ADHD-s gyermekem hamarosan gyógyszert fog kapni. Milyen változást várhatok ettől?

Köszönöm szépen midnenkinek, aki érintettként segítőkész válaszokat adott.

Aki azt képzeli, hogy nem nevelem a gyerekem, hogy rossz, hogy az egyszerűbb utat akarom választani, hogy ez egy kitalált betegség, hogy be akarom őt drogozni, az mélységesen szégyellje magát. Mert olvasni én is minden elolvastam, ami magyarul és angolul a Ritalinról szólt, a betegtájékozatót is. Hosszasan magyarázhatnám, hogy miért döntöttünk így, de nem fogok, mert magáról az ADHD-ról nyilvánvalóan fogalmuk sincs az ilyne válaszolóknak, nem ők küzdenek nap mint nap, és ami ennél sokkal fontosabb, nem az ő gyerekük küzd ezzel az állapottal minden nap.

Annyit írnék még: ha valakinek a hasnyálmirigye tökéletesen működik, azt az én reggeli előtt adott inzulinadagommal meg lehetne gyilkolni. Mivel az én hasnyálimirgyem nem termeli, így nekem létfontosságú, és csak ezzel tudom a legszigorúbban betartott diéta mellett is a normál értékeken belül tartani a cukraimat. Ettől még cukorbeteg vagyok és az is maradok életem végéig, de élhetőbb és biztonságosabb inzulinnal az életem.

Eleve a legnagyobb tévedés azok részéről, akiknek fogalmuk sincs erről az egészről, hogy azt hiszik, hogy a "rossz" vagy neveletlen gyerekemet le akarom szedálni egy droggal. Az a helyzet, hogy ha csak egy hanyga és nemtörődöm, lusta anya lennék, a gyerekem meg csak szimplán neveletlen, akkor rá rettenetesen hatna a gyógyszer, felpörögne tőle, ahogy minden egészséges ember felpörög egy diszkódrogtól. Akinek pedig hiányzik ez az anyag a szervezete normál működéséhez, és a hiányzó mennyiséget pótolja a gyógyszer, arra kiegyensúlyozólag hat. Tehát gyakorlatilag a gyógyszerszedés első pár napjában kiderül, hogy a gyermekemnek erre van-e szüksége, vagy csak jobb nevelésre, a pszichiáter ezt szorosan nyomon fogja követni, és a pedagógusok visszajelzéseire is számítunk.

Három gyerekem van. Közülük egy teljesen másképp viselkedik, mint a másik kettő. Feltűnően, laikus számmára is észlelhetően. Nem szeretnék belemenni egy olyan vitába, ami arról szólna, hogy csak őt nem neveltem, a többieekt igen. És bár nagyon-nagyon bántó, amiket írtatok, tudom, hogy tudatlanságból fakadt, és a gyerekem iránti jóindulatból. De fogalmatok sincs az egészről, ezért szeretném, ha többet nem írnátok nekem, mert csak fájdalmat okoztok, segítséget nem tudtok adni, a kérdésemre végképp nem tudtok felelni.

19-es: hállás szívvel köszönöm a szavaidat!!!!!!!!!!!

20-as: látod, ennyire nem tudsz semmit az ADHD-ról. Egy eleven, csupa élet, huncut és egész nap futkározó egészséges gyereket látsz magad előtt. Nem. Ilyenek a másik két gyerekem. Akik nem ADHD-sok.

Nagyon merész dolog ennyire tudatlanul ilyen kemény szavakat írni nekem. Gondold át mivel vádolsz. Milyen fájdalmat okozol, ha nincs igazad. És ha megszólalt benned valami, akkor olvass utána légy szíves ne csak a Ritalinnak, hanem magának az ADHD-nak. Olvasd el olyan szülők beszámolóit a mindennapokról, akiknek a gyerek ezzel az állapottal küzd. Egy ADHD-s gyermek sajnso önhibáján kívül ugyan, de valóságosan tönkre tud tenni egy családot. És nem azzal, hogy a csilláron lóg, vagy hogy az iskolában kinéz az ablakon, míg a tanár magyaráz. Csak gyerekem iránti szeretetből nem vagyok hajlandó részleteket írni arról, hogy miket élünk át, és miket él át ő, mert úgysem hinnéd el. Csak az tudja, aki ezzel él együtt valamelyik oldalon:(

23-as válaszodon véletlenül átsiklottam. Ha te is érintett voltál, vagy az vagy, hiszen ez az állapot nem kinőhető, akkor elnézést kérek, nyilván tévedtem, és nem igaz, hogy nincsenek ismereteid.

Viszont akkor segítened kell nekem, kérlek! Az nem elég, hogy gyógyszert/drogot ne!

Az sem elég, hogy nevelés, személyre szabott és elfogadó nevelés. Mert tőlem telhetően ezt csinálom születése óta, és mint minden szülő, nyilván én is követek el hibákat, de tökéletes nem leszek soha, ezt a célt nem tűzhetem ki magam el.

Segíts kérlek, mi az akkor, ami segít? Neki, hogy ne keveredjen konfliktusba a nap folyamán folyamatosan? Hogy ne érezzen késztetést arra, hogy naponta megszámlalhatatlanul sokszor megüsse a testvéreit? Hogy a köztes időkben szavakkal bántsa őket, degradáló megjegyzésekkel? HOgy 6 évesen képes legyen kivárni például, amíg kijövök a WC-ről, ha mondanivalója van, és ne nyissa rám minden nap háromszor a Wc-ajtót? HOgy ne pörögjön forgóajtóként, és ne kaszaboljon le másokat? HOgy előbb szóljon, utána cselekedjen? Hogy ne rántson le mást a játszótéren a játékról balesetet okozva? Éjfélig tudnám sorolni, miben van szükségem a tapasztalataidra.

DE ugye nem azt írod nekem, hogy üljek le vele bezsélgetni? Ugye nem azt, hogy írassam be sportra? Hogy töltsek vele minőségi időt, amikor kirándulunk, természetet járunk? HOgy járjunk pszichológushoz? Hogy először én járjak pszichoterápiára, mert csak engem tükröz vissza? Ezeken mind túlvagyunk! HOgy fogadjam el? Őt el tudom fogadni, és szívem mélyéről szeretem. A folyamatos békétlenséget is tényleg el kell fogadnia az egész családnak? Mire tanítjuk őt ezzel? Hogy fogadja el ő is, hogy nicnsenek barátai, hogy az iskolában a szülők már egybehangzóan kikelnek a viselkedése miatt? Hogy magányosan, egyedül fogja leélni az életét, mert nem képes kiegyensúlyozott emberi kapcoslatokat kialakítani? És ez jó?

És mi van, ha felnőttként számon kéri rajtam, hogy TALÁN lett volna egy gyógyszer, ami segíthetett volna, d eén meg sem próbáltam?

Rendben, ne adjuk a gyógyszert. DE akkor mivel segítsek rajta? Pontos, konkrét segítségre és egészen kornkrét tanácsokra van szükségem, az elfogadás és nevelés üres kifejezések az esetünkben, ne haragudj.