Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » 2,5 éves gyerek 15 napra a...

2,5 éves gyerek 15 napra a nagyszülőknél sok idő?

Figyelt kérdés

Volt már 10 napot, amikor anyósomék elvitték a nyaralójukba tavaly nyáron. Imádja, mind a négy nagyszülőt, semmi sírás nem volt anyósomékkal sem, nagyon jól elvoltak, a 10. napon mentünk utánuk a párommal.


https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgy..


Nem túl régen kiraktam ezt a kérdést, mert már akkor félelmeim voltak ilyen téren, de most már biztos, hogy vele nem megyünk. Viszont én szeretnék menni, főleg, hogy ő nem annyira anyás, anyukámék és anyósomék meg felváltva lennének vele. Anyósomék már most, ahogy említettük mondták, hogy jó majd akkor a sógornőm gyerekét is "begyűjtik" és akkor apósommal meg a két gyerekkel megint akkorra ütemezik azt, hogy elmennek a nyaralóba a gyerekekkel (amúgy is el akarták őket vinni).

Anyukám még dolgozik, de mondta, hogy majd akkor úgy intézi a dolgokat, hogy mindig otthon legyen, ne csak apukámmal kettesben legyenek és ő is mondta, hogy mennek fürdőbe, a nagyszüleimnek van tanyájuk lovakkal oda is kiviszik megnézni az állatok, meg mennek, játszóházba, stb...


Tudom, hogy jól ellene és külön-külön 1 héttől nem is tartanék, csak hát ez egyben 2 hét, anélkül, hogy látna minket.

Egyébként akkor amikor ez a dolog esedékes (július), pont 1 éve lesz, hogy bölcsis, nagyon nyitott és ami tényleg megnyugtat, hogy megmondani sem tudom, hogy melyik nagyszülőpárost szereti jobban. Pénteken és szombaton mindig anyósoméknál alszik (kivéve persze ha programja van valakinek vagy ha valaki beteg), anyukám meg hétfőnként viszi mindig haza bölcsiből és csak este hozza haza, addig velük van.


Szerintem nem felelőtlenség, mivel tudom, hogy náluk jobb helyen nem lehetne. Ráadásul a nagyszülők nyilván egymással is kommunikálnának, nem egyedül kellene megoldani, ha valami felmerülne. Ami egyedül visszatart, hogy nem tudnék hazajönni akármikor.



2017. máj. 14. 08:05
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 21/89 anonim ***** válasza:
81%
19, neked az feltűnt amúgy, hogy a kérdező leírása alapján VELE van a gyereke a legkevesebbet? Ha ez szerinted rendben van, akkor nálad se stimmel valami. Én nem vagyok rátekeredve a gyerekre, írtam is, hogy 2-3 havonta alszik a mamánál, sőt, heti 1x járok dolgozni, akkor egész nap az apjával van, és mikor nagybevásárolunk, akkor is egy délutánt anyámmal van, nem cipeljük el magunkkal. Nem kell egyfolytában egymás seggében lenni, és tök jó, ha a nagyikkal is jól érzi magát, de azért az se normális, hogy egy ekkora gyerek többet van a nagyszüleivel, mint az anyjával.
2017. máj. 14. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/89 anonim ***** válasza:
49%

Mindenki megnyugodhat, egészséges lelkű ember lesz abból a gyerekből is, aki nemcsak anyu csecsén lóg az óvodáig.


Olyan mint te? Mert ha ilyen lenne, akkor többet a sarki boltba se engedem el egyedül nemhogy a nagyszülőkhöz, nehogy olyan legyen mint te:-D Az nem egészséges lelkű ember akinek az a normális hogy a gyerek többet van bölcsődében és nagyszülőknél mint a saját szüleivel.

2017. máj. 14. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/89 anonim ***** válasza:
89%

Igazán várhattatok volna a gyermekvállalással..


Aki meg írta, hogy menne és feltöltődne a következő évre, hátttttt, nem tartana ki addig...

Velem is ezt csinálták a szülők, hiába imádtam a nagyiékat, először 4 voltam, amikor éreztem, hogy jobban érzik magukat nélkülem.


