jelenleg anyuka, hogy majd ott lesz a család mindig. És szép és jó, ha van mögötted egy támogató háttér, de nekem a pofámról sülne le a bőr, ha felnőtt nőként, aki kitojta a gyerekét is már, anyához kell szaladgálni zsebpénzért.
#43! Igen, de ott nem az anyagiakról ír, hanem magáról a gyereknevelésről. Hányan írnak itt ennél kétségbeesettebben is, tervezett, nagyon várt gyereknél! Van, aki már a pozitív teszttől bepánikol, pedig évek óta próbálkoztak.
"de nekem a pofámról sülne le a bőr, ha felnőtt nőként, aki kitojta a gyerekét is már, anyához kell szaladgálni zsebpénzért." Az te vagy. Nem tudjuk, milyen anyagi körülmények között élnek a szülők. Most elképzelem magam, hogy felneveltem a gyerekeimet jól keresek, tele vagyok pénzzel. Van hol laknom, van, mit ennem, mindenem megvan. Mire költeném a pénzem, ha nem a számomra legfontosabbakra, gyerekeimre, unokáimra? A pofámról lesülne a bőr, ha a gyerekemnek azért kéne elvetetnie a gyerekét, mert én inkább a sírba akarom vinni a pénzem, mint hogy támogassam őket egy-két évig.
30-40 évesek tömegei élnek ugyan gyerek nélkül, de a szüleik nyakán. Elég csak átnézni a felnőtt párkapcsolatok topicba. 30+férfiakra anyuci mos, főz takarít. Nekik miért nem sül le a képükről a bőr? Ők miért nem örvendenek ekkora közutálatnak?
2 gyerekem van,így tapasztalat alapján én nem vállalnam egyedül a babát. Biztos a szívem szakadna meg, de nagyon nehéz ha nincs segítség, mert bizony éjjel ha nem alszik, sír, akkor nem tudod mindig ugrasztani a családot, úgy mint a párodat, akivel felvaltva tudnátok ellatni.
A nem nagy dolog, majd lesz valahogy egy gyereknél nem opció.
Nekem soha nem volt abortuszom igy talán az én véleményem nem olyan mint akinek volt, de tartom azt amit írtam, hogy egyedül nagyon nehéz lehet, mondom ezt úgy, hogy a párom teljesen kiveszi a részét a szülői feladatokbol.
#45! Pont ez az, hogy te úgy írod, hogy a férjed kiveszi a részét a feladatokból. Sajnos, nem ez az általános.
"úgy mint a párodat, akivel felvaltva tudnátok ellatni." Ezen felröhögtem. Az apák nagy része nincs otthon napközben. Olyan családot meg, ahol a férjjel felváltva kelnek a gyerekhez, pont nullát ismerek. Még csak nem is azért, mert rossz apák. Hol azért, mert anyatejes és mivel úgyis anyuka szoptatja, hol azért, mert apukának elég felelősségteljes ahhoz a munkája, hogy nem akarják, hogy kialvatlanul dolgozzon. Most ezen lehet vitatkozni, hogy fair, vagy nem fair, de attól még tény. Vannak olyan családok, ahol apuka is kiveszi a részét az éjszakából, de leginkább csak hétvégén, sokan meg akkor se. Szóval ez erős túlzás, hogy ilyen szempontból olyan hatalmas különbség lenne az egyedülálló, meg a házas anyák között az elején.
Barátnőmnek például 3 gyereke van. Nem fiatalok, a gyerekek anyagi biztonságba érkeztek. Mindhárom gyerekhez csak barátnőm kelt, apa sokszor külön is aludt. A legkisebbre 2x vigyázott egy-egy nehezebb este, amíg barátnőm elment fürdeni. Az egyiknél elaludt mellette, a gyerek meg leesett az ágyról, a másiknál meg kivette az ágyból és véletlenül beverte a fejét a falba. Ügyelet lett. Nagy segítség...
Már kötődsz hozzá a szíved mélyén. Te biztos, hogy megbánnád és bűntudatod lenne utána. Mást lehet, hogy nem visel meg ennyire, más lehet, hogy nem fogja fel, hogy az már egy élet, ami benne növekszik.
Nehéz lesz apuka nélkül nyilván, de az egyik barátnőmet is otthagyta a pasija, amint kiderült, hogy becsúszott a gyerek, és kb egy éves volt a kislánya, amikor sikerült újra párt találnia. Azóta össze is házasodott a sráccal, van már közös gyerek is. Szóval nem lehetetlen.
A nagyszülők segítsége pedig sokat ér, ha ők szeretettel várnák a babát, támogatnak a döntésedben, azzal a mindennapokban többre is mehetsz, mint egy létező, de mondjuk másik országban dolgozó, háromhavonta egy hétre előkerülő apával.
#47! Nem, csak amelyikben hülyeséget írtok. A kérdező leírásából ordít, hogy ő azt bánná meg, ha elvetetné ezt a gyereket. Ha meg úgyis megtartja, akkor fölösleges úgy előadni, mintha egyedül gyereket vállalni maga a pokol lenne, családban meg a szirupos vattacukorfelhő. Ez semmit nem segít neki. Azt se garantálja senki, hogyha elvetetné, később szép boldog családban vállalhatna gyereket. (Nem az abortusz kockázata miatt, hanem, mert a nők fele se jut el addig, hogy a gyerekei kirepüléséig együtt maradjon az apjukkal BOLDOG kapcsolatban, ne valami CSOK-os kényszer miatt.) Elhiszem, hogy huszonévesen ez az idealista elképzelés, de én már 2x 20 is elmúltam, tudom, mennyi köze van a valósághoz.
Amúgy sincs egyedül. Van egy támogató családja. Nem tini már, biológiailag a legjobb korban van a gyermekvállaláshoz, befejezte az iskolát, van és lesz munkája, pasija is lehet még bármikor. Nem utolsó sorban pedig, nem akar abortuszra menni.
Ha megszüli, 40évesen lesz egy majdnem felnőtt gyereke, karriere és még mindig azt csinál, amit akar.
Ha elveteti, lehet, hogy ugyanekkor még azon gondolkodik, hogy kivel és hogyan tudna gyereket vállalni és mardossa a bűntudat, hogy lehetne, ha anno nem dobja el.
#46
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!