Miért van kiakadva sok munkanélküli, vagy gyed-en gyes-en lévő anya azon, hogy nem vihetik a gyereket ügyeletbe ha már otthon vannak?
A kérdező azt hiszi, mindenkinek ilyen antoszociális, szobanövény gyereke van, mint az övé.
Nem véletlenül mondják, hogy gyereknek gyerek a barátja. Egy felnőtt sosem fog olyan élményt nyújtani, mint 5-6-7 másik gyerekkel együtt játszani.
Én úgy szerettem oviba járni.
Hadd szóljak hozzá, mint "munkanélküli anyuka" (bár megjegyzem, a kérdezőnek ocsmány stílusa van, és szerintem bárki bármit írna ide, úgysem látná be, hogy nincs igaza).
Egy külföldi cég itteni irodájában dolgoztam a terhességem előtt, mikor mentem volna vissza a fiunk 3 éves korában, az itteni irodát bezárták. Spanyolországban tudtam volna dolgozni, ugyanannál a cégnél, de a férjem ügyvéd, kint semmire nem ment volna a magyar jogi diplomájával (főleg, hogy spanyolul sem beszél). Választhattunk, vagy ő lesz kint munkanélküli, úgy, hogy ott semmi segítségünk nem lett volna (mert igen, mi ilyen sz_r szülők vagyunk, hogy lepasszoljuk néha a gyereket a nagyszülőkhöz). Vagy pedig én, itthon.
Utóbbit választottuk, folyamatosan keresek munkát, de nevetségesebbnél nevetségesebb fizetéseket ajánlanak, nem fogok fele annyi pénzért dolgozni, mint a terhességem előtt. Megbeszéltük, hogy nem szorulunk rá minden aprópénzes ajánlatra, ha 1 évig nem lesz emiatt munkám, akkor nem lesz. De folyamatosan járok interjúkra, mellette képzem magam online kurzusokkal és épp japán nyelvvizsgára készülök (bár igaz, ez kicsit hobbi is). Emellett van egy demens dédink, akit anyukámmal felváltva látogatok. Hol megismer és nagyon örül, máskor fogalma sincs arról, ki vagyok és ordít, hogy menjek onnan, hogy jutottam be a házába. Tényleg ezt kéne néznie egy 4 éves gyereknek?
Emellett az ovink nyáron sem csak gyerekmegőrző, nem annyi a program, hogy játszanak a 40 fokban az udvaron. Ma pl. strandra mentek, jövő héten erdei tanösvényre és madárlesre, az udvaron van felállítva két medence, valamint vízi csúszda. A két legjobb barátja is ott van, jó kedvűen megy, és jön.
Hú kérdező, én nem szoktam rosszat kívánni senkinek, de te megérdemelnéd,hogy visszanyaljon a fagyi,és hatalmasat esnél pofára,és csak annyit kívánok, hogy találd szemben magad egy pont ugyanolyan emberrel mint te vagy.
(de azt még mindig nem értem, hogyha különben sincs ügyeletben a gyereked,akkor miért baj hogy ödönke meg menne?Mindegy, nem kell válaszolnod)
Jaj te megtaláltad azt a kérdést is, ahol az anyuka egyetemistaként szült. Ott is kiállítottad magadról a bizonyítványt, még nem töröltek az oldalról végleg?
Csak, hogy lássa mindenki, milyen a stílusa más kérdések alatt:
"77 apuciék aki vette a őpici swemmirekellő inygenőlő lánykájának, mert tudta hogy magától egy olcsó 8. ketrületi albérlelet se lenne képes még 8"
"Ja, melletted volt mindig mert más dolga se volt hiszen kitartotta a férje. Gondol az ágyban is fenomenális, különben apád talált volna már rég helyette normális nőt, akit nem kell kitartani. Majd tarthatja el a férjed ha apád meghal a kitartott meg nyugdíjas lesz. Férjed tud róla hogy nem csak téged hanem anyádat is ki kell majd tartania a semmiért? Max anyáddal néha szerepet cseréltek hogy ő is dolgozzon meg a pénzért mint te."
"egy 9, kerületi albérletet se lenne képes még 50 évesen se feltartatani mert olyan mint asz anyja aki csak pucsítani képes másra nem jó. Más értelmes tevékenységet úgyse tud végezni. A lényeg hogy van kozmi, shopping apuci és a férj pénzén meg bébiszitter nehogy kifáradj az ingyenélésben. Apád ismeri a képességeid mert olyan vagy mint anyád. Gondolom bébiszitter bejárónő kertész vibrátor minden játszott már anyádnak is. Apád meg fizette. Bár ha ilyen balek és nem fogta fel hogy normális nem kitartott nőt is találhatna meg is érdemelte a tanulópénzt. Mondjuk én elásnám magam ha a lányomat is a semmiért tartanák ki."
"Sajnos" ezeket a válaszait törölték, de vagy 10 ilyen stílusút választ írt oda is. (tudjuk tudjuk, ez nem te voltál)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!