Anyukák! Ti adtatok ki hangot szülés és vajudás alatt?

16-os vagyok.

Először is kicsit durvának érzem, hogy a hozzászólásom miatt pofátlannak minősítsen bárki is, azért, mert Ő nem így élte meg a dolgokat és nem ért velem egyet.

Igyekszem nem lealacsonyodni erre a szintre.

Természetesen ha az orvosom azt mondta volna, hogy mindenképp (!) császármetszésre van szükség vagy én, vagy a baba érdekeit szem előtt tartva, akkor már mentünk volna a műtőbe!

Az más dolog, h szomorú lettem volna, hogy nem élhettem át a szülés csodáját, de a babám érdekeit szem előtt tartva, nem ezzel foglalkoztam volna, hanem azzal, hogy mindketten jól vagyunk!

Nyilván nem ez alapján lesz büszke rám a lányom, de én mindig is egy erős, határozott nőnek tartottam magam és tetszik, vagy nem, én szégyelltem volna magam ha ordítok, olyanokat kiabálok, (mint a környezetemben nagyon nagyon sok nő, akik szüléstörténeteket meséltek) hogy császározzanak meg, nem bírom tovább, a férjüket szidták, h miattuk van, meg többé nem szülnek, a dokival veszekedtek, h nem is tudja mit érez a nő, a férjüket levegőt venni nem engedték és ki sem mehetett, csak szorongatták, stb...

ÉN elborzadtam ezeken és mondtam, h nagyon NAGYON nem szeretnék így viselkedni, akármennyire is fáj.

FÁJT! Nagyon nagyon, és igenis büszke vagyok rám, hogy a férjem látta rajtam, hogy mennyire szenvedek, de csendben. Önuralom, és akarat kérdése. Könnyes szemmel nézett rám és mondta, hogy mennyire büszke rám, hogy így viselem és mennyire fáj Neki, h látja min megyek át. (Természetesen hozzátette, hogy miatta ne fogjam vissza magam és ugyanilyen büszke lenne ha hangosabban szenvednék... :D )

A hasprés is ment, nem értem, ezzel kapcsolatban mire gondolt a kedves válaszoló, hiszen az első kettőt elszúrtam, ott vérzett az orrom, majd még 4 tökéletes és meglett a kicsi!

Szóval az a baj, hogy túl sok anyuka ismerősöm rettentő durva példákat hozott fel és szinte büszkék voltak és egymás túl licitálva nevetgéltek azon, ki mennyire kiabált és miket hordott össze...

Hát én nem lennék erre büszke.

Még azt is "bánom", hogy az atóniás vérzésnél néha jajjgattam egy halkat, és kérdeztem a dokit meddig tart még...

Pedig nem volt könnyű szülésem.

Reggel 7-től voltak fájások, igaz még gyengék, később kaptam oxitocint rendesen, majd este 20:17 kor született meg a kislányom és éjjel 1-kor fejezték be a vérzés miatti méhűri "betapintást", bár a tapintásról más fogalmaim voltak, de állítólag ez a neve...

Nem szeretném tovább ragozni, a lényeg, hogy nekem fontos volt, hogy önmagam elvárásainak is megfeleljek és arra is figyeltem, hogy minimális sminkkel menjek be a kórházba és a hajam is ki volt engedve. Tudom, ez sokaknak vicces, h ezzel is foglalkoztam, de számomra fontos volt és öröm visszanézni a szülés után pár perccel készült képeket, ahol teljesen jól nézek ki, és nem kell szégyenkeznem.

Sok barátnőm, nemhogy a kórházban, de még otthon sem volt fogadóképes állapotban...

Nem tudom... Én örülök, h erőt vettem magamon és minden reggel felöltöztem, volt, h rendes ruhába, nem csak hálóingbe és kis szemceruza, vagy szemjéhtus, na meg a hajamat is megcsináltam, stb.

Akinek nem fontos szíve joga, de ne fogja arra, h azért van, mert most szült nem rég... És? Attól még nők vagyunk és szeretek úgy tükörbe nézni, h elégedett vagyok a látvánnynal...

