Hogy néz ki a 6 hetes gyermekágy? Miket csináltatok?

Szerintem az időtartam mindegy, ha egy hang megébreszt, akkor elég belőle pár perc is, ha meg félig meg vagy dögölve, bármeddig is tarthat 😊

46-os vagyok. A kérdés a gyermekágyas időszakról szólt. Továbbra is minősíthetetlennek tartom, hogy frissen szült (ami esetenként nagy hasi műtétet is jelenthet) nőként kelljen valakinek a sírás határán elvégezni dolgokat, mert a párja fáradt. Igen, fáradt, ahogy a nő is, aki szült. És még piszok fáradt is lesz mindegyik sok évig. Mert ugye kettejük gyereke. Én erre azt tudom mondani, hogy ha szeretek valakit, nem tudom elnézni, hogy a másiknak rossz valami. Ha férfi vagyok, ha nő. El nem tudnám képzelni, hogy én az éjszaka közepém fájdalmak között járkálok, a férjem meg nyugodtan alszik. Ha bármelyikünk felébred, de meg se nyikkan, a másik azonnal fent van, mert érzi, hogy a másik nem alszik. Ha bármelyikünknek bármi apró kellemetlensége van, a másik azonnal látja. Végtelenül szomorú lennék, ha nem így lenne. Nekünk továbbra is az a felfogásunk, hogy közös élet, közös háztartás, közös gyerek. Minden közös. Érdekes, hogy sokan felsorolják, mi mindent kellett megcsinálniuk egyedül, mert a férjük nem volt rá képes, majd amikor mártíroknak kijáró vállveregetés és együttérző sajnálkozás helyett valaki közli, hogy pénztártól való távozás esete, ki milyen virágot szakít, olyat szagol, stb, akkor bevédik a nagy mamlaszt, hogy de hát ő segít (nem, megcsinálja a dolgát, mert az ő dolga is), meg hát milyen rendes, meg hát dolgozik. Hát akkor minden szuper. Nincs itt semmi probléma, mindenki boldog. Ez annyira tipikus. Nyilván senki nem fogja elismerni, hogy erre jól rácseszett, sebaj, majd a gyerek kárpótol című érzelmi manipulációval megnyomorítjuk a gyereket is, ha már nekem szar. Ezer és egy ilyen történet. Az meg, hogy dolgozik, nem érv. Az ilyen férfiak később is ezt csinálják, ez a hivatkozási alap (Ugye ismerős?), hogy ő dolgozik. Leszámítva az otthonlétet, ami igenis kemény munka, a nő is ugyanúgy dolgozik, a gyerek a közös, miről beszélünk innentől kezdve. De ha itt mindenkinek ez a jó, akkor jó. Nekem nem lenne jó, ezért olyan férfihez mentem, aki ugyanígy gondolkodik, a ti férjeteknek meg ott vagytok ti, akik nem. Mindenki boldog. Egy közeli barátnőm, aki vezető beosztásban, irgalmatlan sok pénzt keresve, gyereket tervez a párjával, aki sosincs otthon, mert munka után éli a kis életét, mert neki az jár. A barátnőm egy gyönyörű, okos, tanult és sikeres nő, becsicskul ennek az embernek és mindent megcsinál otthon, önként és dalolva, az úriember egy szalmaszálat nem tesz keresztbe, mert...Miért is? Nem tudom, talán mert ő a férfi. Tudom, hogy a barátnőm fog gyesre menni, hiába keres sokkal-sokkal többet és a lakás tisztára nyalása közben a babával és a laptoppal fog zsonglőrködni. Egyszerűen nem értem az ilyen nőket. Nem tűnik boldognak, de próbáltam megérteni, hogy mások mit tudom én,máshogy gondolkoznak, mint én és ők így boldogok. Bevallotta nekem, hogy a pasi mégcsak nem is szereti (lásd fent, ha én szeretek valakit, nem nézem el, hogy neki rossz, ergo nem fog gátsebbel vagy császáros sebbel takarítani, míg én döglök), ő végtelenül boldogtalan, de kell a gyerek. Paff. Innentől nincsenek szavak, kifogytam minden értelmes érvből. Ennyire hogy lehet valaki hülye? Mit gondol, milyen élete lesz így a gyereknek. És a szomorú, hogy nem egy, hanem sok ilyen történetet hallottam, csupa értelmes nőtől és megszakad értük a szívem. Nem ezt érdemelnék. Minden család egy boldog anyát érdemelne. Szerintem a nők önbecsülése fontos, hogy a család kiegyensúlyozott legyen. Én gyerekként azt a mintát láttam, már a nagyszüleim generációjánál is (pedig már én sem vagyok fiatal), hogy a házasfelek kölcsönösen tisztelik egymást. A nagyapáim, apám, fiútestvérem, mindenki ugyanúgy kivette a részét mindenből, ahogy a felesége. Vigyáztak egymásra, egymás kedvét keresték. Magától értetődő volt, hogy a felek egyenrangúak. A nők is dolgoztak, a férfiak is elvégezték a házimunka rájuk eső részét és nevelték a saját gyerekeiket, majd unokáikat. Mindezt réges-régen, falun. Én úgy nőttem fel, hogy ez a természetes. Egyetemistaként szembesültem azzal, hogy míg én vizsgaidőszakban tanultam, a srác pedig unatkozott, mert nem volt dolga (magyarul kellett volna, de nem tanult), várta, hogy kiszolgáljam. Úgy repült, mint a gerely. Nem is értettem. Majd a következő, aki szerint bár magasabb a végzettségem és többet dolgozom, mint ő, nekem kell főzni, mert én vagyok a nő. Ő már órák óta otthon netezett, mire beestem munkából. Mi van? Esküszöm, én huszonéves koromban láttam először ilyesmit, addig fel se merült bennem, hogy ilyen jelenség létezik. Természetesen az életképtelen gyökeret kivágtam, mint macskát. És az összes többit, akinek nem volt egyértelmű és magától értetődő, ami az. Azt mondom, megérte. Kicsit (sokkal) több önbecsülést hölgyek.

Amúgy a nagy hasi műtét más, de a császátmetszés sem nem hasi sem nem nagy műtét.

Kedves 55-ös! Látom, érted a lényeget. (46,53). Vagy lehet ez annak a jele is, hogy nagyon is érted.

Én meg mondhatom, hogy önzés és nem felnőtthöz illő elvarni, hogy más se pihenjen ha én se tudok.