Hogyan lehet elrendezni az orvossal, ha császárral akarok szülni?

„Nos, nem tudom, hogy a kedves anyuka milyen bababarát kórházban volt, de én két megyei kórházról és egy klinikáról tudok nyilatkozni.”

Én nem a megszólított anyuka vagyok, hanem egy korábbi, akinek az anyukája évtizedek óta az egészségügyben dolgozik. Nem bababarát kórházban szültem, hanem az I-es Női Klinikán, az isten óvjon minden nőt attól a bánásmódtól. Fogadott orvosom volt potom 120 ezerért, és fogadott szülésznőm is, csak pechemre aznap szült az összes kismamája, mert melegfront volt, így nem ért rá annyit foglalkozni velem, mint szükséges lett volna. A többi szülésznő úgy beszélt velem, mint egy utolsó senkiházival, hiszen nem őket fogadtam meg (egy kivételével, aki a szomszéd szobában segédkezett.)

Itt ugyan vannak nagyon jól felszerelt szülőszobák, a beöntést mégis a bejárat melletti vizsgálóban kaptam, és a közvetlen onnan nyíló vécét kellett használnom úgy, hogy a következő anyuka is ott mellettem kapta a beöntését. Nem volt világos, hogy akkor most innen mindjárt kizavarnak, vagy hogy lesz, de végül nem okozott forgalmi dugót a helyzet, csak éppen elég kínos volt, hogy úgy kapom a beöntést, hogy egy függöny választ el az előtértől, meg az ott esetleg toporgó apukáktól, egyebektől.

Nagy gyerekem volt, kilátásba helyezték a császárt, amit én nagyon szerettem volna megúszni. Ezt a hibát nem biztos, hogy még egyszer elkövetem. Szerettem volna edát, de mivel az orvosomnak a szülésemmel egy időben volt a rendelési napja, addig kóválygott, hogy lekéste – ebben a kórházban ugyanis a szülészek adják az edát, ők itt ehhez is értenek, csak tudnám minek, ha aztán úgysem adják be. A gyerekem nem akadt el, gyönyörűen a világra robbant, én egy hang nélkül álltam a kínokat, a szülésznőm többször megjegyezte, hogy ilyet viszonylag ritkán lát. (Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, hogy egyértelmű legyen, nem tartozom a hisztis pcsa kategóriába). A szülés/varrás/megfigyelés végeztével szülészorvos, szülésznő el. Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy szülés után nemes egyszerűséggel elájultam a vérveszteségtől, és ez így volt minden alkalommal, ha csak megpróbáltam felülni. A szülésznőm úgy hagyott ott, hogy át fognak tolni az osztályra, majd szól a kolléganőknek. Én addig ott feküdtem a sajgó alfelemmel a kőkemény szülőágyon, folyt belém az infúzió, és reszkettem a kimerültségtől, de az adrenalintól egy percet nem tudtam aludni. Amikor már több mint egy órája ott feküdtem, kiszóltam az első arra járónak, hogy mikor fognak átvinni. Erre elég flegmán jött a válasz: majd ha saját lábon át tudok menni. Mire én: de nem tudok lábra állni. Mire ő: az csak hozzáállás kérdése. Undorító hangnemben beszéltek velem, mert ki kellett támogatni a vécére, a zuhany alatt úgy reszkettem, hogy majdnem összeestem, de kisasszonyka nem jött oda segíteni, kiabált velem, hogy visszafelé nehogy össze merjek esni, és épp csak le nem bsztak, mert nem tudtam pisilni, és meg kellett katéterezni, amitől olyan húgycsőgyulladásom lett, hogy hetekig tartott, mire rendbe jött.

2014. Magyarország, Budapest.

Az pedig, hogy valaki – ha jól érzékeltem férfi létére – le mer hisztisezni, gyávázni és lustázni egy nőt, mert a fent leírtaktól szeretné megkímélni magát (ugyanis senki nem tudja garantálni, hogy nem kell átélnie felesleges borzalmakat), véleményem szerint vérlázító. És hisztisnek, gyávának és lustának titulálni valakit, aki szeretné elkerülni a traumát se nem szakmai, se nem etikai kérdés, szimplán pofátlanság valakitől, aki soha nem lesz arra kényszerítve, hogy átélje. Mert bizony nem mindenkinek rózsaszín felhős csúcsélmény a szülés, sőt. (Én kettő olyat hallgattam végig a szomszédos szobákból, hogy csak végighallgatni is trauma volt. Nesze neked háborítatlan szülés.)

