Miért nem értik meg néhányan, hogy az anyatej mekkora kincs a gyerek számára?

Ez a kérdés már csak azért is generál ekkora vitát, mert nagyon sok anyuka NEM TUD szoptatni. Tőlem is megkérdezték sokan, hogy miért csak 3 hónapig szoptattam?(utólag már bánom, hogy elmondtam, azóta mindenkinek azt mondom, hogy még szoptatok, pedig nem).

És tudjátok miért mondom ezt? Mert utálom, hogy sajnálkoznak, és utálom, hogy lesajnálnak azok, akik TUDNAK szoptatni. Mi 3 hónapig kínlódtunk, sose volt elég a tej. Volt nálunk szoptatási tanácsadó, ettem-ittam minden tejszaporítót, tízezreket költöttem rá, és mégsem volt tejem. Eredmény: meghíztam még 6 kilót, mert az anyám nem győzte hordani a rántott leveseket, meg a táplálóbbnál táplálóbb kajákat.

Aztán szépen a 4. hónaptól tápszerezünk. És mondjak valamit? Azóta mi vagyunk a legboldogabb anya és gyereke a földön.

Ez a kérdés pedig az ilyenekből is mint én, nagyon kemény, dacos ellenállást fog kiváltani, mert provokatívnak érezzük. Oké, hogy nem hozzánk szól, hanem azokhoz, akik NEM AKARNAK, de rólunk is mindenki azt hiszi, hogy nem akarunk/akartunk szoptatni.

Ha lehet majd ezt is vázold röviden a tanulmányodba,ha esetleg nem olvastad a válaszadóid között,érdemes:

Anyatejért mindent? Egy kérdésre elhangzó kommentet másolnék be ide (a kommentíró engedélyével). Támogatást, együttérzést nyújtó gondolatok, hogy tudjuk, vannak az anyatejnél fontosabb dolgok.

Probald osszeszedni azokat a dolgokat, amiben sikeres voltal a babaval kapcsolatban, majd ezek kozott felallitani a fontossagi sorrendet ugy, hogy beleveszed a szoptatast is.

En het hetig probaltam tejet csinalni, de nem sikerult. Elso harom hetben semmi sem volt, egy csepp sem, majd addig-addig kuzdottem, hogy "beindult", ami annyit jelentett, hogy naponta 4-5 oran at fejtem (nappal is es ejszaka is azt csinaltam alvas helyett), igy volt napi 50 ml tej kb. Nevetseges mennyiseg. De biztam benne, hogy tobb lesz. Nem lett tobb, ez is csak ket hetig volt, majd ismet semmi. Meg ket hetig fejtem, kuzdottem, vegul atgondoltam az egeszet es leraktam a lantot.

A babamat csak az elso negy hetben tudtam arra ravenni, hogy szopizzon, majd mar annyira megunta, hogy kuzd a semmiert es szivja az ures mellet, hogy ha a kornyekere raktam es megprobaltam rairanyitani a szajat, mar akkor sirt szegenykem, pedig egyebkent nem siros baba, sot. Negy het utan ugy dontottem, hogy ot mar nem terrorizalom tovabb vele, szoval akkor meg meg vadabban kezdtem el fejni.

Nagyon pocsek volt a hangulatom, mar kezdtem bedepizni. Lelkiismeret-furdalasom volt, mert nincs tejem, faradt voltam, mert alvas helyett is fejtem, igy meg rosszabb volt a kedvem naprol napra, nah meg mar az is bantott, hogy a gyerekkel alig van idom foglalkozni, szegenyt minden etetes utan altattam el gyorsan, hogy mehessek fejni. Igy mar nem csak amiatt ereztem magam rossz anyanak, mert nincs tejem, hanem amiatt is, mert nincs idom babazni.

A ferjemhez egy kedves szavam nem volt, ha mar masrol kezdett el beszelni, akkor azonnal leallitottam, mert a szoptatason es a sajat sebem nyalogatasan kivul mas temam nem volt.

Aztan het het utan egyik nap ugy ebredtem, hogy ebbol eleg, ez igy nem mehet tovabb, mert ez nem boldog elet es nem csak magamat teszem tonkre, hanem mar lassan a ferjemmel valo egyebkent tokeletes kapcsolatomat es a babamat sem azert kuldte nekem Isten, hogy egesz nap rohanjak mellole fejni, hanem azert, hogy foglalkozzak vele.