Szülés utáni héten sütit sütöttem, miután hazajöttünk, két napra rá, már a Férjemmel is "foglalkoztunk egymással" napi szinten és mindenre volt időm, amire akartam. Kivagyok azoktól, akik mondják, ohhh pici baba mellett szalad a lakás és hajat mosni sincs időm... Az mit csinál majd ha megy a kicsi, és nem csak fekszik egész nap? Nehéz, de be kell osztani az időt is...

Lehet továbbra is szídni, lepontozni és egozni, én így gondolom és akárki akármit mond, azt az érzést nem veheti el tőlem senki, h minden úgy alakult, ahogy elképzeltem (és NEM CSAK a szerencsén múlt, hiszen aki az elején közli, még a vajúdás elején, h nem fogja tudni megszülni és nem megy, mert úgy érzi és nem tud erőt venni magán, valamiért!!!Annak hiába van szerencséje!! Feladja!Szegény barátnőm így járt és mi lett a vége? 6 órás szülés, de mégis vákummal szedték ki a kicsit és mindenki az Ő hasát paszírozta... Azt sem tudták jól van e a baba...Szerintem nem is tudta még feldolgozni... De már a következő babát tervezik szóval tuti ügyesebb lesz, h van tapasztalata, de majd kiderül. :( )

Én a fájdalmak, ellenére boldog napokat töltöttem el a kórházban és a képek is gyönyörű emlékek, mert azt látom rajtuk, amit szeretnék. Egy boldog, új családot, és attól, hogy adok magamra nem leszek kevesebb, max több... :)

Szép estét mindenkinek!

Már miért lett volna kár?

Ő így járt és elmondta őszintén miket érzett.

Legközelebb valószínű tapasztaltabb és ügyesebb lesz, igyekszik uralni önmagát.

Mi ezzel a baj, hogy leírtam, hogy élte meg? Nem csak Ő volt, akivel ilyesmi történt. Mivel már egy éves a lányom, rengeteg anyuka szoriját hallottam a játszótéren pl, szóval volt elég elrettentő példa a jövőre vonatkozóan is.

Én még nem szültem, úgyhogy bocsánat, ha valakinek nem hasznos a válaszom, de azt tudom, hogy édesanyám engem több, mint 40 órán keresztül próbált meg világra hozni és mesélte, hogy mellette egy nő annyira sikított, ordított, hogy ő inkább csendben próbált maradni, mert mi lesz ha majd neki is annyira fog fájni. Közben többször bepánikolt, hogy ott fog meghalni és senki nem volt mellette, hogy megnyugtassa.

Majd 13 évvel később jött öcsém, aki 3 óra alatt meglett, bár akkor anyutól zengett az egész kórház. Mi kint vártuk és drukkoltunk. Senki nem szólt rá semmit.

Őszintén, most nekem büszkébbnek kéne lenni édesanyámra, mint öcsémnek? Attól függetlenül, hogy mit, mikor és kinek kiabált, vagy sem, erős nőnek tartom és büszke vagyok rá.

Már én is férjnél vagyok és lassan mi is szeretnénk babát. Ha ordítozva, káromkodva fogom őt megszülni, akkor is szülők leszünk és büszke leszek magunkra, ha pedig csendben, szuszogva, akkor is.

Jesszus 16-os...hogy jön ide a kiengedett haj meg a szépséges arc? :) Meg a szülés utáni hajápolás meg sminkelés...:DD na mindegy jól elkanyarodtál önnön nagyszerűséged ecsetelésében.

Illetve totálisan a másik végletet mutatod fel mint lehetséges esetet, vagyis ott vagy te aki egy hangot se adtál ki csak tökéletes hajjal arccal lehúztad az x óra fájdalmat, meg van a másik véglet aki ordítva szidja az orvost meg a férjét...

Képzeld el a legtöbb ember a kettő között helyezkedik el, én is kiabáltam hangosan nyögtem de eszembe se jutott senkit se szidni vagy elküldeni a fenébe...és akárkitől hallottam, illetve láttam egy pár szülést- ott is legtöbben így cselekedtek, elvétve volt ordítva szitkozódó magából teljesen kivetkőzött nő.