Nem a szülés minősége határozza meg az anyaság minőségét, és úgy gondolom, hogy a 21. században, ahol ehhez minden eszköz adott, minden nőnek joga van döntést hozni a saját testével kapcsolatban.

"és úgy gondolom, hogy a 21. században, ahol ehhez minden eszköz adott, minden nőnek joga van döntést hozni a saját testével kapcsolatban."

Természetesen joga van. Lehet óvszert használni, vagy egyéb fogamzásgátló eszközt. Szülni nem kötelező, csak egy opció. A császár viszont abszolút orvosi kérdés, aminek vannak indikációi, a női hiszti ismételten nem az, a fajunk megléte óta tudnak a nők császár nélkül szülni, a XXI. századra elfelejtettek volna?! Most ráadásul rendkívül jól monitorozható a magzat állapota méhen belül, tehát még biztonságos is a dolog. Egyébként miből gondolja a kedves anyuka, hogy császár esetén jobb lett volna a helyzet és empatikusabb lett volna ugyanazon személyzet?

Azt viszont elismerem, hogy az a nőgyógyászat szégyene, hogy félelembért kell fizetni a szülésért, mert különben nem látják el az embert normálisan. De ez más operatív szakmában is szégyen, és szégyen az ami önnel történt, de mindez még nem indok a császárra. Egyébként nekem vidéki klinikáról van tapasztalatom, ott korrektül bántak a betegekkel.

Megyei kórház szülészete, ahol igen, a mai napig létezik függönyös megoldás. Nem tudom arról van-e fényképem, de az ott uralkodó állapotokról igen. Este szívesen megosztom.

Egyetértek azzal a hozzászólással is, hogy egy férfi ezt nem igazán tudja megérteni, felfogni- még ha orvos is - lévén, hogy sohasem szült és nem is fog. A kéjgázt ÉN használtam és marhára nem éreztem a fájdalomcsillapító hatását hiába a számok és a statisztika. Úgy látszik az én testem nem tudja, hogy a számok alapján nem kellett volna fájnia! A könyöklés pedig műfogás? Köszönöm szépen, akkor mondjuk könyököljenek a te hasadba miközben próbálsz kinyomni egy gyereket! Akinek nincs pénze orvost fogadni, akkor az mit tegyen ?! Jah tudom: ne is szüljön. És ha már az én testem, döntésem, választásom, akkor igenis legyen választásom abban is, hogy hogyan akarok szülni.

„Természetesen joga van. Lehet óvszert használni, vagy egyéb fogamzásgátló eszközt. Szülni nem kötelező, csak egy opció.”

A maga hozzáállása a kérdéshez is legalább annyira szégyenletes, mint a velem való bánásmód volt a Klinikán. Gyereket nemzeni és világra hozni mindenkinek alanyi joga, a putris cigánynak és a meggondolatlan megélhetési „családtervezőnek” is egymás után tízet, függetlenül attól, el tudja-e tartani, illetve milyen értékrendet közvetít, mire neveli a gyerekét. A maga olvasatában egy ilyen embernek eszerint több joga van a gyerekvállaláshoz, mint annak, aki megfontoltan, jó körülmények közé várja, és testileg/érzelmileg/szellemileg a legjobbat adná a gyerekének, csak mert inkább választaná, hogy steril orvosi körülmények között vágják ki belőle a gyereket, mint azt, hogy szanaszét szakadjon az alfele, inkontinenciája legyen, és/vagy más egyéb maradandó problémája.

„A császár viszont abszolút orvosi kérdés, aminek vannak indikációi, a női hiszti ismételten nem az”

szomorú, hogy így van, és szégyenletes, hogy újra és újra hisztinek titulál valamit,amit még életében nem élt át, és nem is fog soha. És most jöhet azzal, hogy a fájdalomcsillapításra lehet edát választani, de: nem minden esetben és időpontban adható, nem is mindig sikerül jól beadni, és a szülés végén – ami számomra a legfájdalmasabb része volt az egésznek – már senkinek nem is adják be.

És mi van azokkal, akik egy-egy traumatikus szülésélményt évekig, vagy akár életük végéig nem tudnak feldolgozni? Ők is hisztisek, vagy csak nem volt szerencséjük?

(Luther Márton állítólag azt mondta a nőkről: nem baj, ha belehalnak a szülésbe, hiszen ez a dolguk. Nagy kár, hogy ez a szemlélet nem változott annyit, ahány évszázad eltelt Luther fellépése óta. Ma ez nagyjából így hangzana: nem baj, ha egy nő összecsinálja magát a fájdalomtól szülés közben, vagy épp szanaszét szakad, hiszen ez a dolga. Az orvosnak meg az, hogy összevarrja, úgyhogy csak ne hisztizzen.)