Ugyhogy beismertem, hogy nem megy, a ferjem meg osszeszedte, hogy mik azok a dolgok, amikben viszont jo vagyok. Eloszor is teherbe tudtam esni. Hol all ez a szoptatashoz kepest? Termeszetesen elotte, mert ha nem tudtam volna teherbe esni, akkor hiaba lenne tejem...

Masodszor: ki tudtam hordani a babat gond nelkul, egeszseges terhes voltam es a baba is egeszseges lett. Ez fontosabb, mint az, hogy anyatejet eszik, vagy tapszert? Igen, fontosabb. Mert ha elveteltem volna, vagy valamilyen fejlodesi rendelleneseggel szuletett volna meg a fiam, akkor hiaba lenne tejem, valoszinuleg mindket mellemet adnam tejjel egyutt azert cserebe, hogy gyogyitsak meg a babamat. Harmadszor: komplikaciomentes szulesem volt, konnyen es szepen megszultem, mindketten egeszsegesen tavoztunk a korhazbol. Ez fontosabb? Igen, fontosabb.

Negyedszer: szereto es gondos anyja lehetek a babamnak, nem hanyagolom el, van ra idom es megprobalok mindent megadni neki erzelmileg, szellemileg es fizikailag, amit csak tudok, hogy kiegyensulyozott es egeszseges felnott valljon belole. Ez fontosabb? Nekem az.

Raallitottam az agyam es felismertem azt, hogy bar nem tokeletesen, de az anyatejet lehet potolni tapszerrel ugy, hogy a babambol igy is egeszseges fizikumu es mentalitasu ember legyen, ugyanakkor meg a gyermekaldas csodaja, az egeszseges magzat kihordasa, a gyermekem egeszseges vilagrahozatala es az anyai erzesek meg mind olyan dolgok, amelyek ha nem mukodnek, nem sikerulnek, akkor a vilagon semmivel sem tudom potolni. Mert megtermekenyulesert, egeszseges magzati fejlodesert, pozitiv vegkimenetelu szulesert, valamint egy kiegyensulyozott gyermekkorert nem szaladhatok el a legkozelebbi Tescoba, patikaba, vagy DM-be es nem tudom megvenni penzert!!! A taplalekot igen...

Nekem tehat ugy sikerult tultennem magam a dolgon, hogy osszeszedtem azt, ami megy es megneztem, hogy mi a fontosabb.

Jol tettem, mert mar aznap megvaltozott az eletunk, ahogy az agyamat rendbe raktam. Mosolyogtam, babaztam, osszebujtunk a ferjemmel, setaltunk egy nagyot harmasban. Es tudod mi a durva es a legjobb bizonyitek arra, hogy jol dontottem? Az, hogy azota a babamat is kicsereltek, o az egyik legkiegyensulyozottabb baba, mindenki ezt mondja, aki latja. Valoszinuleg o is erezte rajtam a nyugalmat, amit korabban a tej miatti idegeskedes miatt nem erezhetett, ugyanis egy heten belul mar elkezdte ataludni az ejszakat, pedig elotte 3-4 alkalommal ebredt! Rengeteget mosolyog, osszeadva naponta talan fel orat sir, de lehet, hogy meg ennyit sem es hihetetlen novekedesnek indult. Nekem ez megerte.

Ezzel nem akarok senki sem arra buzditani, hogy gyorsan fel kell adni a szoptatast, mert nem szabad elkapkodni. En is megprobaltam mindent, az utolso fuszalba is kapaszkodtam, szoptattam, fejtem, megettem es megittam mindent, amirol azt hallottam, hogy segit, tobb kilot hiztam az alig ket honap alatt igy, de nem erdekelt, rengeteg penzt aldoztam, mert vettem elektromos pumpat, sima kezi aventeset, more milk tablettat, homeos bogyot, szoptatos teat, ezeket valtogattam, idot is szantam ra rendesen, mert majd a fele napom a tejcsinalasrol szolt.

De igy nem lehet sokaig elni, eljott az a pillanat, amikor belattam, hogy nem megy.

Remelem, hogy masodik babanal mar jobb lesz a helyzet, akkor is mindent megteszek majd a szoptatasert, ha nem jon olyan konnyen a tej, mint sok mas kismamanak. De oszinte leszek, annak ellenere, hogy mar most gorcsbe randul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy ujra at kell elni ezeket a nehez elso heteket, meg igy is azt mondom, hogy remelem, okosabb leszek akkor es tapasztaltabb es nem fogom hagyni, hogy ez tonkretegye a csaladi eletunket hetekre...