Most lehet azt mondani, hogy kell az én meg mi idő, de a gyerek ezt máshogy értékeli, akármihez van szoktatva.. sőt, azt is lehet mondani, hogy nem emlékszik úgysem, blabla, most még nem, de élezné a pancsolást. Azzal is lehet takarózni, hogy majd viszitek, ha nagyobb lesz. Nos, 1x fogjátok vinni, aztán rájöttök, hogy gyerekkel egyáltalán nem pihentető egy nyaralás, utána nem viszitek. Adjátok a nagyiknak, megmagyarázva, hogy ti is szipiszupi nyarakat töltöttetek anno, neki is milyen jó lesz..

2017. máj. 14. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/89 anonim ***** válasza:
75%

Énis szerettem a mamáéknál lenni, de 3-4 nap után mar nagyon hiányzott anya és haza kellett hozniuk. Pedig én 4 voltam mikor először ott aludtam, és napi kapcsolatban voltunk egymással, hiszen egy városban éltünk. De azt hogy minden hétvégén ott aludjak, főleg 2.5 évesen vagy még kisebbként..hát nem hiszem hogy nagyon élveztem volna.


Kérdező: jó hogy a NAGYSZÜLŐK ennyi programot terveznek a gyerekednek, de ugye tudod hogy ezeket legelőször neked kéne? nem gyerek nélkül repülgetni, főleg úgy hogy amúgy is alig van veled a gyerek. Aztán meg csodálkozol hogy 6-7 évesen miért nem akar már veled lenni, meg nem fogad szót neked, meg miért nem szeret.

2017. máj. 14. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/89 anonim ***** válasza:
76%
Ha meg pénteken és szombaton mindig nagyszülőkkel van, akkor a kis családotok, mint olyan, mikor töltötök érdemi időt együtt a gyerekkel?!
2017. máj. 14. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/89 anonim ***** válasza:
14%

Es gyozott a tokeletes anya szet anya mitosza.

Ezzel azt mondjatok kizarolag a magyar gyerekek boldogok kiegyensulyozottak es egeszsrgesek 3 evi anyai szimbiozis utan.

Minden mas orszagban ahol nincs gyes hulyek az emberek aha

Akkor miert van Motszagon a legtobb abortusz alkoholizme ongyilkossag es pszy problema ????

2017. máj. 14. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/89 anonim ***** válasza:
40%
Utolsó, sosem. Hiszen akkor foglalkozni kéne a gyerekkel, és az nem vicces. De így jó, azt mondhatja hogy van gyereke, de igazából nincs, mert a nagyszülőknek és a bölcsődének szülte. Azt a napi 4 órát meg amíg otthon van a gyerek a hét 4 napján, csak kibírja valahogy, gondolom akkor az apukára vagy bébiszitterre passzolja.
2017. máj. 14. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/89 anonim ***** válasza:
67%

Es gyozott a tokeletes anya szet anya mitosza.

Ezzel azt mondjatok kizarolag a magyar gyerekek boldogok kiegyensulyozottak es egeszsrgesek 3 evi anyai szimbiozis utan.

Minden mas orszagban ahol nincs gyes hulyek az emberek aha

Akkor miert van Motszagon a legtobb abortusz alkoholizme ongyilkossag es pszy problema ????



Ezt le tudnád írni magyarul is?

Amúgy nem az a baj ha az anya dolgozik, hanem az, hogy hétvégén, mikor együtt lehetne a gyerekéve, akkor elküldi a nagyszülőkhöz hogy ne kelljen vele foglalkozni.

2017. máj. 14. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/89 anonim ***** válasza:
80%
Istenem, vedd már észre: nem az a gond, ha valakinek dolgoznia kell, és bölcsis a gyereke. De ez a gyerek AKKOR IS a nagyszülőkkel van, amikor lehetne a szüleivel. Egész hétvégén meg hétfőnként mamázik, nincs egy nap, amikor együtt a család. Teljesen érződik, hogy a kérdező mindent elkövet, hogy minél kevesebbet kelljen a gyerekkel lennie. Általában azért a bölcsis gyerekek szülei rongyolnak érte meló után a bölcsibe, meg kihasználják, hogy hétvégén van idő arra, hogy minőségi időt töltsenek együtt. Erről itt szó sincs.
2017. máj. 14. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/89 anonim ***** válasza:
90%
így van 29-es és egy dolgozó anya a szabadságát is a bölcsis szünetekre tartja, tehát már az is egyértelmű, hogy a nyári szünetben sem tervezi, hogy a gyerekével legyen.
2017. máj. 14. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!