„a fajunk megléte óta tudnak a nők császár nélkül szülni, a XXI. századra elfelejtettek volna?!” Fajunk megléte óta halnak is bele nők és újszülöttek, kizárólag a császármetszésnek köszönhető (persze a gyermekágyi lázat itt most nem veszem számításba, így Semmelweist most hagyjuk), hogy sokkal jobb eséllyel túlélhető egy-egy szülés, mint régen.

Ugyanakkor az ismeretségi körömben van olyan is, akinek velem ellentétben szülés után nem volt elég az infúzió, vérátömlesztést is kellett kapnia. Ha maga valóban orvos, akkor tudnia kell, hogy a vérátömlesztésnek is lehetnek igen kellemetlen mellékhatásai, amelyek akár egy életre elkísérik az embert. Miért is hiszti, ha valaki jó előre szeretné elkerülni az efféle „kellemetlenségeket”? Maga tudja garantálni minden nőnek, hogy komplikáció, maradandó visszafordíthatatlan sérülés és kivérzés-mentes lesz a szülése? Amíg nem, addig ne jöjjön a hisztivel, mert a halálfélelem és az életminőség jelentős megromlásától való félelem nem hiszti! És ugyan árulja már el, mitől van több joga egy orvosnak a testemmel kapcsolatos döntéseket meghozni? Azért, mert az orvosin ezt tanítják? Ettől még hadd ne fogadjam el, hogy a „lelkiismeretes” orvosoknak több joga lenne eldönteni, ki szülhet gyereket és ki nem (maga szerint, aki hisztis, annak ehhez nincs joga), illetve hogy ezt ki hogyan teheti meg.

„Most ráadásul rendkívül jól monitorozható a magzat állapota méhen belül, tehát még biztonságos is a dolog.” Aha, annyira, hogy a rendkívül jó monitorozás mellett is hagynak nőket órákig kínlódni, mire végre megcsászározzák, és születik meg a gyereke bevérzésekkel, illetve oxigénhiánnyal. Hagyjuk már ezt!

„Egyébként miből gondolja a kedves anyuka, hogy császár esetén jobb lett volna a helyzet és empatikusabb lett volna ugyanazon személyzet?” Nem gondolom, hanem tudom. Ha császároznak, nem repedek végbélig, nem veszítek annyi vért, hogy hetekig nem vagyok önmagam (nem a babyblues meg a többi szokásos dolog miatt, hanem mert tényleg olyan voltam, mint egy hulla, emiatt a szoptatás is nagyon komoly nehézségekbe ütközött), nem lesz inkontinenciám minden irányba, azt pedig, hogy másképp bánnak egy császáros anyukával, konkrétan a kórházi protokoll írja elő. Pl. tőlük senki nem várja egy órával szülés után, hogy saját lábon menjenek át az osztályra, pedig ők nincsenek is kivérezve. És ez csak egy a sok közül.

Kedves anyuka, már bocsánat, de attól, hogy az ön szülésze hülye volt és nem végezte el normálisan (vagy sehogy) a gátmetszést ami az ön problémáinak 90 százalékát okozta, attól a császár nem lesz jobb a természetes szülésnél. A császár veszélyesebb, mint a hüvelyi szülés, több a komplikációja, nagyobb eséllyel van szükség transzfúzióra is (egyébként a transzfúzió manapság elég biztonságos) és lényegesen több a hosszútávú következménye is. Aki kicsit is ért az orvostudományhoz, pontosan tudja, hogy nagyon nem jó, ha valakit felvágnak, mert jönnek a kinövések, sebgyógyulási zavarok stb. A magzatnak is számos szempontból jobb a hüvelyi szülés, steroid termelés stb miatt. A császár egy biztonsági megoldás. Nem pedig úri luxus. Pont azért, mert orvosi szempontból semmivel sem biztonságosabb, vagy jobb, mint a hüvelyi szülés. Kapásból például ha nem sikerül a spinál, az anya meg fogja élni, hogy felvágják, egyrészt, másrészt ha altatni kell, abból a magzat is bőven fog kapni.

Mindazonáltal az ön esetében megértem miért ellenzi a hüvelyi szülést, de attól, hogy ön rossz orvosnál, rossz helyen szült még semmivel sem lesz rosszabb a hüvelyi szülés, vagy jobb a császár.

Én továbbra is tartom a véleményem. Normális orvos nem végez kérésre császárt, mert semmivel sem jobb, mint a hüvelyi szülés, és tartom azon véleményemet is, hogy a császár csakis orvosi indikáción alapuló orvosi döntés lehet.