Mi a velemenyetek arrol hogy ha az apa nem akar ott lenni mikor szuletik a baba?

Erôltetni szerintem felesleges, ha nem akar, mert rosszul van a látványtól, akkor ne menjen be. Én is megmondtam a férjemnek, hogy nem kell jönnie, ha nem akar, de akkor a masszőrömet viszem magammal, ha már lelki támogatást nem kapok, akkor fizikai legyen :D de ezt csak poénnak szántam, fel sem merült, hogy nem jön be, egy kérésem volt, hogy a fejem mellett álljon, nem szeretném, ha olyat látna, ami később hatással lenne a szexuális életünkre, még én magam sem akarom látni.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy egy ilyen helyzetben magára hagyni azt, akit állítólag a legjobban szeretünk azért elgondolkodtató. Egyik nap néztek a Trója c. filmet, és pont az jutott eszembe, hogy a mostani férfiak köszönő viszonyban nincsenek az akkori férfi fogalmával. Fogorvosként dolgozom, elég lelombozó, mikor a sokadik férfi jön be remegő lábbal, hogy ô tűfóbiás és neki csak altatásban lehet fogat tömni. Kíváncsi vagyok, hogy egy vérvétel vagy oltás hogyan valósul meg az ilyennél? De ugyanez vonatkozik arra is, hogy nem bírják a vért. Ha bármilyen háború lenne, nem tudom kit lehetne frontra küldeni, mert ezekre a kényeskedô libákra én biztosan nem bíznám az életem.

Én semennyire sem erőltettem. Ő hezitált, végül úgy döntött, bejön. Nekem óriási segítség volt, neki nagy élmény, főleg, hogy haszna is volt, hogy jött. Nem undorodott meg, sőt... ;)

Ha nem akart volna bejönni, sajnáltam volna, de nem haragudtam volna. De jobb, hogy bent volt mégis.

#20

Ha az 1.pontod nekem szolt: oltarnal nekem sem azt igerte h elhagy, hidd el. 10eves kapcsolatba szultem, ugy tunik meg igy is meg tudott lepni, ez van.

Az én szülésemnél bent volt a férjem (önszántából), őszintén szólva nagyon jól esett és sokat segített, de egy bizonyos ponton túl az se érdekelt volna, ha a Dalai Láma van ott vagy a Vasorrú Bába vagy éppen senki. A szülés alapvetően magányos folyamat, akárhogy is nézzük, a lelki támogatás csak egy darabig elég.

VISZONT, mint gesztust én őszintén nagyra értékeltem, hogy ott volt velem és fogta a kezem. Megnyugtató volt, hogy ő is részese a szenvedésemnek is és annak meg külön örülök (meg ő is), hogy előbb látta meg a babát, mint én :D Pedig nem premier plánban nézte, a lenti részekből nem látott semmit, és nem is undorodott meg tőlem (sőt, a gyakorlat azt mutatja, hogy csak még jobban szeret és tisztel). De ha kikényszerítettem volna, kizsarolom belőle a jelenlétet, akkor félő, hogy ellenkező hatást vált ki belőle az élmény, nem felemelő és katartikus lesz számára (is), hanem inkább traumatikus és az egyik válaszolóhoz hasonló ellenérzésekkel járna.

Mondjuk nekem jelentősen csökkent volna az iránta érzett szeretetem és tiszteletem, ha holmi finnyásságból vagy bármi mondvacsinált indokból nem akar ott lenni mellettem. De kényszeríteni nem kényszerítettem volna. Az meg, hogy utána milyen apa lesz, valószínűleg tényleg nem ettől függ (bár nálunk apaként is elsőosztályú).

Kérdező!

Az elején az én férjem is bizonytalan volt, mert nem tudta, mi vàr rà (én sem tudtam, mi vár ránk, első baba). Mondtam neki, hogy én örülnék, ha bent lenne, de azt is elfogadom, ha nemet mond, csak szóljon időben, mert skkor megkérek mást, hogy ne legyek egyedül. Bent volt.

Nagyon nagy segítség volt, nem csak lelkileg, hanem azért is, mert rátámaszkodva viseltem a fájásokat, segített elmenni zuhanyozni, felállni-leülni, vízzel itatott és apránként adta a szőlőcukrot. A szó minden értelmében kapaszkodtam bele, és nagyon nagy segítségem volt. Együtt csináltuk végig. Egyedül a kitolási szakasznál láttam őszinte rémületet az arcán, de elsősorban azért, mert ott már én is nagyon kivoltam :D.

De! Nem tudom, mi lett volna, ha belekényszerítem a helyzetbe akarata ellenére. Azt, hogy 8 órán keresztül kétségbeesetten bámuljon engem miközben ájulással küzd, ahelyett, hogy egy csapatként küzdjük meg az egészet... hát nem tudom, engem akkor az inkább bosszantott, zavart volna. Ha nem tud támogató társként melletted lenni, szerintem felesleges erőltetni. Ebben az esetben inkább testvért, barátnőt, anyát, akár egy dúlát választanék, aki TÉNYLEG segít és támaszt ad. Ettől a párod nem lesz rosszabb ember, lehet ő nagyszerű apuka akkor is, ha a szülésen nincs bent.

"Az meg, hogy utána milyen apa lesz, valószínűleg tényleg nem ettől függ"

De, sajnos ebből is látszik. Akinek ez undi az vajon fog kakis pelust cserélni? Hányást takarítani? Ez is a gyerekkel jár és nem hiszem, hogy mindig anya dolga!

Az én férjem szinten nem bírja a vért...mindig rosszul van tőle, de azt mondta ha szeretném bejön velem. ...en nem szerettem volna...nem akartam h olyat lásson amit nem kéne (aztan en éreztem volna rosszul és kellemetlenül magam) meg tudtam h csak az en kedvemért jonne be...ezért abban maradtunk h a vajúdás alatt ott lesz és mikor elerkezik a nagy pillanat majd kimegy...en 2019 végén szültem ugyh meg nem volt covid

Vajúdás alatt végig ott volt és nagyon jól esett a jelenléte...bár sokat nem tudott segíteni de jó volt h ott volt...aztan epduralis érzéstelenítést kértem és addig őt kikuldtek...amint megkaptam az injekciót rogton jöttek a tolofajasok ugyh o kint maradt...aztan azt mondta szívesen bent lett volna es mar nem csak miattam...nem volt bent a szülesen aztan mégis olyat látott amit nem kellett volna (rengeteg vért) azt arca beleégett a retinamba és azóta is elég gyakran eszembe jut 😏