Apás szülés. Hogy vélekedtek róla?

Mi úgy indultunk neki, férjem nem jön be.

Aztán mikor mentem a kórházba, ő napközben dolgozott, míg engem megfigyeltek. Este indították be a szülést, addigra bejött, jött velem a szülőszobába. Megbeszéltük, hogy míg vajudok benn marad, de ahogy a kitoláshoz érünk, kimegy.

Én annyira szenvedtem elájultam, nem voltam tudatomnál, stb így mind a ketten elfelejtettük, hogy kimenjen. Benn volt végig.

Mind a kettőnk totál pozitívan gondol vissza.

Márciusban születik az kisfiunk, valószínűleg a vajúdásnál bent lesz, kitolási szakasznál nem, de még ez sem fix. Én ugyanis nagyon rossz vagyok betegnek is, egyedül “szeretek” szenvedni, utálom ha ilyenkor hozzám érnek, simogatnak, dumálnak hozzám.

Teljes egészében rábízom a döntést, ő tudja és érzi, hogy mennyire tud/képes/hajlandó a szülésnek részese lenni, annyit kértem, hogy ne nézze “telibe” az eseményeket, mert én nem szeretném. Azt sem szeretném, hogy az intenzív, valljuk be, nem legromantikusabb jelenetek később a házasságunk bàrmelyik részére rossz hatással legyenek. Tartom magam annyira önállónak és erősnek, hogy végigcsináljam nélküle is, ha ő úgy dönt, neki mégsem megy, és egy szemernyi harag vagy csalódottság sem lesz bennem.

Nyilván mindig, mindenkinek van véleménye és kérdése és általában ugyanazok...talán így vagyunk kódolva? A gond az, ha az illető nem kap észbe, hogy hupsz, ezt mondtam, kaptam rá választ és le is zárom ennyivel. Illetve mindenkinek van egy élménye, amit újra szeretne átélni (vagy épp nem) és ezt szeretné másra is ráerőltetni, ezzel kapcsolatban szeretne tanácsot adni. Ezt sem rosszból, zsigerből jön. (már akinek)

Kérdésre válaszolva:

Ez a kettőtök dolga.

Totál megértem, ha egy férfi nem megy be, azt is, ha igen.

Jómagam mindenképpen szerettem volna egy ismerős arcot (pedig volt fogadott szülésznő), mert elsőre minden új és ismeretlen. Az ismerős arc, a férjem lett. Ő szeretett volna bent lenni. Végig a fejemnál állt, mindent takartak, így semmit se látott, láttunk. Amikor megjelent a buksija, mondták, hogy megnézheti. Hát én nem engedtem. Ezt tiszteletben tartotta. Másodiknál is bent volt, ott gyorsabb volt minden, szintén nem nézte meg a buksiját.

Az első baba születését csodálatosan élte meg, ám soha ennyire tehetetlennek és feleslegesnek nem érezte magát. Látta, hogy fáj...és nem tudott segíteni és nem értette meg (utólag), hogy az, hogy fogta a kezem, hogy ott volt, az segítség volt.

Másodiknál gyorsaság és érzéstelenítő hiánya végett hasznosabbnak érezte magát. (Erősebben fogtam, jobban kapaszkodtam belé.)

Saját tapasztalat, vélemény (két saját szülésem után, pedig tudom, hogy minden szülés más):

Nálam az első babánál, a vajúdás nagy részénél nem volt jelen a férjem, másodiknál pedig egyáltalán nem....egyéb okok miatt.

Szóval igazából "tök jól elvajúdtam egyedül", de az igazi buli a kitolási szakasz.

Ha addig melletted van, akkor szerintem kitolásnál is bent lesz/lehet. Az teljesen más, mint egy vajúdás, akár lehet 1-2 nyomás és lehet 2 óra is. (Nem ijesztés.)

De ezt majd ott meglátjátok, mert bármi lehet.

Könnyű, gyors szülést és boldog babavárást kívánok!