Szerintetek fogom még valaha kívánni ezek után?
Védekezés mellett lettem terhes, úgy tűnik, h sikerült beleesnem abba a nagyon pici százalékba. Sose gondoltam volna, h felelősségteljes védekezés mellett ez velem is megtörténhet! Én végülis örültem neki, a korban is bőven benne vagyunk, de a párom nem akarta még a babát, sok vita és sírások után úgy döntöttünk(inkább döntött helyettem is), h elvetetjük a babát. Most pénteken lesz a műtét. Eddig a kapcsolatunk szuperül működött, februárban költöztünk össze. Én meg voltam győződve arról, h életem párjára találtam. Azt mondta, h lelkileg lesz a támaszom, mindent megtesz, h nekem könnyebb legyen, szabit vesz ki, amikor szükségem van rá, ilyen szempontból nagyon odaadó és türelmes, éppenséggel, csak a szerelmünk gyümölcsére nincs szüksége. Szeretne közös gyermekeket, csak évekkel később. Abban igaza van, h jobb lenne teljesen rendeznünk a körülményeket, de szerintem így is megoldhattuk volna.
Ami a lényeg, h 3 hete nem volt szex közöttünk, képtelen vagyok rá, egyből sírnom kell, amikor közeledik hozzám. Egyelőre nem is tudom elképzelni, h úgy szeretkezzek vele, h ne lebegjen ez az esemény előttem. Azt mondja,h addig vár rám, ameddig nekem szükségem van rá, de ezt nehezen hiszem el, amikor fontos volt számára mindig is a szex. Műtét után, ugye újabb 6 szexmentes hét következik.
Sajnálnám, ha emiatt az egész miatt a kukában landolna a lassan 3 éves kapcsolatunk. Szerintetek az idő begyógyítja a sebeket? Tudok még úgy gondolni rá, mint ezek előtt?
A döntés végleges, ezzel kapcsolatos válaszokat egyáltalán nem kérek és ítélkezést sem! Elég szégyenérzet van bennem anélkül is. A kérdésem kizárólag arra irányul, h a kapcsolatunkban ezt a traumát az idő kicsit feledteti-e???
Volt-e ezzel kapcsolatban valakinek személyes tapasztalata?
Köszönöm a válaszokat!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#88
Inkább a gyereket választanám egy lelketlen takony helyett, aki nem ért meg és mehet ahova akar, a gyerek körül egyáltalán ne legyen ott nekem.
Sose akarok gyereket személyszerint, de én egy ilyen önző f@szt bármikor kivágnék az életemből. Sajnos a kérdezőnél így mutatta ki a foga fehérjét a pasi. Ilyenkor tuti jobb már külön, mint együtt. Senkinek nem kell olyan pasi, aki az akaratát rá akarja erőltetni a "szerelmére" miközben látja, hogy az szenved. Békén is lehetne hagyni az anyát, ha megtartja a gyereket, nem kell ott a levegőt rontani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#89"Nekem ez nem férne vele hogy valaki ilyen sebet ejtsen rajtam." - de te nyugodtan ejtenél máson egy ilyenebbet... logikus...
"A kérdező vesztesége a kérdező párja miatt van" - miért is?????
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#91 " Békén is lehetne hagyni az anyát, ha megtartja a gyereket, nem kell ott a levegőt rontani." - tényleg? És mi garantálná egy olyan nőnél, akinél az anyai ösztön felülír mindent, hogy nem fog apasági perre rohanni, gyerektartást követelni???
Mennyivel rosszabb szerinted a saját érdekeit védő férfi, mint a saját érdekeit védő nő???
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#93
A férfinek odáig terjednek az érdekei, hogy védekezik és nem kényszerít abortuszra egy nőt.
Ha nem létezne abortusz, akkor mégis mi lenne szerinted? Ez a nők kiváltsága, mert ők képesek szülni, pont. Ha egy férfi nem akar gyereket, akkor a védekezésnél figyel oda, ez van.
Máshogy dugtál volna, ha itt abortusztilalom lenne?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#95
"A férfinek odáig terjednek az érdekei, hogy védekezik és nem kényszerít abortuszra egy nőt." - a rabok f...t. Az ÉRDEKEI odáig terjednek, hogy általa nem kívánt gyerek ne szülessen meg.
"Máshogy dugtál volna, ha itt abortusztilalom lenne?" - nem, akkor politikusokat hoznék közeli kontaktusba lámpavasakkal...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#97
Pedig neked abban a tudatban kéne dugnod, hogy nem tiéd a végső döntés.
Nem a te szórakozásodra és "érdekeidre" van az abortusz. Krvára nincsen igazad, hiába ugatsz és vergődsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#99
Miért nem kötteted el magad? Mindenkinek jobb lenne, itt vannak a te jogos érdekeid, a saját testedbe beavatkozhatsz, ha nem akarsz gyereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!