Dóri, mi az a csicsóka? Komolyan nem tudom, és még nem is hallottam róla.Elmondod?
Kata, mi is kistesót szeretnénk de már nagyon nagyon, ez a második hónap. Elvileg ma kell megjönnie nekem is, mert ha jól számoltam nem sikerült együtt lennünk pékor, ezért nem leszek nagyon csalódott ha ma megjön és a decemberre(illetve november végére) koncentrálok.
Hát tudományosan ezt írják róla: A legtöbb zöldségről elmondható, hogy értékes tápanyagokban gazdag, de a csicsóka igazi csodazöldség: úgy laktat, hogy közben nem hizlal, mint a burgonya, elfogyasztása után vércukorszintünk nem ugrik meg hirtelen, mert fokozatosan szívódik fel, ráadásul rostokban igen gazdag, így emésztőrendszerünk is hálás lehet rendszeres fogyasztásáért. Mindezen tulajdonságait a benne található inulinnak köszönheti, mely egy igen jótékony szénhidrátfajta. Kifejezetten ajánlják cukorbetegeknek, de véd a szív- és érrendszeri betegségek ellen, rákterápiában is hatásosan alkalmazzák, emésztőrendszerünkre gyakorolt pozitív tulajdonságai miatt pedig remek immunerősítő.
Amúgy leginkább küldőse a gyömbérre hasonlít, ízre picit a krumplira. egy olyan zöldség ami állítólag bármilyen mostoha körülményekközött nő.
Az ismerősöm östermelő és csak csicsókával foglalkozik. Ő említette egyszer, hogy segít babaváráskor is. Viszont akkoriban még nem érintett a téma, így olyan nagyon nem is figyeltem rá. Úgy tervezem, hogy holnap felhívom és megkérdezem pontosan.
Én már sokszor ettem. Nagyon finom akár salátának, vagy sütve főzve köretnek. Felhasználása engem a krumplira emlékeztet. Az ívólé is jóízű. Ibolya néni három ízben gyártja céklás, körtés és natúr. Mindet kóstoltam egyszer. A püré amit még ő gyárt nekem nem jött be túlságosan ízre, de szerintem az azért elég kiadós.
Én is elkezdem a méhpempőt, ezt találtam neten : [link] érdemes elolvasni a hozzászólásokat is, volt akinek 12év után sikerült :O
Szerintem ez elképesztő, remélem be is tudom szerezni, már érdeklődtem a méhészektől :)
írják igen, hogy nagyon rossz az íze, de ha ettől sikerül a baba, elviselem :)
Zsuzsa ♥
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!