Lombik 2. ultrahang, csak 4 tüsző. Lesz még több?
Figyelt kérdés
Sziasztok, tegnap volt a második ultrahangom es sajnos csak 4 tüsző van eddig :((( nagyon elszomorodtam, mert annyira bíztam benne hogy több lesz. A hormon értékeim jók voltak, es a doki is mondta, hogy meglepte, hogy csak ennyi jött eddig össze. Azt is mondta, hogy nem a mennyiség számít hanem a minőség, de én teljesen összeomlottam tegnap miután eljöttem a kórházból. 3 éve próbálkozunk a babával, sajnos a férjemnek annyira rossz a spermaképe, hogy csak a lombik jöhet szóba. Ez az első lombikunk, de valószínű, hogy az utolsó is, mert én úgy érzem, hogy nem bírom ezt az egészet többször is végigcsinálni. Annyira bíztam benne, hogy sikerülni fog az első, még csak 34 éves vagyok és elvileg nálam nincs semmi probléma. De most a tegnapi vizsgálat után borzasztóan érzem magam és nagyon kilátástalannak látom a helyzetet. Nagyon szeretnék babát, de ha most ez nem jön össze, úgy érzem már sosem fog. A férjemnek van már két felnőtt gyereke, nekem még semmi. Ne haragudjatok hogy itt öntöm ki a szívem, ez nem hiszti, csak nem tud a környezetemben senki róla, hogy min megyek keresztül, Anyukámnak es barátnőknek sem meséltem el. Most úgy érzem h rettenetesen el vagyok keseredve és nem tudom mi lesz ha nem jön össze:(((( vki tudna írni valami vigasztalót?:(((2021. máj. 5. 07:49
11/130 anonim válasza:
Ja annyi még hogy nekem is úgy volt hogy 4 max 5 db lesz és 6 lett végül.Meg is lepődött az orvosom de kellemesen persze.Keddig van idő bőven....Lehet abból még 6-7 db is főleg Ovitrelle után vagy nem tudom melyik tüszőrepesztőt kapod majd de attól is nőnek tovább.
12/130 anonim válasza:
Sziasztok! Nekem pénteken volt punkcio 11 petesejt és csak 4 termékenyült meg vagy hétfőn vagy csütörtökön kapom vissza ez lesz 3 dik nagyon remelem hogy már sikerül de most hasam feszül fel van fújódva nem tudom mikor megy Visza első stimulcional nem vol így. Mindekinek sok sikert kívánok 🥰🙏
13/130 A kérdező kommentje:
Sziasztok! Ma volt a leszívás, es végül 14 petesejtet tudtak leszívni, de még most sem értem, hogy hogy a csudába sikerült ezt összehozni, mikor pénteken még csak 4 vt:)) holnap kell telefonálnom, hogy megtudjam mennyi termékenyült meg. Nagyon izgulok és reménykedek... sok sikert nekünk ❤️❤️
2021. máj. 11. 13:51
14/130 anonim válasza:
Kedves Kérdező! Gratulalok a sok petesejthez! Na latod, innentol csak optimistan es meglatod hogy minden rendben lesz. En tegnap kezdtem a stimulaciot, hetfon kiderul hogy hogy allok. A multkorihoz kepest most hormonbombakat kapok. (3 szuri naponta) varom a fejlemenyeket!
15/130 anonim válasza:
3as és 5ös vagyok. Gratulálok!! Látod, nem szabad idegeskedni, mindig csak pozitívan 😊🤗 Biztosan marad belőlük fagyasztani is. Sok sikert kívánok 🤗
Majd írj, hogy mi lett! 😊
16/130 anonim válasza:
8,10,11 vagyok
Ma ET+7.napon teszteltem egy jó nagy negatívat.4 naposak voltak az embriók tehát ma 11 naposak már.Szerintem ez ennyi volt de pénteken még jön egy vérvétel bár nem igazán reménykedem már.
17/130 A kérdező kommentje:
Nagyon sajnálom, utolsó :(( es akkor már biztos, hogy most nem jött össze? Teszteltél újat azóta?
2021. máj. 12. 17:14
18/130 anonim válasza:
Nem teszteltem.De lehet az volt a baj hogy 25-ös tesztet használtam.Vettem ma egy 10-es tesztet és holnap újra megnézem.Ha az is negatív lesz akkor én feladtam.Pénteki vérvétel még hátra lesz
19/130 anonim válasza:
Sziasztok ! Ma kaptam Vissza egy picurkát , én vagyok az akinek 4 termekenyült meg😀
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!