Apás szülés. Hogy vélekedtek róla?

Azt csináljátok ahogy nektek jó.

A párom azt mondta mindkettőnél, hogy ott szeretne lenni, de én döntsem el. Hát ha ő nem jött volna be velem lehet én sem mentem volna be 🙄

Nagyon megharagudtam volna ha életem legkiszolgáltatottabb helyzetében magamra hagy.

Ő végignézte az egészet, érdekelte, nem bánta meg, nem változott semmi közöttünk

Undorítónak tartom.

32/F

Nálunk bent volt a férjem a szülésnél és egyébként tényleg úgy nyilatkozik róla, mint élete legnagyobb élményéről. De nem próbáltam rá hatni, mármint elmondtam neki az őszinte érzéseimet, hogy szerintem ezt nélküle nem tudnám végigcsinálni, de nem manipulatív szándékkal.Nekem szerencsém volt ebből a szempontból, hogy a férjem számára (is) természetes volt, hogy bent lesz a szülésnél.

Amúgy a fejem mellett állt, semmi _olyat_ nem látott, ami később kihathatott volna bármire is, a nemi életünk nem látta kárát egyáltalán. Vagy úgy bármi.

Ugyanakkor erőltetni szerintem nem szabad. Azt a fajta segítséget, amit a támogatása jelent, nem lehet kierőszakolni. Ha nem jön magától, belső motivációból, akkor inkább tényleg ne legyen bent, mert csak zavarni fog, ha azt látod rajta, hogy ő menekülne.

Az én férjem eleinte azt mondta, nem biztos, hogy be akar jönni, mert nem bírja kórházi dolgokat, satöbbi. Aztán amikor tényleg terhes lettem, alig telt el pár hét, már mondta, hogy inkább mégis bejön, csak ne kelljen odanéznie közben. :D

Ebben mondjuk egyet értettem, én sem akartam, hogy nézze premier plánban a dolgot, azt beszéltük meg, hogy majd a fejemnél fog ülni.

Na, hát ma már élete egyik legjobb élményének tartja a szülést, ő nagyon fel volt pörögve és nagyon élvezte, ha lehet így fogalmazni, most már mindenkinek azt tanácsolja, ki ne hagyják, és örül, hogy bent volt.

Sosem felejtem el az arcát, ahogy ott állt mellettem, miközben engem varrtak és fogta a fiát... :)

Nálunk mindkettőnk számára magától értetődő volt hogy bejön, nagyon sokat segített, hogy ott volt. Az első (beindított és a végén sürgösségi császáros) szülésemnél sok minden kiesett, hogy mi hogyan/miért is történt, segített összerakni/feldolgozni a történteket. Persze mikor a sürgősségi császárra került a sor ott nem lehetett bent, de a fiunkat rögtön megkapta és a mellkasára tehette. Utána családi szobát kaptunk, végig együtt tudtunk maradni és sokat segített. Nem bántuk meg. Nincs kórház/vériszonya és nem derogált neki elkisérnie császár után WC-re és nem ábrándult ki belőlem a látottak/átéltek után.

A második szülésnél is bent volt.

Igaz, nem vagyok terhes, de rettegek attól hogyha az leszek, a párom ott hagy amikor a leginkább szükségem lenne rá... egy rakat idegennel, fájdalmak között, kiszolgáltatva.

Tudom hogy ez az én parám, de nagyrészt emiatt félek a szüléstől.

Szeretnék egyszer babát, de egyedül nem menne... 29n