Szerintetek rossz anya lennèk,ha az autista gyermekem elhelyeznèm egy állandó neki való helyre?

nézd, tudom hogy nehéz, de nézzük végig a két esetet:

A) beadod intézetbe, ahol számára megfelelő közegben, szakképzett ápolók biztosítják a szükségleteit, megkapja az orvosi ellátását, biztonságban van és ad abszurdum még fejlesztik is. te közben nem mész lelkileg és fizikailag tönkre, fel tudod nevelni a másik gyereked is (mert van egy kisebb is, akiért ugyanúgy felelős vagy) + nem a gyerek vállát nyomja innentől a "mi lesz velem, ha anyu nincs már, és még a nővérem is rám marad?" kérdés...

B) nem adod be, mert hallgatsz néhány elmebeteg ősanyára, tönkremsz fizikailag-lelkileg, a nagyobb nem kapja meg a neki szükséges ellátásokat, mert már fizikailag nem bírod rávenni, a kicsi tönkremegy abba, hogy elveszti az anyját (mert mondjuk egyre kevésbé lesz rá időd és energiád) + ott a nyomasztó kérdés hogy mi lesz ha te nem leszel...

Nem vagy rossz anya ,sőt az irományod alapján kifejezetten jó anyukának tűnsz! Egy idő után ez a probléma túlnő a családon,be kell látni ,és ez nem a te hibád.

Ráadásul látogathatod,hazaviheted amikor szeretnéd.

Kérdésed olvasva, azt hittem most aztán leoltanak, hogy milyen rossz anya vagy, meglepődtem, hogy nem. Nekünk van egy ismerős házaspár, ott 13 éves a fiú, de teljesen tönkrementek már idegileg, anyagilag, el vannak szigetelődve, nem járnak sehova stb. A gyerek egyáltalán nem ebben a világban él, szerintem neki aztán teljesen mindegy lenne, hogy anyuka vagy valami ápolónő teszi elé a vacsorát. Náluk komoly konfliktushelyzet is van emiatt, mert anyuka már szeretné az intézetet, apuka viszont nem.

Ellenben ahogy hallottam, azért ez nem olyan egyszerű, hogy odamegyek, beszélek az intézményvezetővel, és holnaptól beadom a gyereket. Elég kevés az ilyen intézmény, kevés a hely, protekció kell hozzá, több éves várólista van, és mélyen a zsebükbe kell nyúlni a szülőknek.

Én magam egyébként azt gondolom, hogyha a családban van több gyerek is, akkor nem áldoznám fel az egészséges gyereket azért, hogy egy olyan gyereket istápoljak, aki soha nem fog tudni beilleszkedni ebbe a társadalomba. Ez a család is, akikről beszélek gyakorlatilag lemondott a másik gyerekről, csak kallódik, elég sok gond van vele az iskolában is, mert a szülőknek semmi energiájuk, idejük vele foglalkozni. Ő elvan így is, gondolják magukban, közben meg rámegy a gyerek teljesen erre a helyzetre. Inkább a család többi tagjának az érdekeit nézném, és azt tenném, ami a család egészének jobb.

na igen, ha más nem, a másik gyerekért...

nekem egy egészséges öcsém van, négy évvel kisebb. volt egy időszak, úgy 11-12 éves koromban, amikor olyan dolgok történtek a családban, amitől egyszercsak realizáltam, hogy bármelyik szülőmet elvesztehetm egyszer (akármilyen okból), és akkor én leszek a második rangidős a megmaradó szülő mellet, tehát legalább részben az én felelősségem lesz az ő élete... nagyon nehéz időszak volt, még úgy is, hogy el tudtam mondani anyáéknak és ők mindent megtettek hogy biztosítsanak hogy nem lesz így...

elképzelni se tudom milyen nyomás lehet egy gyereken, aki pontosan tudja, hogy amikor a szülei nem lesznek már, a testvére még mindig önellátásra képtelen lesz, és egy életre az ő felelőssége...