Korábbi "csillagos 5-öst" adó válaszoló vagyok.

Érzékeny terület ez a szoptatás (is), mint a gyereknevelés legtöbb területe..! Ha egy -főleg kezdő- anyukát, akinek komoly gondjai vannak, már többedszerre "piszkálnak" ugyanazzal a témával, hamar ellentámadásba mehet át. De ez részben érthető, tiszta pszichológia.

Szerintem az anyukák többsége tisztában van azzal, hogy az anyatej mennyire értékes, bár a többség inkább a bilógiai (beltartalmi) értékeire helyezi a hangsúlyt és kevésbé a lelkiekre. Én jónak és szükségesnek tartom a szoptatásra felhívó kampányt, bár sajnos itt is igaz, hogy amit túl hangosan és sokat mondanak, az üres szlogenné válhat a hallgatóság számára. Részben ez lehet az oka az itt íródott sok elutasító hozzászólásnak is.

Igazából szerintem az tudja, érzi a szoptatás igazi erejét, aki maga is hosszasan és sikeresen műveli. Én a "felesek" körébe tartozom, mert bár másfél éve szoptatok, még mindig nem minden gond nélkül - köszönhetően a kezdeti tudatlanságomnak és helytelen szoptatási gyakorlatnak. (Én vagyok az élő példája annak, hogy a kezdeti össze-nem-szokás, a baba-mama kommunikáció nem megfelelő iránya hosszú távon is elbizonytalaníthatja az anyukát.) Anno amikor a 6. héten nálunk is kevesebb lett a tej és megcsináltam az első tápadagot, döntés elé néztem: vagy csatalkozom családom női tagjaihoz és genetikai alapon elapadok (ami utóbb megtudtam, egyáltalán nem így működik!) vagy nem fogom annyiban hagyni és utánajárok. Mivel a gyerekem allergiás, endogén ekcémás lett, tehát neki kifejezetten ajánlott a hosszú távú szopi, nem volt nehéz döntenem. Hónapokig teltek el, mire megtanultam, hogy mikor éhes, mikor szopik jól, milyen "tematika" szerint szoptassam, mikor lakott jól.. és annyira felfejlődött a hipotóniás szájizma, hogy bimbóvédő nélkül is megtanult szopizni. Rengeteg bizonytalanság és tépelődés árán szereztem meg a tudásom, de a mai napig örülök, hogy sikerült. Lehet, hogy ha abbahagytam volna az elején, nyugodtabban telt volna az elmúlt egy év (akár mindkettőnk számára), de mégis látom, tudom, hogy megérte a küzdelmet. Hosszú távon is, mert a kistesót már sokkal tapasztaltabban fogom tudni szoptatni.

Én is a "harcosabb" szopipártiak közé tartozom, pont a saját élményeim miatt is, de egy ideje már azt gondolom, hogy nem kell ölre menni az ügyért. A minap beszéltem egy leendő LLL-csoportvezetővel a tanácsadó-képzésről, aki elmondta, hogy a Ligánál külön foglalkoznak a felelősség kérdésével, hogy kinek és mikor adjunk/adhatunk tanácsot és hol van az a pont, ahol már ne avatkozzunk a dolgokba, mert felesleges. Úgy látom, jópár hozzászóló volt ebben a topikban, akik már a második kategóriába tartoznak. Ez van. Aki szeretne szoptatni, az maga is keresse a megoldást, kérjen szakmai segítséget(!!!), aki pedig abbahagyja, az tegyen úgy és nyugodjon bele. Nehéz egy lelkes pártoló anyukának visszafogni magát, ha "problémás" esetet lát, ahol talán még a megoldást is tudná, de tényleg el kell fogadni, hogy minden anyukának saját döntési joga van. Tanácsadóként vagy "csak" laikus pártolóként is azokra az anyukákra érdemes koncentrálni, akik hajlandóságot mutatnak a megküzdésre, mert így lesz mindenki nyugodt. A tanácsot adónak és a szoptató anyukának remélhetőleg sikerélménye lesz, a szoptatást ellenző/abbahagyó vagy semleges anyukákat pedig nem fogja feleslegesen stresszelni. (De persze egy ilyen nyilvános fórumon lévő nyilvános kérdés az utóbbiaknak is szembe fog tűnni. Két lehetőség van: minél kevésbé provokatív hangnemben kiírni a kérdést és visszafogott hangnemben írni az elutasító választ. Mivel itt a kérdés is kicsit harcra hívó volt, várni lehetett a keménykedést.)

