Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Ti haragudnátok a gyereketek...

Ti haragudnátok a gyereketek apjának "új" barátnőjére ebben a konkrét esetben?

Figyelt kérdés

A párom 41 éves, én 28 vagyok és a páromnak van egy 7 éves fia. Több, mint 3 éve vagyunk együtt. Nem miattam mentek szét, a páromnak volt már egy barátnője előttem (azt sem állítom, hogy miatta). Azt mondja a párom, hogy már akkor tudta, hogy a házassága a volt feleségével tönkrement, mikor terhes volt a fiukkal. Megszületett a fiuk, és amikor féléves lett, akkor jött össze azzal a másik nővel.

Egyébként 8 éve ismerem a páromat, kollégák voltunk, aztán barátok és most már egy pár. Szóval gyakorlatilag az egészet láttam, de nem tettem semmit a házassága ellen.


Ennek ellenére a felesége azt állítja, hogy szerinte miattam ment tönkre a házassága. Amikor ők házasok voltak, akkor nekem is volt párom, sőt amikor a férje (a párom) összejött azzal a másik nővel, én még akkor is együtt voltam az akkori párommal. De a volt feleség olyanokat mond, hogy már biztosan akkor is szeretők voltunk.

Engem nem érdekelne ez az egész, de a fia rendszeresen jön hozzánk és én ezt már nem bírom elviselni.

Most azon akadt ki, hogy a párom felrakott a közösségi oldalára egy képet, amin 4 kép van össszevágva: 1 a páromról és rólam, 1 róla és a fiáról, 1 rólam és a fiáról, meg egy olyan amin az én tenyerem van alól, az én tenyeremben a párom tenyere és rajta a kisfia keze.

Ezt írta a párom a kép felé: #family


Na ezen annyira kibukott a gyerek anyja, hogy felhívott és követelte, hogy szedjük le. Én mondtam hogy hívja fel a páromat, beszélje meg vele, nem az én oldalamon van. Erre elkezdte mondani, hogy ez nem "family", nem család, ez egy erkölcsi fertő amibe sajnos az ő fia is belekerült, szüljek magamnak, a fiához semmi a közöm, a páromat sem érdekli a fia (?), távolítsuk el a képet.


Szerintetek ebben most miért vagyok hibás? Mást is olvastam ezen az oldalon, hogy hasonló helyzetben van. Ők miért kapják ezt? Örülnék tanácsoknak. Akár olyantól aki azon megy keresztül, mint én vagy aki olyan helyzetben van, mint az anyja.



2017. ápr. 19. 19:04
1 2 3 4 5 6 7
 61/62 anonim ***** válasza:
83%

Szerintem a kérdezőnek semmit nem kell a párjával megértetnie. A képet nem ő tette fel, megmondta, hogy nem kér ebből az egész huzakodásból, a pasi pedig felnőtt ember, nem a kérdező gyereke, hogy a kérdező legyen a felelős a tetteiért.

Biztosan kellemetlen volt neked a szituáció, ha kiírtad a kérdést, de te szóltál neki előre, hogy ez lesz, mást nem tudsz tenni, és nem is kell tenned. Innentől sz.rd le, hogy veszekednek az ügyön a párod és az exe. Te itt nem voltál hibás semmiben.

2017. ápr. 24. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/62 anonim ***** válasza:
Minek vetted fel a telefont, mikor hívott az ex?
ápr. 3. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!