Szerintetek fogom még valaha kívánni ezek után?
Védekezés mellett lettem terhes, úgy tűnik, h sikerült beleesnem abba a nagyon pici százalékba. Sose gondoltam volna, h felelősségteljes védekezés mellett ez velem is megtörténhet! Én végülis örültem neki, a korban is bőven benne vagyunk, de a párom nem akarta még a babát, sok vita és sírások után úgy döntöttünk(inkább döntött helyettem is), h elvetetjük a babát. Most pénteken lesz a műtét. Eddig a kapcsolatunk szuperül működött, februárban költöztünk össze. Én meg voltam győződve arról, h életem párjára találtam. Azt mondta, h lelkileg lesz a támaszom, mindent megtesz, h nekem könnyebb legyen, szabit vesz ki, amikor szükségem van rá, ilyen szempontból nagyon odaadó és türelmes, éppenséggel, csak a szerelmünk gyümölcsére nincs szüksége. Szeretne közös gyermekeket, csak évekkel később. Abban igaza van, h jobb lenne teljesen rendeznünk a körülményeket, de szerintem így is megoldhattuk volna.
Ami a lényeg, h 3 hete nem volt szex közöttünk, képtelen vagyok rá, egyből sírnom kell, amikor közeledik hozzám. Egyelőre nem is tudom elképzelni, h úgy szeretkezzek vele, h ne lebegjen ez az esemény előttem. Azt mondja,h addig vár rám, ameddig nekem szükségem van rá, de ezt nehezen hiszem el, amikor fontos volt számára mindig is a szex. Műtét után, ugye újabb 6 szexmentes hét következik.
Sajnálnám, ha emiatt az egész miatt a kukában landolna a lassan 3 éves kapcsolatunk. Szerintetek az idő begyógyítja a sebeket? Tudok még úgy gondolni rá, mint ezek előtt?
A döntés végleges, ezzel kapcsolatos válaszokat egyáltalán nem kérek és ítélkezést sem! Elég szégyenérzet van bennem anélkül is. A kérdésem kizárólag arra irányul, h a kapcsolatunkban ezt a traumát az idő kicsit feledteti-e???
Volt-e ezzel kapcsolatban valakinek személyes tapasztalata?
Köszönöm a válaszokat!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én általában védem a férfiakat, de ez no comment. Ez a pasi a szánalmas, nem az, aki nem cserél pelust éjjel.
Költözz el, és neveld fel egyedül. Nekem van gyerekem, ha a párommal tönkremenne a kapcsolatom, simán boldogan nevelném egyedül, a gyerek egy örök motiváció az életemben.
31 éves vagy, nem vagy már tini, ne akarj évekkel később szülni az ő kedvéért, mert nem biztos hogy összejön. Mellesleg ha ott lesz a kezedben a gyerek, csak azt fogod bánni, miért nem jött hamarabb, nem hogy még évekkel később.. szerintem is kuka ez a kapcsolat, sosem szoktam végletes tanácsokat adni, de inkább fogd magad és költözz el, mert a gyerek a fontosabb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves kérdező, bár nem voltam a helyzetedben, át érzem szavaid. Valószínűleg ugyanúgy éreznek mint te. Az én szememben a kapcsolat menthetetlen lenne,és szépen le ülnék párommal, elmondanám neki hogy mivel én szeretném a babát megtartani, viszont nem akarok ő rá sem erőszakolni semmit (se szándékomban, se jogomban nem áll helyette dönteni, hogy de márpedig lesz gyereked), ezért jobb ha szét válnak útjaink. Aztán ha gondolja, és érdekli, megismerheti a gyermekét, részt vehet a nevelésében, de ha nem, úgy is jó.
Én így döntenék. Tudom, sokan úgy gondolják hogy nem éri meg fel rúgni a kapcsolatot egy gyerekért. Én akkor sem tudnám elvetetni, pedig nem vagyok ab ellenes. És a párom sem szeretném magamhoz láncolni semmivel.
Tedd amit a szíved diktál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez a férfi nem akar gyereket, csak etet. 31 éves vagy, innen már nem beszélhetünk évek múlváról, vagy számolni kell meddőségi problémákkal. Aki igazán akar gyereket, annak 30 körül rendesen meg kell fontolnia meddig húzza még, pasiknál talán 40ig még elmegy, de ott se mindegy, nem igaz, hogy örökké gondtalanul tudnak gyereket nemzeni.
Ha ezt a gyereket nem is tartod meg, azért azt vedd figyelembe, hogy ettől a fickótól nem lesz másik babád.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Oké, tegyük fel elvetetitek ezt a babát, te úgyse tudnál megbocsájtani, se neki, se magadnak, tehát mind a baba, mind a kapcsolat kuka. 31 évesen.
Találsz mást legyünk reálisak azzal, hogy nem azonnal mondjuk egy év múlva, eltelik 2 év a kapcsolatban, jöhetne a baba. Nehezebben megy mint gondoltátok. Lehet lombik kell. Már lassan 35 vagy és nem jön a baba. Egyre többször jut eszedbe, hogy dehát neked már volt babád aki eldobtál egy pasi miatt akinek már a szeme színére se emlékszel.
Aztán ha szerencsés vagy, talán nagy nehezen összejön egy gyerek. Vagy nem. De ez a kapcsolat már rég nem lesz meg, garantálom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Most amúgy nem akarok ge*skedni, bár úgyis jönnek lepontozni, de mi volt a másik lehetőség? Tehát lehet elsiklottam az infó felett, de ha holnap reggel azt mondanád a pasidnak, hogy megtartod ha veled marad, ha nem, akkor mi lenne? Elhagyna? Mert csak annyit írtál veszekedtetek. Miről? Hogy elhagy? Ha igen, akkor sztem amúgyis elhagyna később, ha lenne indoka, pl erőltetnéd a gyereket már 2 év múlva például. Ha most, 3 év kapcsolat után mindenáron erőlteti az elvetetést, és inkább elhagyna terhesen, anélkül, hogy megpróbálná legalább, akkor nem érdemes vele maradni, vagy nem érdemes a magzatot megtartani.
A másik része a dolognak, mert itt mindenki csak a kérdezőt védi. Ha azt mondaná veled marad, de nem biztosít semmiről (pl hogy 2 év múlva nem hagy egyedül a kisgyerekkel), akkor is vállalnád, hogy megtartod? Mert tök reális, hogy 3 éves kapcsolatban lévő párok mennek szét (bár lehet ez nektek még nem tűnt fel), és ez csak egy középidő, 5 év után sem ritka az ilyen, akkor sem ha már 30-asok vagytok.
Tehát te fogtad magad, és egyértelműen a baba elvetetése mellett döntöttél, mert (gondolom?) nem akartad, hogy a pasi elhagyjon. Most meg itt sírsz, hogy te nem akarod elvetetni. Tegyük fel, megszülöd, nagyon happy leszel, aztán egyedül maradsz a gyerekkel, mert ugye a párod nem ígért semmit. Na akkor mit tennél? Ezért hülyeség erőltetni egy pasira egy gyereket. Úgyis elhagy ha akar. Te ezt nem teheted meg a gyerekkel szemben.
Ha kell a gyerek (a pasidtól függetlenül), tartsd meg. Ha nem kell, vetesd el, és max szakítasz a pároddal, de nem leszel egyedülálló anya. Hülyeség 30 évesen belemenni a szülésbe, attól félve, hogy neked már nem lesz párod, akivel gyereket csinálj...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!