De hogy vissza a kérdésre: a gondok idején én is úgy voltam vele, hogy fú, csak teljen már le ez a 6 hónap és punktum, befejeztük. Azt hittem, a szopi után majd biztosan megkönnyebbülök, de a lelkiismeret azt súgta, hogy nem így lenne. A váltás után 3 hónapig döcögősen ugyan, de mégis ment a kizárólagos szopi, utána fél évesen elkezdtünk hozzátápizni, ösztönösen jó lassan, és lám, közeledtünk az egy évhez. Körülötten már mindenki babája szinte csak szilárdat evett naponta többször, mi pedig még csak ebédeltünk és uzsiztunk. Néha engem is elkapott a frász, hogy talán hiányzik a gyerekemnek az evés, de mivel normálisan fejlődött, megnyugtattam magam. 1 évesen vezettük be a harmadik evést, de a negyediken még dolgozunk, mert nem nagyon akarózik beilleszkedni a napirendbe. :) Aztán elmúlt a szülinap, kezdtem komolyabban foglalkozni a szopitémával, megtanultam és megláttam egyes összefüggéseket és eldöntöttem, hogy mostmár 2 éves korig biztosan szeretnék szoptatni (remélem, sikerül).

Gondolom, van még ilyen hasonló cipős anyuka, aki leküzdötte a kezdeti gondokat és a sikeren felbuzdulva hosszan szoptató anyuka lett. Részben magamnak, részben a szerencsés körülményeknek köszönhetem, hogy így alakult és örülök neki. De az is világos, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Én nem nézem le azt, aki már nem szoptat - inkább azt tartom célomnak, hogy azt segítsem, aki még szeretne (ezt vagy a következő babáját). Mivel úgy látom és tapasztaltam, hogy a sikeres, hosszú távú szoptatás talán legfőbb kulcsa az anyuka hozzáállása, szemlélete, ezért én a gyakorlati szoptatási tanácsoknál majdhogynem fontosabbnak tartom az anyuka lelki támogatását, a felfogása "fejlesztését". Akinél ez megy, az "jó" (neki, a babájának és nekem is), akinél nem, ott sincs világvége. Türelem és tolerancia, itt is nagyon nagy szükség lenne rá..

Korábban én is azt mondtam, hogy á, kizárt, hogy én a majdan totyogó-beszélő gyerekemet szoptassam, mert milyen gáz dolog az már (nem tudom egyébként, miért találtam deviánsnak). Most meg boldogan mosolygok, amint a másfél évesem hozza-húzza magával a kockás kispárnáját és fennhangon csiripeli, hogy "teecsi". Akkor átballagunk a fotelba és dőzsölünk. :)

Mivel mi mindig itthon vagy anyuméknál szopizunk, eddig sose szóltak meg szerencsére.

Mivel sokan írtátok, már csak leírom, amit gondolok. Egyszerűen nem értem, miért lenne gáz egy nagyobb (1,5-2 év közti) kisgyereket szoptatni. Miért foglalkoztok mások véleményével? Én még szoptatom a 17 hónapos kisfiamat, és eszem ágába sem jut ezt eltitkolni, ha megkérdezik. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk. Miért tekintsem én követendő "mintának" egy olyan valaki véleményét, aki egy nő életében az egyik legtermészetesebb dolgot elutasítja? Gondoljatok már bele, száz, ezer, tízezer éve hogyan táplálták az anyák a gyerekeiket? (Leszámítva az egyes korhű sznobozási törekvéseket: például szoptatós dajka, stb.) Nem is volt más lehetőség, mint a szoptatás. Ez már egy évezredek óta bevált, és a legtermészetesebb táplálási mód. Miért adjon ezért bárki is egy olyan véleményre, ami ezt figyelmen kívül hagyja?

Engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, hogy ki szoptat és ki nem. Mindenki döntse el maga. De nehogy már nekem kelljen "szégyenkeznem" a mai világ - idők próbáját még ki nem állt - véleménye miatt.