ADHD-s gyermekem hamarosan gyógyszert fog kapni. Milyen változást várhatok ettől?

Az az igazság, és itt most az 56-os válaszodra reagálok, hogy én nem ezt tapasztaltam a pszichiáterek részéről. 6 éves a kisfiam és ő az első gyermekem a háromból. tehát amikor kicsi volt, még nem volt összehasonlítási alapom nagyon más gyerekkel (nyilván alapvetően nem is kell senkit máshoz hasonlítgatni, de azért ez is csak ésszerű határok között működik). Nehézségek születése óta voltak, aztán ezek egyre fokozódtak, kényszeres, végeláthatatlan rituálékkal, felém komoly agresszióval, később a bölcsis társakkal is megjelent ez. AKkor kerestem fel elősz9r a nevelési tanácsadót, amikor 2,5 éves volt, nélküle mentem el, nem benne kerestem a hibát, hanem nevelési tanácsokat kértem. Nem kaptam olyat, ami különbözött volna lényegileg attól, ahogy amúgy is neveltük őt. Rá egy évvel a helyzet változatlan maradt, ismét nevelési tanácsadó, eredmény ugyanaz. AZtán találkoztam azzal az elmélettel, hogy a gyerek az anyját tükrözi vissza, és nagyon logikusnak tűnt, hiszen addigra már eléggé kiégett és stresszes voltam, logikus, hogy boldogtalan anya nem nevelhet boldog gyereket. Voltam kineziológusnál, voltam pszichológusnál, nekem személy szerint segítettek sok régi problémámban, de a gyermekemmel aktuálisan fennllóban nem tudtak segíteni. Újabb másfél év múlva már pszichiáterhez fordultam, mert ahogy egyre nehezebben tudtam kezelni a gyermekem dolgait, úgy éreztem magam egyre inkább hibásnak abban, hogy neki sem tudok segíteni az állapota javulásában. 20 alkalmas pszichoterápia után a saját gyermekkori problémáim teljesen helyükre kerültek, a házasságunk egyenesen megújult, de a gyermekemet smemivel sem lett könnyebb nevelni, és nem is lettem benne sikeresebb. Szó szerint könyörögtem a gyógyszerért a pszichiáternél, a magam számára, hogy nekem legyen hozzá több türelmem, a legőszintébben elmondtam neki, hogy tehetetlenségemben szoktam kiabálni szegény gyerekemmel, és volt, hogy a kezem is eljárt, és ha már segíteni nem tudok neki, legalább ártani nem szeretnék. Megtagadta a gyógyszert. És azt sem mondta látatlanban, hogy a gyerekemnek kell.

Utána jött csak a gyermekpszichiáter. Aki volt olyna korrekt, hogy az első találkozáskor még nem volt hajlandó semmit mondani. Tudta, hogy idegen környezetben, idegen helyzetben, ráadásul kettesben egy nénivel, aki csak rá figyel egészen másképp viselkednek a gyerekek egy óra erejéig, mint otthon vagy a megszokott környezetükben. A második találkozásnál felvetette az ADHD-t, de nem mondta ki róla, és egy év (!) múlva hívott vissza magához, addig is pszichoterápiát javasolt. Eltelt egy év, mindne változatlan maradt, a doktornő újabb vizsgálat után egyértelműen megállapította az ADHD-t, és az addigi terápia mellett újabb egy év múlva hívott vissza minket. És mivel azóta sincs változás a lényegi nehézségeket tekintve, most már javasolta a gyógyszert. Én ezt midnennek érzem, csak annak nem, hogy itt a cslaád és az orvosok összefogtak a gyermek ellen annak érdekében, hogy egy csupa élet, eleven lényből kaktuszként a fenekén megülő unalmas, ám legalább könnyen kezelhető zöldséget csináljanak....

Nem akarok mentegetőzni és magyarázkodni, de mindez hozzátartozik a történetünkhöz.

MÉg egy utolsó dologra szeretnék reagálni. Teljesne igazad van abban, hogy objektív orvosi eszközökkel, legalábbis itt nálunk nem diagnosztizálják az ADHD-t, hanem a vizsgálat figyelemösszepontosítás tesztből, és gyakorlatilag a viselkedés megfigyeléséből áll, ideális esetben nem csak négyszemközti helyzetben, hanem közösségben is, emellett alaposan kikérdezik a szülőt és kérnek beszámolót a pedagógusoktól is.

EZ soha nem lesz olyan megkérdőjelezhetetlen diagnózis a fentiek miatt, mint a cukorbetegségé vagy teszem azt a gyomorfekélyé.

De szerintem kihagysz egy fontos dolgot, amikor a betegségeket csak testi és lelki csoportokra osztod. Abban teljesne igazad van, hogy minden ADHD-s gyermkenek és felnőttnek vannak problémái lelki síkon is, vagy eleve, vagy az állapotukból fakadóan, hiszen nagyon sok konfliktusba keverednek otthon is, közösségben is, én úgy látom, hogy napi szinten önmagukkal is. De ez másodlagos tünet, következménye az állapotnak, nem az állapot maga.

Hiszen vannak még mentális elváltozások/betegségek is, amelyeket te figyelmen kívül hagysz. Nme vagyok pontosan tisztában azzal, hogy az agyműködés elváltozásit minden esetben orvosi műszerekkel állapítjáke meg,d e szerintem nem. Ha egy 90 éves néni magához veszi az összes ékszerét, és elindul gyalog Amerikába, hogy meglátogassa az unokaöccsét vagy éppen a 60 éve halott édesanyját, akkor további vizsgálatok után meg fogják állapítani róla, hogy valamilyen mentális betegségben szenved, anélkül, hogy az agyát orvosi gépekkel négyzetcentiről négyzetcentire megvizsgálnák.

Ha valaki hetekig nem mozdul ki a lakásból, alig ezsik, elhanyagolja magát, majd kiugrik az ablakon, ám túléli, minimum a depressziót meg fogják állapítani nála anélkül, hogy gépekkel vizsgálnák.

Nehogy félreérts, szerintem is jobb lenne, ha teljesen objektív módon tudnának felállítani diagnózist mentális elváltozásoknál is, mert biztos, hogy a jelenlegi vizsgálati módszereknek igen magas a hibaszázaléka. Csak arra akarok kilyukadni, hogy pusztán az, hogy a vizsgálati módszerek elégtelenek és hibaszázalékkal dolgoznak, nem jelenti azt, hogy nem létezik az időskori demencia, a depresszió vagy az ADHD (ami nem mentális betegség, de nem is fikció).

Köszönöm szépen az utolsó választ is!

Nálunk "kincsosztás" volt egy időben esténként, és nem működött rosszul, együtt írtunk egy listát a jutalmazandó és a "büntetendő" dolgokról és mindne este átnéztük ezt, és kis kincseket gyűjthetett, amiket aztán váygott játékokra válthatott be. Az óvodában történt dolgokat nem tudtuk megfelelően ellenőrizni, illetve nagyon kimerítő volt egész nap minden egyes megmozdulását figyelni és visszacsatolni, ezért sajnos az utóbbi időben ez elmaradt. Azt sem könnyű többgyerekes családban megértetni a testvérekkel, hogy miért jár x-nek már a WC lehúzásáért is jutalom, míg nekik nem. Köszönöm, hogy erre azért felhívtad a figyelmem, vissza fogjuk vezetni a rendszert valamiképpen.