Szerintetek fogom még valaha kívánni ezek után?

Védekezés mellett lettem terhes, úgy tűnik, h sikerült beleesnem abba a nagyon pici százalékba. Sose gondoltam volna, h felelősségteljes védekezés mellett ez velem is megtörténhet! Én végülis örültem neki, a korban is bőven benne vagyunk, de a párom nem akarta még a babát, sok vita és sírások után úgy döntöttünk(inkább döntött helyettem is), h elvetetjük a babát. Most pénteken lesz a műtét. Eddig a kapcsolatunk szuperül működött, februárban költöztünk össze. Én meg voltam győződve arról, h életem párjára találtam. Azt mondta, h lelkileg lesz a támaszom, mindent megtesz, h nekem könnyebb legyen, szabit vesz ki, amikor szükségem van rá, ilyen szempontból nagyon odaadó és türelmes, éppenséggel, csak a szerelmünk gyümölcsére nincs szüksége. Szeretne közös gyermekeket, csak évekkel később. Abban igaza van, h jobb lenne teljesen rendeznünk a körülményeket, de szerintem így is megoldhattuk volna.

Ami a lényeg, h 3 hete nem volt szex közöttünk, képtelen vagyok rá, egyből sírnom kell, amikor közeledik hozzám. Egyelőre nem is tudom elképzelni, h úgy szeretkezzek vele, h ne lebegjen ez az esemény előttem. Azt mondja,h addig vár rám, ameddig nekem szükségem van rá, de ezt nehezen hiszem el, amikor fontos volt számára mindig is a szex. Műtét után, ugye újabb 6 szexmentes hét következik.

Sajnálnám, ha emiatt az egész miatt a kukában landolna a lassan 3 éves kapcsolatunk. Szerintetek az idő begyógyítja a sebeket? Tudok még úgy gondolni rá, mint ezek előtt?

A döntés végleges, ezzel kapcsolatos válaszokat egyáltalán nem kérek és ítélkezést sem! Elég szégyenérzet van bennem anélkül is. A kérdésem kizárólag arra irányul, h a kapcsolatunkban ezt a traumát az idő kicsit feledteti-e???

Volt-e ezzel kapcsolatban valakinek személyes tapasztalata?

Köszönöm a válaszokat!